És hogy ki az ország leghíresebb költője, aki e-mailben szakít? A kommentben várjuk a tippeket.
Hmm...gondoltam, megosztom veletek a szakításomat. Azt, amelyik történetesen az ország egyik leghíresebb költőjéhez köt, hogy lássátok, nem mind arany, ami fénylik. Szerintem a lányok 99 százaléka elájulna, hogy költő és verssel udvarol és...de haladjunk szépen sorban...
Az egész úgy indult, hogy az egyetemen ismertük meg egymást, bár ő majdnem 10 évvel idősebb nálam, de mivel időközben befutott, nagyon halasztgatta az egyetemet (egészen odáig, hogy végül be sem fejezte). Szóval elhívott randira egy kávézóba, bár nem volt az esetem, de rajongtam a könyveiért, a verseiért, és persze nagyon imponált, hogy a múzsája lehetek, és majd könyes szemmel mesélhetek szerelmünkről öregkoromban. Szép lassan szerettem meg, pont a gyerekessége, sebzett kisfiúsága miatt, ami a verseiben is látszik. És tényleg megszerettem, bár az egész családom furcsán nézett rá..teljesen más értékrendünk volt (ő ateista, én hívő, stb., de annyira nem megyek a részletekbe, mert bár így is beazonosítható, azért annyira nem egyértelműsködnék), de én addigra annyira elmerültem a nagy szerelemben, hogy minden probléma leküzdhetetlennek tűnt.
Az sem volt fura, hogy szinte mindig csak msnen beszélgettünk egymással, ha találkoztunk (heti kétszer-háromszor), akkor többnyira én szórakoztattam őt a történeteimmel, mert ő élőben nem valami közlékeny típus, mondhatnánk azt is, hogy halál unalmas. Egy verset is hónapokig ír, ha egyáltalán eljut a megírásáig. Telefont sosem vesz fel senkinek, mert fél, hogy a határidők miatt zaklatjáka kiadók.. Szerelmünk hajnalán is versben vallott szerelmet nekem, ami persze tetszett, de az már fura volt, hogy élőbe sosem hallottam tőle egyetlen vallomást sem. A kezemet is úgy fogta meg, hogy előtte megkérdezte, megofghatja-e (megjegyzem, 30 éves volt ekkor), csókot is úgy adott, hogy előtte engedélyt kért, ami azért eléggé furcsa volt... Mint ahogy az is, hogy az öt hónap alatt, míg együtt voltunk, egyetlen egyszer sem szeretkeztünk...úgy látszik, az én kis költőm a plátói szerelmet tényleg komolyan veszi. ;) Ja és amikor nálunk volt, ruhában aludt, máig nem értem, miért (és hogy miért nem hagytam ott azonnal).
Szóval így éldegéltünk, így visszagondolva nevetséges volt, hogy ez egy "kapcsolat", márpedig neki tényleg az volt, én meg túl fiatal ahhoz, hogy tisztán lássak... Nem akarom nagyon húzni a sztorit, a lényeg, hogy egy szép májusi napon megbeszéltünk, hogy találkozunk. A találka előtt egy-két órával megnéztem az e-mailjeimet még, és mit látok? Levél tőle. Majd' kiugrott szívem a helyéről, hiszen sosem szokott mailt írni. Természetesen szakítós mail volt, stílustalanul, egy költőtől... :S Valami ilyesmi volt benne: Ne haragudjak, de élőben annyira nehéz elmondania, mert olyan szépen nézek rá mindig, és ilyenkor elbizonytalanodik, de mi nem vagyunk egymáshoz valók, mert a "körülményeink" teljesen mások...ha csak ketten lennénk egy üvegburában, akkor velem akarna lenni mindig, de így, hogy a családjaink is ennyire mások, biztos összevesznének, és ha gyerekeink lennének, akkor hogyan nevelnénk őket, mert hát ő nem hisz Istenben, én meg igen, és hát ezt nem lehet megoldani...és hasonló szánalmas duma jött, amikről már rengeteget beszéltünk, és sosem értettem, miért kell ezt ennyire felfújni....
Lezárásként még egy kis szánalom: nagyon szép lány vagyok, ezért biztos találok rengeteg pasit még magamnak, és minden jót az élethez. :D Most már mosolygok rajta, akkor azonnal buszra ültem, és elrohantam hozzá, egész délután zokogtam neki, aztán azt mondta, hogy gondolkozási időt kér (ja, biztos a szép nézésem megint..), aztán egy hét múlva smsben megerősített az e-mailt.... Hmm..nos, ez már önmagában is extra gáz szakítás lenne, de hogy pont az ország egyik leghíresebb költője tette, na az a hab a tortán, nem gondoljátok? :) Talán stílusosabb lett volna legalább egy vers...
(Utózönge: Ma már áldom az eget, hogy vége lett, és inkább azt sajnálom, hogy egyáltalán elkezdődött...) Szóval nem mind arany, ami fénylik... ;)
Az utolsó 100 komment: