Csodás sztori: borzalmas plázarandi memóriakártya-vásárlással megbolondítva, amelyben a végső fegyvert is be kell dobni: kamutelefonhívás egy jóbaráttól, váratlan és halaszthatatlan programmal lehet csak kimenekülni az üzletházból.

Sziasztok,

tudom, hogy ez nem egy szakitás története lesz, hanem csak egy randinak induló vminek a storyja, de talán tanulságos lehet mindenki számára.

Történt az, hogy találkoztam most pénteken egy pasival. Előzménynek talán elég annyi, hogy sokáig nem akartam vele találkozni, de mindig mesélt nekem arról, hogy ő mennyire odaadó egy kapcsolatban, és blabla, mondom kitudja, ilyen jó party és még velem akar találkozni, akkor miért hagynám ki?

Aznap, azaz tegnap, későn végeztem, persze ő 5után irta a szia drága milyen napod volt smst (nemszámit, hogy 3óra múlva ezt személyesen el tudom mesélni) nem válaszoltam rá, mert még dolgoztam, persze megtalált msnen is, arra sem tudtam irni, de még fel is hivott ezekután.

Nagynehezen elérkezett a találkozás, ott már furcsa volt, hogy a westendben nem talál meg, mondtam, hogy a bejáratnál vagyok, mondta, hogy jó akkor oda jön, majd 5perc után felhivtam, hogy talán nem egy szinten lehetünk, és nagynehezen rávágta, hogy jó akkor feljön.

Kifejtettem neki, hogy mennyire utálom ezt a helyet, ő mondta hogy meginna egy kávét. Gondoltam ez csodás, most mondom el, mennyire nem szeretem az épületet, erre egyből a közepére megyünk.

Amikor leültünk a kávézóba, jött a pincér, ő elmondta, hogy mit akar inni, majd a pincér rám nézett, majd ő is, és akkor összehozta, azt a rendkivül kedves mondatot:ja te kérsz valamit? Szivem szerint itt felálltam volna, dehát gondoltam kompromisszumokat kell kötni, és hát lehet, hogy nem ismeri az illemet de lehet számtalan más pozitiv tulajdonsága. meg kell mondjam, hogy fogalmam sincs miről mesélt, mert nem igazán érdekelt, egy ilyen lépés után. Félóra múlva következett a következő párbeszéd:

Ő:Nagy gond lenne, ha elmennénk médiamarktba?

ÉN: muszáj?

Ő: jó lenne, memóriakártyát akarok venni.

Én: jó de én nemszeretnék.

Ő: azért menjünk el.

Mondanom sem kell, hogy töreletlen lelkesedéssel indultam neki, pofavágás ezerrel, beszólogatással füszerezve. Mediamarktig rengeteg müszaki bolt van, be is ment egy laptopboltba memóriakártyáért,...Mediamartban megfordult a fejemben, hogy kellően nagy tér ahhoz, hogy el lehessen tünni, és gyorsan kislisszolni,végül kétségbeesett Hivj fel smst küldtem egyik barátomnak. Ő hivott azonnal,hogy mi van, és megbeszéltük, hogy 10perc múlva hiv, valami halaszthatatlan indokkal, hogy miért kell most azonnal lelépnem. Szerencsére 10perc múlva mosdót kellett keresni, mert neki pisilnie kellett...

Ekkor is eszembe juthatott volna, hogy lelépek, de szerencsére beszéltem a jóbaráttal, és azon tanakodtunk, hogy mit lehetne kitalálni. Végül kitaláltuk, hogy éppen anyukámmal beszélek, aki hivott, hogy csomagolnom kell, hétvégi váratlan utazás lesz. Naná, hogy a telefon végén szakadt a srác a röhögéstől.

Előadtam a "lovagomnak", hogy nekem mennem kell, és úgy tünt bevette a történetet, bár nem foglalkoztatott, hogy mit gondol.

Megkértem, hogy hozzon haza, kocsiban kinos beszélgetések, megérkeztünk, ő már majdnem kicsatolta az övét, fordult felém, én a következő mondatot hadartam el:

"köszi, hogy hazahoztál, akkor szia"

Bocsánat a szóismétlésekért, ez szánalmasan vicces történet.