Kértem, hogy ne azért házasodjunk össze, mert a nagymamája elvárja, aki egyébként fel is hívott ezügyben.

Abortusz, szülő probléma, zaklatás, esküvő Judittal 4 éve ismerkedtünk meg. 2008 elejétől együtt jártunk, nekem adta a szüzességét mivel engem tartott rá érdemesnek. Judit ragyogott mondták mások. 2008 február 29.-én Feljött délelőtt egy ultrahangot mutatott - gyerekünk lesz mondta. Azonnal vegyem feleségül, meg akarja tartani. A gyerekről nem tudtam dönteni mondtam mindenben mellette vagyok de nem tudom én eldönteni mert neki még szakvizsga, én voltam első férfi az életében. Beszéljem meg szüleivel én nem akartam így megismerkedni a családjával és nem kívántam édesanyjával megbeszélni a gyerek kérdést mivel Judit volt terhes. Hazautazott majd mikor visszajött anyja mondta vetesse el és e mellett döntött. Az abortusz után kapcsolatunk változatlanul jó volt egy probléma volt a szülők, engem hibáztattak. Szerelmesek voltunk de minden héten előkerült hogy én nem beszéltem meg a szüleivel ez állandó beszédtéma volt még évek múltán is. Judit feleségül akart hozzám jönni mert a családja elvárta szerintük nem élhetünk együtt még nincs házasság, Judit szerette volna ha megkérem a kezét, szülei továbbra sem kedveltek. Kértem Juditot ne azért házasodjunk mert a nagymamája elvárja aki fel is hívott ez ügyben. Közben pár alkalommal leutaztunk Veszprémbe minden rossz volt amit csinálok, hol az a ruházatom nem felelt meg szülei számára amit előtte Judit választott ki, hol a stílusomat kritizálták persze utólag Juditnak. Mindezek ellenére mi remekül voltunk. Mondta hogy amúgy is el akart már jönni otthonról mert ő is unja hogy kislányként bánnak vele. 2009 karácsonyát együtt kívántuk tölteni majd szenteste előtt pár nappal váratlanul hazautazott beteg az anyukája mondta. Telefont nem vette fel ezért felhívtam otthonin hogy karácsonyra visszajön e az anyja vette fel aki közölte velem én kevés vagyok a számára és Judit se akarjon velem beszélni... A szilvesztert már együtt töltöttük mintha mi sem történt volna ezen a barátok is meglepődtek és furcsállották Judit viselkedését. 2010 -ben együtt voltunk immáron a szülei előtt titokban. Márciustól ígérgette hogy igen elmondja mi együtt vagyunk és szeretjük egymást, én pedig csábítsam el a szüleit, miért kéne nekem csábítani a szüleit mikor ok nélkül utálkoznak? sosem értettem. Judit szeretett összeköltözni, persze az ő lakásába mondom ez hogy a szülei előtt titkol elég furcsa. 2010 Július 28. án reggel beállított édesanyja és meglepődött hogy mi együtt vagyunk. Judit kért mondjam el mennyire szeretem őt és vele akarok élni szüleinek - bár ezt úgy gondoltam Juditnak kell elmondanom.

(chat log):

judit: én inkább azt nem értem, hogy te hogy tudod ennyire lazán venni

én: szerintem halál természetes dolog az hogy valakik együtt vannak

judit: végül is veled is rosszul bántam...

judit: nem az együtt levésről van szó, hanem hogy nem voltam se veled rendes, a szüleimet meg átvertem

judit: de te miért nem haragszol rám?

judit: szégyellem magam, amiért ennyire gyáva tudok lenni...

judit: csak most az a bajom, hogy előtted is szégyellem magam

judit: nem akartam, hogy így kelljen kiderülni annak, hogy még mindig együtt vagyunk judit: én akartam elmondani, kiállni melletted

judit: de a saját lassúságom miatt nem ez lett

én: és akkor most mi jön apud félhabőródása

én: vagy o elotte titkolni kell

judit: nem titkolunk semmit

judit: és elhagyni sem tervezem

judit: mármint téged

én: mindig úgy szokott lenni találkozunk a szüleiddel es akkor szakítsunk

judit: szerintem most először beszélgettetek normálisan anyával

judit: én most örültem, hogy rád nézve jól jött ki a dolog

Ezek után egy hét múlva feljöttek a szülei Judit lakásába hívták Juditot hogy menjen át, Judit kért hogy menjek át vele szokják meg szülei együtt vagyunk, úgy egyeztünk meg hogy fél óra múlva otthonról felhív és utánamegyek. Persze nem így történt hazautazott szüleivel Veszprémbe, továbbiakban minden nap reggeltől estig chateltünk, én vártam vissza ő készült a vizsgáira majd novemberben fent volt egymás karjaiba feküdtünk másnap hazament megsértődtem hogy ennyire rövid idő jutott erre Judit eltűnt egy hétig hívogattam mire újra elkezdtünk beszélni majd szakvizsgája után decemberben ismét végigcsókolóztuk a nagykörutat ... Minden nap beszéltünk persze csak ha szülei nem tudhatták nem voltak otthon. Telefonon is csak utcáról hívott. Teljes titkolódzás már megint ezt a titkot nagyon őrizte hogy mi igenis jóban vagyunk. Ígérte feljön főzzek neki vacsorát mert annak úgy örülne stb. Január végén is épp vele chateltem mikor felhívtak a rendőrségről hogy feljelentett Judit zaklatásért teljesen kibuktam hogy mint kiderült egy hétig hívtam mikor eltűnt és utána úgy csókolt hogy előtte 4 nappal feljelentett csak ezt a tényt velem elfelejtette közölni innentől megszűnt a bizalom. Judit mindent megtett hogy otthon ne derüljön ki velem chatel minden nap. Márciusban össze is vesztünk Judit megfenyegetett hogy ha apja meg tudja hogy mi miket beszélgettünk nekem végem. Idén májusban feljött Pestre új munkahelyére dolgozni találkoztunk május végén ad esélyt hogy minden rendbe legyen köztünk. Úgy váltunk el az első randin májusban annyit látsz még meg is unod ezeket mondta ez éltetett ... találkoztunk is minden héten utána tudtam meg július végén van egy másik férfi is a képben ...