Személy szerint nekem tetszik a blog, érdekes és tanulságos történetekkel gazdagodhatunk. Egyeseken elgondolkodok, másokon pedig elszörnyedek.
Gondoltam megírom az én történetemet is. Nem nagy szám, szerintem sokakkal megesett valami hasonló, de azért uborkaszezonban bloggeréknek jó lesz :)

Történetünk egy álmos vidéki kisvárosban játszódik. Ő - a lány 17, én - a fiú (szögezzük le :-)) 20, megismerkedtünk. Láthatóan szimpik voltunk egymásnak, az első randi után gyors egymásutánban jött a többi is. Kávé, mozi, séta, később bemutatás egymás szüleinek, stb. Kimondva is az első komoly valaki/valami voltunk a másik életében.
Minden szépen és rendben ment, számomra olyan meseszerű volt az egész. Minden nap találkoztunk, a szabadidőnket rendszerint együtt töltöttük, jól éreztük magunkat. El is telt gyorsan egy év, amikor is nekem rossz érzéseim támadtak. Próbáltam elnyomni őket és bebeszélni magamnak, hogy minden a legnagyobb rendben van, de nem ment. Egyre biztosabb voltam abban, hogy valami nem stimmel a barátnőm körül. Ez idő tájt történt, hogy a lány szüleit komoly baleset érte, hónapokra egyedül maradt 18 évesen, gyakorlatilag minden rá hárult, addig szinte semmivel nem kellett foglalkoznia. Én mindenben mellette álltam, támogattam (anyagilag és lelkileg is), Ő ezért nagyon hálás is volt, nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire szeret engem és milyen nagyszerű is velem (szeretné összekötni velem az életét, blabla). Szóval a rossz érzések nem hagytak nyugodni. Egy alkalommal nála töltöttem a napot, a barátnőm kiment a konyhába valami kaját összeütni nekünk. A telefonját viszont a szobában felejtette, mellettem. Igen, tudom. Most jön a felhorkanás, milyen szemétség más telefonjában turkálni. Én megtettem. Hangsúlyoznám, hogy már hetekkel korábban nagyon rossz érzések lettek úrrá rajtam. Illetve hozzátenném: az én telefonomba bármikor belenézhet a barátnőm, nincs takargatni valóm, tiszta a lelkiismeretem. A telefonban kb. olyan sms-eket találtam, amire számítottam. "Kár, hogy nem vagy velem, az illatod még itt maradt, jajj de nagyon jó. Kicsit mintha még mindig mellettem lennél" és hasonlók. Ezeket az sms-eket természetesen nem én írtam... Na én ezen kibuktam, nem kicsit. Számon kértem a barátnőmön, hogy ezt hogyan tehette velem. Ő soha nem látott zokogásban és könyörgésben tört ki. Kérte, hogy ne hagyjam el, félreértem, nem tudja lerázni a srácot, semmi nem történt és társai. Voltam olyan hülye és a szívemre hallgattam, nem pedig az eszemre.
Mellette maradtam és be kell vallanom, eddigi életem legszebb fél éve következett, nagyon jó volt vele. Megszűntek a gondok, az illetőről többet nem hallottam. Kapcsolatunk olyan volt, mint valami nyálas, csöpögős amerikai romantikus film, nulla drámával. Időközben a szülei rendbejöttek, oly annyira, hogy rögtön el is költöztek, jó pár száz kilométerrel arrébb. A barátnőm nem akart velük menni, így hát összeköltöztünk. Nagyon korai volt, egyikünk sem volt rá igazándiból felkészülve. Szerelmesek voltunk (?) és jó bulinak is tűnt. Jól is indult. Nagy nehezen sikerült munkát találnia, egy boltba került eladónak (én már több éve dolgoztam ekkor, nem is keveset, későn jártam haza). Itt a boltban nem volt valami nagy a forgalom, gyakorlatilag egész nap csak unatkozott és várta a nap végét.
Azt hiszem ez volt a fordulópont a mi kis kapcsolatunkban.
A boltba elkezdett - egyre intenzívebben - bejárogatni egy srác és szépen csapta a szelet a barátnőmnek. Egyszer még össze is futottam ott vele. Mivel nem gumibelsőben éltem eddig, csak rá kellett néznem és tudtam mire is megy ki a játék. Nyilván mindketten nagyon ráértek, munkaidőben voltak, jó sokat és hosszan beszélgettek. Kávézni jártak a szomszédos kávézóba, stb. Én ezt nem néztem valami jó szemmel és ezt nem is titkoltam a párom előtt. Erre természetesen megkaptam, hogy én milyen féltékeny vagyok, nem bízok meg benne és hogy ők csupán barátok, jót lehet beszélgetni B-vel, de semmi több.
Mit ad Isten, a telefonszámcsere is megtörtént, mert ugye jó barátok közt ez így szokás (barátnőm saját állítása szerint nem is tudta honnan szerezte meg B. a számát, biztos az egyik rosszat akaró ismerős adhatta meg neki, mondta Ő). Ettől a ponttól kezdve barátnőm viselkedése egy csapásra megváltozott. Soha előtte nem voltak olyan furcsa dolgai, mint akkor. A legváratlanabb időpontokban és helyzetekben kapott sms-eket. Hihetetlen volt (utólag jöttem csak rá), hogy mennyire megjátszotta magát. Jajj, de jó, írt xy barátnőm, írok neki gyorsan. Jól van írj neki, gondoltam én. Megbíztam benne, ami - így utólag - nagy hiba volt, nem magamból kellett volna kiindulnom.
Aztán következtek a titokzatos telefonhívások. Levitte pl. a szemetet, közben lerendezett egy gyors hívást (hozzáteszem, hogy nem volt szokása csak úgy az éjszaka derekán lesétálni 4 emeletet, csak hogy levigye a levinni valót :)) Előfordult, hogy együtt voltunk, hívta a "jóbarát". Barátnőm válasza a nem zavarok kérdésre: háááát de. Épp a barátommal vagyok és letette a telefont. Én nagyot néztem. Vagy egy cifrább eset: egy szép vasárnap délután otthon voltunk, anyukája is nálunk volt éppen. Sziesztáztunk, mikor is hívja a bájgúnár. Barátosném kedélyesen elbeszélgetett vele, majd közölte miután letette a telefont, hogy - nevezzük így - Éva barátnője volt az. Na most én tisztán hallottam, hogy egy férfi hanggal beszélgetett. (Vagy nagyon mély hangja van az Évának :)) Nem kicsit buktam ki ezen is, jelenetet rendeztem. Kb. a negyedik gyenge hazudozási kísérlet és bizonygatás után kibökte, hogy valóban a bájgúnárral beszélgetett "és akkor mi van"? Miért hiszem én, hogy nem szeret engem? Nincs köztük semmi, csupán rendszeresen beszélgetnek, jóbarátok. Miért zavar ez engem? Abban maradtunk, hogy Ő le fogja állítani, megmondja neki, hogy ne hívogassa őt telefonon, mert ez engem zavar.
Mindezek ellenére továbbra is együtt voltunk. Itt még akár valóban hiheti azt az ember, hogy csupán "jóbarátok". Ha előhozakodtam a témával, rögtön nagyon kezdett szeretni és valahogy mindig eljátszotta, hogy neki nem kell más, nincs senki rajtam kívül az életében. Ekkorra én már nagyon jól tudtam és láttam rajta mikor hazudik, de egyszerűen nem hittem el, hogy képes ilyet tenni és ennyire kétszínű lenne.
Megszűntek a hívások a jelenlétemben, bár a telefonját feltűnően sokszor nézegette. Ha kérdeztem a "jóbarát" felöl, akkor barátnőm megnyugtatott. Már napok/hetek óta nem is beszélt vele, fogalma sincs mi van vele. Időközben én is "összefutottam" a bájgúnárral, meg is kérdeztem tőle, hogy tulajdonképp mit is akar Ő az én barátnőmtől. Bájgúnár nagyon kikérte magának és mérges lett, hogy én mit képzelek, neki van egy 5 éves kapcsolata és nem hiszi, hogy bárkinek egy olyan férfi kell, aki oly sokat dolgozik, mint Ő, nem is ér rá ilyesmire. Itt nagyon sokat sajnáltatta magát, kávézni és órák hosszan flörtölni azért volt ideje a barátnőmmel, persze. Nem igazán értettem az összefüggést, hiszen ha van egy jól működő 5 éves kapcsolata, akkor miért kellene neki időt szakítani az ismerkedésre?? Na de mindegy, abban maradtunk, hogy én majd hívjam fel, ha bocsánatot akarok kérni tőle (sicc!).
Eljött a nyár, én elutaztam az én szüleimmel nyaralni, barátnő maradt otthon. Minden nap sms-hegyek, és hívások, minden szép és jó, jajj de hiányzol, jó lenne már ha itt lennél... Mikor hazaértem már furcsa és rideg fogadtatásban részesültem. Mielőtt azonban nagyon elgondololkodhattam volna a dolgokon a változatosság kedvéért a barátnőm utazott el a szüleivel egy hétre (időközben kiderült, hogy két hétig lesz távol, ez is jellemző rá, elfelejtette közölni velem). Én szabadságot vettem ki a munkahelyemen, hogy beugorhassak a barátnőm helyett a boltba (!), hogy Ő elmehessen nyaralni a szüleivel. Sms-hegyek, telefonálások, még képeslapot is kaptam tőle. Hiányzol, remélem most már minden rendben lesz és hasonlók. Eltelt a két hét, hazaérkezett. Én kidolgoztam magam helyette, mehettem vissza a "rendes" munkahelyemre gürcölni. Na de sebaj, a páromért mindent, gondoltam én.
DE nem igazán azt kaptam, mint amire számítottam. Gyakorlatilag ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Egyszer rideg volt velem, nem volt kedve velem lenni, egyedül akart lenni, fáradt, máskor nagyon szeretett. Azt is előadta, hogy Ő most nem kívánja a szexet (hozzá kell tennem, hogy korábban semmi gondunk nem volt e téren, naponta többször is, simán). Én elfogadtam, ezen nem megy tönkre a kapcsolatunk, még meg is beszéltünk. A stressz miatt lehet, majd rendbejön.
Így ment ez két hétig, engem nem hagyott nyugodni az a bizonyos belső hang, biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel vele, túl jól ismertem én már. Egyik nap nekiszegeztem a "van valakid?" kérdést (immáron sokadszor). Végre kinyögte, hogy van. És ez a valaki ("biztos tudni akarod ki?") bizony nem más, mint a "jóbarát". Mint megtudtam, akkor (aznap frissiben) melegedtek igazán össze, amikor én a szüleimmel elutaztam. A találkozót a barátnőm kezdeményezte...
A miértre érdekes választ kaptam: "úgy érzem, hogy Ő igazán szeret és fontos vagyok neki. Vele jobban megértem magam, mint veled" - mondta ezt egy néhány hetes, eléggé felületes ismeretségre, szemben egy 2 és fél éves kapcsolattal és együttéléssel...
Másnap, amikor elmentem, hogy elhozzam tőle a cuccaimat azt mondta, hogy elege van a férfiakból (neki!), nem kell senki sem, nem fog új kapcsolatot kezdeni. Nagyon megbánta amit tett, nem is érti, hogy volt képes idáig süllyedni. De higgyem el, vezekel Ő ezért... Mondanom sem kell, hogy másnap már bájgúnárral enyelgett és teszi ezt most is. De hát nem ez volt az első hazugsága, gyakorlatilag Ő az a típus, aki akkor is hazudik, amikor kérdez. De erre csak hosszú idő után jöttem rá.

Csupán azt nem értem és már nem is fogom megérteni, miért nem volt arra képes és nem mondta már az elején a szemembe, hogy megismerkedett valakivel, úgy érzi, hogy vele mennyivel jobb lenne és hagyjuk ezt az egészet, válljunk el békességben. Miért volt szükség hetekig hazugságokra és hitegetésekre? Az új kapcsolatát is hazugsággal kezdte, a srácnak azt hazudta, hogy szingli, mi már szakítottunk.
Tényleg minden nő kurva? :) na azért mindegyik csak nem, de Ő egészen biztosan nem egy gerincoszlop.

Így utólag tudom, hogy nagyon naív és hülye voltam. De azért mielőtt mindenki lúzerezni kezd, kalkulálja bele, hogy fiatal voltam (az első komoly kapcsolat) és szerelmes. Tényleg azt hittem, hogy mellette fogom leélni az életem. Ma már tudom, hogy nem Ő az igazi és örülök, hogy nem egy ilyen kétszínű, hazug nő mellett tengetem az életem. Nagyon jó lecke volt, kicsit nagy árat fizettem érte, mert eléggé megviselt.

És hogy milyen az élet??
Az Ő iwiw adatlapján ez áll: családi állapota - kapcsolatban,
az enyémen: családi állapota - egyedülálló :))

De azért én bízom abban, hogy mindenki azt kapja, amit érdemel...


Boldog párkapcsolatot mindenkinek!