A következő történetben nem is a hogyan és a miként az érdekes, hanem a mikor.

Hihetetlen, hogy a férfiak mennyire másképp gondolkodnak, és képesek ilyen lehetetlen következtetésekre jutni a szakítás megfelelő időpontját illetően. Bár lehet, hogy a történet valójában a kelet- és nyugat-európai kultúrkör különbségeire is rávilágít.

A sztori a barátnőmmel esett meg, nevezzük egyszerűen csak Katinak. Olaszországban ismerkedett meg olasz barátjával, aki nemrégiben szakított hétéves kapcsolatával. Jól megvoltak együtt, Kati karácsonyra hazautazott a szüleihez Magyarországra, és épp a fa alatt énekelték a Mennyből az angyalt, amikor csengett a telefonja, és az olasz fiú bejelentette, hogy februárban lesz az esküvője a volt barátnőjével. Hiszen hét éve ráment az életéből, ha most még egyszer hét év eltelik egy rossz kapcsolatban, akkor mit csinál, úgyhogy ááá, inkább mégsem volt olyan rossz az előzővel, összeházasodik vele. Végülis korrekt és elég tipikus indok, de hogy miért a szeretet ünnepén kell ezt telefonon közölni??? Hát mert ott vannak a szülei, barátai és szerettei Kati körül, így bizonyára könnyebb feldolgozni.