Vagy nagyon buta, vagy nagyon megfontolt.

Rövid, gyilkos történet. Nem írtam volna meg a sztorit, ha nem poston belül lettem volna megkérve, de ha így alakult, hát legyen, extraként csak annyit tudok mondani, esküszöm, nem fake.

A másoknál három-négy bekezdésre nyúló bevezetést az összetört szívekről (főleg, hogy nem is tört össze), az összeismerkedésről, meg a szép idők leírásáról most nagy lendülettel átugranám, ott vagyunk az emlékezetes estén, amikor a lány úgy dönt, belőlem ennyi elég volt. Szokásos, elkoptatott sablonszövegek, gondolkoztam a dolgokon, bizonytalan vagyok magamban, meg szeretlek, de barátként, satöbbi, satöbbi, és ide sikerült betennie azt a mondatot, amivel elintézte, hogy felejthetetlen, de annál viccesebb emlék legyen.

"A te sötét szemeid a domináns gének,
elnyomnák az én kékeimet,
de én kék szemű gyerekeket szeretnék."
 

Oké.