A szakítás traumájának feldolgozásával nagyon sokan szenvedünk, de a Szakításblogra mi sem voltunk felkészülve. Egy csávó a szakítás pillanatától vezeti gondolatait exéről. Minden bejegyzést tessék elolvasni itt>>

A lusta klikkelőknek bemásolok egy random bejegyzést:

Bájolognak. Egymás fülébe sugdolóznak és nevetgélnek. Idegesít.

Néha nem is látom őket a tömegtől, meg azt sem szeretném ha észrevennének.

Hamar egy kém film közepébe képzelem maga. feladat van. Észrevétlenül ki kell kémlelni, mit is csinálnak.

Rendelek egy spitz + bomba kört. Borzasztó ize van, de erős.

Aztán újra és újra rendelek.

Az agyamat már lila köd borítja. Látom a testbeszédet. A b.nőmé vonaglik, látom, hogy kívánja. Sugdolóznak vagy apró puszikat is adnak egymásnak nem látom.

Próbálok helyeszkedni. Várok egy egyértelmű jelre. Ne hogy már hülyét csináljak magamból egy vaklármával.

Várom, hogy megtörténjen a csók. Az bizonyíték lenne. Várom, akarom! Nem tudok már másra gondolni. Már nincsenek is ott az emberek, csak ők meg én.

A szívem úgy ver, mint még soha. Érzem az adrenalint. Már régen feküdnöm kellene ennyi alkoholtól.

Megtörténik. Elcsattan a csók és egy segg markolás. Ki markolt, hát persze, hogy a b.nőm.

Vége, elszakad a húr. Odamegyek. Adok egy puszit az arcára, de szinte tudomást sem vesz rólam. Ránézek lacira, de nem is látom az arcát. Megfogom és arrébb lököm. Visszaáll, így elindulunk kifele.

Utközben még elmarok egy borosüveget egy asztalról. Kint artikulátlanul üvöltök vele. Zavar, hogy részeg vagyok és nem bírom kifejezni magam. Ő nyugodtnak néz ki. Nem történt semmi ezt ismételgeti.

Én meg üvöltöm: NEM CSÓKOLTAD MEG??? NEM FOGTA MEG A SEGGED?

Jól érvel, azt mondja, az ő seggét fogták meg.

Meg kellene ütnöm, de nem megy. Nem. pedig nem félek én tőle, lehet bárki, bármilyen kapcsolattal, amit igyekszik is bedobni.

Tehetetlennek érzem magam. Csalódottan otthagyom, visszamegyek a kabátomért. Utaközben összefutok b.nőmmel.

Nem tudom miről beszélgettünk, de úgy rémlik nem fogta fel a helyzet komolyságát, olyan is rémlik, mintha mosolygott volna.

Kiveszem a ruhatárból a kabátom. Elindulunk hazafelé. Én továbbra is üvöltök, ki vagyok akadva. Csak halvány foszlányokra emlékszem. Pl:
"nem kell félned, sosem bántottalak, most sem foglak" "mekkora hülye vagyok" "ne izgulj a kontaklencsét megkapod"

Kezdi érezni, hogy nagyon elfajultak a dolgok. Az arcába üvöltöm, hogy végeztem vele, ennyi volt. Átölel, nem ereszt, sír. Nem akar elengedni, de semmi nem képes áttörni a dühömből épült falat. Otthagyom.

Innom kell. bemegyek egy 0-24 be. Sört veszek és kiöntöma szívem a boltosnak. Ki tudja miért. Ott már az fáj, hogy visszaélt a bizalmammal. Én hittem el, hogy csak barátok.

A boltos is kiakaszt, azzal jön, hogy nem a srác hibája. Igan valóban, lehet hogy kezet is kellene fognom vele. Fasz! Otthagyom.

Hazaindulok. Gyalog, hátha tisztulok. Már sokkal fáradtabb vagyok, mint dühös. Csörög a telefonom, ő az. Valamint mond, Körúton van? Mit keres ott? Mondom menjen haza, majd Vasárnap beszélünk.

De miért van a  körúton? Lacit keresi? Ezen kattogok, míg hazaérek. Beájulok az ágyba.