Meglepődtem, amikor a címben olvasható vallomással találkoztam a subjectben. Mert mi közöm ehhez, gondoltam én, de a Dr.Szakítóként hosszabb ellőadást kellene most prezentálnom a nuniszőr mint szakítóok témájáról. Hihetetlen számomra, hogy milyen mélységeket érünk el a szakítóblogon, milyen rejtett, titkolt témáikat beszélik ki a levélírók. Mire mennétek nélkülünk? Egy szebb, szabadabb, őszintébb világért! - ezt írjuk a plakátunkra majd a választásokon, szerintem simán bejutunk. A plakátunko ez lesz még:

Előrebocsájtom, hogy a mai napig nem tudom, miért hagyott ott...
De kezdjük az elején.

Amerikában dolgoztam, amikor egy chates napomon rámkattant egy fiú. Elkezdtünk beszélgetni, levelezni, fényképet küldeni. Nagyon szimpatikus volt nekem, s azt éreztem, hogy én is neki.
Odakint nem volt kapcsolatom. Pénzügyi területen dolgoztam, nagyon sokat, hiszen ott akartam megalapozni a későbbi itthoni életemet.
Hosszan levelezgettünk, néha felhívott telefonon. Elment a nyár, s ősszel készültem haza, de előbb még ő jött ki hozzám. Tudom, hogy baromi hülyének hat, hogy első találkozásom vele egy amerikai város repülőterén volt, de szerintem ebben semmi megrendítő nincsen.
Olyan volt mint a fényképen. Magas, erős, nagydarab. S mivel rám mosolygott, szerintem én is olyan lehettem, amilyennek elképzelt.
Megjegyzem, mindig is normális lánynak tartottam magam. Soha nem vágytam műmellekre, szájfeltöltésre, tetovált szemöldökre. Alul sem borotváltam magam, bár tudom, hogy ez a divat, de én nem bírtam elviselni, ha viszketett, meg ha kipattogzott.
Első erotikus együttlétünkkor megkért, hogy borotváljam le, mert így nehezére esett kinyalni. (Nagyon jól nyalt...) Megtettem, de utána nagyon rossz időszak következett, viszketett és kipattogzott. Amikor leborotváltam, megköszönte. Amikor visszanőtt, nem emlegette, hogy baj lenne. Pedig lehet, hogy ez volt a baj.
8 napot voltunk együtt Amerikában, majd ő hazautazott és nemsokára én is. Ahogyan megígérte, a reptéren virágcsokorral várt. Elkezdődött a közös életünk, hamarosan odaköltöztem hozzá, én akkor 26, ő 27 volt.
Az ő lakásában éltünk a legnagyobb harmóniában. Megismertük egymás szüleit, meg a szülők is egymást. Mindenki mindenkit szimpatikusnak talált.
Elmentünk nyaralni, télen is nyáron is. Mivel mindketten jól kerestünk, ez természetes volt. A környezetünk összeboronált bennünket, már csak az volt a kérdés, mikor lesz a kézfogó?
Az első intő jel az volt, amikor a gyerek téma szóba jött. Az én szerelmem ekkor olyan lett, mint a csiga: visszahúzódott a házába és meg sem mukkant. Nem nagyon eröltettem a dolgot.
Így éltünk már együtt másfél éve. Én elég sokat dolgoztam, sokszor későn jártam haza, ekkor nem nagyon volt már kedvem szeretkezni. Ő is sokat dolgozott, elég későn járt haza és ekkor nem volt nagyon kedve szeretkezni. Megértettem, abban bíztam, ő is. Amikor együtt voltunk, nem mindig sikerült jól. Soha nem nyalt ki (gondolom, a szőr miatt), én nagyon nehezen nedvesedtem. De azért akadt olyan alkalom, sajnos, ritkán, amikor nagyon jó volt a szex vele. Reggelente néha észrevettem, hogy masztizik a takaró alatt, nem szóltam, ma már tudom, be kellett volna segítenem...
Azt a februári reggelt soha nem felejtem el. A szokásos, bementem a fürdőszobába, amikor bejött és annyit mondott: vége! Költözzek haza. Mint derült égből a villámcsapás, köpni-nyelni nem tudtam. Aztán bement dolgozni. Én is. Egész nap bőgtem. Semmit sem értettem.
Este még mindig nála egy nagy beszélgetésre került sor. Az elsőre és egyetlenre a kapcsolatunk alatt. Ez vajon kinek a hibája? Közölte velem, hogy hónapok óta viszonya van egy szegedi nővel, akinek meztelen a nunija. Elmondta, hogy januárban (egy hónappal a szakítás előtt) nem Új-Zélandon volt üzleti úton, ahogyan azt nekem elmondta, hanem a Cook-szigeteken nyaralt - egyedül. Végül is mindegy. Mondott még olyat, hogy túl konzervatív vagyok a szexben és nem tudok feloldódni és őt ez nagyon zavarja. Meg az is zavarta, hogy sokszor fáradt voltam, és amikor ő nem nyúlt hozzám hetekig? Sírtunk mind a ketten, tudtam, hogy ezt a kapcsolatot nem lehet folytatni.
A szüleitől telefonon köszöntem el, nagy volt a döbbenet. 10 nappal a szakítás után telefonon felhívott, hogy menjek vissza hozzá. Mondtam, hogy nem. Nagyon nagy volt a kisértés, de ellenálltam neki.
Ma már tudom, hogy jól tettem. Úgy éreztem, mindig rendes voltam vele. Szerettem. Szerintem ő soha nem szeretett igazán. A nuniszőr, mint szakító-indok? Ugyan már...
Ez a történet lassan 7 éves. De igazából a mai napig nem tudom felfogni, miért hagyott el az én egyetlen nagy szerelmem.