2009-ben ez is elég egy szakításhoz, úgyhogy férfiak, ne mondjatok semmit.

Kedves Szakítósok!:)

Múltkori történetem után ezúttal egy másikat teszek közzé, hagyományosabb, fiú-lány felállás, s szerintem lényegesen viccesebb is.:)
Történet idején költöztem új kollégiumba, miután egy fél évet albérletben húztam le életem nagy szerelmével (legalábbis a szakítás előtt így gondoltam) és eléggé magam alatt voltam. 21 lehettem ekkoriban.
Szóval új hely, új emberek, eléggé unszimpatikus, búvalbélelt szobatársak, ráadásul hétvége, egyedül a szobában, mit tegyen az ember lánya, fogtam magam és lementem a büfébe, ahol valami langyos buliszerűség volt kibontakozóban.
Sok részleteznivaló nem akad, valahogy odasodródtam egy társasághoz, ahol vágyaim tárgya fogyasztotta sörét. Nem volt túl nagy szám, az intellektusa sem volt igazán meggyőző, de eléggé magányos voltam és jól esett volna egy kis ölelés, így aztán adtam alá a lovat, kissé HP módra.
A vége az lett, hogy felmentünk a szobámba, ahol csók, simogatás után a melltartómat szedegette le rólam, amikor előtört belőle egy önkéntelen bók: "Micsoda csöcsök!"
Se előtte, se utána nem kaptam ilyen romantikus dícséretet senkitől, s nem tudtam megállni, hogy egy hatalmasat röhögjek mintegy 5 másodpercnyi bénult sokk után.
Mondanom sem kell, az engyempentyemnek vége szakadt, ő elment a szobájába, én meg egész este kuncogtam.:)

A történethez magyarázatként, a melleim jó átlagos méretűek, semmi extra.
Végül a szokásos: gumi volt nála, katona nem volt, s bár köszönőviszonyban maradtunk, teszkóban sosem jártunk együtt. Sem velkám-, sem búcsúszex nem volt, bili sem borult, így csészéket sem kellett törni. Csizmát pedig nem hordok, fehéret sem.