Internet, 200 km, nincs mit mondanom.

A kép innen

Kedves Szakítós!

Hosszas vacilálás után úgy döntöttem, megírom a történetem. Párszor már elhatároztam, hogy megteszem, de mindig történt valami új fejlemény, remélem most már nyugodtan mondhatom, hogy teljesen vége (legalábbis ajánlom:D).

A történet szereplői: (nem igazi nevek) Zoli, akkor 21, és Viki - én, akkor 18. 2008 áprilisában neten ismertem meg, mentségemre legyen akkor még nem voltam rendszeres olvasója a blognak. Nem társkeresőn ismertem meg, hanem egy közösségi oldalon, és ami a vicc, az az h még csak nem is társkeresés céljából mentem fel arra az oldalra, inkább nem tudtam aludni egyik este. Végül ráakadtam, ő meg küldött egy üzenetet. Rögtön fel is vett msn-re, hosszas beszélgetés, és éreztem, h akkor valami olyan érzés kerít a hatalmába, amiről nem is tudtam addig: kezdtem szerelmes lenni. Tudom, elég hülyén hangzik, hogy személyes találkozás nélkül szerelembe esni, de velem megtörtént, lehet, hogy droid vagyok.

Persze már a második beszélgetés alkalmával történt egy kis incidens, amikor ha kis eszem lett volna, lecsukom a laptopot és birkákat számolgatva megpróbálok elaludni. Ő 200 km-re lakott tőlem, és felhozta, h ugorjak le hétvégére egy koncertre, bulizni. Mondtam, h de akkor nem tudnék hazajönni, mert este nincs vonatom. Mire sokat sejtetően, h úgy gondolta, h aludjak ott... Na ekkor leesett, h lényegében csak 1 éjszakára kellettem volna neki, amit persze sokáig később is tagadott, majd elismerte, hogy ha lett volna szex, nem utasítja vissza természetesen, de nem csalódott volna akkor sem, ha nem lett volna. Ha ismeri az ember kicsit is Zolit, akkor tudja, h enyhén szólva szexmániás, szóval elég elképzelhetetlen, h lejön egy csajszi, ott alszik, no szex, és nem csalódott. Na mind1, a beszélgetések napi szintűek voltak, minden nap jóleső görccsel a gyomromban vártam a beszélgetéseket, minden este hajnali 1-2-ig fent maradtam, h vele beszélgessek, úgy, h 5kor keltem. Ő meg lógott a suliból, fel sem kelt. Romantikus.

Aztán megejtettük az első találkozót is, nálam volt, ott is aludt, de nem volt szex, és tiszteletben is tartotta, nem is próbálkozott, ezt mondjuk csodálom. Mikor nem voltunk együtt, akkor msn-en tartottuk a kapcsolatot, hívni egyáltalán nem hívott. Voltak nagyon érdekes párbeszédeink, amikor előadta a deviáns szexuális képzelgéseit, hogy miket fantáziált régebben a volt barátnőiről, és élvezné, hogy azoknak nem jó stb. Úgy éreztem magam, mintha forgószél próbálna elsöpörni, de én mégis állom, mégis hallgatom. Mert szerettem, ezek ellenére. De amiket mesélt, azok alapján, ha nem lettem volna vak, rég leeshetett volna, hogy súlyosan beteg lelkileg.

Aztán eljött a ballagásomra is, aztán én mentem az érettségi szünetemben hozzá, és ahogy nyár lett, szinte minden időnket együtt töltöttük. Én egyre szerelmesebb lettem, ő is mondta párszor, h szeret, meg h mekkora mázli, h aznap találkoztunk azon az oldalon, ja édes öregem, max neked. És mivel nagyon messze laktunk egymástól, csak úgy tudtunk találkozni, h 1 heteket lent voltam nála. Mert ugye általában én mentem le, úgy, h neki nem kellett volna fizetnie a máv jegyért, mivel volt igazolványa. Na mind1. Mivel ennyi időt töltöttünk együtt, viszonylag hamar kiderültek bizonyos dolgok. Mikor érettségi szünetem volt, akkor nem ártott volna ugye, ha tanulok. Ő beteg lett, ágynak esett, és ha még emlékeztek, volt, h megállt egy pillanatra az idő akkor - na ez ezért volt. Kérte, h menjek le, én ugrottam is, meg voltam ijedve, h mi baja lehet. Aztán meg mikor lent voltam, végig kritikán alulian viselkedett velem, bunkó volt rohadtul. Például viccesen megjegyezte, h miért nem fulladtam patakba, az ebédben nemhogy túrkált, hanem leszarozta és megmondta az anyjának, h szar a kaja (az anyukájával egyébként mindig bunkó volt, sosem volt képes vele emberi hangnemben beszélni), aztán amikor vacsora után beszélgettem az anyukájával, akkor látványosan fancsali képet vágott, h menjek már, majd elkezdtett ráncigálni, h menjek már be vele a szobába, mert ő így akarja. Megjegyezte azt is, h igen, vannak ilyen napjai, mikor kiállhatatlan, és tudja, h most, h beteg, elvárja, h körülötte forogjanak a dolgok, és ez egy jó próba arra, h meglássuk, én hogy viselem. Hát nem viseltem jól, minden baja volt, én meg mint egy cseléd ugráltam körülötte, hogy mi a baja, miben segíthetek. Aztán este sikerült valami eszméletlen bunkót beszólnia, ami nekem annyira fájt, h sírtam, és szakítani akartam, az a nap nekem elég nyomasztó volt. Ő győzködött, h nee, bocsánat, nagyon sajnálja, meg szeret, meg minden amit el tudtok képzelni. Én meg megbocsátottam, lévén még nagyon a kapcsolat eleje, és adjunk esélyt, csak változik majd - öreg hiba, de saját hibából a legkönnyebb tanulni, feltéve ha sikerül felvakarni magad a padlóról.

Aztán egyre jobban kiviláglott, h milyen ember: önző, gyerekes, lusta, energiavámpír és lelkileg beteg. Azt a sok deviáns, beteges szexualitást, amit benne tapasztaltam, még most sem tudom elhinni, h igaz lehet, undorító és megdöbbentő egyben. Ezeknek a leírását viszont kihagyom, mégpedig azért, mert ezeket csak nekem mondta, illetve csak én olvastam, és van bennem annyi, h nem teregetem ki, hátha valaki felismeri. Bár nem hiszem, h akad a farkán kívül barátja, de ezt tiszteletben tartom. Másrészt meg azért, mert olyan undorító, h az nem 18as karika, hanem 100as.
De máshonnan is le lehetett szűrni, h beteg, pl mesélte, h mikor a terrortámadás volt (9/11), akkor ő ült és röhögött, csodálom, h nem verte ki rá.... Na akkor este éreztem először azt, h ha mellette kell aludnom, elhányom magam. Az előző barátnőit mind megverte, az egyiknek behúzott?(sztem csak pofon volt meg nagy adag nagyzolás), a másikat belökte egy feszkón a székek közé, és mikor a csaj leitta magát seggrészegre, úgy, h nem tudott magáról, akkor megdugta. De rendességére utal, h másnap megmondta a csajnak...
Nagy blekkmetálos volt, külsőre igen, belül meg egy duzzogó ötéves szintjén megrekedt lény. És hogy ezt az énjét leküzdje, felvette a mesterséges black metal stílust, és húú de nagyon menő volt. Kitalálta, h úgy akar öngyikos lenni, h kimegy éjfélkor egy temetőbe, pentagrammot rajzol a falra, és felakaszt egy macskát aztán megöli magát. Felőlem tegye, csak a macskát ne bántsa. Meg részegen felvagdosta a karját, látszottak is a hegek. A pornó meg a mániája volt, állandóan azt nézte, de nagyon sokat, és nagyon gyakran, és pedzegette többször is, h csináljunk házi pornó videót, de nem annyi, h felveszünk egy szeretkezést, hanem konkrétan pornó legyen. Hála égnek a kis önjelölt kovinak ez a vágya nem teljesült, képek viszont készültek, és valahonnan az a sejtésem (csak nem azért, mert ismerem?), h azokat a mai napig használja. Mindent és mindenkit utált, szerinte mindenki hülye volt, ostoba, és ő, csak ő a normális, aki ennek az elnyomó világnak az áldozata, és ha nem lettek volna szar tanárai, akkor már a bme-n végzett volna, csak a hülye szar iskola miatt érettségizett előttem 1 évvel úgy, h 3 évvel volt idősebb, és nem volt évvesztes. Bárkit mutattam neki oldalakon (akár barátok, akár ismerősök, csak gondoltam megmutatom), mindenkit leszólt, h ez hülye, ez ronda, ez seggfej, mintha ő magas lenne, kisportolt és tanult... Nagyon agresszív is volt, gondolom a kisfú-blekkmetálos kettősből fakadó, ki nem mondott frusztráció miatt. Sokszor féltem, h engem is megver, de erre nem került sor. Viszont egyszer beidegesedett, és szétverte a gépét, totál káros lett, majd szólt az anyjának, h mivel ilyen suliba jár, kell neki gép, vegyen, mert a mostani "elromlott". Brutálisan nekiesett és szétpüfölte azt a gépet. Elvárta, h anyukája főzzön neki, mosson rá, stb, de mikor nincs időben ebéd jön, h "anyám egy hülye idióta" O.O. Az anyja meg elnézi neki; mikor anyukám volt náluk ebédelni, akkor is égette az anyját, túrkált a kajában, h fúj ez szar, meg mi ez a szar, amit főztél, úgy, h az anyukájának vendége volt az én anyukám, a barátnőjének az anyja! Szóval összességében egy szánalmas, semmittevő, anyuka szoknyája mögé bújó kisfiú, aki fölvette a kemény blekkes álcát.

És jöjjön a szakítás. Kezdett nagyon komolyra fordulni a dolog, sőt, még a kezemet is megkérte, volt gyűrű, meg miegymás. A gyűrű azóta a Dunában landolt, remélem nem járok úgy, mint az ólomkatonával, bár azóta még nem ettem halat:D Szóval kérte, h menjek abba a városba egyetemre, ahol ő is élt. Az Ő ötlete volt, az Ő kérése, és kimondatlanul, de benne volt a levegőben, h ha nem megyek le, akkor vége lesz. Én lementem, idegen környék, senkit sem ismertem, magam mögött hagytam a családom, és a barátaim. Szeptembertől pedig elkezdtek romlani a dolgok. Egyre durvább lett velem, egyre gyakoribbak lettek a veszekedések emiatt, kértem, h változzon meg, mert szeretem, de nem tudom elviselni mikor bunkó és durva velem. Persze nem változott semmi, én gyakran akartam szakítani, de ezerszer is ő kérlelt, h ne, ne tegyem, mert ő szeret, és megváltozik, mert a szerelmünk mindent megér neki. Aztán jöttek a még durvább dolgok, egyszer az utcán, mindenki szeme láttára kezdett üvölteni velem, a következő szöveggel: "MOST MI A FASZ BAJOD VAN BASZD MEG? MI A FASZÉRT KELL HISZTIZNED BASZD MEG? CSAK A KURVA ANYÁMAT HÍVTAM, H MONDJA MEG, MERRE KELL MENNI BASZD MEG, TE MEG ITT HISZTIZEL BASZD MEG!" És mindezek után még engem okolt, h ő akkor összetört, és ezért beszélt velem így. LOL Mondta, h azt nem ígéri, h nem fog bazmegelni velem, mert belőle ez természetesen jön.
Na hát az albérlet, ahol laktam, meg nagyon szar állapotú volt, és még enyhén fogalmaztam. Lényeg, h letörte a mosdó ajtaját, meg az ágyam is alatta szakadt le (eleve repedt volt az ágy, ő csak fordult este), szal én onnantól a földön aludtam. És egy városban voltunk, csak miatta, ő meg alig akart velem aludni, mondván, nincs ágy, meg hiányzik az anyukája főztje. Én minden nap ebéddel vártam, pedig nem vagyok az a típus (látszik, h nem voltam önmagam:P), az ágy meg nem miattam nem volt jelen életünkben. Szóval én jártam át hozzá suli után, aztán késő este haza ha másnap korán kezdtem, soha nem kísért el még csak a buszmegig sem. A veszekedések szinte napi szintűek lettek, ő meg kezdte megunni, h nincs nap, h ne lennék az Ő városában, de kérdem én, ki kérte, h menjek le oda? Aztán a 6. hónapos évfordulót meg sem akarta ünnepelni, mondván "kicsit otthon is akarok lenni". Én már 1,5 hónapja nem voltam otthon, mert nem volt pénzem hazamenni, a földön aludtam, stb. Ő meg otthon akar lenni, eszem a zúzáját. De nem arról volt szó, h állandóan ott lógtam rajta, és megfojtottam volna, ő kérte mindig, h menjek. Na és ekkor újabb veszekedés volt, aztán először a tanévben hazamentem, az őszi szünetre.

Mikor hazamentem, Zoli felhívott még aznap, jót dumáltunk is, kérdeztem, h szeret e, mondta h igen. Mondta, h majd megy inni a haverokkal, én mondtam, h menjen nyugodtan, többször is mondtam neki, h inkább menjen a haverokkal inni, mint velem legyen, mert azokkal keveset találkozik úgyis. Persze nem ment. Aztán telefonon sikerült megint összevesznünk, és akkor úgy csapta le, h "akkor baszd meg". Elmentem fürödni bőgve, meg arra vártam, h esetleg bocsánatot kér, amiért MEGINT durva volt velem, de semmi. Akkor megpróbáltam felhívni, h mi van, erre kinyomta. Azt hittem véletlen, erre megint felhívtam, kinyomta... Írtam sms-t, h legalább beszéljük meg, és sajnálom, ha igazságtalan voltam vele. A válasz: Nem. Ennyi. Biztos sokat gondolkodhatott rajta, h határozott, ámde érzelmes, mégis hűvös, de tapintatos választ küldjön, aztán végül ennyit tudott kiböfögni. Próbáltam még hívni, meg sms-k, h beszéljen velem, meg legalább ordítson le, csak mondja el, h mi a baja (igen, még én alázkodtam meg, komolyan annyira szerettem, h már annak örültem volna, ha durva velem, csak beszéljen velem). De semmi, és ezután jött a szakítós sms: "Ne hívogassál baszd meg. Ezen nem segíthetsz, elegem van a faszságaidból, végeztünk." Mikor elolvastam, sokkot kaptam. Onnantól kezdve hetekig megállás nélkül gyomorgörcsöm volt, nem tudtam enni, csak 3 naponta annyit, h ne ájuljak el, (viszont fogyózásra jó volt, de azért nem ajánlanám...), nem tudtam aludni, nyugtatókon éltem, rémálmaim voltak, remegtem, hullott a hajam... Annyit sírtam, h azt hittem elfogyott a könnyem, nem örökre, de jó hosszú időre. Akkor este anyukám felhívta az anyukáját, h mi történt, ő tud e vmit, mert én olyan állapotba kerültem, h nem bírja nézni, h tönkretesz a fia. Mondta, h nem tud semmit, mert a fia haza sem ment, hanem piál a haverokkal, és ő is próbálta hívni, de nem vette fel. Végül azt mondta, h tudja, h egy veszekedés nem jó dolog, én közben mondtam, h de tudom h hibás vagyok (biztos az voltam, de hihetetlen, h ekkora balhere volt velem, és még én hajtogattam, h miattam van minden...), erre mondta, h de 2 ember kell ehhez, és megígérteti a fiával, h felhív másnap. Másnap hívta anyukámat, h úgy ment haza Zoli, h vége, meg leszarja (ő a tökös, kemény csávó, aki laza mint a pamut, olyat szarik mint a mamut...) De h fel fog hívni. Meg h ő is próbált vele beszélni, de makacs mint egy öszvér. Sztem csak egy gerinctelen f@sz, aki a szemembe se mer nézni, de hát fogalmazhatunk úgy is h öszvér. Délután felhívott.

Azon a becenevemen szólított, amin mindig is szokott, de csak ő hívott így, és én speciel ha valakivel szakítani akarok, nem úgy hívom fel, h szia angyalbögyörőm... (nem, nem ez volt a becenevem:P). Ebből arra következtettem, h nincs minden veszve. Elmondtam neki, h ne haragudjon rám, meg biztos én voltam igazságtalan vele, és nagyon sajnálom. Erre mondta, h nem haragszik, hanem másról van szó. De mondta, h ne telefonon, mert olyan személytelen. Még jó, h az sms nem személytelen, különben kezdtem volna rosszul érezni magam. Mondtam neki, h én nagyon szeretem, és mindennél fontosabb nekem, mert az egész életem róla szól (igen, tudom, szánalmas vagyok). Erre mondta, h inkább szóban, h előbb legyek csak túl a zhmon, majd utána. Namost ez hét közepén volt, a zh meg hétfőn, szal igazán rendes tőle, h ilyen figyelmes, komolyan. Hiszen hogy belegondolt, h ebben a "nem tudom, mi lesz" lelkiállapotban lehet a legjobban készülni! Mondtam, h inkább lemegyek másnap, csak beszéljünk, mondta, h jó. Kérdeztem, h ő mit érez, mondta, h majd szóban. De két nappal előtte meg állítólag szeretett. Hiába, gyors a mai világ. Kérdeztem, h mit akar, mert nem úgy akarok lemenni, h azt se tudom, mire számítsak, de erre sem válaszolt. Mert bátor volt, és nem merte megmondani, h be akarom fejezni, csak úgy érzem, tartozom neked egy utolsó beszéddel. Bár hogy is mondta volna, ha ezt a hívást is úgy kellett kikönyörögni tőle.

Szal hamarabb befejeztem a szünetem, amiben mellesleg ezerrel kellett volna tanulnom. Lementem, Zoli állomáson várt, aztán onnan fel a lakásra, és közben meg semleges dolgokról beszélgettünk. Mikor megérkeztünk mondtam, h akkor menjünk be a szobába beszélni, ő meg mondta, h nincs értelme. Pedig direkt úgy egyeztünk meg, h legalább megbeszéljük. De ugye ahhoz, h a szemembe nézve azt mondja, h vége, gerinc is kell, és hiába, akinek nincs, annak nincs. De végül bejött, én meg előadtam a nagy monológot, h sajnálom, és h hülye vagyok, h csak tőle vártam, h változzon, mert nekem is kellett volna, de nagyon sajnálom, és hányszor adtam neki esélyt, egyszer adhat nekem is, ha szeret egy kicsit is, mert én nagyon szeretem, és nem lehet, h így legyen vége. Mire ő: "ja, csak én már nem szeretlek". Na bumm. Ekkor már tudtam, h ennek vége, de azért még koptattam a pofám, h szeretem, meg ne legyen vége stb stb, ő meg beszélt velem a magas lóról, h arogáns hülye vagyok, elege van belőlem. De olyan stílusban, h benne volt kb, h "na te hülye picsa, most leosztalak, te beképzelt senkiházi". Mondta azt is, h nincs ereje várni, h változás legyen, mondjuk én hónapokig arra vártam, de nem kellett volna, meg nagy pofával elkezdte, h semmit sem bánt meg az smsből. És még büszke is rá. Hát istenem, van aki attól "férfi" h paraszt a nőkkel, hát ha csak erre tud büszke lenni, na. Igaz, h szánalmas, mert ettől egy undorító féreg és nem férfi, de sebaj, azért a haverjaitól kap egy vállveregetést, h ügyes voltál, jól odamondtad neki. Mondtam végül, h jó elfogadom, h vége, csak tudja, h én még mindig szeretem, és kértem, h ne is beszéljünk, mert ha barátok maradunk, akkor sosem fog elmúlni ez az érzelem, pihentetni kéne. Ő jött erre azzal, h barátok maradhatunk, de sosem akarna összejönni velem többet, nekem attól nem kell félnem. Kérdeztem, h a gyűrűt visszaadjam e, mondta, h ha a jó emlékekre akarok emlékezni, akkor ne. Mondtam azt is, h soha nem fogom hibáztatni azért, h miatta lejöttem egy másik városba lakni. Mire ő: "még jó, amúgy sem az én ötletem volt." Aha, már szenilis is lettem. Aztán még dumáltunk kicsit, de miután nem pitiztem, h maradjon, egész emberi hangnemet volt képes megütni velem. Mielőtt elment, még kértem, h utoljára hadd öleljem meg, és köszönöm a 6 hónapot, h boldog lehettem. Utólag belegondolva, nem voltam azért mindig olyan boldog, sőt... Megölelt, megpuszilta a homlokom, a nézők meg elmorzsolnak most egy könnycseppet, de várjunk ez mióta lett film?:D Elment, én meg csak bőgtem hosszú percekig, mert tök egyedül voltam. Azt hittem, egyedül begolyózok az üres albérletben, a lakótársaim mind otthon tanultak. Aztán még a szakítás napján beszéltem az anyukájával, h köszönöm, h eddig segített nekem, mert nagyon sokat kaptam tőle, pl minden ágyneműt ő hozott, kajákat, mintha a második anyukámmá vált volna. Mondta, h ezután se felejtsem el, meg forduljak hozzá nyugalommal, meg nyomtat nekem sulis dolgokat, stb. Szegény anyukáját sajnálom, h egy ingyenélő senkit nevel, aki durva vele, meg semmibe veszi, bár tény h az ő nevelése... Mert mondta korábban, h úgy akarta nevelni a fiát, h csak szeretettel, semmi pofon v vmi ilyesmi. Hát én sem vagyok a pofon híve, de néha nem ártott volna egy jól irányzott balhorog. Aztán néha-néha telefonálgattam anyukájával, hívott, h mi van velem, de a fiát soha nem hozta elő sem ő, sem én, inkább mint két barátnő beszélgettünk.

És sajnos itt nem lett vége a sztorinak. Pár hónapra rá megismertem a jelenlegi barátom, aki vele összehasonlítva ég és föld. Zoli meg az adatlapomon látva, h kapcsolatban vagyok, írt egy üzenetet, h de jó, h megtaláltam valakivel a boldogságot, és reméli, h boldog leszek stb. Marha őszinte lehetett. Aztán több hónapra rá Zoli anyukájának súlyos műtétje lett, és mikor otthon lábadozott, meglátogattam. (Kórházban nem lehetett, járvány miatt tilos volt a látogatás.) Na akkor Zoli eléggé rámnyomult, ami fura azok után, h ő hagyott ott, meg hogy ő soha nem jönne össze velem újra. Elég egyértelműen jelezte, h szívesen újrakezdené.
És itt nem állt meg, üzenetek jöttek tőle, msn-en megkeresett újra, pedig letöröltem, azon a bizonyos oldalon üzent, h találkozna velem, mindet töröltem, válaszolni sem válaszoltam rá, hátha felfogja, h hagyjon békén, részemről ez lezárt akta már rég.

Ezek után jó ideig csend, majd újabb üzenet, aminek a szövege a következő:
"ki tudja h miért szarsz a fejemre, ha neked ennyit jelentett minden hát legyen, nem szállok szembe a sorssal. csak emlékezz h te akartál barátságot minden után, emlékezz. a soha viszont nem látásra."
válaszom:
"neked aztán igen sok szabadidőd lehet. igen, nagyon sokat jelentett nekem, h minden után egy bazmeges sms-re futotta a bátorságodból, legalább a szemembe merted volna. de nem bánom, h így történt, sőt. soha viszont nem látásra? eddig sem kerestelek :)"

hát itt ér véget a sztorim, azóta csendben van, tudtommal nincs barátnője, én meg boldogan éldegélek a szerelmemmel. az egyetlen, amit sajnálok, az az, h azóta miatta az anyukájával nem beszélünk, pedig egy rendkívüli ember...

szép napot mindenkinek:)

V.