De aztán valami megmagyarázta a túlzott kényességet, a tisztaságmániát és az  érzelgősséget.
Kedves Szakítós! Úgy érzem, eljött az én történetem ideje… Még 2007 nyarán, 22 évesen  elutaztam Tunéziába, egy ifjúsági táborba. Itt két hétig más nemzetek  fiataljaival jártuk az országot, majd egy hetet laktunk helyi  családoknál. Amikor kimentem, épp egy 3 éves kapcsolat haldoklását  éltem, úgy éreztem jót fog tenni ez a kis idő távol az otthontól. Nem  terveztem semmit, szórakozni szerettem volna.  Természetesen, mi sem kell több egy szomorú, szívgondokkal küzdő  lánynak: forró napsütés, hűs tenger, fekete szemek, és már kész is volt a  szerelem. Egy helyi táborvezető srác, neve legyen Ali (akkor 24),  körbeudvarolt, megkaptam tőle mindent, amit csak hiányoltam az elmúlt 3  év alatt. Rengeteg dologról közös nézeteket vallottunk, ugyanazon  szervezetben tevékenykedtünk, így megvolt a közös téma is. Mondanom sem  kell, a három hetet sülve-főve együtt töltöttük. Hatalmas boldogsággal a  szívemben ültem fel a repülőre, tudván, hamarosan újra találkozunk,  mert muszáj!  A sulit hanyagoltam, dolgoztam, hogy összejöjjön a pénz a téli  visszatérésemre, addig pedig napi 6-7 óra msn jelentette a kapcsolatot.  Beszélgettünk, nevetgéltünk, de volt, hogy ha valami rosszat mondtam,  veszekedtünk, ő rám csukta az msnt, és két napig hírét se hallottam, de  betudtam annak, hogy érzékeny fiú (néha sírva vallott szerelmet is).  December végén Tunéziába utaztam, a repülőjegyet magamnak álltam, Ali  pedig a szállásról, ellátásról gondoskodott. Szerelmes egy hetet  töltöttünk együtt, néhány furcsasággal. Pl. késett a reptérről fél órát  (pedig az én gépem is késett), majd nem a megbeszélt családi villába  mentünk, hanem egy belvárosi bérelt apartmanba. Éjjel 4-5ig  beszélgettünk, buliztunk, majd Ali másnap délután 2-3ig aludt, én pedig  kuksoltam a négy fal között. Ha városnézést emlegettem, ő csak mérgesen  morgott. Lényegében csak később ütöttek szöget a fejembe olyan dolgok,  hogy miért nem mutatott be a szüleinek, ha egyfolytában azt bizonygatta,  hogy komolyak a szándékai, már házasságról, gyerekekről beszélt, ami  akkor még nekem sem volt ellenemre.   Vége lett a mézes hétnek, itthon újra vártak a mínuszok, a plusz 20  fokos téli tengerpart helyett. Boldog voltam, és eszeveszetten kezdtem  készülni a nyárra, amikor majd ő jön ide, egy hónapra, a jótékonysági  szervezet magyarországi táborába. Sikerült elintéznem, hogy én legyek a  fogadó családja, valamint táborvezetői feladatokat is vállaltam, csak  hogy végig együtt lehessünk.  És itt kezdődtek a problémák… nyaggattam, siessen a vízummal, mert egy  hónap is megvan, amíg kiadják. Ahogy feljött a téma, ő ideges lett és  kiabált velem. Egy idő után már nem mertem felhozni a dolgot. Már  április vége volt (elvileg július elején érkezett volna), amikor félve  megkérdeztem, ugyan megvan-e a repjegye (most természetesen ő vette  volna a jegyet, mivel majd nálunk lakik egy hónapot). Persze, ideges  lett, és kibökte, hogy nincs meg rá a pénze. De majd augusztusra, amikor  én mennék ki hozzá, akkor már tényleg ő veszi az én jegyemet.  Hát, ezt is lenyeltem, mint mondtam szerelmes voltam, megvettem a jegyét  (vascső 1.). Végre ideért, egész családom kint volt a reptéren (anyuék  ellenezték a kapcsolatot, de ezt soha nem mutatták Ali felé, mondván,  amíg boldog vagyok…). Elkezdődött kis nyaralásunk. Mindenkinek hozott  ajándékot, kivéve nagyimnak, pedig tudta, hogy velünk él. Ugyanúgy délig  aludt, ha keltegetni próbáltam, hogy megmutassam a várost,  veszekedtünk. Amikor végre kimozdulni volt kedve, kérte, vigyem el az  egyik francia sportáruházba, mert náluk otthon ilyen nincs. Hát, annyira  tetszett neki, hogy el is költött 100 eurót az egyik, megint 100 eurót a  másik nap. Ha bárhová mentünk a városban derogált neki a séta, pedig  autóból nem lehet Budapestet felfedezni. Ha néha autón mentünk be  (eléggé a város szélén lakom), akkor a forgalom és a meleg volt a  gondja, kijelentette, hogy napallergiája van (Tunéziában?). Vittem  strandra, ott kiderült, allergiás a klórra (kint ez sem volt gond). Csak  vásárolni akart. Nem ritkán másfél órát zuhanyozott. Ezek mind-mind  csak akkor tudatosultak, amikor össze voltunk zárva két hétig. Már nem  tudtam hová vinni, mit mutatni neki, mindennel baja volt. Komoly  veszekedéseink egyikén, egy csípős megjegyzésemért cserébe az arcomba  köpött. Ezután pedig hisztizett, rosszul volt, így elérte, hogy én  térdeltem az ágya mellett, könyörögve, hogy bocsásson meg (vascső 2.).  Persze, az egy hónap alatt elköltött úgy 5-600 eurót ajándékokra  (magának), amiből megvehette volna a repülőjegyét kétszer, de amikor  felhoztam, kijött a sodrából, elhordott mindennek, én voltam a szemét,  hogy ennyit nem engedek meg neki.  Elérkezett a tábor. Mint kísérő rengeteg dolgom volt, de gondoltam, majd  az utazások alkalmával mellé ülök a buszon, úgy, ahogy  megismerkedésünkkor, Tunéziában. De Ali kijelentette, hogy inkább az új  barátaival lenne. Sírtam, nem értettem, hát nem miattam jött ide, mint  azt fél évig bizonygatta? Odáig ment, hogy a táborozók sokáig nem is  tudták, hogy mi egy pár vagyunk. Folyamatosan veszekedtünk, ettük  egymást, a legrosszabbat hoztuk ki a másikból. Amikor a hazautazása  napján azt mondta, ez volt élete legrosszabb nyara, valami eltört  bennem.  De még mindig nem volt vége! Maradtak az msn-es beszélgetések, én pedig  türelmetlenül vártam, hogy kiutazhassak hozzá, és rendbe tegyük a  kapcsolatunkat. Kérdezgettem is, mikor mehetek, amire eleinte morgás,  majd később heves viták volt a válasz. Ordibált velem, hogy hagyjam  békén ezzel, majd ő elintézi. Még mindig szerelmes voltam, de már  feltűntek a részletek. Még mindig sírva vallott szerelmet, de hisztizve  bőgött akkor is, ha a hasa fájt. Egy ilyen alkalommal mertem neki azt  mondani, ugyan legyen már férfi. Rám csapta az msn-t, és nem hallottam  felőle egy hétig. Csak akkor jelentkezett, amikor már 3 napja nem írtam  neki, megvádolt hűtlenséggel (az együtt töltött egy évre visszamenőleg,  megjegyzem, alap nélkül!), és megfenyegetett, ha megtudja, hogy  megcsaltam, eljön és felpofoz. Erre már kontráztam: igen, arra lenne  pénzed? Elegem lett, megmondtam neki is, nem akarom tovább mérgezni az  életem vele. Roncs lettem, a barátaim elfordultam tőlem, nem  teljesítettem a suliban, ez volt az elmúlt egy év egyenlege.  Amikor felfogta, hogy most itt vége, kétpercenként hívogatott, elhordott  mindenféle rongynak, hívta a szüleimet, barátaimat is, hogy mekkora  kurva vagyok, azért dobott, ezt mindenkinek tudnia kell. Végül eltűnt,  de nagyon, csak néhány fenyegető levelet kaptam az unokatestvérétől  (akit még soha nem láttam), hogy őfelsége eltűnt, a családja sem tudja  hol van, ez száradjon az én lelkemen. Végül ezek a levelek is  elmaradtak.  Az utolsó akkordra nemrég került sor, amikor közös ismerősünk révén  olyan információt tudtam meg róla, ami sok mindent megmagyarázott.  Kiderült, hogy kapcsolatunk alatt (amikor elvileg a szobájában ült, úgy  beszélgettünk msn-en) néhány hétre átruccant Olaszországba, a pasijához!  Megdöbbentett az új elem, de megmagyarázta a túlzott kényességet (pl.  viccből sem lehetett megkarmolni), a tisztaságmániát és az  érzelgősséget. Ma már csak nevetni tudok a dolgon, akkor eléggé fájt.  Tanulság (amit nem csak ez az eset bizonyít, de ezt majd talán máskor):   lányok, ne higgyetek olyannak, aki nem tudja, és nem érzi át, mi az a  TúróRudi, annak, aki állítja, ismeri a nőket, és ha ezen felül még  balkezes is, hát fussatok!