sziasztok!

az előbb láttam, hogy az olvasók hiányolják azokat a történeteket, ahol a fiú viselkedett hülyén, a lány pedig szakított. hát itt van egy.

pár évvel ezelőtt megismerkedtem egy sráccal egy házibulin. egy barátomnál zajlott az esemény, a srác pedig - legyen mondjuk laci - a házigazda ismerősének kísérője volt. kettesben nem beszélgettünk, de szimpatikusnak találtam: mosolygós volt és érdeklődő. hát ezek után vagy fél évig nem találkoztunk.

egyszer aztán megint összefutottunk, de teljesen véletlenül, egy koncerten, a pultnál. mindketten erősen gondolkoztunk, hogy honnan ismerős a másik, aztán csak összeraktuk a képet. végül aztán mindketten visszamentünk a saját társaságunkhoz, csak búcsúzóul - gondolom nem véletlenül - arc helyett a számra kaptam puszit. laci ugyan tetszett, de ezt nem akartam, úgyhogy kicsit odébb léptem, szerencsére egyből értette, hogy abban a percben nem akartam én ennyit se, nemhogy ennél többet.

három nap múlva sikerült kinyomoznia a számomat (közös ismerősökkel nem nehéz), randit kért, találkoztunk. odafele azért agyaltam ám buzgón, hogy jó ötlet-e ez, mert azért szeretem jobban megismerni a férfiakat, mielőtt kettesben találkoznánk, esetleg szájvégre kapnak, de laci annyira spontán egyéniségnek tűnt, hogy megnyugtattam magam: nem hülye vagy rámenős ő, hanem egyszerűen ilyen - laza, pörgős, vidám, merész. (háppersze.)

szóval találkoztunk, kellemeset beszélgettünk többször is, és szépen lassan össze is jöttünk. ekkor kezdte elengedni magát: egy hónappal az összejövésünk után már nem érdekelte, mi van velem, nem tudtam vele beszélgetni, mert ÁLLANDÓAN saját magáról beszélt. ha találkoztunk és feszült voltam, ezt szóvá tette, de az oka nem érdekelte. egyáltalán nem figyelt rám, ha szóltam hozzá, látszott rajta, hogy a gondolatai teljesen máshol járnak. jeleztem neki, hogy ez így nem ok, hiszen én is meghallgatom őt, és ha segíteni nem is tudok egy-egy problémájában, legalább kicsit könnyítek a lelkén. belátta, hogy igazam van, majd nem változott semmi. csak laci volt a téma.

egy ideig, gondoltam, várok, és adok neki időt arra, hogy megszokja a helyzetet (előttem vagy két évig nem volt barátnője), de csak nem sikerült neki. viszont egyre furcsábban viselkedett, amit kénytelen voltam annak betudni, hogy mivel együtt voltunk már egy ideje, egyre felszabadultabb. gyaníthatóan a tipikus férfibetegség, a bélműködés kérdéseinek kényszeres megvitatása lett úrrá rajta, mert naponta többször is felmerült a téma, hogy merre, hogyan és milyet sz*rt. elhihetitek, nem volt túl felemelő. mivel a figyelmetlensége sem változott, egyik nap házon belül találkoztunk, és megkértem, üljünk le most beszélgetni. ketten 'körbeültük' az asztalt és megmondtam neki, hogy bár még mindig kedvelem, már nem szeretném folytatni a kapcsolatunkat. megkérdezte, hogy miért, úgyhogy őszintén, de nem durván elmondtam neki az egészet. közölte, hogy szüksége van rám, megnyugtattam, hogy nem is, viszont én komolyan nem akarom folytatni ezt így, aztán hazamentem.

ezután pár napig nem beszéltünk, majd állandóan hívogatni kezdett. naponta legalább húszszor keresett, hogy 'hallja a hangom' (ekkor is csak beszélt, beszélt hozzám folyamatosan, úgyhogy nem tudom, hol hallhatta a hangomat), eleinte mindig beszéltünk is, aztán már nem bírtam a folyamatos zaklatást, és csak néhány naponta vettem fel a telefont. december elején aztán beszéltünk, és megkért, hogy 23-án fussunk össze, mert szeretne velem beszélni még karácsony előtt, és meg is ajándékozna. gondolkodtam, mit is adhatnék neki, végül egy kicsi, polcra való tükröt vettem, hogy ne csak hallja, hanem állandóan láthassa is magát. (egyébként tényleg helyes kis cucc volt, jól passzolt a lakásába.)

23-án aztán találkoztunk abban a kávézóban, ahol először randiztunk (ő akarta így). ott aztán ajándékozás címén elővett egy nejlonszatyrot, amiben néhány, akkor még nála levő könyvem volt. megköszöntem, hogy visszahozta, mire laci közölte, hogy ennél több ajándékot nem érdemlek meg (!) és ő most szakít velem (!!!), mert milyen türelmetlen és rossz ember vagyok én. na itt álltam fel, az asztalra tettem az ajándékát, és egy kínosan hosszú röhögőgörcs közepette kivonultam a helyről. szerencsére azóta sem láttam, ennek vagy három éve; remélem, a guta azért nem ütötte meg.

két szakítás - dupla élvezet.