Mostanában eléggé felszaporodtak a sokszereplős, sokfordulatos, sokszálat párhuzamosan futtató történetek, ezért az eheti délutáni posztokban a rövid, egyszerű elválásokat felelevenítő sztorikat fogok kitenni. Ez az első ilyen.
sziasztok!
a 'kémiás' történetről eszembe jutott egy saját sztori - viszonylag
friss, tavaly nyáron történt. két barátnőmmel egy hétvégi este (péntek
vagy szombat, már nem emlékszem) elmentünk egy koncertre. a csajok
hamar elkeltek, én meg már éppen szomorkodni kezdtem volna, mikor egy
nagyon szimpatikus sráccal kiszúrtuk egymást magunknak. röviden
beszélgettünk egy kicsit - ő egy cseppet részeg volt, de tényleg
nagyon aranyos -, aztán számot cseréltünk, hogy találkozzunk
hamarosan.
meglepő módon találkoztunk is pár nappal később, sőt, sétálgatva,
fagyizva, röhögcsélve töltöttünk el együtt egy fél napot. egyszerűen
minden klappolt vele, egyre jobban tetszett, és úgy tűnt, hogy bár
kicsit tartózkodó, én is bejövök neki (kedves volt, udvarias, bókolt,
sokat mesélt magáról, stb.)
hazafelé együtt metróztunk, de ő előbb szállt le. az elköszönés így hangzott:
ő: örülök, hogy találkoztunk, nagyon jól éreztem magam.
én: igen, én is. (mosoly ezerrel)
ő: hát akkor....
én (viccből): majd hívsz, mi?
ő: ööö....aha.
majd leszállt.
valamiért úgy éreztem, egy közösen végigröhögött nap után
megkockáztathatok egy ilyen poént (akivel még nem esett volna meg: ha
egy férfi azt ígéri, hogy majd hív, hát soha nem hallasz felőle).
sajnos tévedtem: azóta sem hallottam felőle. pedig azt se bánnám, ha
haverok lehettünk volna: tényleg nagyon jófejnek tűnt.
Az utolsó 100 komment: