Eddig úgy gondoltam, hogy egy szakításom történetét sem tenném közkinccsé szívesen, de aztán valahogy beugrott egy történet, amit talán mégis. Nem tudom, nektek megfelel-e, mert nem igazi párkapcsolat, inkább amolyan "csak szex" kapcsolat volt, és nem is igazán lelki válság vagy hasonló vezetett a szakításhoz, mint nálatok általában, de azért azt hiszem, van olyan érdekes, hogy talán felrakjátok.

Szóval még a fősuli idején egy kisvállakozónál dolgoztam, riasztókat szereltünk be különböző helyeken. Én fiatal voltam, jóképű, hát adódott ebből néhány kaland. Az egyik alkalommal egy nyaralóba szereltünk be egy riasztót, és hát míg a férj dolgozott, csak az asszony (nevezzük Izabellának, hogy kis eséllyel terelhessük bárkire a gyanút) volt otthon. Na, nála visszajáró vendég lettem, egészen eddig az esetig.

Egy nap megint telefont kaptam, hogy nincs otthon a férj, és kimentem a nyaralóba. Ám alig láttunk neki a dolognak, csöngettek. Izabella kinézett, és szólt, hogy a nyaralótelep gondnoka az, bújjak el. A gondnokról már korábban tudtam, hogy Izabellára hajt, persze csak akkor, ha nincs a közelben a férj. Ez a gondnok egy ötven körüli, ápolatlan és tahó ember volt, szóval egyértelmű volt, hogy Izabella is irtózik tőle, de elég nagy hatalma volt a telepen, így nyíltan nem utasíthatta vissza, csak elkerülő műveleteket tehetett. Próbált hivatkozni mindenfélére, hogy mégis férjnél van, meg a férje bártmikor hazajöhet, a szomszédok megláthatnak valamit stb., a gondnok hajthatatlan volt, és olyan erőszakosan nyomult, hogy annak a határán voltam, hogy előlépek és lekeverek neki egy hatalmasat. Persze ez óriási hiba lett volna, mert nem csak Izabelláéknak lett volna egy csomó kellemetlenségük a nyaralóban, hanem nyilván elmondta volna a férjnek, hogy egy idegen fiatalember járt a nyaralóban, amíg ő nem volt ott, ami Izabellának önmagában is elég kellemetlenséget okozott volna. Így aztán türtőztettem magam.

A bajt tetézendő, illetve szerencsénkre, egyszer csak a férj autója bekanyarodott a ház elé. A gondnok biciklije ott állt. Bár a gondnokot nem láttam, a hangján hallottam, hogy megrémült, és ezt nyilván Izabella is észrevette. Mintegy segítő szándékkal azt mondta neki:

-- Ne kérdezzen semmit, hanem rohanjon ki! Kiabálja, hogy ha egyszer elkapja azt a gazembert... hajtson el, ha a férjem kérdez valamit, ne is válaszoljon, csak játssza, hogy nagyon dühös valakire, és fenyegetőzzön, és minél gyorsabban tűnjön el!

A gondnok így is tett, a férj pedig bejött, és értetlenkedett, hogy mi is volt ez... Izabella azt mondta, hogy pár perce egy izgatott fiatalember menekült be a házba, és azt mondta, hogy a gondnok megőrült, meg akarja ölni. Ő ijedtében elrejtette, és amikor meglátta a gondnokot, még örült is, mert az teljesen ki volt magából fordulva, amint azt a férj láthatta is. Erre a férj kérdezte, hogy hol vagyok, és amikor előjöttem, elkezdte feszegetni, hogy miért üldözött a gondnok. Azóta sem értem, hogy tudtam olyan meggyőzően hazudni, pedig semmi különöset nem mondtam, mint azt, hogy az utcán egyszerűen nekem rontott, én meg menekültem, és hogy bizonyára összetéveszthetett valakivel. Én persze hamarosan menni akartam, de a férj ragaszkodott hozzá, hogy valamit egyek, megkínált a házi pálinkájával és végül ő vitt ki kocsival a pesti buszhoz. Ezek után természetesen úgy gondoltam, hogy nem kockáztathatok meg még egy ilyen találkozást, és megszakítottam a kapcsolatot Izabellával.

Hogy a kommentelők nagyon rosszakat ne írjanak rólam, azért leírom, hogy három éve együtt vagyok a barátnőmmel, és sose csaltam meg, és szerintem nem is fogom. A történtekről tud, még erről a posztról is, annyira, hogy néhány helyesírási hibámat ő javította ki. De mindketten úgy gondoljuk, hogy fiatal korban beleférnek az ilyen kalandok.

Köszönöm, ha leközlitek!