Szép lány - szép alma - ezzel szép metafora/aránypárral nyitom meg a szakítások újabb hetét. A szemét, belülről rohadó lányok mindig magasak, csinosak, szép mosolyúak, és ha megfigyelitek, mindig a világ végén laknak.

Már egy ideje olvasom a bloggot és úgy éreztem, hogy lefirkantom a saját - kis rövid - sztorimat is; én nagyon sokat tanultam belőle, legyen nektek is ilyen szerencsétek -  kívánom nektek. Szóval én a fiú, ő K. a lány , 2005 ősz, Budapest. A gimi után, életem legszarabb nyara után (szintén egy lány miatt, de az egy másik történet), rájöttem, hogy a nők is emberek és nem szabad oly görény módon viselkedni velük, mint ahogy én azt tettem.

Szóval egyetem, bulik, ivászat és leépülés. Már november volt mikor találkoztam vele az egyetemen. Én elsős, ő is. Magas, csinos, szép mosolyú, pont az esetem. Első randik: karamellás cukor, tea, kávé, gyros...Első csók egy lepukkant kocsmában, szóval, ha nehezen is, de elkezdtek mozogni a fogaskerekek, egy hét, két hét, egy hónap. Én a legboldogabb fiú e világon, ő is annak tűnt. Már akkor feltűnt, hogy szereti, ha neki van igaza, ha az van, amit ő akar. Egyszóval akaratos volt, és ha nem az volt, amit ő akart akkor morgás és hiszti lett a vége. Ezt általában részemről talpnyalás és a megalázkodás követette-, amit fajtámból adódóan (fiú) nehezen viseltem és viselek-, de leszartam ezt is, mindent, mert hinni akartam, hogy végre velem is történhet valami jó. (hogy arról már ne is beszéljünk, hogy az én szexuális vágyam és az övé még köszönő viszonyban sem voltak.)

Ez ment kb. 5 hónapig. Egyre kevesebbet találkoztam a barátaimmal, egyre többet kellet nála lennem a világ végén, ha nem akkor a fenn említett forgatókönyv lapjai peregtek lassanâ026 valószínűleg mindenki ismeri a sztorit, de nekem új volt, szerettem és nem akartam, hogy vége legyen. Pedig szakítani kellett volna, így utólag. Voltak a Margit-szigeten oly gyakori, próbáljuk-meg-újra beszélgetések, de nem segítettek. Megcsalt, de én nem akartam elengedni. Újrakezdtük, de olyan volt, mint a szép alma belülről rohadt.

Egy napsütéses napon összefutottunk az egyetemen, ott ő közölte, hogy részéről vége van a dolognak, ő ezt így nem akarja folytatni. Jött a rutin kérdés: van valakid?, - Nem volt a válasz (utólag kiderült, hogy ez így nem fedte teljesen a valóságot). De mindegy volt már. Szerencsére nem volt több órám, telefon egy havernak, akivel éjszakába nyúlóan ittunkâ026 talán a sors fintora, hogy ugyan azon az éjszakai buszon utaztunk (immáron hazafelé), egymásnak háttal, mikor illuminált állapotban küldtem el melegebb éghajlatra.