Ezt nem is értem: ti képesek lennétek kilépni azért egy kapcsolatból mert a másik meztelen nőkről nézeget képeket, vagy -úristen!- filmeket?
Sziasztok!
Egy tartósnak/tartalmasnak induló kapcsolatnak állítanék itt emléket. A szakítás még friss élmény, ezért fájdalmas is kicsit „szétkürtölnöm”, de tanulságul szánom azon férfiak és nők számára, akiknek gondot jelent a kommunikáció és a kompromisszumkészség. Ha valami böki a csőröd, állj elő vele, ne várj csodát!
Három évvel ezelőtt ismerkedtünk meg E. (akkor 32) és én (akkor 30). Egy elejtett mobiltelefon, egy esős októberi nap, és egy hatalmas pocsolya játszották a főszerepet a történetben. Az sms-ekből telefonbeszélgetések, a telefonbeszélgetésekből találkák lettek. Észre sem vettem, és eltelt egy év, felhőtlen boldogságban. Rengeteg bók, csoki és virág került hirtelen az életembe, én pedig amolyan csajos-csibészes kedvességgel, apró meglepetésekkel viszonoztam a figyelmességeket. Aztán egy hétvégén, amikor nála voltam, rá kellett néznem az e-mailjeimre, munka ügyben. A gépe elé ülve elindítottam a böngészőt, és mit látok? Képeket. Nem, nem pornó, de azért… Nagy részét nevezhetjük művészetnek, ahogy ő tette, a fény és a kompozíció miatt, de akkor is meztelen nőkről beszélünk. Közölte, hogy ez csak amolyan hobbi, semmi jelentősége. Láthatta rajtam, hogy nem tetszik a dolog, de nem beszéltünk róla többet. Pár napig még foglalkoztatott a dolog. Hogy miért van erre szüksége, amikor már nem tegnap óta vagyunk együtt, és úgy tűnik, minden klappol. Az idő múlt, a kapcsolat ment úgy, ahogy addig: minden találkozáskor elmondta, hogy szeret és boldog velem. Amikor pár hónap múlva összeköltöztünk, már nem is emlékeztem a képekre. A pofon ezután jött. Ha csak egy perc erejéig is, de naponta megnézett néhány képet, sőt, egy külön gyűjteménye is volt, mint kiderült. A „legszexisebb” képeket mentette. Akkor már szóvá tettem. Nem értette meg, hogy engem miért zavar, hogy más nők képeit nézegeti. Úgy éreztem, nem vagyok elég jó neki. Megalázónak és méltatlannak éreztem ezt az egészet. Nem kértem meg, hogy hagyja a képeket, mert azt hittem, ennyiből rájön magától. Hogy elősegítsem a megvilágosodását, összeállítottam én is egy gyűjteményt, művészien lefotózott (nem teljesen) meztelen férfiakról. Erre ő igazolva látta a saját ténykedését, és teljesen megnyugodott. Persze azt azért megjegyezte, hogy nem bánja a „nyálcsorgatást”, csak több ne legyen belőle. Teljesen elképedtem. Hogy ekkor miért nem adtam ultimátumot? Fogalmam sincs. Utolsó kísérletképp megpróbáltam a fotók helyébe lépni. Hogyan? Lehet, hogy kinevettek. Elmentem egy profi stúdióba, és készíttettem magamról több sorozatot is. Igen, volt köztük akt és félpucér sorozat bőven. E-mailben küldtem el neki, egy-két hét különbségekkel az összetartozó képeket. Majd’ bele pusztultam, mi lesz, ha kiderül egyszer… Reakció? Az elsőtől teljesen beindult, a második tetszett neki, a harmadik után pedig azt éreztem, hogy unja és csak megszokásból sorolja, milyen szép és érzéki és stb vagyok. Ekkor egy este elé álltam, és elmondtam neki, mi nyomja a lelkem. Már azt is megalázónak tartom, hogy kérnem kellett: hagyja a fenébe azokat a fotókat. Megint csak az volt a válasz: nem érti, hogy ez engem miért zavar, mikor tudhatom, hogy én vagyok a mindene. Nem kenyerem a hiszti. Elmosolyodtam, bólintottam, mondván, hogy mostmár értem. Kapott egy jó éjt puszit, és reggel, amint elment dolgozni, egyszerűen összepakoltam és hazaköltöztem. A kulcsot a postaládába dobtam egy üzenettel: "Megpróbáltam elmondani, hogy nekem így nem jó." Történt ez épp egy hónappal ezelőtt. Azóta is kapom a csokrokat, a kétségbeesett sms-eket, telefonokat és e-maileket, hogy szeret/hiányzom/kellek/bántja a dolog, de az, amire várok, egyikben sincs benne. Egy szóval sem említi, hogy lemondana a képekről. Ha eddig nem tette meg, már nem várom el. Végeztem.
A tanulság? Az első alkalommal le kellett volna ülni, megbeszélni és kompromisszumot kötni vagy szakítani. Nem pedig hallgatni, magamat méricskélni, titokban próbálkozni és keseregni… és még egy évet rászánni erre a kapcsolatra. Szerettem E.-t, és nem kétlem, hogy ő is szeretett. Azt azonban nem tudtam lenyelni, hogy más nőket nézeget, ő meg nem tudott mellettem felhagyni ezzel a szokással. Akkor pedig hiába az összhang és a közös jövőkép… Ha valami tényleg működik, akkor az a hibák ellenére is (vagy éppen azoktól hajtva) működik, nem azért mert tökéletes.
Legyen több szerencsétek!
Z.
