Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, én szerelmes voltam, ő csak játszott. 17 voltam, és nem igazán tűnt fel, hogy Gábor szórakozik velem.

 

Egy átlagos nyári napon, amikor egy igazán kicsi faluban semmi nem történik
-valami csoda folytán- villámcsapásként mégis belém vágott a szerelem.
Barátnőmmel sétálgattunk,beszélgettünk,

nevetgéltünk (olyan igazán tinisen),amikor megállt
mellettünk egy zöld autó,és Gábor mosolygott ránk a kormány mögül.Tökéletes volt.
Ragyogó kék szeme,és tökéletes mosolya levett a lábamról.Már régóta ismertem,és tudtam,hogy barátnőm tetszik neki...Pár kedves szó után tovahajtott és én szerelemtől sújtva bámultam az autója után.
Persze Lindának nem tetszett a fiú,sem a lehengerlő duma...
A napok teltek, a séta közbeni "véletlen" találkozások egyre sűrűbbek lettek.Tudtam,hogy a
bókok nem nekem szólnak,a szeme nem engem lát,hanem Lindát.
Gábor egyre szerelmesebb lett,de nem belém.
Egy nap felhívott,hogy találkozzunk...Kocsikáztunk,és ő csak beszélt és beszélt.Lindáról.
Tőlem akarta megtudni,van-e esélye nála.Nem volt.Linda minden közeledést hárított,amiket én
olyan szívesen fogadtam volna.Gáborral sokat beszélgettünk,együtt sírtunk,együtt nevettünk.
Gyakorlatilag nem láttam a szerelemtől.
Egyre közelebb kerültünk egymáshoz,én szerelmes voltam,ő csak játszott.17 voltam, és nem igazán tűnt fel,hogy Gábor szórakozik velem...Tudta,mi kell a nőnek (vagy a lánynak).
Teltek a hetek,én epekedtem az illúzió után amit kaptam.De amit este adott,reggel elvette.
Forró csókokkal töltött éjszakáink után minden reggel visszautasítást kaptam.
Kitartóan vártam,hátha belém szeret.Azt már tudtam,hogy Linda nem kell neki,de én sem igazán.
Egyre csak síram és sírtam.Gábor rajtam állt bosszút a régi kapcsolataiban elszenvedett
sérelmek miatt.Már nem akartam őt.Szabadultam volna az érzéstől,a kínoktól,és a tudattól,
hogy mennyire nevetségessé váltam számára.
De nem engedett a szorítása.Hívott,keresett,szórakozott vagy már szeretett?Magam sem tudom,
és ő sem tudta.
2-3 hónap telt ezzel a pokoli őrlődéssel,és amikor azt hittem nem lehet már rosszabb,
Gábor már nem tudta tovább áltatni magát,hogy csak egy lány vagyok,akivel szórakozni lehet.
Belém szeretett,akkor is,ha nem akarta...
Csodálatos fél év következett.Volt rózsaszín köd,forró szerelem,odaadás,szüzesség elvesztés,
kirándulások,"eddörömebbódottá"...
Gábor zenekarista volt (a basszeros:)),sokat jártak fellépni,és én mint a jó oldalkocsi,
bőszen eljártam a fellépésekre. Ott kezdődtek a problémák.Sok ismerőssel találkoztam,
és ha egy-egy közös fotó készült,Gábor idegbetegen rángatott el a társaságból...
Utána otthon 2 órás magyarázkodás következett,amiért két régi ismerősömmel le mertem fényképezkedni.Persze eközben ő szemrebbenés nélkül udvarolt a "rajongóknak"...
A baj egyre fokozódott,mert kollégista voltam egy koedukált kollégiumban.Gábor féltékeny volt
még a lányokra is.Csak hétvégén tudtunk találkozni,amikor hazautaztam.A hétköznap estéim
unalmasan teltek,mert megkért a drága,hogy ne menjek esti kimenőre a barátaimmal.Eleinte
belementem a dologba,de szép lassan rájöttem,hogy a lelki zsarolása megkeseríti az életem.
Sokszor éjszakákba nyúlóan sírt,és én magyarázkodtam...a semmiről.
Úgy állította be a dolgokat,hogy bűntudatot ébresztett bennem minden miatt...
Nem voltam szent,ezt aláírom,de őszintén szerettem,és mindent megtettem volna érte.
A barátaim hülyének néztek,és próbáltak felrázni a rémálomból,de vak voltam...
Túl sokáig éltem a Gábor által kialakított burokban,és túlságosan fájdalmas volt 2 év után
ráébredni arra,hogy mégsem ő a tökéletes,és mégsem ő az igazi.
Emlékszem,a szobáját festette ki egy délutánon,mikor átmentem hozzá.Vidám volt,dolgos,kedves, és akkor éreztem először,hogy már nem szeretem.Már nem azt az embert láttam benne,akit az elején.
Egy szörnyet láttam,aki szinte kiszívta belőlem az életet.
Pár hét múlva szakítottam vele.A szakítás legalább olyan hosszú,és fájdalmas volt,mint a
kapcsolatunk utolsó negyede...Összetört,könyörgött,esküdözött,hogy megváltozik,de már nem
éreztem iránta a megvetésen kívül semmit.
Minden utána maradt emlékemet gyűlöltem,próbáltam kiírtani,de otthon nem
ment...
Elköltöztem.Ő belémbetegedett.Sokáig üldözött még,hol a szerelmével,hol azzal,hogy bűntudatot  ébresszen a betegsége miatt...
Olyan sok álmomat és célomat feladtam miatta,már nem tudtam megbocsájtani...
Azóta eltelt 3 év.Nagyon ritkán beszélünk, de ha meglátom, még mindig gombóc van a torkomban, a tőle való félelemtől.
És a legrosszabb az egészben,hogy ahogy írtam ezt a történetemet,egész végig "éreztem" Gábor illatát.Kellemes,de fájón fanyar,a börtön illata ez.Hiába szabadultam, ez a "tetoválás" már elkísér.