Az milyen már, hogy a lánynak bezárhatatlan harmonika-ajtaja van és a végén egy híres gitárossal* jön össze? Vagy ez csak szerintem vicces?

 

Sziasztok!

Volt egyszer egy lány, nevezzük Eszternek, akivel 18 éves korom körül jöttem össze. Egy iskolába jártunk, barátkoztunk, majd elcsábított (amivel semmi gond nem volt), egymásba szerettünk, és elkezdtünk járni. Hogy rövidre fogjam, nagyon boldogok voltunk pár hónapig, és meglepő módon nem volt gond a szexszel sem, mivel ő már nem egy fiúval lefeküdt a lakótelepről, zsenge 15 éves kora ellenére. Vagyis volt gond, az, hogy mivel 15 éves volt, nem igazán engedték el sehova, neki meg csak egy harmonika-ajtaja volt, amit köztudottan nem lehet bezárni, az apja pedig magas rangú katonatiszt volt. Ebben az egyetlen komikus elem az volt, amikor az apja félrehívott, és nagyon szigorúan megkérdezte, hogy elvettem-e a lánya szügességét, én pedig őszintén a szemébe tudtam mondani, hogy nem, mire ő megnyugodott. Na, szóval a helyhiány megoldására javasoltam neki édesapám lakását, ami a városban volt, és nem a kicsit messzi faluban, ahol egyébként éltem, így nem lett volna gond a vonatozás. Ő ezt az infót tárolta, és mondta, hogy gondolkozik rajta. Teltek a napok, és simogattam a combját a villamoson, sőt, egy plázában (hogy rühellem őket) még egy kicsit meg is fogdostam, amit amúgy imádott. Egyik nap felhívott, hogy mikor találkozzunk, és megkérdezte, hogy megvan-e még az a lakása apámnak, és szeretném-e használni. Mondtam neki boldogan, hogy igen. Letettük a telefont, és rövidesen kaptam tőle egy SMS-t, amit kitöröltem, de valahogy így hangzott. "Nem mehet ez tovább, mert te szexmániás vagy. Vége." SMS-ben. Itt nagyon felkaptam a vizet, és találkozót követeltem. Meg is jelent a Károlyi kertben, egy fiú kíséretében, aki épp a legújabb legjobb barátja volt. Tovább tolta azt az ócska kamut, hogy én szexmániás vagyok, hiszen állandóan taperolom, meg hogy egy szexmániás vagyok. Így. Aztán, amikor mondtam neki, hogy mindketten tudjuk, hogy baromság, végre megmagyarázta, hogy azért akarja befejezni, mert nem engedik el őt sehova, és ez nekem (mármint nekem) nem jó, és ez az egész nem jó nekem (igen, nekem), szóval inkább szakít velem. Még egy kicsit ordibáltam vele a Ferenciek Terén, majd hagytam elmenni, de előtte még sok szerencsét kívántam az új leendő barátjához. Ő ezt kikérte magának. Volt még egy ócska próbálkozásom egy, a lakásához felvitt rózsával, de becsengetni már nem mertem, csak letettem, de nem jött be. Nem sokkal később találkoztam vele, beszélgetni, közölte, hogy még mindig szeret engem, én is közöltem vele, hogy még mindig szeretem, rám mosolygott, és közölte, hogy soha többé nem akar járni velem. Itt már eléggé meg voltam készülve, aztán kiderült, hogy azért volt olyan furcsa, mert nyugtatókon élt, mivel abban a pár napban összefeküdt valami 30 éves fickóval, természetesen gumi nélkül, és pont nem tudta, hogy terhes-e vagy sem. Akkorra már megvolt az én gyógy-dugásom is, szóval emiatt nem neheztelek rá, csak két dolog miatt: az egyik ez a hosszadalmas, direkt kínzó, és paraszt szakítási mód, melyben engem nevezett meg hibás félként, ráadásul derült égből a lóharapás jelleggel. Aztán rövid ideig járt még azzal a sráccal, akivel nem fog járni, majd jött a másik dolog, amiért gyűlölöm: elkezdett járni annak a zenekarnak a gitárosával, akikért már akkor nagyon rajongott, amikor velem járt, és mindig lelkendezett, hogy milyen jók. El is vetette magát a sráccal, és fel is csináltatta magát gyorsan, szóval most már boldog családanya.
Nem jártunk olyan 3 hónapnál többet, de a mai napig fáj ez a borzalmas veszteség és megalázottság, ami egy tökéletesen működő kapcsolat kellődős közepén történő kivételesen gusztustalan és ocsmány szakításból kifolyólagos.
És van valami, amit nem értek az összes itteni postban, miért nem mondják ki az áldozatok a konklúziót? Én kimondom:
Eszter, a büdös kurva anyád!

Ha nem vállalható, szedjétek ki az utolsó 2 sort, köszi.

* zenekartippeket várunk a kommentekbe.