21 évesen velem nem is történt semmi.

 A kép innen

Kedves Szakíts ha bírsz szerkesztőség!

Már jó ideje olvasom az oldalt rendszeresen és mindig csaltatok egy-két mosolyt a számra a furábbnál furább sztorikkal, ráadásul szentül meg voltam győződve, hogy soha nem is kell majd ide írnom. Hát duplán is pofára estem, mert mosolyoghatok magamon és írnom is kell. Íme az én sztorim, az elejétől a végéig (mert csak így látom értelmét) aztán lehet kommentelni.

Ja igen, fiú ma 21, lány ma 21 lesz.
----

Szóval a történetem (történetünk?) egészen 2006 decemberig nyúlik vissza, amikor is a nagy karácsonyi banzáj után haverokkal úgy döntöttünk, hogy ideje egy kicsit együtt is karácsonyozni, misem jobb hely ennél az akkori kedvenc pubunk a városban. Össze is jött a találka, azonban a társaságba betévedt egy számomra akkor még idegen leányzó. Jön oda haver, hogy bemutassa. Ennek a bizonyos havernak a barátnőjének az osztálytársa volt (egyébként szintén helyi lakos). A buli nagyon jóra sikeredett, mindenki masszívan a deleriumban volt. Mindenki hazament ahogy tudott és most itt ugrunk is fél évet a sztoriban, mert az ürességgel telt el ebből a szempontból.

Eljött a 2007. évünk hatodik hónapja, amikor ugyanaz a társaság, ugyanarra a helyre hasonló célokkal betért egy jót dumálni iszogatás közben. Az e leányzó megint ott volt, és mivel akkor józanabb állapotban maradtam mint fél évvel korábban, lázas beszélgetésbe kezdtünk. Ahogy múltak a percek, majd órák egyre inkább élveztük egymás társaságát és egyre mélyebb témákat kezdtünk el a boncasztalon feltárni. Persze az ivászat azért közben szépen ment. :) A buli végén úgy adódott, hogy haza kéne kísérni a lányt, mert megígérte otthon, hogy abban az esetben marad csak 11 után, ha valaki hazakíséri. Én lettem az a valaki. A kapuban még váltottunk pár szót, majd a klasszikus nagy csend beállt. Láttam, hogy azt várja megcsókoljam, de én azért haboztam, mert eközben még volt valakim. Mielőtt hazaindultam, msn cím elkérés megvolt.

Az MSN-en beszélgetések persze mentek minden este, tudtam hogy neki senkije nincs, nekem meg már haldoklott az akkori kapcsolatom, így egyik este átmentem a másikhoz és felnőtt emberek módjára megbeszéltük, békében elváltunk.

Elkezdett alakulni a kapcsolatunk a lánnyal. Egész nyáron sülve-főve együtt voltunk, együtt mentünk mindenhová, mindig együtt lógtunk és jól éreztük magunkat. Egy szép augusztusi napon egyszer csak megkérdi, hogy van-e kedvem velük augusztus végén nyaralni menni Olaszországba. Fura volt a szitu, mert még alig ismertük egymást, anyagilag akkor nem engedhettem meg magamnak meg amúgy is olyan fura volt. Mindegy, elmentem velük nyaralni mondván, lesz ami lesz.

A nyaralás nagyon jóra sikerült, ott is együtt voltunk mindenhol, a szülők is egész megkedveltek, szóval minden ment a maga útján. Eljött a szeptember én ugye egyetemre kerültem (Ő 5. évre), éltük a normális hétköznapokat. Eljött az első majd második vizsgaidőszakom, neki az érettségi, szóval harcoltunk rendesen. Megint nyár. A nyár elején kipattant szüleinek fejéből, hogy milyen jó lenne, ha egy fedél alá tudnánk dugni a fejünket a pesti lakásban. Hebegés, habogás, mérlegelés de végül is belementünk, hiszen szülőktől külön, önállóan, ketten, a fővárosban élhettünk. Július közepén sikerült is az akciót kivitelezni, összeköltöztünk. Nyáron - az előző évhez hasonlóan - elmentem velük nyaralni Franciaországba.


Eljött a szeptember megint egy újabb év, amikor suliba kell járni. Én redszeresen ingáztam Pest és Gödöllő között az egyetem miatt (pedig mennyivel egyserűbb volt bejárni helyből) de megtettem mert szerettem, tudtam, hogy így minden jó. Azaz, csak jó volt.

Valamikor 2008 decemberében karácsony után kezdődtek a gondok. Sajnos munkám, megélhetésem és egyben hobbim is a számítástechnika, ráadásul pont olyan területen, ahol muszáj foglalkoznom vele otthon is, hogy ne essek ki a ritmusból, ne maradjak le. Ez volt az egyik gond, hogy sajnos hétvégén is többnyire dolgoztam, mert muszáj volt. A másik probléma az volt, hogy az októberben vásárolt XBOX 360 konzollal is sokat szerettem játszani. Míg Ő úgy tudott szórakozni, hogy elment világot látni, eljárogatni, addig én inkább a sötét szobában döglök mert van 5 percem típusú pihenéseket kedveltem, de persze néha én is szerettem kimozdulni.

Márciusra abszolút tetéztek a dolgok olyannyira, hogy március 12-én összecsomagoltam, majd hazaköltöztem. Voltak gondok, amiket a magam részéről nem tudtam egyértelműen orvosolni azonnali hatással, másrészt neki is voltak hibái, amiket többszöri megbeszélések árán sem sikerült orvosolni. Tudjátok, muszájból semmit, és ha nem érzed jól magad akkor tipli. Na nálam tökéletesen ez volt.

Azóta eltelt több mint 3 hónap és még mindig hiányzik. Eleinte csak szünetet akartam, de számára a világ annyira fekete-fehér volt, hogy a szürke színt nem is ismerte. Én próbálkoztam a kapcsolatot átmenetileg baráti jellegbe áthelyezni (bízva abban, hogy egy kis szünet talán helyre tesz mindent), de nem sikerült, így maradt a fekete.


Nos ennyi. Hiányzik, szerettem Őt tiszta szívemből, de hosszabb távon az akkori körülmények között nem működött volna. Mindenesetre én a szép emlékeket fogom megőrizni magamról arról a 2 és fél évről. Örülök, hogy Ő már újra boldog (hiszen elmondta, hogy az új barátjával már össze is költözött - igaz 1 hónappal a szakításunk után). Furcsa mondjuk, hogy rádöbbentem, mennyire is nem ismertem hiszen ennél többet vártam tőle - már ami az új költözést illeti részéről).


Köszönöm, hogy elolvastátok.

Tamás