Újabb bizonyíték, hogy a Valentin-nap valójában a szakításról és nem a szerelemről szól, mert hiába van a történetben gyönyőrű rózsa (végre nem szekfű, meg sárga orchidea), az is csak a hazudozás eszköze.

Sziasztok!
Gondoltam én is megirom történetem, bár még eléggé friss a dolog,de szeretném elmesélni.
Sok férfi panaszkodik hogy milyenek a lányok, csak a pénz, a kihasználás stb... de persze azzal nem számolnak hogy mindez a tulajdonság vmire válasz, hogy vmi történt egyszer régen...

Az én történetem is ugy kezdődik mint a mesében, volt egy lány, aki megismerkedett egy haverja legjobb barátjával.. eleinte csak leveleztek, beszélgettek majd az első randi. Ott szerelem első látásra, első csók... majd alig két hét múlva kimondva "szeretlek". S itt jön a boldogok voltak amig...

Minden ment is rendben, egy idő után azonban azt vettem észre hogy egyre kevesebbet beszélgetünk, alig találkozunk, persze jött a mélypont, mikor is az én kedvesem felhúzta magát egy képen ami szilveszterkor készült rólam- amin megjegyzem amiatt nem voltunk együtt mert ő bevállalta egy melót-. Ekkor egy párnapos mosolyszünet jött, de túlléptünk rajta, még mindig szerelmesen, ez könnyen ment.

MAjd három hónapra rá, megint ott tartottunk hogy alig látjuk egymást, ezt ő a tanulásra fogta, mivel a szakmája a hobbija rengeteget foglalkozik vele, s mivel most fog végezni, okj-ni gondoltam megértem, alkalmazkodom.
Jött a VAlentinnap, ekkor voltunk 4 hónaposak, kapam egy gyönyörű rózsát.
Aztán egy hétvégén elmentünk a majdnem keresztlányommal s vele 3ban állatkertezni, tényleg olyan volt mint maga a paradicsom, nagyon szép nap volt, kézenfogva mint egy boldog pár puszikat váltva...

Másnap hazafele jövet elémjött a Keleteibe itt is ugy indult mint mindig, kézenfogva mentünk a Nyugatiba, s mivel éhes voltam beltünk egy gyorsétterembe. Ott mondtandta meg, miközben ettem, hogy beszélnünk kell- már abban a pillanatban éreztem vmi nem jó- : hogy láthatom milyen az élete, nincs rám ideje, meg nem akarja hogy a feszültség rajtam csapódjon, meg valójában ő már nem szeret, s ezt már egy ideje érzi, ezért nem találkoztunk, próbálta hátha észreveszem s én lépek, de makacs voltam.. . Ezt ő már valentin nap elött is tudta, sőt....
A paradicsomból alig 2 perc alatt a pokolban találtam magam, még megszólalni sem tudtam...
Nagy nehezen összehordtam hetet havat, majd kitaláltam hogy nemsoká megy a vonatom, inkább elmennék oda...
Kilépve a kajáldábol megfogta a derekam s elkezte mondani hogy azért hiányzom majd... Erre közbevágtam hogy ez az amit hanyagoljon... alig birtam tartani magam, nem akartam elötte sírni...
Kibirtam, elköszönni ugyan nem tudtam ránézni sem...

MAjd a vonaton hazafele végiggondoltam a dolgot, hogy ő már valentin-napkor is tudta ezt, ergo legultojára már ugy fektetett le hogy nem érzett semmit, a rózsa amit adott-s ami nekem a szerelem jele volt- nem volt más csak egy kellék ami ahoz kelett hogy bepalizzon- egy álca ami fájdalmas ébredésre késztetett, hogy ezt a dolgot mióta játsza velem.... Eléggé kihasználva éreztem-érzem magam, s mégha rengeteg szép pillanat is volt az életünkben most csak a fájdalmat érzem, a magányt a szomorúságot.
Viszont szerencsésnek is mondhatom hogy ez 4.5 hó után derült ki, s nem évekkel később.

Nem értem a pasikat hogy gondolják hogy rendes lányt fognak ki amikor ők ilyenek velünk??????
Hogy más sem kapunk tőlük a "végelszámolás" napján mint fájdalmat, átverést, boldogtalanságot?????
CSoda ha némelyek ugy élnek ahogy, hogy kihasználnak mindenkit mint ahogy őket is kihasználták?
Azoknak a férfiaknak üzenem akik ilyesmiket mondanak, gondolják végig, mielött bírálnak mindekt... Minden lépésünket egy lépés elözi meg amit általában ők tesznek.

Most fájdalmas tapasztalatok árán próbálok felejteni, s reménykedem egyszer talán rám is rámpillant a szerelem,a hosszú "élünk amig meg nem halunk" történet...

Címnek nem tudom mit adjak e kisebb történetnek rádbízom... Én nem tudtam rá mit kitalálni.

"A kíűzött angyal"