A nagy kérdés, amely mindig visszatér. Mi az Ultimate Válasz?

sziasztok!

Talán a saját lelkem megnyugtatására írom le az én történetemet, amit még a mai napig nem hevertem ki, pedig már vagy 6 éve történt.
Jelenleg boldog párkapcsolatban élek, de még mindig átfut rajtam valami melegség, ha az utcán az exemre hasonlító srácot látok. Együtt éltünk kb. másfél évet, miután szakítottunk.
Nem csupán szerelem volt (részemről), hanem nagyon mély, őszinte barátság is. Megbeszéltük, hogy mindig, mindent őszintén elmondunk egymásnak, még azt is, ha valamelyikünk egy új személy iránti érzelmei közénk állnak. Mondván annál nincs rosszabb, ha egy kapcsolatban nem tiszteljük annyira a másikat, hogy szemébe nézve elmondjuk az igazságot.

Aztán egyre rosszabb lett a helyzet közöttünk, most már így utólag látom, sokat civakodtunk, nekem nagyon nehéz volt úgy élni vele, hogy igazából kezdtem elveszíteni a saját személyiségemet, barátaimat, családomat, mert teljesen kisajátította magának a közös életünket. Vagyis folyton nálunk lógtak a barátai, vagy mi mentünk hozzájuk, a barátai barátnőivel annyira nem voltam egy hullámhosszon, ami szintén gyötrelmes volt, ritkán látogattuk az én családomat, nem volt energiám a saját barátnőimre, szinte csak a bátyámmal tartottam a kapcsolatot.

Szóval bejelentettem, hogy elköltözöm, de maradjon meg a kapcsolatunk. Nyilván a bizalom a kapcsolatunkban már egyikünkben sem volt olyan erős, de nem tudtam elképzelni az életem nélküle, egyszerűen nem volt más jövőképem, csak vele élni, családot alapítani.

Aztán egyik civakodásunk alkalmával telefonban elejtettem egy indulatos "jó, akkor szakítsunk" kijelentést. Ő éppen egy házibuliban volt a barátaival. Amikor a bulinak vége lett és hazajött, mi már nem voltunk együtt. Éreztem, hogy most ez komoly, innen már nincs visszaút, vége. Akkor tört rám egy iszonyatos nagy gyötrelem, hetekig zokogtam, nem bírtam enni, aludni, hiszen még együtt laktunk, de már csak azért járt haza, hogy átöltözzön munka után és ment is a barátaihoz....és még valakihez.
Összejött a házibuliban egy lánnyal ( ezt utólag tudtam meg).
Közben én elköltöztem a közös albérletből, költézésemkor a nagy dobozkupacok közepette pityeregtem, amikor hazajött. Tusolt egyet, átöltözött (az én általam vett ruháit vette fel, amikben olyan helyes volt), a közösen választott finom illatú parfümöt tette magára és egy "hát akkor szia" köszönéssel és egy arcpuszival elviharzott. Én csak álltam az ablakban és összetörve potyogtak a könnyeim.

Végre új helyre költöztem, egy igazi barátnőmmel, ahol új életet kezdhettem. Még egyszer-kétszer barátilag találkoztam az exemmel, ami néha szexbe torkollott, de volt, hogy aktus közben elsírtam magam. Pláne, amikor megtudtam, hogy neki már van új kiszemelt barátnője, csak még meg kell várni, hogy szabad legyen -az a lány, akivel a buliban jött össze-. Az infót a telefonjából szedtem, elolvastam az sms-eit, és úgy jöttem rá, hogy van új nő. Onnantól teljes hisztibe fordultam át, és megszakadt a kapcsolatunk. Teljesen összedőlt bennem a bizalom, hisz nem szólt, hogy van más nő. Hogy hagyta, hogy így lefeküldjek vele, hogy éljen bennem a remény, hogy még helyrehozhatjuk a kapcsolatunkat. Tisztességtelennek éreztem, hogy nem mondta el, hogy a szakításunk egyik fő oka az, hogy egy másik nővel akar lenni.
Azóta nem is találkoztunk, nem is láttam. Egyszer hívtam telefonon, de azt mondta, hogy soha többé ne "zaklassam". Olyan, mintha gyűlölne, a közös ismerőseinknek is azt mondja, hogy nagyon haragszik rám, amiért hisztiztem, hogy csúnyán viselkedtem, pedig csak egy összetört nő lealacsonyodott utolsó próbálkozási voltak azok.


Szerintetek mit érezhet ennyi idő elteltével, vajon még mindig gyűlöl? Miért nem tudom kiverni a fejemből? Keressem meg, hogy találkozzunk? Mit tennétek a helyemben?