Én például nem gondolom magamat régimódinak, de a vizespóló-versenyt én is rettentő cikinek tartom. Végigkattingattam ezt a galériát, ez valami szörnyűségesen torz műfaj, ez tényleg tetszik valakinek? (A fotót Huszti István készítette, köszönjük neki. )

A sok értelmetlen és felesleges blog között néha-néha találni érdekeset és hasznosat, ezért is szeretnék elsősorban gratulálni.

Másodrangú dolog hogy úgy gondoltam leírom azt ami innen fakad:

Az első komoly szerelem volt ez, nagyjából 3 évig voltunk együtt, egy iskolába/osztályba jártunk, és ugyanabban a házban laktunk ezért könnyen mentek a dolgok...Elég hamar kialakult a kapcsolat és egymás dolgainak tiszteletben tartása, persze sok tanácsot kaptunk jó és rossz értelemben is. Az Iskola szintjén sem voltak bajok mert mindketten végeztük a dolgunkat és tényleg magasról tettünk arra hogy ki mit gondol csak mi léteztünk és ez így volt jó.

Nagyszülői nevelésnek köszönhetően kicsit régimódi vagyok bizonyos dolgokkal kapcsolatban ami később fontossá válik.

A történet úgy kezdődik hogy elkezdtünk vitatkozni azon hogy ki mennyire szól bele a másik dolgaiba, gyerek fejjel ez kb. kimerült abban hogy Én pl. hogy viselkedek bizonyos órákon, és hogy Ő milyen újságokat olvas állandóan és imádja a bennük lévő aktuális sztárok leghelyesebbikét.

Ez megmaradt köztünk mint általános vitatéma, és szépen lassan elkönyveltük hogy mindkettőnk szereti kéretlen kritikával illetni a másikat.

Aztán vége lett a sulinak, és nőtt a távolság, ez volt az első pont ahol azt éreztük hogy nem elég a lila köd, tudatosan oda kell egymásra figyelni és igyekeztünk is, aztán persze elég hamar előjött a hiányérzet és hozta magával a figyelmességet meg a türelmetlenkedést is :). 

Történt egyszer hogy a lány, barátnőivel együtt úgy gondolta elmennek egy csajbuliba, ami valójában egy vizespolo verseny volt egy kiváló tv közvetítésével.

Én kértem hogy ne menjen pucérkodni, megtapsolom bármikor ha leönti magát egy vödör vízzel. Csak azért is menni akart, meg hát ez-meg-az is ott lesz és elvállalja akkor miért pont Ő ne tenné! Aznap könyörögtem neki hogy ne csinálja ezt velem, nagyon rosszul esik és sokkal többet ér Ő ennél, amire kifakadt hogy én ne akarjam rakosgatni az egyik sarokból a másikba az életét és mégis hogy képzelem oda megy ahova akar stb. és ez neki fontos és tökjó. Többen lesznek amúgy is...

Boldogan jött haza az ajándékkal amit a cicimutogatásért kapott, és közölte hogy sokan elkérték a számát, én meg lehidaltam.

Úgy néztem rá mintha megcsalt volna egy focicsapattal.

Valami történt bennem amit még most sem nagyon tudok megfogalmazni, de azt hiszem kiábrándultam a kapcsolatból úgy fél perc alatt..

Mert mindaddig egyszer sem jutott eszembe hogy a mondanivalója mögött milyen tartalmat találok magamnak, és még csalódtam is benne.

Igazán nem is az fájt hogy ezt elvállalta mert gyönyörű lány (még most is), hanem hogy megkértem hogy ne tegye és rám se hederített.

Eltelt 2-3 nap addig nem is beszéltünk, felhívtam hogy jöjjön át mert nem bírom már, beszélnünk kell.

Elmondtam hogy mi bajom az összes aktuális problémát meg azt is hogy hogyan érzek iránta és gondolkodok a nedvescicis polokkal kapcsolatban, és kettőnkről. Közöltem hogy jó lenne egy kis szünet mert nem tudom miért borult el az agyam, és amíg nem békülök ki magammal addig az Ő helye se ott lesz ahol eddig.

Ő sírt Én meg nyugtatgattam hogy ne pityeregjen nincs semmi baj, végül elrohant.

(baj volt, csak nem nálam, mint utóbb kiderült kb fogadásokat kötöttek a barátnők hogy ezért vajon szakítani fogok e vele vagy sem. bogarat ültetve a fülébe)

A következő pár napban csak minimális érintkezés volt, részéről nagyrészt útállak nézéseket és hagyjál békén puszikat kaptam amik valójában mi lesz velünk és vajon szeretsz e még volt.

Aztán a hét szombatján felhívtam hogy találkozzunk. Úgy érzekeztt hogy nekem már van valakim és most vége mindennek. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk néha veszekedtünk aztán végül kimondtam hogy nem értem mi történt vele olyan mintha nem itt lenne és nem velem beszélgetne. Erre megkaptam hogy nem is ismerem és biztos megcsaltam attól van bűntudatom. Amire én figyelmen kívül hagyva amit mondott azt válaszoltam hogy ez már nem jó így.

Életem első ilyen típusú gyomorgörcsét okozó sírós-fájdalmas szakítása volt ami következett.

Nem sejtettem hogy ez nem lesz olyan egyszerű.

Mivel rajta is tanultam rajzolni (ami ma megélhetés számomra), nagyon sok papírfecnim volt nála főleg olyanok amiken Ő volt látható részben/egészben. Amikben ott volt a lelkem és az összes akkor aktuális érzésem vele és a világgal kapcsolatban.

Másnap szépen mintha iratmegsemmisítőbe tette volna őket, amennyit csak tudott belegyömöszölt a postaládánkba. Néhányat még meg is égetett a drámaiabb hatás elérésért. Nagyjából hasonlóan semmisítette meg az összes közös kézzel fogható emlékét velem.

Mivel akkoriban komoly teendőim voltak a suliban nem nagyon volt időm a haverokra de feltűnt hogy furcsán viselkednek, és nagyrészt csak azok akiket Ő is ismer de betudtam annak hogy én sem vagyok éppen százas. Aztán szüleim rátettek egy lapáttal amikor közölték hogy tényleg aljas húzás volt így szakítni vele. Szépen lassan rám jött a paranoia.  Majdnem minden napra jutott valami ami emlékeztetett arra hogy egyik napról a másikra kidobtam a kapcsolatunkat és ez szemétség volt. Ami még jobban rontotta a helyzetet hogy összejött egy barátommal és ezalatt az idő alatt átélhettem ahogy átalakul diszkócicává, és egyre lejjebb csúszik mint Nő, én meg megőrülök a féltékenységtől és mindent elkövetek hogy eltűnjek a föld színéről.

Néhány hónap alatt az érzelmi hullámzások kifacsartak mint egy citromot, nem volt kedvem senkivel beszélgetni, még élni se, amit négy év tanulásba/munkába menekülés és totális magány követett. Akárki közeledett három-négy lépés távolságot tartottam mert úgy godnoltam hogy rossz ember vagyok, és ne kelljen megint átmenni ezeken a dolgon. Az előítéleteim rabja lettem.

Később sokat beszélgettünk erről mert visszaköltöztem abba a házba ahol lakik. Mindketten megbántuk a szakítást, megállapítottuk hogy tényleg elromlóban volt a dolog, és úgy látszik azt dobta a gép hogy ennek nem kell a szerviz.

Jókat röhögtünk egymás exein meg azon hogy ki hogyan mászott ki egy-egy kapcsolatból vagy éppen miben van nyakig.

A srác ("barát") szakított vele - állítólag - mert új autót vett és úgy érezte hogy új vizekre is kell eveznie vele minden tekintetben.

Csodás élményeket, és főleg - néha kevésbé csodaás - érzéseket köszönhetek ennek a lánynak.

Pl. Ő mondta hogy van ez a blog ;)