Lány értelmes dumával kidob fiút...

chapter one:

Elkúrt buliszervíz, 3 lányra 16-17 pasi, má' nem emlékszem pontosan.
Amikor beállítottam, már majdhogynem javában ment a "pörgés".
A 3 csajszi dumált a "nem-táncoló" szobában a házigarázdával, s annak
tesójával. Konyhában ment a tankolás, úgy álltak sorba a legények,
mint benzináremelés előtti délután a tapírok a kutaknál.
A többiek pedig vadul tv-ztek, ami számomra azért volt érthetetlen,
mert a lányok, akik szabad prédának ígérkeztek, nagyon szépek voltak
és nem is tűntek hülyének. Egyikükről néhány hónap múlva már nem kifejezetten ez volt a véleményem, de ne szaladjunk előre...

Én, heteroszexuális, ivarérett férfiként, mivel a lányokhoz inkább vonzódom, mint a tv-hez, ezért a lányok felé vettem az utam, iránytűmre hallgatva.

Úgy gondoltam, cimbora megdádázna, ha a kishúgának próbálnám meg beiktatni a pendrájvot, ennél fogva egy másik lányt néztem ki magamnak.
Ha vicces akarok lenni (és igen), akkor másnap reggel a szabad lányok harmada már a barátnőm volt. :D
Szóval táncolgatás, már úgy éjfél körül, mire a lány ráeszmélt, hogy én nem
azért közeledek hozzá mert fázom és ő olyan jó meleg, hanem, mert tetszik.
Vette a lapot és nem is volt elutasító; reggelig ment a duma, a simi és
közben kiderült, hogy az eddigi társas kapcsolatainak száma felfelé kerekítve
sem éri el a nullát. Ez akkor még nem volt fontos nekem, de azért csillagozzuk
meg (*), mert a sztori végén ez adja a kegyelemdöfést!

Szóval jól elvoltunk, másnap hazamenés, buszmegállóban, buszon, stb. vad
smárolás, "pityunénik és micubácsik" megbotránkoztatása manufakturális formában...

chapter two:

Együttárás in progress... ez azt jelentette, hogy minden délután oskola után
nem hazamenés, hanem a kislány megvárása, akire józanul is úgy néztem, hogy "ejha", tényleg jó csaj volt.
Délutánonként séta, kávézók-teázók, romantikus helyszínek felkeresése,
órákon át strand öltözőjében, túlöltözve bélyeggyűjtemény-nézegetés, ilyesmik. Esténként kapott ún. "kedves sms-t", amitől a barátnői olvadtak a koliban; s néha kapott olyan virágcsokrokat, amikkel végigsétálva a városon, elismerő női pillantások százait gyűjtöttem be, magamban kuncogva, hogy "hehe, ezt nem te kapod"; s a csokroknak még más szintekről is "csodájára jártak" a lányok a tyúkólban. Portásbácsinéni, vázát nyomban kereső és vízzel megtöltő takarítónénik, stb.

A lány kedves volt, normálisan viselkedett, s az esti sms-eket is kimagasló
költői vénát beleadva, a "köszönöm", "neked is", "jó éjszakát", "aranyos vagy"
kaliberű kifejezésekből állíotta össze gondosan úgy, hogy a 160 karaktert még
nagyságrendileg se közelítse meg nagyon... mondhatnám, hogy tetszett, de hazudnék...

Így telt el kb. három hónap...

chapter three:
Pont nagyon jó kedvem volt, 12 óra fizikai munka, tűző napfény, díszletépítés, sajnos nem a Mensa Hungariqua tagjaival, hanem olyan formákkal, akik ha egy fokkal hülyébbek lennének, fotoszintetizálnának. Nem, nem voltam se ideges, se fáradt, "szerettem". Egyik ilyen alkalommal felhívott a kedvesem és azzal kezdte a mondandóját, hogy "Gondolkodtam."...

Sóhajtottam, mert az eddigi tapasztalataimból adódóan rosszat sejtettem.
Tulajdonképpen a szakítani akarás valószínűségét úgy 100% fölé prognosztizáltam, és csak pár százalékot tévedtem... azt is lefelé.

Megbeszéltünk egy találkozót, ahol majd elmondja, hogy min gondolkozott...

The találkozó: villanyosról hulla fáradtan leszálltam, hatalmas, félperces csók,
kisgyerek fagyit elejt mellettünk, rosszalló megjegyzések, hogy "nem itt kéne", stb.

Leültünk egy padra és rákezdett a mondókára. "Gondolkodtam..."
Én nem igazán tudtam mit csinálni, erőm is csak ahhoz volt, hogy hallgassak, mert legalább a fülem nem kellett mozgatni hozzá.

A mondandója pedig abban merült ki, hogy ő engem ki fog dobni, mert nem szeret. És a nem-szeretés okaként a következő dolgot nevezte meg, idézem:
"Én jól ismerem magam és tudom, hogy ha 3 napon belül nem szeretek bele valakibe, akkor soha; beléd nem tudtam beléd szeretni, szeretnék egyedül lenni, de ne haragudj rám!"

Hát hogyne, mér' is haragudnék, pont jó... (emlékszünk ugye, hogy hány kapcsolata volt, amik révén kiismerhette magát?)

Bő lére eresztett válaszom ("Jó. Elkisérlek a buszodhoz...") után eleget tettem a felajánlásnak, aztán néhány nap múlva összefutottam az egyik szobatársával, aki olyan keserves arccal jött oda hozzám, mint akinek hat halottja van. Az együttérző szomorkodás oka az volt, hogy már két héttel az ominózus buli után ki akarta adni az utam a csaj, csak még nem tudta, hogy mondja meg nekem; valamint jól érezte magát abban a helyzetben, amit teremtettem neki (remélem, nem hangzott ez nagyképűen... ha igen, bocsánat!); a lányok pedig bas... ööö... nem tartották ezért korrektnek és szólni akartak nekem, csak nem tudták kilesni a számom a leány mobiljából; úgyhogy maguk között sajnálgattak jobbra-balra.

A sztori vége az, hogy egy sms-ben megírta, hogy jobb barát lesz, mint barátnő. Mondtam, hogy legyen; s egy nem várt fordulattal azóta sem történt semmi, a barátság is "tart"; hála az égnek, nem találkoztunk utána soha, s ha beszélni akartak is róla nekem, gyorsan "udvariasan megkértem" mindenkit, hogy toljuk odébb a biciklit.

Viszont az a bizonyos mondata bevonult a korrekt szakításaim közé... :D

Köszi, ha végigolvastad! Ha xar volt, bocs! Ha nem, nem...

Üdv: left-dick ;-])