Soha egy szia, hogy vagy, mit iszol, netán egy tánc... Néha összenézünk. Látom h figyel, de nem tesz semmit.
Sziasztok,
bár az én történetem nem tipikus szakítós történet, de elmesélem... Kiváncsi vagyok, mit szóltok hozzá:)
Elég friss sztori... Kezdődött ez év február 14.-én...
Tudom, romantikusan hangzik,h Valentin napon mutaták be nekem Őt, de ne vonjunk le belőle messzemenő következtetést...
Helyszín: egy felkapott budapesti szórakozóhely.
Bemutatkozásnál két rövid mondat... és ennyi az első kommunikációnk.
Két hét elteltével ua szórakozóhely... Ott van, én is... Észre sem veszem szinte, biccent, köszön... ennyi. Soha egy szia, hogy vagy, mit iszol, netán egy tánc... Néha
összenézünk. Látom h figyel, de nem tesz semmit.
Rá egy héttel ugyanitt ugyanezek a történések, ergo semmi... Ekkor még nem zavart, mert bár már elsőre megállapítottam, h bejönne nekem, mivel nem volt közeledés
a részéről, nem is foglalkoztam vele (na jó, azért a szemem sarkából lestem h mikor kivel táncol, beszélget:) ---nem táncolt, nem beszélgetett, csak nézett)
Hét hetet követett, és eljött egy áprilisi szombat este... ismét a meg nem nevezett szórakozóhelyen...Barátnőmmel táncoltunk, mikor a bárpultnál észrevettem Őt,
mosolygott, integetett, odajött, beszélgetett, táncolt... Nem ismertem rá! Reggelig táncoltunk együtt s nagyon jól éreztem magam, s látványosan Ő is! Teljesen levett a
lábamról... Búcsúzáskor kézcsók!(meglepő, de hatásos), viszont semmi telefonszámcsere, semmi utalás h esetleg még találkozzunk...
Másnap estig bírtam, mikoris írtam neki egy közösségi portálon pár sort, miszerint nagyon kellemesen éreztem magam a társaságában... Jött is erre válasz másnap, miszerint
Ő is jól érezte magát, s bocsi h rálépett a lábamra;) Ismét semmi utalás, hogy esetleg találkozzunk... Rövid válaszomban csak annyit látott, h a labam köszöni jól van...
Természetesen az ezt követő hétvégén ismét összefutottunk a táncparketten...véletlenül...:) Készültem, s sikerült gyönyörűvé varázsolnom magam Neki... Melyet természetesen a többi,
nem potenciális fél is észrevett s jött a körülrajongási fázis a konkurenciától, melyet ő úgy kezelt, hogy szinte oda sem jött... illetve ha "épp arra járt" ahol én álltam, kedves volt s aranyos.
Táncoltunk, váltottunk pár szót, elment, visszajött ismét táncolni, s megint elment a barátaihoz... Nem igazan tudtam, h most mi van... Éreztem hogy tetszem neki,
de nem lép. Mielött távoztam volna a szórakozóhelyről, kaptam tőle egy papírrózsát. Zavarban volt mikor átadta, és én is, de levett a lábamról... viszont ismét nem kérte
el a tel.számom s találkozóra sem hívott. Nem értettem...
Elég határozott nő lévén, ismét üzi a portálon, h lenne e kedve találkozni velem... válaszként elkérte a számom. Hurrá, gondoltam... most végre sinre kerül minden...
Sajna nem, eltelt három hét úgy, hogy nem keresett....
Nem adtam fel, kitartó vagyok ha megfog valaki. Ismét üzi, h este megyünk táncolni, ha van kedve, tartson velünk. Semmi válasz... Ő ott volt a buliban és a
barátaim is... csak én aludtam otthon, gondolván h úgysem lesz ott... Szegény barátnőm... Kiselőadást tarthatott rólam, mert a kérdések záporoztak rá, hogy mi van velem,
miert nem vagyok, ki vagyok, mi vagyok, miert vagyok...stb... Mint kiderült, Ő azért volt ott, h talalkozzunk...Miután megtudta h nem leszek, hazament. Értitek?
Reggelre egy kedves üzenet várt tőle, melyre válaszoltam. visszafogottan, szeliden. Szerintetek volt rá reakció? :) Semmi.
Eltelt megint egy hét, kezdtem feladni... utolsó próbaként ismét egy sms, most moziba invitáltam, gondoltam ide eljön, hisz itt nem kell annyit beszélgetni, mintha sétálnánk.
Bejött, volt mozi, elötte egy ital, utána 10 perc beszélgetés az autóhoz menet. Megmondta a tutit. Nem tudja mit akar. Sikerek a munkában, csőd a magánéletben. 3 éve elvált,
van egy gyerek, akit imád. Megértem, de nem értem. Látható s érezhető vonzalmat, egy esetleges újrakezdést eldobni azért, mert fél, sértült? Normális ez 3 év után?
Sokat gondolkodom rajta. Bár nem ismerem, de érezm, h jó ember. Szeretnék segíteni neki, ha nem is mint nő, de mint ember mindenképp... Nem lehet, nem engedi... Inkább nem
keresi a társaságomat... se így, se úgy, h védje magát. Sajnálom, de az Ő döntése.
Feladtam s szakítottam a reménnyel h valaha engedi magát megismerni!Nő:32
Pasi:40
Az utolsó 100 komment: