Nem szép dolog megvárni, hogy a másik szakítson előbb, hogy lehessen őt hibáztatni mindenért. Az alábbi történet éppen ezért álljon előttetek örök tanulságul: aki nem elég őszinte és bátor a szakításhoz, annak könnyen savanyú a szőlő. Azért fiúszív-lányszív címkét teszek.

Helló mindenkinek. Gondoltam megírom ezt a kis történetet, nektek és magamnak, Magamnak azért mert még mindig benne vagyok és próbálom megérteni magam miért vagyok ilyen hülye férfi. Nektek meg azért hátha leesik valami, milyen hülye is az emberfia ha nőkről/lányokról van szó és nem kerültök olyan helyzetbe mint én a mániákus szakítós.

Mert a sztorihoz hozzátartozik, hogy az a mániám, hogyha összejövök valakivel, rögtön a szakítás gondolata kezd el gyötörni. Nem ő az igazi, nem jó ez így , nem szeretem, meg hasonlók.

Nos legutóbb összejöttem a suliból az egyik csoporttársammal. –tudom házinyúlra nem lövünk, de hát kedves aranyos vidám lánynak tűnt, és én gondoltam mért ne. Ő 20 én 26

Hamar kiderült, hogy az én kedves aranyos osztálytársam, csak a felszínen kedves aranyos vidám. Valahogy nem tudott felengedni, az érzelmeit kimutatni, rideg fegyelemmel szeretett. Én meg mint igazi érzelmes halak, érzelmekre vágytam, de gondoltam csak felenged.

Nem engedett, én már megint azon gondolkoztam kell e ez nekem. Nem adtam fel. Próbáltam ráhatni, megváltoztatni a berögződéseit. Úgy éreztem én nem evvel a rideg kemény lánnyal jöttem össze, hanem a kedves mosolygós aranybogárral. Elvoltunk végül is, pedig a sexre is rányomta a bélyegét a felszín alatt ejtőző sokkos természete.

Nyáron már egész kilettem de ne adtam fel. A szexet is próbáltam normálissá tenni de ő elzárkózott, minden próbálkozás elől. Szakítani akart hacsak szóba hoztam. Persze nem tudtunk mert mindig lehetetlen helyzetekbe nyögte be hogy hagyjuk abba. Például mikor nála voltam vidéken éjszaka, közli - mikor próbálom megbeszélni vele hogy tök jó lehetne meg minden- hogy szakítsunk. Közlekedés persze nincs így mikor már bele is megyek a dologba mert tényleg nem fogok én itt szenvedni, meggondolja magát. Nem is egyszer játszott ezt el.

Valahogy semmi se változott, pedig én csak egy kedves szót akartam vagy valami érzelmet, lazaságot. Ehelyett minden baj volt, mindig volt valami.

Szakítás Szakítás.


Eljött a gólyatábor amit mi szerveztünk. Jött a csomó gólyalány és az én kedvesem borzalmasan féltékenyé vált. Este azon veszekedtünk, hogy én elakarom altatni (macskagyökérrel:) Hogy lemenjek a kocsmába csajozni. Ő sokkolódott én meg azért is jól éreztem magam. –jó szemétség volt azt hiszem, hogy ily viselkedtem, de hát annyira görcsölt hogy nem bírtam egésznap pátyolgatni. Viszont a sex legalább megjavult. Iszonyatosakat szeretkeztünk.

A suliba folytatódott a féltékenység. Kb nem szólhattam semmilyen lányhoz, mert utána duzzogás és sértődés volt. Nem mintha akartam volna valamit mástól, csak elég szociális lény vagyok. Annyira monda viszont hogy már magam se tudtam mit akarok.

Aztán szakítottam mert már elegem volt hogy azt hallgatom hogy én vagyok Casanova.

Persze másnap ügye a Suliba, a legcsinibb ruhájába jelent meg és hát nem bírtam vissza kéredzkedtem. Ezt eljátszottuk még vagy 3x. Szakítok – nem szakítok pedig kijöttek egyéb problémák is. Nem tudtunk miről beszélgetni a suli a bulin és azon hogy én kit szeretek ő meg kit nem. Mindig volt valami. Már ott tartottunk hogy a féltékenységi rohamokban az utcán üvöltözünk egymással. Meg mindig volt valami, ha ezt csinálom az a baj ha azt az a baj.

Szakítás szakítás. Csakhogy mikor én akartam, ő úgy érezte, kidobom., és annyira kikészítette hogy szenvedett. Ezért elhatároztam, hogy elérem, hogy ő szakítson velem.

Tényleg már erőm se volt szakítani, nem is tudom furcsa volt, megszokásból együtt lenni. Szemét is voltam bevallom, de közbe valahogy szerettem is, meg nem is. Viszont a fejembe a hang folyton avval nyaggatott hogy szakíts szakíts.

Aztán egy hónap után sikerült. Szakított velem, én meg mondtam jó szakítsunk.

Két hétig jó volt, felszabadultam újra önmagam lehettem, de elkezdődött a suli, ő meg megint az én kedves aranyos lánykámmá vált. Rájöttem, hogy szeretem, de nagyon.

Megpróbáltam visszakuncsorogni magam. Tényleg úgy éreztem működne a dolog, mert rájöttem egy csomó dologra.

A szülinapomon találkoztunk és kiderült hogy már van valakije. Kész paff lettem.

Mindent megpróbáltam hogy visszaszerezem de hát, ő most boldog a Zolival és nem fog visszajönni mert úgyis rossz lenne……


Ez van most, és én nem értem már mi van. Mert ügye nem először csinálom már ezt.

Most szeretem vagy nem szeretem. Nem tudom, csak azt hogy ha megváltoztatni nem is sikerült, de most olyan lett mint amilyenek akartam. Átneveltem azt most meg egy Zoli élvezi ki hogy kedves aranyos nemféltékenykedő szexuális. Szóval most nagyon tudnám szeretni mindenek ellenére de hallani se akar rólam, és ugye egy suliba járunk.


A kérdés: az ember keresse az igazit akivel ha együtt van nem akar szakítani, vagy kompromisszumokat kell kötni, és lenyelni a negatívumokat is. – és abból lesz a jó kapcsolat

Jó persze ez így közhelyes, de én most úgy érzem elszúrtam. Szakítani nem tudtam, nehéz munkával szenvedéssel elértem hogy ő szakítson és milett, rájöttem hogy szeretem------vagy csak képzelem? Nem tudom, de most : „a nőknek vagy pasijuk van, vagy elutaznak fél évekre, vagy idegbetegek, vagy túl fiatalok, vagy buták, vagy rondák, vagy ridegek, vagy szerelmesek, vagy rohadt kis kurvák, elegem van az összes kibaszott postaládából, megőrülök, esküszöm, hogy megőrülök ettől az egésztől!” – ésközbe folyton rá gondolok….