Volt egy kis fesztiválszünet, de visszatértünk.

kedves szakítósok!

próbálom rövidre fogni, mert tudom, hogy nem szeretitek a hosszúakat.
lehet vascsövezni és hipizni és hüpizni és a sün is mindkettőnknek kijár, főleg nekem, amiért még mindig szeretem.
de akkor az elejétől.

én lány 22, ő lány /M./16. egy szórakozóhelyen, ő a barátaival én a barátnőimmel. nem tudtam le venni róla a szemem, ahogy táncolt, ahogy nevetett, elvarázsolt, olyan volt, mint a napkitörés, csodálatos, gyönyrű, mindent elsöprő. vettem a bátorságot és odamentem hozzá beszélgetni, meghívtam még egy körre, majd tel szám csere. akkor igencsak sajnáltam, hogy az aktuális pasijával ment haza és nem velem.

másnap tali, először kávézgattunk, majd elmentünk vásárolni. meglepett a nyíltsága, az őszintesége, a tisztasága, azóta se találkoztam hozzá hasonló hölgytüneménnyel.
harmadnap tali, negyednap tali, egy hétig semmi, csak sms.
aztán végre újra láthattam, ekkora már szerintem a világ összes rózsaszín felhője az én pilláimra szakadt.  mesélte, hogy párjával összevesztek, szeretne kicsit elszakadni mindentől.
hát felmentünk hozzám. megvígasztaltam.
két napot töltött nálam, teljes volt a béke, a nyugalom, minden. összhangban voltunk, kitaláltuk egymás gondolatait.
aztán haza ment. ameddig én a poklok poklát éltem meg, addig ő nyaralni ment a családdal.
jó, rendben, nem zavarom, nem zaklatom, azért napi szinten ment az smsezgetés, alig vártam, hogy hazajöjjön, hogy lássam.
ekkorra már szakított a sráccal, akivel volt.
két hónapig minden tökéletes volt, aztán valahogy nemtudom. mintha eltört volna benne valami. mintha hirtelen mással ébredtem volna.
visszahúzódó lett, komorabb. nem tudtam mire vélni a dolgot és mivel nagyon bántott úgy éreztem szüneteltetnünk kellene a dolgot.
végülis két hét után elmondta, hogy ismét összejöttek.
bocsánatot kért, sajnálta, hogy rá vesztegettem az időm és sajnálja, hogy ez az egész így alakult, de valahogy a férfiakhoz jobban vonzódik.
persze, érthető, bár azon a 15 centi plusszon kívűl bármit megadhattam volna neki, még talán sokkal többet is, mint bárki azóta.
ez  után hónapokig nem is beszéltünk. nem tudtam volna mondani neki semmit, annyira fájt, ezt gondolom ő is érezte.
aztán végülis, barátok maradtunk.
Ő most 22, én 28. nem sokat tudok a mostani életéről, csak hogy van mellette valaki és hogy szereti.
de nekem azóta is elmondhatatlanul hiányzik.

jl.

ps: madaras teszkóban voltunk, ő pakolt, kocsit tolt, óvszert nem vettünk, mert minek, katona egyikünksem volt.