Sajnos ellent kell mondjak a levélírónak: a kapcsolatukat egyáltalán nem a mama robbantotta szét, hiszen eleve Géza rettenetes csúnyán evett, zabált, meg rendetlen is volt, talán még jobb is így, hogy elmarta őt a kedves mama.

 A fotó innen származik, Marion Cotillard imitálja a Psycho híres zuhanyjelenetét

Sziasztok!
Egy olyan történet következik most, amikor a srácom anyukája robbantotta szét a kapcsolatunkat.

1995 tavaszán az akkori barátommal voltam egy rendezvényen, amikor az akkori udvarlóm elkövetett egy végzetes hibát: bemutatta az egyik kollégáját. Na, azt egyből láttam, hogy Géza (ő volt a bemutatott) egyből a melleimet fixirozza, aztán nézett csak a szemembe. Nálam alapelv volt, hogy aki először a melleimet nézi, azzal nem kezdek, de Géza megérintett, megfogott.
Nem mondom azt, hogy egyből beleszerettem, de vártam, hogy jelentkezzen. Csakhogy én nem adtam neki semmi számot, Géza pedig az akkori pasimtól azt mégsem kérhette el. De ügyes fiú volt, mert 3 nap alatt kinyomozta.
Ekkor párhuzamosan mentek az életemben a dolgok. Ott volt Géza, akivel elvileg ugye semmi, mert Laci (a barátom) velem volt. Csakhogy Laci elég pipogya teremtésnek bizonyult, úgyhogy hamarosan Géza vette át a szerepet az életemben, aki felhívott és azt mondta: menjünk el kettesben Olaszországba. Már foglalt is egy remek szállodát.
Egy percig gondolkodtam, igent mondtam. Az én Lacimnak azt mondtam, hogy a barátnőkkel elhúzok egy hétre. Hitte is, nem is. Szerencsére akkor még csak keveseknek adatott meg a mobiltelefon, úgyhogy nem is tudott elérni.
Géza pedig jött értem vasárnap hajnalban a kocsival. Meg sem álltunk Spotornóig. Tényleg jó volt a hely, a hotel, a tenger, minden. Csakhogy én tettem egy fogadalmat, amibe Gézát nem avattam be: ha kibírja ezt a 7 napot anélkül, hogy rám mászna, nyert ügye van.
Tudom, ez nem volt szép dolog tőlem. Láttam is, hogy mennyire dudorodik szegény nadrágja. Én meg meztelenül jöttem-mentem előtte. Majdnem kiesett a szeme. Csorgott a nyála. A lényeg: kibírta.
Hazaértünk, beestünk a lakásomba. A levelesládámban 4 szerelmes levél Lacitól. Már nem érdekelt, felmentünk és akkor - elkövetkezett a beteljesülés mindkettőnk számára.
Azt még nem mondtam, hogy Géza 23 éves volt én 29. Neki ez volt az első olyan kapcsolata, hogy eljött a kedves mamától és hamarosan hozzám költözött. Időközben Laci is szembesült a könyörtelen valósággal, de annyira pipogya volt, hogy még Gézát sem cseszte le, egyszerűen eloldalgott.
Na szóval, összeköltöztünk, nálam laktunk. Anyuci persze folyamatosan traktálta Gézát, hogy kisfiam, ez biztos jó neked így? Eleinte az én Gézám is erős volt, aztán...
Nem sokszor, de tettünk látogatást a családi sasfészekben. Géza szülei marha gazdagok voltak, az én őseim meg csoróak. Apám munkásember, aki a vasárnapi ebéd mellett is nyugodtan böffentett az asztal mellett, erre nem voltam büszke, szegény anyám meg sosem mert neki szólni. Anyunak otthon kuss volt a neve. Azt már láttam, hogy a szűlők egymásnak történő bemutatása igen bajos lett, ugyanis apám rendre a csíkos melegítőjében pompázott. Meg aztán Géza magasan kvalifikált orvos apja és az én apám? Ugyan már.
Mi azért jól megvoltunk. Géza szépen hízásnak indult mellettem, jól főztem. Aztán az idő múlásával egyre többet veszekedtünk. Anyuka fűtötte. Géza másfelé kalandozott. Már szinte hozzám sem ért. A melleim sem hozták lázba.
Ekkor eldöntöttem, hogy eladom a lakótelepi lakásomat, mert nagyon sok volt a rezsi (1998-ban is, közben 3 év lepergett), ezzel tulajdonképpen Gézát akartam válaszút elé állítani. Ha az új helyre is velem jön, engem választott. Ha nem, a sárkány anyját.
Úgy esett, hogy 1 hónapig Gézánál laktam. Pontosabban a szülői ház mellett egy kis házban. A szülők laktak a nagyban, mi a teljesen elszeparált kicsiben. Tudom, hogy ez is hiba volt, de haza nem akartam menni apám miatt. Meg Géza nagyon nyomta a dumát, hogy milyen jól megleszünk mi a kisházban.
Hát az maga volt a pokol. Az anyja mindenbe belekötött. Csipőre tett kézzel állt a teraszon és fentről osztotta az észt. A leghevesebb veszekedés akkor robbant ki, amikor egyik este hazajöttünk kocsival és Géza szállt ki kinyitni a kaput. Az anyja meg ezt leste az ablak mögül, aztán jól lecseszett, hogy felemelhetném a seggem és kinyithatnám azt a kaput, ha már az ő drága fiacskája hazafuvaroz és még fáradt is a napi robot után.
Ekkor visszaszóltam, hogy "te meg nézd meg micsoda pipogya embert neveltél, aki rendre leeszi magát (Géza rettenetes csúnyán evett, zabált), aki olyan rendetlen, hogy semmit sem talál". Tudom, nem kellett volna, meg mégis csak ő az idősebb. De akkor is. Ez volt az első beszólásom 3 év alatt. Az anyuka csak nyelt egyet, elvörösödött, kiviharzott a szobából. Este a Gézát fűtötte ellenem.
2 nap múlva kész lett az új kecóm, mondtam Gézának, jössz? Aha - felelte bizonytalanul. AKkor este nálam, a címet tudod...
Este meg is jelent a Géza, 2 nagy táskával. Ünnepeltem magamban, mégis engem választott. Rég nem látott fergeteges szex következett az új lakás tiszteletére.
Aztán reggel megcsörrent a telefonja (már volt mobil) és az anyja volt. Kezdődött a fűtés. Géza könnyes szemmel közölte velem, hogy hazamegy. Akkor azt mondtam neki: soha többet nem akarlak látni.
Felhívtam az anyját és közöltem vele, ha így folytatja, elmebeteget nevel a fiából. Miért nem engedi, hogy az akkor már 26 éves Gézukája leszakadjon? Elmondott mindennek, ócska ribi voltam, aki szerinte csak kihasználta a fiát. Kiderült, hogy Géza is szépen panaszkodott otthon, hogy neki kellett fizetnie a rezsit, amíg én munkát kerestem - 1 hónapig voltam otthon. Csak bele ne szakadjon...
Mondtam még egy-két keresetlen szót a mamának, majd levágtam a kagylót, éppen akkor, amikor hisztériás elmebetegnek nevezett.
Aztán nem találtam a helyem. Hiányzott Géza. Nagyon. 2 hét múlva felhívtam. Éppen kocsiban ült, azt mondta, Pécsett van. Mondtam neki: folytassuk, legyen csak szex és más semmi. Csak jöjjön fel és szeressen, aztán tőlem mehet, ahová akar. Ennyire megalázkodtam. Géza kinevetett. Mondta: ismeri a csíziót. Biztos teherbe akarok esni, így akarnám megfogni. Mintha csak az anyját hallottam volna. Közben egy női hang sürgette az én Gézámat, hogy jöjjön már, mire vár? Ezt hallottam a háttérben, mert Gézuka szépen beújított.
Elbúcsúztam tőle. Soha többet nem hívtam, nem érdekelt, hogy mi van vele. Most itt kellene jönnie a happy end-nek, de nem. Ma már 42 éves vagyok és senkim nincs. Nem volt olyan férfi az életemben, aki kellett volna, akitől gyerekem született volna. Géza lehetett volna ilyen. Az egyetlen. Ha nem a mamáját választja.

Ennyi volt az én történetem.