Kedves szakítósblog!
Bár még csak húsz éves vagyok, és nem is volt túl sok kapcsolatom, azért akad egy-két jó sztorim, és unalmas perceimben a blogot böngészve én is megihletődtem. Egyenlőre ez csak egy apró pofáraesés, majd talán később a többi is jöhet.

Szóval...

Legjobb barátnőmmel egy egyetemi buliban voltunk. Már ott kiszúrtam, de ő látszólag le sem szart. Aztán amikor indultunk volna haza, ő pont a kabátunk mellett ült, így szóba elegyedtünk, majd felajánlotta, hogy hazakísér minket. Kérdeztem, hogy hívják, azt mondta Laci, de a barátnőmnek már úgy mutatkozott be, mint Robi.(???) Igazából már itt sejthettem volna, de ki? Én? Nem! Én ne szavaznám meg a bizalmat valakinek?! Azt mondta, hogy a második neve a Robi, csak mindenki így hívja.

Útközben beszélgettünk, kérdezte milyen filmeket szeretek, mondtam, találja ki. Erre ő azt mondta, hogy mond 10 filmet, ha benne van a 3 kedvencem, akkor nekünk másnap is találkoznunk kell. Az első 3 filmmel beletrafált. Nagyon szimpatikus volt, főleg azzal, hogy nem nyomult erőszakosan. Visszaértünk a kolihoz. A barátnőm közben észrevétlenül eltűnt mellőlünk. Tel szám csere. És egy tétova búcsúcsók.
Istenem, az a csók! Életem egyik legjobbika volt. Teljesen kiütött. Ezek után mondta, hogy ne hívjam, majd ő hív, mert délután az anyjával beszél, mindig sokat beszélnek telefonon. Én persze elhittem, hát, hogy a fenébe ne? Egy ilyen csók után?! Azért nem mondom, hogy nem kételkedtem benne, de hát ezeket a csúnya gondolatokat gyorsan el kell hessegetni! Azért mégiscsak! Nem minden férfi disznó.

Másnap fel is hívott. Kérdezte, mit csináljunk, azt mondtam, lepjen meg! Megbeszéltünk egy 'semleges' helyet. Gondoltam próbára teszem a kreativitását, mennyire tud lenyűgözni. Sikerült neki. Főzött nekem. Na én nem tudok főzni, de imádok enni, ezért ha valaki főz nekem, azt mindig szívesen veszem, de, hogy valaki az első randin kajával és egy üveg borral várjon... Persze ehhez hozzátartozott, hogy a lakásán. Amikor felértünk megláttam a névtáblát: ..... Róbert. Hát persze. De ami az igazán durva, hogy még ezek után is elhittem neki azt, hogy nem tudta, hogy mennyire leszek neki szimpatikus és így könnyebb. Viszont minden kétségem tovaszállt, amikor bemutatott a lakótársának is.

Kaja, duma, borozgatás, stb. És tök sokáig semmi intimebb. Majd csók, aztán még jobban csók...
De nekem vissza kellett mennem, másnap ZH. Erre ő, majd visszakísér a koliba elhozzuk a tanulnivalóm, és tanulhatok nála, csak még ne menjek haza. Persze, mondom, minden bizonnyal sokat tanulnék nála. Naiv vagyok, de azér' nah!
És akkor rákérdeztem, hogy miért akarja annyira, hogy nála aludjak aznap, hiszen tudunk másnap is találkozni akár.
És akkor: Igen, de most, ha visszamegyek a koliba, és megnézem wiwen, akkor... nem fog tetszeni, amit ott látok. (Hát persze, kicsit túl tökéletes volt) Teljesen kiborultam, hogy akkor most mi mégis mit csinálunk itt? És, ha nekem most nem kellett volna hazamennem, akkor minden lelkifurdalás nélkül megcsalta volna a barátnőjét?
Ő: "Most épp válságban van a kapcsolatunk, és gondoltam kipróbálom veled, és ha jó, akkor veled maradok". Basszus én nem egy kocsi vagyok, amivel megy egy kört, mielőtt megveszi. Ezek után még felajánlotta, hogy hazakísér, mondtam, hogy asszem hazatalálok egyedül is. Kérdezte, hogy, ha esetleg a barátnőjével nem jönne össze, akkor felhívhat-e engem, mert szerinte mi tök jók lennénk együtt. Mondtam, hogy azért erről most kéne azért döntenie, nem leszek senki mentőöve. Az este fénypontja: megkért, hogy ne jelöljem be wiwen, és ne is írjak neki, mert barátnője tudja a jelszavát. Pedig ezek után élek halok a vágytól, hogy valami kontaktot létesítsek vele...
És, hogy kellőképp sablonos legyen a sztori, hazafelé gyalogolva még az eső is eleredt, és szarráázva hazaértem. Már csak valami nyálas popnóta kellet volna aláfestőzeneként az éppen aktuális slágerlistáról.

A legszörnyűbb az az érzés, hogy mennyire buta voltam, és mennyire fagolyókat növesztettem a szemeim helyére, és ... mennyit írtam gyakorlatilag 2 estéről.

Körülbelül 3 hét múlva ismét találkoztunk véletlenül. Az eső ismét eleredt, és én épp multivitaminnal ittam le magam, amire ő kedvesen fel is hívta a figyelmemet.(ez az én formám :P) Kedélyesen elcsevegtünk az élet nagy dolgairól. Kb. 5 percben. Én -> koli. Ő-> nem koli :D
Majd olyan 20 perc múlva felhívott, hogy a barátnőjével marad. Na ez nem lepett meg. Az már inkább, hogy volt pofája megkérdezni, hogy esetleg később... valami? Én mondtam neki: Nem, amikor legközelebb szembe jössz velem az utcán, én meg sem foglak ismerni.

És IGEN! Oké. Minden férfi disznó, de, hogy valaki még hazudni se tudjon...

Tudom ez semmi a többihez képest, és iszonyú hosszú. De szerintem tanulságos, hogy igen egy ilyen régi sztori mennyire bejön, mert arra gondol az ember, hogy ez annyira tipikus, hogy ilyen nem velem nem fordulhat elő.