Szervusztok kedves olvasók! Én csináltam néhány hónappal ezelőtt az ún. szakítós-mixet, de - ahogy azt verespálné egyszer találóan megfogalmazta - "a nagyon jó dolgokat nem lehet akarattal megismételni", ezért ahelyett, hogy összeraknék egy második, törvényszerűen gyengébb válogatást, inkább egy cikksorozat keretében mutatom be a kedvenc szakítós témájú könnyűzenei felvételeimet.
Oh darlin' I was blind to let you go
(let you go baby)
But now since I see you in his arms
(I want you back)
Elsőként egy olyan dalt választottam, ami mindenki ismer és feltehetően szeret. Az a sztori, hogy Michael Jackson saját bevallása szerint is meglehetősen leszarja a nőjét, egészen addig, amíg a lány össze nem jön valami másik ürgével, na ekkor hirtelen Michael is elkezd érdeklődni a lány iránt és feltétlen vissza akarja szerezni. Ezt elő lehetett volna vezetni nyavalygósan is, de Jacksonék az ellenkező irányba mentek el és így született meg minden idők talán legvidámabb és legenergikusabb szakítós száma.
MP3: The Jackson 5: I Want You Back*
Különben onnan jutott eszembe az I Want You Back, hogy a pár héttel ezelőtti L Word-ben volt egy fantasztikus jelenet, amikor a csajok bebasznak, beszpéjszkéjkeznek és erre a számra őrjöngenek.
* bal gombbal rákattintasz, bejön az oldal, ott kis várakozás után a "Click here to start download..." szövegre klikkelsz és már indul is a letöltés
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sz b&b 2008.03.02. 14:10:18
ha tudnád, mennyiszer emlegettelek, h milyen jó kis poszt volt a szakítós mixes.. :D
Remélem már kiheverted a narancssárga pulcsis lányt!
a szerelem kémia,a szex pusztán fizika. 2008.03.02. 14:30:51
nyanyanya 2008.03.02. 14:34:10
úrilány 2008.03.02. 14:43:12
kaméleon 2008.03.02. 15:32:53
duneem 2008.03.02. 15:34:53
csak hogy csatlakozzam:D
Hopi Bond 2008.03.02. 15:35:45
duneem 2008.03.02. 15:39:09
Hopi Bond 2008.03.02. 15:41:12
kiképzett vallatótiszt is vagyok :D
de ha ez sem jön be, akkor elhívom vacsorázni és bond lányt faragok belőle :D
duneem 2008.03.02. 15:42:48
(a masik kep az, h vmi csavo elsozik, na o aztan szep bond lany lenne - bar ha bondnak megfelel...:D)
Hopi Bond 2008.03.02. 15:44:41
nem akarod látni, hogy milyen bond, ha mérges :D
duneem 2008.03.02. 15:47:24
Hopi Bond 2008.03.02. 15:49:20
most felbosszantottál! :D
grrrrr :DDDDD
duneem 2008.03.02. 15:51:04
(es nekem tenyleg vannak :D)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 15:52:06
a szerelem kémia,a szex pusztán fizika. 2008.03.02. 15:52:42
Hopi Bond 2008.03.02. 15:53:45
de ha gondolod, akkor lerendezhetjük ezt az egészet vérontás nélkül is és akkor csinos bond lányokat küldök, hogy kapjanak el ;)
duneem 2008.03.02. 15:54:33
a szerelem kémia,a szex pusztán fizika. 2008.03.02. 15:55:33
Hopi Bond 2008.03.02. 15:55:38
és a hölgyek sem fognak ;)
duneem 2008.03.02. 15:57:15
csak, hogy rend legyen, es kinyissam az ajtot, nehogy a betoresevel veszodjenek:D
meg a vegen kifaradnak:D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 15:58:47
tudnunk mi olyan bond lanyokat kuldeni neked, hogy megbanod meg azt is hogy megszulettel:P
Hopi Bond 2008.03.02. 16:01:50
duneem, a pontos érkezési időt nem árulhatom el, mert akkor le kellene fújni az akciót :D azért próbálj meg meglepettnek tűnni és nem egy szál semmiben feküdni az ágyban, egy pohár pezsgővel a kezedben és azt mondani, hogy: "már vártam önöket, hölgyek" :DDDD
duneem 2008.03.02. 16:03:20
Hopi Bond 2008.03.02. 16:04:06
csak nem gondolod, hogy egy akkora kaliberű emberre, mint te, nem állítom rá a legeslegjobb lányaimat? :D
duneem 2008.03.02. 16:04:12
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:04:51
szoval lefekves az agyra. es csak varj minket.:)
de ha mar nagyon kell pisili azert felkelhetsz:D
duneem 2008.03.02. 16:04:52
duneem 2008.03.02. 16:05:47
duneem 2008.03.02. 16:08:10
Hopi Bond 2008.03.02. 16:08:32
akkor szólok a jányoknak, hogy vigyenek pezsgőt is :D
Hopi Bond 2008.03.02. 16:09:02
semmi megcsalás, semmi búcsúszex :D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:11:01
azt nem mondtam hogy en is megyek.
engem ki kell erdemelni ;)
duneem 2008.03.02. 16:12:20
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:14:56
nem akkor kellene inkabb mennem, ha egy cseppet sem lennel az?:P
duneem 2008.03.02. 16:16:42
szoval nem tudom, mi a megfejtes:D
Hopi Bond 2008.03.02. 16:17:51
gastro, missing in action 2008.03.02. 16:18:40
Vagy ez direkt OFF-olásra lett létrehozva, hogy a zsidócigánymagyar kérdést nyugodtan meg lehessen tárgyalni?!:D
duneem 2008.03.02. 16:18:57
duneem 2008.03.02. 16:19:41
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:19:52
en rosszul gondolom, hogy eloszor el kellene hogy vegyel, ha oda ki szeretnek menni hozzad?
ennyit egy dugas sem erhet:D
duneem 2008.03.02. 16:23:02
(nagy es kihalt a sivatag, es az autom is tagas...:D)
szoval elvileg titokban minden megoldhato
hopi, a fenti resz kizarolag a kepzelet szulotte, mindennemu hasonlosag valosagos szemelyekhez csak a teljes veletlen muve:DDDDDDDDDD
duneem 2008.03.02. 16:24:25
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:25:03
hat szep mondhatom.
el sem veszel.
es minden amit fel tudsz ajanlani az a kocsid hatso ulese?
hat ez jar egy bond lanynak?:)
hopi vedj meg legyszives.
duneem 2008.03.02. 16:26:11
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:28:41
hat meg kell mondjam, meg ezzel sem nyugoztel le.:)
bar teny, hogy a kocsizos tortenet meg kimaradt nekem.
Hopi Bond 2008.03.02. 16:28:43
duneem 2008.03.02. 16:31:49
duneem 2008.03.02. 16:33:10
(autoban meg en sem, sosem:D)
gastro, missing in action 2008.03.02. 16:33:12
Vagy kabrió:D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:34:03
:D:D:D:D
Hopi Bond 2008.03.02. 16:34:10
duneem 2008.03.02. 16:35:26
otthon nem is tudnam fenntartani:D
zabal a rohadekja:D
nyanyanya 2008.03.02. 16:35:54
duneem 2008.03.02. 16:37:18
melesleg autoban gyertyat:D
(vagy ha te elveszed, akkor tudtok egyszerre is jonni, es akkor asszem lakhattok nalam:D)
Hopi Bond 2008.03.02. 16:37:42
a szex, a mellek és a szőr is :DDDD
duneem 2008.03.02. 16:37:55
megint nem en kezdtem a szex temat:D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:37:57
de a cabrioba beleszall a homok.:D
ha mar homok, akkor inkabb tengerpart, vagy tenger:)
Hopi Bond 2008.03.02. 16:38:48
elhatárolódom! :D
duneem 2008.03.02. 16:39:38
termeszetesen a sivatagi estet a tengerpartra kepzeltem:D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:40:00
duneem 2008.03.02. 16:40:24
duneem 2008.03.02. 16:41:03
nyanyanya 2008.03.02. 16:41:15
Duneem rajottem hogy te egy szexista diszno vagy, aki ebben a szelsoseges helyzetben a teveken eli ki magat..:D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:41:59
persze es elkap bennunket az erkolcsrendorseg, engem megkoveznek a foteren, te meg kapsz egy vallveregetest:D
ez nekem nem biznisz:P
duneem 2008.03.02. 16:43:21
szaffy, nem koveznek meg, egybol bevetnek a tengerbe:D
duneem 2008.03.02. 16:44:20
nyanyanya 2008.03.02. 16:45:09
gastro, missing in action 2008.03.02. 16:45:45
úgy olvastam, hogy a szarrol lemondanál..:P
már megijedtem, miröl lett itt szó:S
duneem 2008.03.02. 16:46:28
nyanyanya 2008.03.02. 16:48:39
Duneem en kerek elnezest a tevek neveben is:P
duneem 2008.03.02. 16:51:09
- Lennel teve a kertecskemben?
angolul jol fog hagzani:D
tuti buknak majd ra a filippinak:D
nyanyanya 2008.03.02. 16:54:27
duneem 2008.03.02. 16:57:08
de miert is?
duneem 2008.03.02. 17:00:59
Hopi Bond 2008.03.02. 17:01:28
duneem 2008.03.02. 17:02:12
Hopi Bond 2008.03.02. 17:05:05
nem lesz pálesz :D
nyanyanya 2008.03.02. 17:06:46
duneem 2008.03.02. 17:08:34
meg elovettem egy kis csokiskekszet, hatha rendbe jovok:D
duneem 2008.03.02. 17:09:40
nyanyanya 2008.03.02. 17:14:41
duneem 2008.03.02. 17:16:17
(marmint napi ketszer), volt nemreg egy szoros elmenyem, na jo, nem egyszer:DDDDDDDDDDDDDD
Hopi Bond 2008.03.02. 17:18:08
tudsz te, ha akarsz :DDD
duneem 2008.03.02. 17:18:53
sziasztok, jo temazgatast
nyanyanya 2008.03.02. 17:23:57
A jó öreg Hope 2008.03.02. 17:41:57
kaméleon 2008.03.02. 17:43:01
Kaméleon-billentyűzet háromszázezerért
Vámosi Gergő2007. 11. 26., 11:39
Az orosz art.lebedev tervezőstúdió piacra dobta a billenyűzet-kiosztást a gombokon megjelenítő eszközét, amely első bejelentése óta izgalomban tartotta a számítógépezőket.
Forrás: [origo]
Ilyenek a gombok az Optimuson
A dizájnos Optimus Maximus billentyűzeten ugyanis nem hagyományos gombok vannak, hanem minden egyes billentyű egy-egy önálló OLED-kijelző, amely a hozzá rendelt karakter, funkció vagy szoftver ikonját jeleníti meg. A sötét alapon megjelenő billentyűképek mindenféle fényben jól láthatók, és használat közben is változnak: a Shift lenyomására például minden betű nagyra vált a billentyűzeten is.
A billentyűzeten így a felhasználó akkor is megtalál minden gombot, ha billentyűzetkiosztást vált, illetve az eszköz képes a játékok vagy szerkesztőprogramok speciális funkciókiosztásának megjelenítésére is (mint ahogy az alábbi videón is látható). A funkcióbillentyűkhöz akár a kedvenc weboldalak ikonjai is hozzárendelhetők, hogy jól láthatóan elérhetők legyenek. Az OLED-kijelzős gombok egyetlen hiányossága, hogy animált képet nem jelenítenek meg, bár a technológia ezt lehetővé tenné. A Gizmodo tesztje alapján gépelni sem rossz a Maximuson, ám a gombok kissé nagyobbak a megszokottnál, és sűrűbben is helyezték el őket......
www.youtube.com/watch?v=ypXAJKF73FA&eurl=http://miafene.hu/2007/11/25/billentyuzet-haromszaze/
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 17:48:47
kaméleon 2008.03.02. 17:54:40
folyt:...A Lebedev-stúdió különleges kiegészítőjét valószínűleg nem az átlagos PC-felhasználók fogják megvásárolni: az eszközt 1256 eurós, vagyis több mint 320 ezer forintos áron lehet megrendelni a gyártó honlapján fekete és fehér színben. Az Optimus Maximus első példányait New Yorkban, a Wired magazin kütyüboltjában állították ki, és az orosz gyártó még mindig csak előrendeléseket vesz fel - így a vásárlóknak még mindig várni kell rá egy kicsit, bár a cég először idén márciusra ígérte a termék piacra dobását.
Az első, évekkel ezelőtti termékbejelentés sikere nyomán egy miniatűr változat is készült az Optimusból, amely csak három, nagy méretű billentyűt tartalmaz, és a kedvenc alkalmazások vagy weboldalak programozhatók be rá.
[origo]
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 17:57:10
kaméleon 2008.03.02. 17:57:40
Neked is!:DD
milyen volt a buli?
volt "halál a májra"?:DDDD
..tudod tapétatépés meg ilyenek..
:D
tetro 2008.03.02. 17:58:12
gargoyle 2008.03.02. 17:58:50
ma nincs semmi terv? kicsit leminimalizalodott a programom de egy kave vagy egy pohar sor jol jonne tarsasaggal (:
na? zullott alakok? (:
gargoyle 2008.03.02. 18:01:44
Garbage - It's All Over But The Crying
es a
Garbage - The Trick Is To Keep Breathing
(:
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:03:18
jó volt az este, volt kis halál a májra is, de csak szolidan:-), meg találkoztam djzonenal is:-)
Gouranga! 2008.03.02. 18:04:21
engem egyszer egy ilyen kedves szammal bucsuztattak...:))))
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:05:41
www.youtube.com/watch?v=FUkcMHOTOkg
Lui_78 2008.03.02. 18:08:14
:)
Lui_78 2008.03.02. 18:09:25
www.youtube.com/watch?v=6FVMn9zFMbY
A legjobb:)
gargoyle 2008.03.02. 18:16:41
www.youtube.com/watch?v=Cc9tzFLL0Qo
www.youtube.com/watch?v=h6ij2iXrkXc
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:21:41
gargoyle 2008.03.02. 18:24:06
kene meg par ember aztan beulni szelmentes sorcsappal rendelkezo helyre .)
nyanyanya 2008.03.02. 18:24:13
Hopi Bond 2008.03.02. 18:25:18
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:25:43
magyarul valaki vihetne vacsit Neked?
nyanyanya 2008.03.02. 18:25:48
gargoyle 2008.03.02. 18:26:21
nyanyanya 2008.03.02. 18:26:28
nyanyanya 2008.03.02. 18:27:20
Hopi Bond 2008.03.02. 18:27:58
megyek máris nyanyanya, csípd ki magad :D
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:28:33
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:30:00
vigyek vacsit neked? bár fanyuvo nem vok:-)...
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 18:30:03
csak akkor olyan helyen kellene kezdeni, ami nem zar be ejfelkor...
nyanyanya 2008.03.02. 18:30:30
Olyan eletkedvet is elvevo ido van.. Kimozdulni sincs kedvem. Viszont elfogyott a csirke, a muffintol meg mar rosszul vagyok.. Most alljak neki megint? A fozocske tok idoigenyes es kurvara nem dijazza senki:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 18:31:30
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:32:49
nem feltétlen idöigényes, vannak jó és gyorsan elkészíthető kaják:-)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 18:33:15
gargoyle 2008.03.02. 18:34:01
nyanyanya 2008.03.02. 18:34:57
En jovoheten tuti nem.. Csutortoktol kiestem ket hetre, ha nem tobbbre..:D
Utalom a belgat. Csak egy szam van amit csipek toluk az ak iralyok a hazban.. :D
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:35:48
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:36:49
nem zacskos levesre gondoltam, pl tejszínes mustáros csirke is elkészithetö, kb fél óra alatt...
nyanyanya 2008.03.02. 18:38:27
Hope neked lehet, nekem minimum masfel ora.. Es ne kerdezd hogy csinalom:D
gargoyle 2008.03.02. 18:39:05
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:39:42
:-) jó hát lehet lassan is csinálni:-)...
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:41:03
meg sem kérdem akkor, hogy egy kakas pörkölt, vagy egy vaddisznó pörkölt meddig tart nálad:-), 1 -2 nap:-):-)
nyanyanya 2008.03.02. 18:41:26
nyanyanya 2008.03.02. 18:42:23
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:43:33
de hogy röhögünk ki, én kimondottan felnézek rád amiatt hogy főzől, mert ahogy észre vettem a Te korosztályodban a lányok irtoznak a konyhától és messze kerülik és eszük ágában sincs megprobálni fözni valamit...
gargoyle 2008.03.02. 18:43:56
Lui_78 2008.03.02. 18:45:41
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 18:47:34
nyanyanya 2008.03.02. 18:49:00
Hope eddig en is igy alltam hozza, de egyszer mindent el kell kezdeni:D
kaméleon 2008.03.02. 18:49:49
akkor ma a motor helyett az asszonyt döngetted?:DDDDDDDDDDDDDDDDD
A jó öreg Hope 2008.03.02. 18:50:11
nagyon jól teszed:-):-)
gargoyle 2008.03.02. 18:50:52
Lui_78 2008.03.02. 18:52:18
Te is egy kaja vagy a szememben...:)
nyanyanya 2008.03.02. 18:53:36
Kezdek ehes lenni..
Hopi Bond 2008.03.02. 18:54:00
Lui_78 2008.03.02. 18:54:17
gargoyle 2008.03.02. 18:55:03
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 18:59:00
Lui_78 2008.03.02. 18:59:39
Csak a pofám nagy:)
kaméleon 2008.03.02. 19:00:33
a pozitív hozzáállás nagyon fontos:DDD
de mindjárt muffinnal kezdeni bátorságra vall!:DDD..csak kedvedet ne szegje..
salátákat nehéz elrontani!:DDDDD
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 19:01:51
nyanyanya 2008.03.02. 19:02:01
Lui_78 2008.03.02. 19:02:07
Nős vagyok, a nagy döngetések kora már csak múló emlék:)
Na jó, azé vén kecske is megnyalja néha hehe:)
nyanyanya 2008.03.02. 19:02:39
kaméleon 2008.03.02. 19:05:56
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 19:08:20
Lui_78 2008.03.02. 19:11:27
Imádlak köszi ;-)
nyanyanya 2008.03.02. 19:11:57
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 19:14:04
kaméleon 2008.03.02. 19:14:57
nyanya
van nálad paprika tvadó?
kaméleon 2008.03.02. 19:18:22
nyanyanya 2008.03.02. 19:21:13
kaméleon 2008.03.02. 19:23:56
mert azon egésznap főznek..
és van főzősuli is:DD
Lui_78 2008.03.02. 19:32:06
nyanyanya 2008.03.02. 19:32:45
Lui mondj ujjat.. Azert a jarokereted miatt kicsit lassan haladtunk penteken:P
kaméleon 2008.03.02. 19:45:30
szegénykém:DDD
miről jutottál erre a megállapításra?
duneem 2008.03.02. 19:47:08
kaméleon 2008.03.02. 19:48:21
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 19:48:46
kaméleon 2008.03.02. 19:49:45
hello...hello..:DDDD
duneem 2008.03.02. 19:50:36
kar, h a teve nem jott el:D
kaméleon 2008.03.02. 19:52:40
nyanyanya 2008.03.02. 20:00:34
duneem 2008.03.02. 20:01:16
vagy hivjam inkabb szupermozinak?
kaméleon 2008.03.02. 20:02:26
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:02:27
Kaptam sört, bibibi!
kaméleon 2008.03.02. 20:05:35
nem tudom mi ez a kihaltság..
mesélj milyen napod volt?
mennyit szoktál autózni?
voltál már-e úgy igazán kint a sivatagban?
úgy hírtelen megint ennyi jutott eszembe..
:DDDD
2008.03.02. 20:10:44
Az 50 karakteres Dánia-leírásom után most azt kérdezi, hogy más országban jártam-e?
Komolyan nemtom mit akar, ha találkozni akar, akkor hívjon el vhova (én nem fogom, nekem annyira nem fontos), ha meg nem, akkor mi a túrónak levelezünk hülyeségekről azok után, hogy még bunkó is vagyok??
kaméleon 2008.03.02. 20:10:55
a túrósmuffin engem is érdekelne, ha még nem nézted meg a másik posztot..teszem-e megjegyjzést..:D
azért szerintem nem akkora az a film, hogy mindenki azt bámulja.. vagy mégis?
duneem 2008.03.02. 20:10:57
(ja, ebedet is csinaltam, csak a rizs nem sikerult teljesen jol...:D)
- autozni sokat szoktam, mivel mas kozlekedesi eszkoz nincs itt, vagyis naponta hasznaljuk barhova is megyunk, a legjobb, h ha a isboltba megyunk, neha meg akkor is, es csak bedudalunk, ok kijonnek, es kiszolgalnak, es ez nekik termeszetes, nekunk meg kicsit fura
- voltam mar ugy igazabol kint a sivatagban, a srac aki vitt, helyi, kerdeztem merre is megyunk pontosan, o mondta, h negy perc mulva fordulunk kicsit balra, es ugy is lett:D
ahova meg megerkeztunk, ott ettem eddig egyedul igazi arabosan, heten egy nagy tal korul, mki kezzel amit markol, ugy tomtuk magunkba, de isteni jo volt. rizs osszekeverve rakocskakkal, meg rajta fustolt hal, picit csiposen, nagyon elveztem
kov kerdescsoport?:D
duneem 2008.03.02. 20:12:25
Lui_78 2008.03.02. 20:13:10
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:15:31
Ja, tényleg, írtad, hogy nem szereted... de én úgy örülök.
Kaméleon, nem ismerem én sem a filmet, de párom nézi. Valószínűleg azért, mert dolgozok a gépen, így azon játszani most nem tud :)
kaméleon 2008.03.02. 20:16:07
ne görcsölj!
majd kialakul:DDD
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:16:16
nyanyanya 2008.03.02. 20:19:42
kaméleon 2008.03.02. 20:20:40
nem csinálnál képeket és töltenéd fel a képfeltöltés.hu-ra?
jó kis sivatagos arabosat..mit szólsz?
:DDD
duneem 2008.03.02. 20:22:22
foleg nagyobb hotelek barjaba lehet bemenni ahol alkoholt is lehet fogyasztani, kettobe jarunk, ami elviselheto, illetve en mar voltam egy harmadik helyen, ami inkabb bulizos hely, van pia is, viszont mindegyik qrva koran zar. van, amelyikben hajnali egy-fel ketto korul fel a villany-irany haza. szoval szar:D
duneem 2008.03.02. 20:22:56
duneem 2008.03.02. 20:25:34
Dehat Lui lesz az elemi oszton:DD Megnezheted Sharon nunijat!!
es te kotekedsz velem:D
ki is gondolt most ra?:DDDDDDDDDD
nyanyanya 2008.03.02. 20:26:35
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:26:36
duneem 2008.03.02. 20:27:30
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:27:42
2008.03.02. 20:30:02
tudni szoktam, kit akarok, a többi meg nem igazán szokott érdekelni. Ha olyan külsőm lenne, se pályáztatnék 5-öt parallelbe, mint ahogy egynémely pitsa csinálja fordított helyzetben...
duneem 2008.03.02. 20:30:17
allitolag van meg egy-ket hely, de azoktol meg minket is ovnak:D
pedig sok mindent lattunk mar:D
nem baj, ha minden jol megy akkor szerda este megyunk magyarokkal a sivatagba fozocskezni
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:34:53
Duneem, milye lehet az a hely, amitől még benneteket is óvnak, te jó ég...
duneem 2008.03.02. 20:36:15
allitolag bunyozni is lehet neha:D
kaméleon 2008.03.02. 20:36:27
ez a főzőcskézés izgin hangzik..
szép naplemente..hmmm:DDD
ott aztán lehet ricsajozni..
:DDDD
hajdú 2008.03.02. 20:37:19
Bakker, ilyen hülye vagy, vagy csak tényleg nem jön be a csaj?
Azért elhívni nem valószínű, hogy fog, a mi kultúránkban általában még más a táncrend. De írjál már vissza valami olyasmit (a magad stílusában nyugodtan, ez vagy te) ha tényleg érdekli, hívjon meg egy kávéra és mesélsz neki! :) De most komolyan.
kaméleon 2008.03.02. 20:37:48
az mit jelent, hogy bunyózni?
hajdú 2008.03.02. 20:38:49
duneem 2008.03.02. 20:40:05
de lehet, h haromszor kell, nem tudom:D
btw en egy nyugodt, higgadt, sot mi tobb szereny srac vagyok
(amig nem kotnek belem:D)
duneem 2008.03.02. 20:40:45
Lui_78 2008.03.02. 20:42:11
Nem is rossz....:)
kaméleon 2008.03.02. 20:42:16
megjött az emiled!!!!:O
aszittem majd holnap ér ide! vicces mert egy itthonira is van, hogy másfélórát kő várni...
megpróbálom!
KÖSZÖNÖM!!:DDDD
duneem 2008.03.02. 20:43:04
duneem 2008.03.02. 20:45:21
katari bajnoki foci, egyik (fizetett) tabor beszolt a masiknak, a tuflakok egybol indultak lerendezni a dolgot, ami azt jelentette, h a ket tabor kozott maradt harom meter, oda beallt negy meterenkent egy-egy 20 kilos "biztonsagi or", ezek meg lobogtattak egymas fele a papucsaikat, meg vmit kiabaltak.
ennyi, es ment tovabb a meccsnezes:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:45:31
Lui, Neked is jusson valami csemege, ha már így megöregedtél :)
Lui_78 2008.03.02. 20:46:18
Nekem már az is csemege ha reggel nem fáj semmim ha felkelek:)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:46:22
2008.03.02. 20:46:39
én nem tekintem magam e "kultúra" részének. evvan.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:47:06
Lui_78 2008.03.02. 20:49:17
Tapasztalat?:)
duneem 2008.03.02. 20:49:35
2008.03.02. 20:50:24
Ha azt akarod elérni, hogy kikerülj a madjarpitsa érdeklődéséből, akkor semmi mást nem kell csinálni, mint NORMÁLISAN bánni vele.
Ezért most kísérletképpen visszaírtam neki normális stílusban. Ha meg erre is visszaír még (amit nem hiszek, mert abban már nem talál majd kihívást), akkor arra nem fogok válaszolni oszt jónapot.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:50:41
kaméleon 2008.03.02. 20:51:46
már egy litániát készültem írni, mert nem értettem ezt a bunyó dolgot..
de akkor már nem küldöm el..:DD
Donkey Jote 2008.03.02. 20:52:16
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:53:01
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:53:45
2008.03.02. 20:55:03
Én má csak tudom, mer' sose bántam normálisan a nőimmel :))
duneem 2008.03.02. 20:56:02
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:56:34
Sajnálom, hogy így látod.
2008.03.02. 20:58:05
duneem 2008.03.02. 21:00:14
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:00:27
Donkey Jote 2008.03.02. 21:01:01
2008.03.02. 21:02:10
mindegy, csak el innen. (Nem kívánok kibaszni az utódaimmal.) Lehetőleg Észak-Európába, de Amerika se lenne rossz, ha csinálnék egy amerikai jogi szakértői képzést.
nyanyanya 2008.03.02. 21:02:40
2008.03.02. 21:03:00
2008.03.02. 21:03:37
duneem 2008.03.02. 21:03:38
(SAJNOS)
Hopi Bond 2008.03.02. 21:04:21
kaméleon 2008.03.02. 21:04:45
szerintem akik most írogatunk ..közülünk senki nem volt ott...szerintem..:DDD
Hopi Bond 2008.03.02. 21:05:31
duneem 2008.03.02. 21:06:08
a hazakoltozesre gondoltam
de azert udv ujra itt:D
kaméleon 2008.03.02. 21:06:10
had érjenek az ízek össze abban a páleszben!
:DDDDDDD
Hopi Bond 2008.03.02. 21:06:32
fél szemem mindig rajtad, te vén kujon :DDD
Hopi Bond 2008.03.02. 21:07:04
mennyi kell még? :D
duneem 2008.03.02. 21:07:45
mi ez a hanyagsag???:D
kaméleon 2008.03.02. 21:08:13
mivolt velem?hol voltam?
mindent letagadok!:DDDDDDDD
duneem 2008.03.02. 21:08:24
fel evet meg kibir?
Donkey Jote 2008.03.02. 21:09:01
Kameleon? Erre mit lepsz? Marmint Hopi felvetesere? :)
Hopi Bond 2008.03.02. 21:09:27
kaméleon: tagadhatsz, de én tudom, hogy ott voltál, csak beleolvadtál a környezetbe :DD de ettől még te vagy a traubi-vodka szürcsölős, az tuti :D
2008.03.02. 21:09:34
ennek az országnak annyi, ezt minden épeszű ember tudja. A múlt héten épp pénzügyi jog előadáson fejtette ki egy egyetemi docens, hogy mi várható itt az elkövetkező pár évtizedben. Nem is volt szégyellős a hapsi, elmondta, hogy szerinte az értelmesebbje húzzon el inkább mihamarabb.
De van amúgy is egy rahedli intő jel, csak oda kell figyelni.
duneem 2008.03.02. 21:09:54
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:10:05
Viccen kívül lesz még ilyen buli, akkor ott a helyed, csak ne üsd ki Magad előtte!
MP, és melyikre jársz?
hajdú 2008.03.02. 21:10:42
ennyire bejött Dánia?
duneem 2008.03.02. 21:11:41
ezt mar jo fej melnokunk is kefejtette regebben...
NO COMMENT
ugyhogy nekem szerencsem van
Hopi Bond 2008.03.02. 21:12:04
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:12:24
2008.03.02. 21:12:40
bejött Dánia, nagyon jó ország, de igazából nincsenek extra igényeim. Olyan országban szeretnék élni, ahogy a szabadság és a rend egyszerre valósul meg. Ami nálunk van, az a kettő totális hiányának a kombinációja, úgy hívják, anarchia.
hajdú 2008.03.02. 21:12:51
2008.03.02. 21:14:31
most mit akarsz? Gyurcsány részéről ez egy tökjófej figyelmeztetés volt! :)) "Rövidesen hazabasszuk az egész országot, úgyhogy aki jót akar magának, az még most húzzon el." :D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:15:15
duneem 2008.03.02. 21:17:50
en is igy ertelmeztem, bar mar ez is kesoi figyelmeztetes volt:D
kuglof, ilyenben nem lehet visszahuzo ero semmisem, gondolok arra, h amint kimesz, maris tudsz keresgelni a csaladodnak, barataidnak egy masik lehetoseget az eletre. az elso lepes a legnehezebb (allitolag)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:19:43
2008.03.02. 21:19:52
(Más kérdés, hogy nem szívesen élnék Angliában, valamiért nem tetszik..)
kaméleon 2008.03.02. 21:21:09
így lebukni..?
egymástól függetlenül mozgó szemei voltak?
mert akkor én voltam!
egyik szemem erre a másik arra..így mindenkit szemmel tudok tartani!
:DDDDDDDD
duneem 2008.03.02. 21:21:21
es elmentem, es tudtam, h ez nekem KELL, mert hihetetlen jo lehetoseg, ha masert nem, nyelvet tanulni:D
Hopi Bond 2008.03.02. 21:23:14
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:23:33
Lui_78 2008.03.02. 21:24:03
2008.03.02. 21:24:11
Hozzáteszem, nem lehetetlen, nekem volt olyan tanárom Koppenhágában, aki Amerikában végezte a jogot és 30 évesen költözött Dániába. (Egy nő miatt :D )
duneem 2008.03.02. 21:24:16
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:24:44
Hopi Bond 2008.03.02. 21:25:43
duneem 2008.03.02. 21:26:10
2008.03.02. 21:28:58
Te amúgy merrefelé élsz? (ha nem indiszkrét a kérdés)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:30:12
Hopi Bond 2008.03.02. 21:31:07
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:31:14
nyanyanya 2008.03.02. 21:32:10
duneem 2008.03.02. 21:32:11
tenyleg nem konnyu, foleg az eleje
neha konnyebb "nemtanulni" ilyen esetben, en is irigyeltem sokaig az olyan ismerosoket, regi osztalytarsakat, akik gimi/szakkozep utan mentek kulfoldre akarminek
es nem a munka miatt, hanem mert jott a lehetoseg, itthon "senkik" voltak, es bevallaltak az ismeretlent
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:32:21
Hopi Bond 2008.03.02. 21:32:26
Hopi Bond 2008.03.02. 21:34:50
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:35:41
nyanyanya 2008.03.02. 21:36:49
Hopi Bond 2008.03.02. 21:36:55
Lui_78 2008.03.02. 21:37:00
Donkey Jote 2008.03.02. 21:37:31
Kuglof: ezen a bulin is csak veletlenul voltam ott, ritkan jarok haza... :S
2008.03.02. 21:38:32
Így interpretálná a madjarpitsa is azt a kínos szituációt, amikor ismerkedésileg nincs kinyalva a segge: :)))
www.xmel.com/denmark8.html
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:38:46
Hopi Bond 2008.03.02. 21:38:54
2008.03.02. 21:39:43
"in Denmark, it is bad manners to ask a girl to dance, but it is good manners to get very drunk, make sure she is drunk too, and ask her to come back to your place."
Ez télleg így van :))
kaméleon 2008.03.02. 21:42:22
hahóóóóó....:DDDD
jól reagáltam? közben integettemisám!!!
:DDDDDDDD
Donkey Jote 2008.03.02. 21:42:35
Kuglof: Irorszag :)
Hopi Bond 2008.03.02. 21:43:09
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 21:46:01
Donkey, ha új a poszt, akkor elég sokan megfordulnak itt, akkor mindenképpen próbálkozz és minél gyakrabban, mert van olyan, aki ritkábban ugrik be.
duneem 2008.03.02. 21:47:25
irtam vmi valaszt, de nem vagyok akkora bolcs...
. . (tör 2008.03.02. 21:48:33
mp, ha egyszer túlképzés van, akkor mi mást akar? tessék olyan szakot választani, ahol végzés után nem mosogatni kell elmenni.
- ezt 4-5 évvel előre nagyon nem tudni
Donkey Jote 2008.03.02. 21:48:39
Kuglof, sajna annyira sok idom nincs sajna
Donkey Jote 2008.03.02. 21:49:15
kaméleon 2008.03.02. 21:49:37
szerintem írj vl-nek és kérd meg, tegye ki az oldal elejére!!:DDDD
szerintem megteszi!...REMÉLEM!:DD
Hopi Bond 2008.03.02. 21:50:33
duneem 2008.03.02. 21:51:21
kaméleon 2008.03.02. 21:51:48
mi ez a 2k??
különcködünk?:DDD
2008.03.02. 21:52:30
duneem 2008.03.02. 21:53:56
semmi testiseg:D
hajdú 2008.03.02. 21:54:18
Értem már, miért vágysz oda annyira! :)))
. . (tör 2008.03.02. 21:54:21
fakktor
mi ez a 2k??
különcködünk?:DDD
- nem árulom el. nem értékeltétek a mai alkotásom, pedig igazán kitettem magamért :D
Hopi Bond 2008.03.02. 21:54:34
duneem 2008.03.02. 21:54:41
duneem 2008.03.02. 21:55:49
es hogy velekedsz az igazi brokerekrol?
Hopi Bond 2008.03.02. 21:55:57
Hopi Bond 2008.03.02. 21:58:55
van egy nagy mondás, amit eközben tanultam: "ha bejön amit mondtál, akkor guru leszel, ha nem, akkor meg úgysem ismer senki." és nagyon így van.
de tény, hogy a magyar részvénypiac egy halom gilisztakukit sem ér, illikvid vacak papírok. értelmetlen reakció a nagyobb piacok mozgására.
2008.03.02. 22:01:34
duneem 2008.03.02. 22:02:31
a magyar piaci elemzesed rendkivul helytallo, en amerikaban, angoloknal, nemeteknel, cseheknel es lengyeleknel szorakoztam csak:D
de a fo tanacs (nem tolem): soha ne bizd brokerre a penzed:DDDDDD
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:02:43
duneem 2008.03.02. 22:05:02
(vagy csak azt akarom, hogy meg-meg-meg tovabb ertekelj, mint embertD)
Hopi Bond 2008.03.02. 22:05:21
nem szoktam brókerezni, jobban tetszik, ha programból tudom költeni a pénzem :D
jön az onlány adat, én meg eldöntöm, hogy veszek vagy adok. :D persze leveszik a sápot, de így legalább én szórakozom a saját pénzemmel :D
hajdú 2008.03.02. 22:05:26
És is játszok a tőzsdelottón...
2008.03.02. 22:05:36
Értsd: ha egy totálisan korrupt kis számú "szakember" számára monopóliumot jelentő kiválasztási és előmeneteli rendszer lenne szart se érő egyetemi képzéssel túlképzés nélkül, akkor az teljesen rendben lenne :D
duneem 2008.03.02. 22:07:12
hajdu:
semmi japangyertya, csak a vakmajom elve:DDDD
a tozsdelottot meg kifejtened, el lehetek maradva:D
hajdú 2008.03.02. 22:09:34
Hopi Bond 2008.03.02. 22:09:47
mp, a túlképzéssel együtt jár, hogy "hígul" a szakma, nem a tudás fog számítani, hanem a helyezkedés, így jóval gyengébb képességű emberek jutnak jobb pozíciókba. azt viszont nem lehet nem észrevenni, hogy sok hozzá nem értő ül túl magasan...
duneem 2008.03.02. 22:10:17
viszont, aki a magyar piacon tozsdezik, az ugy jart...
nem szemelyeskedes, csak tapasztalat:D
2008.03.02. 22:10:57
a brókerkedéshez kell közgáz egyetem? Hol lehet ezt kitanulni? Értékpapírjogból, úgy emlékszem, tanultunk valamit a tőzsdei kereskedési jog megszerzéséről, emlékeim szerint nem kellett a közgáz egyetem, de lehet rosszul emlékszem.
Hopi Bond 2008.03.02. 22:11:26
duneem 2008.03.02. 22:11:30
duneem 2008.03.02. 22:13:08
sajnos a brokerkedeshez nem kell semmi, akarhogy elkezdheted, ettol hig a szakma, es ezert nezik le sokan.
ha mar komolyabban csinalod, akkor vannak hozza specifikus kepzesek, amik segitenek, es a hivatalos pszaf regisztraciohoz is el kell vegezni vmilyen tanfolyamot.
duneem 2008.03.02. 22:13:49
hajdú 2008.03.02. 22:14:07
Hopi Bond 2008.03.02. 22:15:25
gondolom lehet tenni szakvizsgákat, de ennek nem vagyok a szakértője. úgy vélem, hogy nem kell hozzá közgáz egyetem, de ez szigorúan magánvélemény.
duneem, én is úgy vélem, hogy a kapcsolati tőke manapság sokkalta többet ér a tényleg tudásnál.
duneem 2008.03.02. 22:15:28
ha BUX, akkor buksz
no more comment
hajdú 2008.03.02. 22:15:32
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:15:37
duneem 2008.03.02. 22:17:57
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:18:34
duneem 2008.03.02. 22:18:35
Hopi Bond 2008.03.02. 22:18:37
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:19:18
Hopi Bond 2008.03.02. 22:19:49
2008.03.02. 22:22:01
Szia!
Hát egyetem előtt/alatt volt szerencsém eljutni egy-két helyre. Voltam egyszer Párizsban, később Cannes-ban, Marokkóban, Amsterdamban, Olaszországban sokszor (Rómában viszont még soha), Erdélyben is voltunk néhányszor, Ausztriában (mivel közel van hozzánk) sokat teleltünk Karintiában illetve Tirolban, ja és tavaly tavasszal bejártam Svájcot vonattal
Így hirtelen most ennyi jut eszembe, de lehet, hogy kihagytam ezt-azt. Pl. voltunk Görögországban is kétszer meg a horvátoknál is x alkalommal. Gimnazistaként voltam Prágában is, de full beteg illetve részeg voltam, így nem emlékszem, tavaly előtt meg Berlinbe mentem el egy hétre Koppenhágából őszi szünetben - egy haverommal találkoztam ott, aki épp Trierben tanult.
Szóval szeretek utazni és szerencsés is vagyok, mert sok helyre eljuthattam, de ez persze inkább a család érdeme volt, mint az enyém. (Na nem mintha különösebben pénzesek lennénk amúgy.)
Kár, hogy nem tudsz Erasmusszal kimenni, én mindenkinek csak javasolni tudom, el kell húzni ebből a nihilből, ami ebben az országban van.
mp
Ha a normális hang nem riasztja el, akkor a negatív hangú zárás remélhetőleg igen :))
hajdú 2008.03.02. 22:23:32
Hopi Bond 2008.03.02. 22:23:51
amúgy jó a csaj? ;)
2008.03.02. 22:24:40
höhö
hajdú 2008.03.02. 22:25:31
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:26:00
2008.03.02. 22:28:10
Empty 2008.03.02. 22:28:15
www.youtube.com/watch?v=Ea_fIRtRTDw&feature=related
:)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:28:22
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:29:00
Hopi Bond 2008.03.02. 22:30:07
Az érdeklődésből való egyetemi tanulással nincs semmi baj, de előbb gondolni kellene arra, hogy miből fogsz megélni.
Empty 2008.03.02. 22:30:43
www.youtube.com/watch?v=kFRuLFR91e4
Off
Hopi Bond 2008.03.02. 22:30:45
:DD
kaméleon 2008.03.02. 22:31:35
Te szadista!:DDD
majd megkér mesélj neki és akkor csüngeni fog az ajkadon..aztán minden lehetséges..
:DDDDDDDD
2008.03.02. 22:32:17
Nagyon jóban vagyok egy 97 éves luganói nénivel. Imádja a fiatal kelet-európai húsokat :)
hajdú 2008.03.02. 22:32:52
Hopi Bond 2008.03.02. 22:33:09
na most megnézzük hányan olvassák még titokban a blogot :DDDDD
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:33:35
Empty 2008.03.02. 22:34:36
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:34:37
Hopi Bond 2008.03.02. 22:35:06
Empty 2008.03.02. 22:36:04
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:36:24
Hopi Bond 2008.03.02. 22:36:41
hajdú 2008.03.02. 22:37:17
Én is bagóért utaztam sok helyre. Síelni is diákmelóból összeszedett pénzből mentem el először. Az ösztöndíjat sem pofára osztják (bár a jegyeket lehet...) Szóval értem én!
2008.03.02. 22:37:28
kaméleon 2008.03.02. 22:37:39
bedarálja őket a rendszer..
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:37:50
Hopi Bond 2008.03.02. 22:38:15
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:39:40
Hopi Bond 2008.03.02. 22:39:53
Empty 2008.03.02. 22:40:22
nyanyanya 2008.03.02. 22:40:35
hajdú 2008.03.02. 22:40:48
a jogászvilághoz nem tudok hozzászólni, de elhiszem sajnos!
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:40:51
Hopi Bond 2008.03.02. 22:40:59
soha többé! :D
2008.03.02. 22:41:01
kaméleon 2008.03.02. 22:42:27
jó a hanghullám!:D
írtam a fohászra írt megjegyzésedre..
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:43:12
nyanyanya 2008.03.02. 22:43:31
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:43:50
Hopi Bond 2008.03.02. 22:43:56
Nekem tévé. :D
Empty 2008.03.02. 22:44:22
linkeld be, mert nekem ez most sok. :)
hajdú 2008.03.02. 22:44:30
Empty 2008.03.02. 22:45:53
www.youtube.com/watch?v=FaHuzkyurC0
nyanyanya 2008.03.02. 22:45:56
2008.03.02. 22:45:59
még rosszabb, hogy az abnormálisakat sem feltétlenül csípik :D
Empty 2008.03.02. 22:46:35
. . (tör 2008.03.02. 22:46:55
De én azt nem értem, hogy ismerek egy csomó embert, akik bár nincsenek vezetői pozícióban, életkoruknál fogva (=fiatalok) és mindenki mondja, hogy mi mennyire nem működik és mi miért rossz. És akkor itt jön az értetlen kérdésem, hogy ha ezek egyszer "felnőnek" (=vezető beosztásba kerülnek), akkor hogy a fenébe nem változtatnak? Belefásulnak? Vagy nem akarnak inkább foglalkozni vele és hagyják úgy, ahogy van?
- a rendszer tehetetlensége
rövid ideig dolgoztam az államnak, azt se dicső poszton, de elvileg reformálhattam volna, ami pár embernek használt (volna)
kb 1 hónapig mindenki örült, majd a 4-5 vezető, + egy 6. elemeinként rendezte vissza, még azt se mondták hogy rossz, ezt ezért azt azért..
egy ideig mo egyik pénzes idiótája által vezetet céhnek is dolgoztam, értelem, szakszerűség ott sem akadt
a szakmai diplomácia(=megalkuvás) miatt nincs nagy kedvem már az egészhez, belülről formálni, pedig elvileg van módom, ismétlem elvileg
nyanyanya 2008.03.02. 22:47:06
Empty 2008.03.02. 22:47:08
hajdú 2008.03.02. 22:47:39
nyanyanya 2008.03.02. 22:48:18
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:48:26
nyanyanya 2008.03.02. 22:49:07
2008.03.02. 22:49:13
Empty 2008.03.02. 22:49:26
. . (tör 2008.03.02. 22:49:44
Szopas.
- ki volt a szerencsés ?????? grrrrrrrr
Hopi Bond 2008.03.02. 22:50:36
valószínűsítem én is, hogy a "szakmai diplomácia" öli ki az emberből a tenni akarást.
nyanyanya 2008.03.02. 22:50:54
Hope szopott a tozsdevel:D
2008.03.02. 22:50:56
Empty 2008.03.02. 22:52:05
. . (tör 2008.03.02. 22:53:55
fakktor, nyanya ti mér nem vagytok még együtt?
- nyanyanya tömegvonzásban szenved.. :P
Hopi Bond 2008.03.02. 22:53:58
nyanyanya 2008.03.02. 22:53:59
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 22:54:06
kaméleon 2008.03.02. 22:55:51
annyi csak:...hogy én, én vagyok!:D
és ha szeretném belinkkelni de nem teszem, akkor az nem én vagyok..
remélem megérted a gondolatmenetemet.
kösz.
Empty 2008.03.02. 22:57:20
kaméleon 2008.03.02. 22:58:10
Empty 2008.03.02. 22:58:15
2008.03.02. 23:04:13
Empty 2008.03.02. 23:06:16
www.youtube.com/watch?v=WUVFUn9Ekug
nyanyanya 2008.03.02. 23:07:18
kaméleon 2008.03.02. 23:07:39
mivolt, kivolt?
banzájt szerveztél?:DDD
2008.03.02. 23:08:18
. . (tör 2008.03.02. 23:09:43
Empty 2008.03.02. 23:10:05
2008.03.02. 23:12:43
. . (tör 2008.03.02. 23:13:51
ez nekem túl gyors.. mi volna ha megpróbálnánk mi ketten? én hozom az öklözőzsírt :)
Empty 2008.03.02. 23:15:39
2008.03.02. 23:15:39
szeretem őket olyannak, amilyenek, na... :D
nyanyanya 2008.03.02. 23:15:52
MP nem mondhatod hogy nem voltal boldog velem.
2008.03.02. 23:16:57
. . (tör 2008.03.02. 23:18:20
fakktor, sajnos én maradok a szeretve gyűlölt madjarpitsáknál :)
szeretem őket olyannak, amilyenek, na... :D
- látod, csak egy megfelelő nézőpont kellett, hogy felismerd az mpk pozitív oldalát :)
kaméleon 2008.03.02. 23:19:13
őőőő..átnéztem amit írtál és jó volt!
nekem tetszett..:DDD
de dicséretet már ne várj tőlem!abból tanultam..:DD
2008.03.02. 23:19:59
nyanyanya 2008.03.02. 23:20:16
2008.03.02. 23:21:57
. . (tör 2008.03.02. 23:22:41
Hehe, télleg most jut eszembe, hogy a majompásztor rövidítése ugyanaz, mint a madjar pitsáé :))
- ez amolyan freudi .. projekció :)
MP=mp
kaméleon 2008.03.02. 23:23:39
a tudatalattid dolgozik..
2008.03.02. 23:24:07
hogy mik vannak
. . (tör 2008.03.02. 23:24:37
nyanya, ha Te kiírtad volna, akkor én is kiírom. De ez nem egy egyoldalú dolog, mindkettőnknek ki kell írnia.
- nézhetem ahogy dugtok? :)
nyanyanya 2008.03.02. 23:25:24
2008.03.02. 23:26:13
sz b&b 2008.03.02. 23:27:02
2008.03.02. 23:27:29
sz b&b 2008.03.02. 23:28:27
2008.03.02. 23:31:27
sz b&b 2008.03.02. 23:32:43
2008.03.02. 23:34:38
Shaq Baqoor 2008.03.02. 23:35:02
2008.03.02. 23:35:19
Te hogy látod?
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 23:35:30
lehet hogy jobb lenne, ha levenned azt a kepet.
igy allandoan inzultalnak:D
2008.03.02. 23:36:41
gargoyle 2008.03.02. 23:37:01
senki nem akart sorozni, kenytelen voltam elaludni. most nemtom micsinaljak hajnali 2ig (:
sz b&b 2008.03.02. 23:37:37
Shaq Baqoor 2008.03.02. 23:39:53
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 23:40:11
miert mi lesz hajnal kettokor?
boby
jo az a kep. csak vicceltem. nekem meg mar ujitani kellene mert lassan nem is ugy nezek ki mint ott a kepeken.
mp
ilyen a noi hiusag:)
. . (tör 2008.03.02. 23:40:36
én azt hittem szűz vagy!
2008.03.02. 23:41:27
franc bele, hogy engem csak belső értékekkel lehet levenni a lábamról :))
. . (tör 2008.03.02. 23:41:30
jóéjt.. nekemmeg jómunkát..
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 23:42:28
Faktor, Te is melózol?
sz b&b 2008.03.02. 23:42:46
gargoyle 2008.03.02. 23:43:05
nekem is le kene irtanom wiwen a kepeim 90%at. majd megkornyekezem bobyt mert pont arra gondoltam hogy furcsa leszek es keresek valami fotost amikor emlitette (bar spicces volt .)
2008.03.02. 23:43:38
. . (tör 2008.03.02. 23:44:42
Batár, nagyon jó volt... és jó éjt!
Faktor, Te is melózol?
- azt kellene..
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 23:44:52
te fenykepezel?
mert akkor en is beallok a sor vegere:)
2008.03.02. 23:46:18
aszonygya affektálva:
"adtam neki egy esély, de nem adtam neki útmutatást"
:)
2008.03.02. 23:49:09
"á nem, én nem érzek semmit sanyi iránt" :))
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 23:49:27
sz b&b 2008.03.02. 23:50:40
nyanyanya 2008.03.02. 23:52:39
. . (tör 2008.03.02. 23:52:58
nemsoká átmegyek mbt-be, kórosan alul vagyok motiválva ..
gargoyle 2008.03.02. 23:54:17
nyanyanya 2008.03.02. 23:54:45
Boby birjal magaddal:D
2008.03.02. 23:55:41
nyanyanya 2008.03.02. 23:56:54
sz b&b 2008.03.02. 23:57:50
. . (tör 2008.03.02. 23:59:01
Faktor az is vagyok.. A lelkem mindenkepp..:D
- nekem csak a seggem..
bár még orrba se basztak úgy rendesen..
van pénzem a szűkítőműtétekre és rekonstrukcióra, ne aggódj.. olyan leszel, mint ha az első volna.. és én is olyan ügyes leszek, mintha az első volna :)
nyanyanya 2008.03.03. 00:00:23
Gargoyle Sharon nunijarol mar lecsusztal..:D
gargoyle 2008.03.03. 00:00:46
boby: hat mar elmultam 15 igy thrillernek gyenge, erotikus filmnek detto :D
. . (tör 2008.03.03. 00:01:48
fakktor ne add fel, meg fogod találni az Igazit, csak NE LEGYÉL TÜRELMETLEN! :)
- igazi nincsen, mint tudjuk
sok ember kijönne egymással némi tolerancia, eq birtokában
így 30 felé, számos függőségen és önszopatáson túl, a legdurvább függőségnek, kóros állapotnak a szerelmet tartom:)
nyanyanya 2008.03.03. 00:02:10
. . (tör 2008.03.03. 00:03:19
Fakktor dehat nekunk nem a lelki ertekek szamitanak?
- test és lélek holisztikus egységet alkot :)
sz b&b 2008.03.03. 00:04:19
nyanyanya 2008.03.03. 00:05:17
. . (tör 2008.03.03. 00:05:19
Gargoyle nem maradhatok fent sokaig, mert akkor visszater az ejszakai elet meginkabb:)
- succubusként? csomó elszívható energiám van ;)
gargoyle 2008.03.03. 00:06:30
nyanyanya: te mar csak a morrisonsban akklimatizalodsz :D
. . (tör 2008.03.03. 00:06:31
Faktor errol eddig nem volt szo.. Azt mondtad nem erdekel a testiseg!!!!!
- ááá.. ezért menekültél a randi+szex gondolatától is.. muffinba fojtod gyökércsakrád energiáit.. nemkéne..
2008.03.03. 00:06:37
. . (tör 2008.03.03. 00:08:37
Na én húztam aludni, Ti meg legyetek jók, ismerkedjetek, élvezzétek az életet!
- jóéjt.. dobj egy címet ahová a zsíros szettet küldhetem
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 00:08:48
nyanyanya 2008.03.03. 00:11:15
Hopi Bond 2008.03.03. 00:15:47
Hopi Bond 2008.03.03. 00:17:15
rájuk férne már egy nagy szex :D
bár nem biztos, hogy egymással :DDDD
nyanyanya 2008.03.03. 00:18:11
Hopi Bond 2008.03.03. 00:19:18
ha nem egymással, hát akkor nem egymással :DD
gargoyle 2008.03.03. 00:20:05
nyanyanya 2008.03.03. 00:20:07
Hopi Bond 2008.03.03. 00:20:43
bár lehet ilyen vadak a fiatalok ;)
Empty 2008.03.03. 00:21:04
youtube.com/watch?v=qBm2J-gKeUE
off?
youtube.com/watch?v=IXdNnw99-Ic
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 00:21:52
gargoyle 2008.03.03. 00:22:38
hopi: parosrandi inkabb te egydimenzios :D
Empty 2008.03.03. 00:22:55
. . (tör 2008.03.03. 00:23:55
te először rendezd csak le MP-t, nagyon kétseggbe van esve...
Hopi Bond 2008.03.03. 00:24:29
ez olyan nagy grupi, hogy az csak na :D
végülis mp és nyanyanya is benne van :DDDD
Empty 2008.03.03. 00:25:08
. . (tör 2008.03.03. 00:28:54
Elkene mennem csontkovacshoz.. Oh
- derékbántalom? hátterében gyakori a .. hát nemismondom minek a zavara :)
Hopi Bond 2008.03.03. 00:29:05
gargoyle 2008.03.03. 00:30:18
nyanyanya 2008.03.03. 00:30:31
MPvel mar mindent lerendeztunk amit le kellett..:P
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 00:31:03
en elteszem magam holnapra mert hosszu napom lesz.
Hopi Bond 2008.03.03. 00:31:18
Hopi Bond 2008.03.03. 00:31:52
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 00:33:07
Empty, az offod nagyon jó volt!
. . (tör 2008.03.03. 00:35:33
Mond csak faktor, bele a szemembe..:P
- szemedbe? hmm .. érdekes kívánság, de tejesíthető
nyanyanya 2008.03.03. 00:38:56
nyanyanya 2008.03.03. 00:42:26
Empty 2008.03.03. 00:43:08
. . (tör 2008.03.03. 00:44:16
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 00:45:09
Empty 2008.03.03. 00:45:57
kaméleon 2008.03.03. 00:48:00
ez egy látványos és jó kis film..
alakítás is van benne rendesen..
de ebben ahogy kinéz ez a dzsonika?:DDDDD
toro se semmi!:DDDDDD
. . (tör 2008.03.03. 00:49:42
ki maradt itt a blogon?
kaméleon 2008.03.03. 00:49:48
levagyok maradva a témában...
Empty 2008.03.03. 00:50:36
gargoyle 2008.03.03. 00:51:04
kaméleon 2008.03.03. 01:00:36
. . (tör 2008.03.03. 01:16:25
De hiszen: (amennyiben a fájdalmakat
figyelmen kívül hagyjuk)
tulajdonképpen az élet se fáj!
De hát hiszen a giliszta se fáj.
És a meztelen csiga — az se fáj.
Csupán undorító mint a halál.
Csupán hányingert kelt miként az élet.
kaméleon 2008.03.03. 01:33:09
“Kozmikus törvény, emlékszel? A hasonszőrüek vonzzák egymást. Te csak legyél, aki vagy, csendes, egyenes, világosfejű. A dolog önműködő: ha azt adjuk, amik vagyunk, ha minden percben megkérdjük magunktól, valóban azt akarjuk-e tenni, amit tenni készülünk, és csak akkor tesszük, ha a válaszunk igen, akkor automatikusan el fognak kerülni bennünket azok, akiknek nincs mit tanulniuk az olyanoktól, amilyenek mi vagyunk, és vonzani fogjuk azokat, akiknek van, és akiktől nekünk is van tanulnivalónk.” (Richard Bach: Illúziók)
. . (tör 2008.03.03. 01:41:29
kaméleon 2008.03.03. 01:49:50
Seedorf · http://seedorf.freeblog.hu 2008.03.03. 01:57:46
ha szakítós számok kellenek.. szóljatok..
kopizok én ide fincsi szövegű muzsikát
Empty 2008.03.03. 02:01:03
Empty 2008.03.03. 02:11:38
kaméleon 2008.03.03. 02:29:29
jó volt a zene!:DDD
Empty 2008.03.03. 02:29:44
Empty 2008.03.03. 02:30:15
Empty 2008.03.03. 02:33:31
kaméleon 2008.03.03. 02:42:34
nem baj!!missi..nagyon bírtam!
mostanában szinte nem is látni..
Empty 2008.03.03. 02:55:27
www.youtube.com/watch?v=_4jc5FPqA7g&feature=related
kaméleon 2008.03.03. 02:55:52
www.youtube.com/watch?v=2NU91nB0_bg&feature=related
Empty 2008.03.03. 02:57:45
www.youtube.com/watch?v=oYlzTdSZeI4
Empty 2008.03.03. 03:00:08
kaméleon 2008.03.03. 03:05:47
2008.03.03. 03:12:54
www.youtube.com/watch?v=B4Z5Sll7uow
kaméleon 2008.03.03. 03:15:17
Jó éjt Emptykém!!
nem bírom tovább!:D
Neked is löttyett..azért a számodat még meghallgatom!:DDD
kaméleon 2008.03.03. 03:16:48
2008.03.03. 03:19:27
kaméleon 2008.03.03. 03:21:09
:DDDDD
kaméleon 2008.03.03. 03:23:10
hát most!!!:DD
2008.03.03. 03:29:08
What?
Krizsabali 2008.03.03. 11:20:08
www.youtube.com/watch?v=Tnbc64XQ1DI