Végre egy olvasó, aki tisztában van azzal, hogy ő igazán értékes. A gyári szalagmunka nem csak az Egészséges erotika alkotóját, Tímár Pétert ihlette meg, hiszen kevés szexuálisan vonzóbb dolog van egy ennyire kötött munkánál, amiben az érzelmeket és a testiséget teljesen a háttérbe kell szorítani. Felrobbannak a fiatalok, mint a gőzgép.

(A levél végén olvasható kérdésre a válaszom: fiúszív)

Az én történetem még 2006 novemberébe kezdődött.
Diákmeló révén elkerültem egy közeli gyárba szalagmunkára, ahol megismerkedtem egy hölgyeménnyel. Helyes kis barna volt, bár nem az intellektuálisabb fajtából. :)
Nade lényeg a lényeg: hogy a csajszinak volt egy jegyese, és már vagy 2 éve együtt jártak, másfél éve együtt éltek. Körülbelül itt tartott a sztori, mikor én megismertem. Elég jól összebarátkoztunk, és én nem is gondoltam többre, hisz jegyese van.
Aztán a barátság olyan szoros lett, hogy jóformán állandóan sms-eztünk, és hát kicsit kezdtem megszeretni...
Kiderült hogy számára se voltam közömbös, így hamar el is csattant az első csók. Tudtam hogy még megvan neki a bakja, így szóltam az elején, hogy én nem osztozkodok, így előbb utóbb választania kell. Ő is így találta korrektnek, hisz az ember nem borogat fel egy 2 éves kapcsolatot, csak azért mert vki iránt kicsit hevesebben dobban a szíve.
Hétvégente együtt bulizgattunk, és kiélveztük együttlétünk minden egyes percét (a kötözködőknek: a pasija otthonülős típús, és legjobb szórakozása hogy püffölte a számítógépet).
Aztán eltelt így egy hónap, amikor hívtam, hogy szeretnék vele beszélni.
Találkoztunk, beültünk egy kávézóba, és akkor feltettem a nagy kérdést: Ő vagy én?
Az arcáról tisztán leolvasható volt, hogy mindenre számított, csak erre nem... Nem tudott dönteni... Ekkor én azt mondtam, hogy semmi gond, majd akkor döntök én: szakítottam vele. Teljesen oda volt... kicsit sajnáltam is...
tartottuk még a kapcsolatot egy ideig, de sose volt belőle jó vége. Mindig éreztette, hogy ő még szeret, és hogy csak rajtam áll hogy akarom-e őt. De már nemakartam... Úgy hiszem, hogy én elég értékes ember vagyok ahhoz, hogy ha vkivel együtt vagyok, akkor az ragaszkodjon hozzám, akarjon minden egyes porcikájával, és ne legyen döntésképtelen. Hogy mire föl? Mert szívem minden szeretetével elhalmozom, és ha kell a csillagokat is lehoznám neki az égről.
Tisztába vagyok vele, hogy ezek nagy szavak és nem véletlenül használom ezeket...
Node folytassuk:
Tavaly nyáron (2007) egyik reggel csörög a telefonom. A csajszi az.
Kiderült hogy a pasija tudomást szerzett róla hogy miv együtt voltunk, és most engem hajkurász, mert a csajnak nem hisz, és hogy én mondjam el, hogy valójába mi is történt.
A hölgy a lelkemre kötötte, hogy mondjam azt, hogy csak smároltunk, és hogy sose volt semmi több. Félkomás fejjel mindenre azt mondtam hogy igen, csakhogy továbbalhassak.
Rá negyed órával hív a felszarvazott srác, hogy ki és mit akar. Elmondtam a sablon dumát, erre meg hitetlenkedik, hogy ő másként tudja.
Mondom: És ez kit érdekel? azt hiszem erről két ember tud csak érdemben beszélni, és az egyik a jegyesed, a másik meg én vagyok. És ha nekem nemhiszel, hát úgyis jó, különösebben nemérdekel a dolog. Elmondtam amit kérdeztél, innentől fogva a te dolgod hogy mit kezdesz vele. - és letettem.
Ezek után még kaptam egy hálálkodó sms-t a lánytól.
Ma úgy tudom, hogy külföldre mentek egy gyárba dolgozni, merthogy ott jobban lehet keresni. Mást nem halottam felőlük.
Érdekelne hogy ki mit gondol hogy itt most ki szopat kit, és ki szív igazán :)
Jólét kedves kommentezők!