Nem elég, hogy a Ki szakít kivel-poszt írója megnyert magának egy barátnőt, de még a legelső posztban megénekelt barátnő is megjelent a színen, hogy elmondja az ő nézőpontját. Mert nem MNK! Crosspost forever.

Szolgálati közlemény: A buli 9-kor kezdődik. Házigazda: Verespálné meg én.


Amikor először olvastam a posztot, valahogy az volt az érzésem hogy én vagyok a kommentekben hisztérikának meg mindenfélének kikiáltott nőszemély, de végülis annyi minden nem egyezett, hogy arra gondoltam, véletlen egybeesés, meg amúgyis 1 éve volt már, sok víz lefolyt a Dunán, túl vagyunk rajta mindketten. De aztán később minél többet gondolkodtam, annál valószínűbbnek tartottam hogy a bizonyos illető írhatta, rólam. Minden történetnek 2 fele van, nem kezdek semmiféle sárdobálásba, főleg hogy magamat is sárosnak érzem, több hibát is elkövettem. De szeretnék néhány tényt megosztani:
Tény hogy sok fiúval szakítottam, de a számomra legfontosabb 2 kapcsoltban velem szakítottak, és ezekből a második alig pár nappal azelőtt történt hogy összejöttünk - és ezt ő is pontosan tudta. Az álmoskönyv szerint ez nem jó jel...beszélgettünk előző kapcsolatainkról, mert szerintem ezzel is jobban meg lehet ismerni a másikat, és akkor persze az is szóba került hogy melyiknek miért lett vége - de mint már mondtam, arról szó sincs hogy én mindenkit kidobtam volna. Sőt én nem tartom magam büszke embernek, többször is vállaltam inkább a megalázó helyzetet büszkeséget félretéve, és kértem meg az egyik ex barátomat őszintén hogy hagyjon békén, mert nem vagyok túl rajta, és úgy nem is leszek ha folyton keresi velem a kapcsolatot, mert a lelki nyugalmam nekem többet ért mint hogy eljátsszam előtte hogy milyen csodálatosan jól vagyok, és mennyrie nem érdekel.
Ezen beszélgetések alatt én tőle folyton azt hallgattam, hogy kit hogy csalt meg. Megmondtam neki hogy velem meg ne próbáljon semmi ilyesmit, mert azonnal "kivágom" igaz, nem szép kifejezés, de azt hiszem az adott körülmények indokolják. Erre sor is került, amikor még 1 hete sem jártunk, és az orrom előtt smárolt egy másik lánnyal.
Persze utólag egyértelmű hogy nem kellett volna hagynom hogy rábeszéljen hogy újrakezdjük, de mint már mondtam, nem voltam épp a helyzet magaslatán, és eddig nem fordult elő velem hasonló, azt hittem hogy ha be tudja bizonyítani nekem hogy fontos neki a kapcsolatunk, el fogom tudni felejteni ezt a kis "botlást". Pár hétig barátokként találkoztunk, elég sokat, ő tepert, gondoltam akkor csak fontos neki a dolog, a szilveszter meg összehozott minket.
De rájöttem hogy nem működik a dolog, több ok miatt is, és ezért kezdeményeztem a szakítást. Csakhogy nekünk közös a baráti körünk, és néha együtt is dolgozunk, tehát a teljes elkerülés nem működött nyilván. Bulikban meg elég nehéz volt, mert mindketten imádunk táncolni, és ő tud is, fiúkban ez ritka, ezért végül általában együtt táncoltunk, és ugye mint tudjuk a tánc a vízszitnes vágyak függőleges kifejezőeszköze....
Az e-mail, amire nem válaszolt, nem arra vonatkozott hogy mit kellett volna máshogy csinálni amíg együtt voltunk, számomra egyértelmű volt akkor már, hogy halálra volt ítélve az a kapcsolat, hanem arra, hogy mivel muszáj találkoznunk néha, próbáljon meg nem direkt lehetetlen módon viselkedni, nyilván nekem sem kellemes, de felnőttek vagyunk, muszáj találkozni, akkor erőltesse meg magát és hozzuk ki a lehető legjobbat a szituációból. Akár lehettünk volna barátok is utána, tekintve hogy mielőtt összejöttünk pár hónapig azok voltunk.
A többi dolog amit említett írásában, hát én kicsit máshogy emlékszem, de annyira zűrös volt nekem az az időszak hogy sok minden kiesik, és az biztos, hogy elég borzasztóan viselkedtem, nem is vagyok büszke rá, és nem gondolom hogy jogos volt vagy ilyesmi, szabadkozni meg nem fogok.

Ha mégsem rólam szólt az eredeti, és csak véletlenül egyezik a január, meg a sok veszekedés a 2 oroszlán között (mert ő is az) meg az elhúzódó befelyezés, akkor van egy új történetetek. :) én írtam neki e-mailt, hogy szokott-e az indexen blogokat olvasni, így elkerülendő a felesleges levélírást illetve bonyodalmakat (mert ha az író nem az akinek gondolom biztos meg fog lepődni) de nem válaszolt. Persze lehet hogy csak nem olvasta még el. Ha gondoljátok, közöljétek így is úgy is.