Legalábbis dupla-csavar

25évesen vagyok már annyira távol az eseményektől, hogy érzelemmentesen le tudom írni a naiv férfi csalódásait, ilyenből még nem láttam sokat, ha más nem egy „na jól megszívtad” kommentre elég a sztori.

Gimnázium után felvettek főiskolára, ami nem tetszett ott hagytam, felvettek egyetemre és előtte elmentem nyaralni, 19 évesen talán szokatlan, de szüleimmel. Cél: Egyiptom, társaság ismeretlen, de többségében magyar. Nem kevés csaj volt, ez tetszett, ráadásul akkoriban már egy ideje nem volt senki, úgyhogy nézelődtem is. Összekevertem egy fiatal fruskával, de csak mert rámmászott, igazából a Nő felé kacsingattam, de ő csak barátkozott velünk.

A nyaralás vége felé csaptunk egy görbe estét a tengerparton (üveg pezsgő, üveg viszki) két sráccal, akikkel végigszórakoztuk a hetet és csatlakozott hozzánk a fruska, meg a barátnője (aki még aznap bepróbálkozott de sikertelenül). A beszélgetés egy idő után kétszereplős lett a Nővel, a többiektől messze álltak a témák de mi nagyon megtaláltuk a hangot, aztán tánc a homokban a helyiekkel, majd telefonszámcsere, ilyesmi, de egyértelműen csak haverként foglalkozott velem (előző pasi 35éves befutott menedzser, idősebb nálam másfél évvel, magasabb 10centivel…), de szóba került hogy az egész társaság együtt kinéz Budapest parádéra, és hogy ez nekem necces, mert másnap indulok gólyatáborba, de vidékiként a kettő üti egymást. Nem para, alhatok nála, neki van pesten lakása (nem mellesleg ugyanabban a vidéki városban lakott mint én).

Így is történt, parádét rövidre zártuk, de utána filmnézés, nála alvás, együtt a földön, reggel teát készítettem, de semmi sem történt. Gólyatáborból sms-háború meg napi egy telefon, kértem, hogy mondjuk ki, hogy ez lesz valami, azt mondta meglátjuk… Hazajöttem, találkoztunk nála, filmnézés, majd mikor indultam volna haza… hát nem engedte. Ottalvás, innentől kb nála éltem, heti 3szor legalább ott aludtam, rózsaszín köd három hónapig. Első beteljesült szerelem, bár voltak korábban barátnők, de egyik iránt se éreztem ezt, aki iránt meg igen abból nem lett barátnő. Eddig.

Na a három hónap után jött az első csavar, a jóbarátja (akivel összejárt töcsizni, amikor nem volt pasija) azt mondta, hogy nem érti, miért van velem, semmi jövőnk blablabla ő meg elhitte. Megdöbbentem, mert akkor már főiskolai diplomával rendelkező kifejezetten értelmes csaj volt, de hát ez van, összeveszés, lelépés berúgás. Következő hétvégén újra együtt, egy hétig vagy kettőig megint rózsaszín köd.

Extrák: Nekem a kapcsolat 2/3-a tájékán két ismerősöm autóbalesetben meghalt, eléggé megviselt, de ő mellettem volt sokat segített. Rá két hétre az ő legjobb barátnője meghalt túladagolásban, a vállamon sírta ki magát. Azon a hétvégén nem találkoztunk, mert az egész családjuk temetésre ment. A Nőnek közben már volt munkája, kevesebbet is volt otthon, és mindig Párizsról áradozott, élt kint másfél évet és azt mondta, igazán ott érzi otthon magát.

Ja és a szülei nem fogadnak el engem, mert túl fiatal vagyok, és nem adhatok neki semmit.

A második hét végén megint szóbakerült a jövő, megtörtem, mondtam, hogy ne tegye ezt mert nem bírom… Mindez buszút közben, aztán nála a következő beszélgetés:

- Szeretsz?
- Szeretlek!
- Szerelmes vagy?
- Igen, szerelmes vagyok beléd!
- És akkor folytatjuk?
Csend, aztán megint csend és még mindig, nézek döbbent szemekkel, mire megszólal
- Szeretlek és szerelmes vagyok beléd és sokáig az is leszek, de ne folytassuk!

Ezt azóta se értem, mert nem voltak problémáink, de ez a későbbiek ismeretében csak epizód, nem lényeg, összepakoltam, elmentem. Persze még tartottuk a kapcsolatot, bár egyre kevésbé élőszóban inkább sms. Mindez karácsony előtt egy héttel, és dec.23-án találkoztunk, ahol én megpróbáltam kieszközölni a folytatást. A következő reakció érkezett:
- Nem mondtam el neked az igazat, illetve nem mindent. Az az igazság, hogy áprilistól kaptam lehetőséget, hogy Franciaországban dolgozzak, tudod, hogy ez volt az álmom, ráadásul előre is léptetnek. Még mindig szerelmes vagyok, de úgy éreztem jobb most meglépni, akkor talán az indulásra kiheverem, és nem akkor fogok szenvedni, mikor életem legnagyobb lehetőségét élvezhetem.

Én ezt meg is értettem, talán el is fogadtam, de valahogy a szívem vitt előre és később újra próbáltam felvenni a kapcsolatot, kitaláltam, hogy levelezőn folytatom a sulit, megtanulok franciául és kimegyek utána. Ezen teljesen meghatódott, úgy ölelt meg mint azelőtt soha, együttalvás nála. Aztán utána hetekig nem tudtam elérni, majd jöttek furcsa üzenetek, hogy nem akarja, hogy ilyen állapotban lássam, meg nem tudok segíteni neki, kb mintha halálos beteg lenne olyan stílusban. Miután semmit nem tudtam elérni nála, elszántam magam a legnagyobb baklövésre.

Felhívtam az anyját és mondtam, hogy szeretnék vele beszélni, fontos, mondta, hogy menjek bármikor. Na engem már ez kissé meglepett, hiszen tudtommal utált, no mindegy, lets go. Autóba be, gázra rá, ott is termek. Bemegyek, iszonyat kedves, hogy örül, hogy lát, mondom mi a f@sz ez a képmutatás? Beszélgetés egyre fokozódó agyf@sszal:

- Biztos tetszik tudni, hogy szakítottunk a Nővel…
(itt jött volna, hogy lehet örülni, de közbevág)
- Ti jártatok???
Na itt nekem végem, a többi része a beszélgetésnek furcsa állapotban zajlott
- Igen, három hónapig
- Nem is tudtam, hát igen ennyi idő után szokott többnyire szakítani
- Na mindegy, nem is ezért jöttem, hanem mert szeretném, ha segítene, hogy segíthessek a lányának, ő teljesen kizárt engem és maga biztos tudna megoldást.
- Mire gondolsz?
- Hát ugye vannak most ezek a komoly problémák…
- Mik?
- Hát, ami miatt mostanában olyan depressziós
- Depressziós?
- Hát az egész a barátnője túladagolásával kezdődött
(mondom én, ugye az egész család ott volt a temetésen)
- Milyen barátnő? Milyen túladagolás?
- Mivaaaaaaaaaaaan, de hát akkor a kiköltözés Párizsba!
- Párizsba???
Itt már kissé könnyfoltokon keresztül látom egyre inkább zavarban lévő anyukát
- Miért nem megy Párizsba?
- Mi nem tudunk róla, meg rólad se, meg túladagolásról meg depresszióról se
Azért érdekelne, hogy engem nézett betegnek, vagy rájött, hogy a lánya az?!

Megköszöntem a beszélgetést, potyogó könnyekkel botorkáltam kifelé anyuka sűrű elnézéskérései közepette. Beültem a kocsiba, padlógázzal kiirtottam a ház előtti növényzetet. A következő képem az, hogy már otthon vagyok, és anyám bámul rám (tudta hova megyek).

Anyám, aki előtt nem gyújtottam rá soha, mert utálta, és aki nem hallott káromkodni, most ezt kapta:
- Minden kib@szott szava hazugság volt! (és számban a cigivel elindultam lefelé a lakásból).