A három testőrt azért szerettem, mert a férfiak összetartanak, egymás nőjére nem vadásznak. Ha már vadásznak, akkor tegyék ezt méltósággal egy Big Mac mellett, hogy ki, kivel folytassa. Egy esetben elfogadható a kiskanállal belezés, ha a barátom lelép a csajommal.
Sziasztok!
Szokásos bevezetéssel kezdeném, jó a blog, olvasgatom néha, és így talán ha majd ha ismét ilyen helyzetben leszek, már lesz sok történet, amihez majd tudok viszonyítani, és könnyebb lesz elviselni... Ez a történet egész pontosan 2005ben történt, a szokásos első nagy szerelem kinyiffanásaként, a sztori lényege nem is a szakítás maga, hanem ami utána történt. A leányzóval másfél évet töltöttünk együtt, utólag (mint ilyenkor mindig) nem is értem, hogy miért, mert annyira nem volt jó, de hát ugye a szerelmes ember vak és bolond.
Maga a szakítás akkor történt, amikor kiderült, hogy engem felvettek egy másik városba egyetemre, őt meg sehova. Én persze hülye módon (fiatal voltam és tapasztalatlan) elterveztem, hogy akkor majd oda mi együtt leköltözünk, meg minden, egyszóval, dejólesznekünk. Amikor ezt épp kezdtem volna előadni, közölte, hogy szakít, mondván, nagytávolság, nemműködne, gyerekes vagyok, tehát amit az ifjonc férfiak szoktak kapni hasonló szituban. Ennek ellenére az egész nyarat együtt töltöttük, volt egy közös szűk társaságunk, akikkel elég sokat lógtunk együtt, sok közös buli volt, és én mindenkiben feltétel nélkül megbíztam. Nekem azért nem volt kellemes úgy vele lenni, hogy nem vagyunk együtt, dehát ha szeret velem lenni biztos van esélyem még, meg ugye másfél év az másfél év, közös emlékek blabla, szóval még reménykedtem, hogy menthető a dolog. Teltek múltak a napok, hetek, hónapok, vége lett a nyárnak, énmeg még mindig epedeztem utána, amit nem is titkoltam, a társaságban is mindeni tudta, hogy én még mindig szerelmes vagyok. Gondoltam, ha már a sors úgyhozta, hogy el kell hagynom édes szülővárosomat tanulmányaim miatt, rendezek egy búcsúbulit, hogy méltóképpen befejezzük a nyarat... Ez a buli végül egy barátság és egy szerelem végét jelentette. A bulit én rendeztem, készültem rá, satöbbi. Már majdnem mindenki ottvolt, kivéve egy "barátomat" és az exemet, akik a buli kezdete után kb. félórával együtt érkeztek, ám ezt én csak később tudtam meg, mivel elég elfoglalt voltam a többiekkel (amugy nem voltunk sokan, és a lakás sem túl nagy de ez nekem nem tűnt fel). Szóval telt múlt az idő őket szinte egész este nem láttam. Hajnali 2 körül az emberek egy része kezdett kidőlni és a jónép elszállingózott haza. Már csak négyen voltunk, amikor kezdett gyanus lenni, hogy az exem, aki tudja, hogy még szeretem, és egy srác mintha nagyon kezdene összemelegedni. Ekkortól kezdve már nem nagyon beszéltem velük, mert iszonyatosan szarul éreztem magam, és legszivesebben hazamentem volna, ha nem vagyok otthon. Aztán végül elment az utolsó emberke is, maradtunk tehát hárman, az ex, a "barát" és én... Ők ketten remekül érezték magukat, tudomást sem véve arról, hogy holvannak (nálam), miért van a buli (azért, mert kvázi elköltözök), és hogy én tulajdonképpen ki is vagyok nekik ("barát" ill. ex). Mondanom sem kell én összeszedtem a maradék piát, ledöntöttem a torkomon, majd kidőltem énis és bealudtam a kanapén. Aztán jött a reggel, amikoris gondoltam ideje átfeküdni a saját ágyamba... A lakás üresvolt, mint az üvegek szerteszét, senki sehol, gondoltam kialszommagam, aztán takaritok, rémlett egyésmás a tegnap estéről, de a fáradtság miatt nem nagyon folgalkoztam vele, fájt a hátamis a kanapétól, az lebegett a szemem előtt, hogy az ágyamba majd kialszom a maradék részegséget... Benyitok a szobámba, erre aszittem, hogy szívszélütést kapok... A volt csajom ott fekszik összebújva egy olyan srácról akit elég sokáig a barátomnak hittem... ÁÁÁÁÁÁ legszivesebben orditottam volna, hogy büdösg...k miaf...z ez... Megfordult a fejembe, hogy leszúrjam mindekettőt, de eszembe jutott a fényes jövő, ami majd vár rám. Ezért inkább beraktam valami irtóbeteg zenét, feltekertem maxra a hangerőt átvonultam a nappaliba, majd amikor megjelentek közöltem, hogy merre van a kijárat. Aznap a srác még felhívott, hogy milyen szemét voltam szegény lánnyal, hogy szartam a fejére egész este, erre én mondtam, hogy navajon miért, majd letettem. A lány jó két nap mulva felhivott, hogy leesett neki... Azóta néha találkozunk az utcán, de szerencsére nem túl gyakran.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Barakis (törölt) 2008.05.05. 08:02:31
pokroc 2008.05.05. 08:04:35
Barakis (törölt) 2008.05.05. 08:04:38
. . (tör 2008.05.05. 08:09:24
Omnibusz 2008.05.05. 08:12:50
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2008.05.05. 08:22:20
idunn 2008.05.05. 08:29:12
Hózentróger 2008.05.05. 08:31:48
Amugymeg guten morgen....
Rogers · http://komfortzona.blog.hu/ 2008.05.05. 08:32:42
A csaj meg izléstelen amit csinált.
Gerince viszont biztos, hogy volt.
Arra fektették. :)
artanis 2008.05.05. 08:34:45
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2008.05.05. 08:59:31
babel 2008.05.05. 09:03:41
Nem, mintha az jobban működne, mint a fent írtak... :oDDD
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.05.05. 09:10:11
Rogers · http://komfortzona.blog.hu/ 2008.05.05. 09:10:20
Hát megesik, de soha nem vezet semmi jóra.
Mert csak fáj, fáj, fáj, fáj...
Minek kell az embernek szenvedtetni saját magát?
Na nem mintha velem nem fordult volna még elő.
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.05.05. 09:11:07
Large 2008.05.05. 09:19:54
rexter 2008.05.05. 09:21:54
Hopi Bond 2008.05.05. 09:22:57
forallmankind 2008.05.05. 09:23:58
MNK!
én tuti rájuk borítottam volna egy vödör k hideg vizet! :)
PeZe 2008.05.05. 09:26:19
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 09:26:53
aTs 2008.05.05. 09:27:24
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.05.05. 09:28:33
de ez emberbaráti szempontból akkor se szerencsés :(
a zex lakásán, fúj...
de most már nem vagy bele szerelmes :) nézd a jó oldalát.
2008.05.05. 09:30:30
Ellenben így is mind a kettő gerinctelen kis mocsok volt.
Ez a 'legjobb': még ő oktatott ki, hogy gyerekes vagy. Ez volt aztán az érett, értelmes felnőtthöz méltó viselkedés!
Dícséretre méltó önuralom (esetleg a sokk miatt, vagy nem volt elég merszed hozzá tettlegességhez ;)
Első felindulásból kivágtam volna őket a lakásból, úgy ahogy vannak (csupaszon vagy szál gatyába/bugyiba).
Mondjuk még nem volt ilyen szitum - úgyhogy ki tudja.
cse' 2008.05.05. 09:31:50
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2008.05.05. 09:33:24
egyetertek, es remenykedhetek ismeteltem a megtisztelo tarsasagaban parazslani majd?:D
Rebelde 2008.05.05. 09:39:06
Ez megérintett így hétfőn...:)
ha ilyen barátja van az embernek, milyenek lehetnek az ellenségei?
borderline:)
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 09:40:04
Amúgy ez még akkor is durva (mármint a házigazda ágyába feküdni), ha nem az exről van szó.
Hopi Bond 2008.05.05. 09:40:32
Kopasz Mercis 2008.05.05. 09:44:08
Epokit Drive 2008.05.05. 09:44:36
Ed
Manyizga (törölt) 2008.05.05. 09:46:22
Barakis (törölt) 2008.05.05. 09:46:42
Nem mindenki szereti a belterjességet!
Hopi Bond 2008.05.05. 09:49:15
Rebelde 2008.05.05. 09:55:32
mi újság Debrecenben?:)
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.05.05. 09:58:16
Miért van az, hogy a pasik néha a face to face szakításból sem értenek? A lány nem azt mondta, hogy vége? Tessék tudomásul venni.
Másrészt viszont ekkora pofátlanságot, hogy az ex ágyában egy másik pasival...pfuj.
apuska · http://kocsma.blog.hu 2008.05.05. 09:59:20
A lakás ura mégis csak a buli ura!
Az egyetemi évek meg úgyis mindent feledtetnek! ;)
jadviga79 2008.05.05. 10:02:07
Rogers · http://komfortzona.blog.hu/ 2008.05.05. 10:02:34
Hát lehet e szíves invitálásra nemet mondani? :D
Syolos 2008.05.05. 10:02:38
jadviga79 2008.05.05. 10:03:22
sok tarsasagban mukodik amugy, sertodes nelkul.
Hopi Bond 2008.05.05. 10:09:27
Hopi Bond 2008.05.05. 10:11:01
jadviga79 2008.05.05. 10:12:25
en sem! :)
Carnivora (törölt) 2008.05.05. 10:14:38
Fitz 2008.05.05. 10:16:00
Ott feküdtek összebújva, akár ruhában is. (A posztoló oszlassa el kételyeim.)
Ez is pofátlanság persze, de nem vész.
Hopi Bond 2008.05.05. 10:16:43
bár lehet csak én vagyok ennyire konzervatív és a divat arra tendál, hogy megosztunk mindent mindenkivel :D
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.05.05. 10:16:52
Hopi Bond 2008.05.05. 10:17:46
Carnivora (törölt) 2008.05.05. 10:20:03
Körben áll egy kislányka lássuk ki lesz a párja salalalala :D
Carnivora (törölt) 2008.05.05. 10:20:41
Hanem? :O
gargoyle 2008.05.05. 10:21:41
jadviga79 2008.05.05. 10:22:00
Hopi Bond 2008.05.05. 10:26:30
gargoyle: ez szerintem akkor sem egészséges így.
Carnivora (törölt) 2008.05.05. 10:28:23
aham, ezért kell keresni v.mi jó fejlett 15 évest :D
Barakis (törölt) 2008.05.05. 10:29:23
De ismerőssel persze, csak utána vége az ismeretségnek. Ne felejtsd el, hogy kevés olyan szakítás van ahol az egyik félnek nem fáj. Az esetek nagy többségében ez azért erős kibaszás, nem?
tuli _ 2008.05.05. 10:29:55
Carnivora (törölt) 2008.05.05. 10:30:18
Ez lehet a baj nekem is lehet guizében van a nagy Ő
Large 2008.05.05. 10:31:42
A kapcsolat romokban volt, remény, hogy fellángol, de...
A lényeg, hogy a lány kivolt, a fiú meghallgatta, kisírták magukat egymás vállán, és a harmadik személy pedig dühösen, de higgadtan megmutatta merre van a kijárat.
Hopi Bond 2008.05.05. 10:32:51
hű de keményen nyomom, még jó, hogy én vagyok itt a sheriff :DDDD
Fitz 2008.05.05. 10:33:55
A barátomnál, akinek a csaj az exe?
Nem dugnánk az biztos.
Carnivora (törölt) 2008.05.05. 10:34:34
Nekem nem lenne pofám lehetne az a nagy Ő is ...
Barakis (törölt) 2008.05.05. 10:35:06
Nem, akkor sem. Egy igazi barátság se ér ennyit!
Carnivora (törölt) 2008.05.05. 10:35:38
Érdekes az életfelfogásod ... nem irigylem a barátaid ...
Hopi Bond 2008.05.05. 10:35:39
portások kedvence 2008.05.05. 10:36:50
:-)
Nem féltem a posztírót!
borleszk (törölt) 2008.05.05. 10:36:52
de akkor már be kellett volna vállalni a hármast figyelve a 'no eye contact between bros during the devil's threesome'-ra
mnk, mpg
jadviga79 2008.05.05. 10:37:08
cato fong 2008.05.05. 10:37:21
bigyo83 2008.05.05. 10:37:43
Éretlenek.
jadviga79 2008.05.05. 10:39:42
egyaltalan, vagy csak ott nem? :)
Azert nem ugy tunt, mintha a posztironak a ficko testi-lelki jobaratja lett volna. Baratjanak nevezte, de nem tudom, valahogy nekem megsem ez jott le.
Carnivora (törölt) 2008.05.05. 10:42:13
Mondjuk én a legjobb barátokkal sem lépek fizikai kontaktusba :D:D:D
feldoras 2008.05.05. 10:42:38
., (törölt) 2008.05.05. 10:43:11
Nem véletlen, hogy lelépett
tuli _ 2008.05.05. 10:43:54
Talán nagy Ő esetében lehet kivétel. Mondom talán. Egyébként akkor a barátságnak vége, mert nem várható el a baráttól a megbocsájtás. Viszont, láttam már olyat, hogy egy ilyen esetből életre szóló boldog házasság lett, a barát is megtalálta a hozzá illőt. Egyébként meg szar ügy, mindenki szenved benne. (Kivéve a posztíró környezetében levőket, mert ők hihetetlenül bunkók voltak.)
Rebelde 2008.05.05. 10:44:18
ha egy pasi barátnőmnek és nekem is csapná a szelet egyidőben, bevallom nem örülnék neki és valszeg ki is osztanám és persze a barátság mérföldköve is lehet egy ilyen szitu
Barakis (törölt) 2008.05.05. 10:47:12
Persze, előfordulhat ilyen, de kevesebb igazi barátom van mint ahány "nagy szerelmem" volt!
gargoyle 2008.05.05. 10:47:33
jadviga79 2008.05.05. 10:48:13
persze, azert mondtam, hogy akit baratnak nevezek, ugyanis jartam mar ugy, hogy az illeto holgyemeny kovetkezetesen levadaszta azokat a pasikat, akik ramhajtottak. Nem tom mi baja volt, mindegy. Azota nem barat.
De volt olyan pasi, aki csapta a szelet nekem majd a BARATNOMNEK, baratnomnek tetszett a pasi, nekem nem, ennek ellenere megkerdezte, mert ha ellene vagyok inkabb nem eli bele magat.
Rebelde 2008.05.05. 10:48:42
talán azért, mert a szerelmek jönnek mennek, az igazi barátok meg kitartanak melletted:)
Carnivora (törölt) 2008.05.05. 10:49:23
Nah jah nincs az a nő, aki bizonyos baráttal kavart előtte, és én feszkót vinnék miatta egy 20 éves barátságba ...
Rebelde 2008.05.05. 10:52:09
a beszélgetés és az, hogy csapja a szelet szintén nem egy kategória, szerintem
jadviga, így ok:))
jadviga79 2008.05.05. 10:53:00
Az aktualis esetben szerintem csak levette, hogy nincs esely, ennyi.
Hopi Bond 2008.05.05. 10:53:29
Carnivora (törölt) 2008.05.05. 10:53:54
2008.05.05. 10:55:53
Rebelde 2008.05.05. 10:58:43
jadviga79 2008.05.05. 10:59:50
Jo kis ebreszto lett volna :D
Rebelde 2008.05.05. 11:02:36
tuli _ 2008.05.05. 11:03:07
igenis, értettem. punktum :)
Cukros_Mázas 2008.05.05. 11:03:42
Haha, nem rossz ötlet vödör hideg víz :-D
Jézusom, ez a poszt... És még én vagyok ki, hogy eddig miket tapasztaltam néha hülye alakok kapcsán??! Ugyan, kérem! Ez mindent visz. Posztíró, részvétem. Gratulálok, hogy ilyen normálisan tudtad kezelni a helyzetet. Micsoda aljadék módon tudnak viselkedni néha emberek! És az a "szép" az egészben, hogy a végén még nekik áll feljebb (tapasztalat nálam is). Hú, ember. Nagy vagy.
Megyek is innen. Ez most sok volt így hirtelen :-S
OpenWolf! 2008.05.05. 11:03:53
Hopi Bond 2008.05.05. 11:04:53
Carnivora (törölt) 2008.05.05. 11:05:27
Kézcsókom. Ne feledje hölgyem a világ csudi jó ;)
Fitz 2008.05.05. 11:07:31
Nem tudom, ez egy érdekes kérdés.
Főleg baráti társaságokban.
Még ha szépen válik is el a barát a csajtól, és még ha a legtisztább őszinte érzelmek is vezérelnek a leányzó iránt, akkor is gáz.
Pedig ilyen hülyeség miatt kizárni egy igéretes nőt nem logikus.
De fordítva meg már láttam. Barát, és barátnő szét, jön az új pasi és az is normális és integrálódik a barátok halmazába. Olyankor mi van? így miért okés és fordítva miért nem?
Hopi Bond 2008.05.05. 11:08:58
Cukros_Mázas 2008.05.05. 11:10:08
Az élet szép. Nem mondtam, hogy "csudi jó" a világ - de igenis minden tapasztalat a mi malmunkra hajtja a vizet, minket nemesít. És amiben hiszünk, az úgyis megtalál - mindegy, hogy negatív vagy pozitív dologról van szó. Mivel nagyon sok pozitív dolog erősít engem, ezért ez a tapasztalatom. Ha pedig ilyen szutyokkal találkozom, akkor Epokit Drive kommentje lép életbe.
Epokit Drive 2008.05.05. 09:44:36
Semmi nem ér annyit, hogy ez ember kiforduljon önmagából vagy kiábránduljon a világból és ne vegye észre az élet szépségeit és nagyszerű lehetőségeit.
Barakis (törölt) 2008.05.05. 11:11:14
Prez (törölt) 2008.05.05. 11:11:17
Cukros_Mázas 2008.05.05. 11:13:35
Szió :-)
Na, lépek is, mert ezer a dolgom. Még benézek majd. Szép napot! *
Hopi Bond 2008.05.05. 11:14:47
catpower 2008.05.05. 11:15:04
satie · http://321.hu/sas 2008.05.05. 11:16:05
adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2008.05.05. 11:16:14
Prez (törölt) 2008.05.05. 11:17:37
szerintem meg kurvajól csinálta, bennem nem biztos, h lett volna annyi tartás, h ne csináljak jelenetet. Sőt, biztos, h kiakadtam volna.
magique 2008.05.05. 11:20:17
Krizsabali 2008.05.05. 11:21:04
magique 2008.05.05. 11:21:14
MizBig 2008.05.05. 11:22:20
Csókolom, itt nem a "csajával" lépett le a barát, hanem az exével! Ha jól olvasom, már rég szakítottak. Ami gáz volt, az az összejövés időpontja, de főleg a helyszíne. Az ilyen barát nem is barát, az ilyen ex-pár nem is volt soha igazi pár.
Tarajos Goethe 2008.05.05. 11:23:08
Hopi Bond 2008.05.05. 11:27:38
Hopi Bond 2008.05.05. 11:28:08
nyünyüce 2008.05.05. 11:29:48
(I can’t believe you)
Soy un perdedor
I’m a loser baby, so why don’t you kill me?"
vö. Beck - Loser
azonnal véres péppé verni a csávót, lányt finoman felpofozni, meztelenül utcára hajítani. Itt már nincs más megoldás.
entreri79 2008.05.05. 11:29:59
szerintem meg már este is betakargathatta volna őket, reggel egy kis rántotta, tea, stb... egy ex, akiért még dobogok, megérdemelte volna... :)
ja a hashajtót kihagytam a felsorolásból... :o)
aztán udvariasan elköszönni -> good luck :)
Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.05.05. 11:31:51
Olyan viszont már volt,hogy buli volt nálam,kimentem a konyhába,mire visszaértem a szobába,haverom a barátnőjével már ott akciózott az ágyamon...no,az is érdekes tud lenni,bár inkább mosolyogtam egyet,kimentem,befeküdtem a kádba aludni,oszt' jóccakát.Persze azért másnap a haver le lett oltva,h ez bunkóság,de béke maradt.
Rebelde 2008.05.05. 11:34:18
kádban kisebb a hely:))
Carnivora (törölt) 2008.05.05. 11:34:47
Jó neked, hogy sok széppel találkozol ;)
Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.05.05. 11:35:28
felnőttség ide vagy oda,de én sem lennék képes barátaim exeivel összejönni,max. gondolatban és szerintem fordítva ők is így gondolkodnak...
MizBig 2008.05.05. 11:37:22
mizbig: azt írta, hogy akkor fogadható el "ha". azt nem írta, hogy most ezt történt volna.
Csak sugalmazta... :-) Az a három testőrös mondat is milyen? Tudtommal azok az idők már elmúltak, amikor nő=tulajdon, vagy rosszul tudom? :-)
Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.05.05. 11:37:46
vettem észre,még a 168 cm-mel is:Dsőt,k.rva kemény is,kb 10 párnát kellett beledobálnom,hogy tűrhető legyen...
MizBig 2008.05.05. 11:39:11
Hű, de izgalmas, live show ingyen! :-D Pozitív gondolkodás...
Krizsabali 2008.05.05. 11:39:50
Elhiszem, hogy vannak, akik nem csinálnák. De ezt Te magadnak döntötted el. Szerintem meg előfordulhatnak olyan szituációk, amikor egész egyszerűen ezt hozza az élet. Miért ne jöhetne rá szakítás után az exem, hogy velem ugyan nem jött össze, de a sokéves barátság, majd egy hirtelen szikra nyomán kiderült, hogy a barátommal az egész életét le tudná élni. Ezellen nekem kapálóznom kellene, miután kiderült, hogy velem úgysem menne??? Vagy el kéne hajtanom mindenkit a picsába?
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.05.05. 11:40:03
nyanyanya 2008.05.05. 11:41:12
Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.05.05. 11:42:48
értelek én,persze.Egyszer lett is volna hasonló, teljesen összemelegedtünk a legjobb barátom 4 évvel ezelőtti exével.Össze is illünk.mindkettőnk rég van egyedül.De a barátom közölte,hogy ezt nem bírná.úgyhogy hiába unalmas asszony a marok marcsi,egyelőre nem cseréltem le,jobb a békesség:D
MizBig 2008.05.05. 11:43:05
Barakis (törölt) 2008.05.05. 11:43:15
Olvasd el újra a posztot, a srác még szerelmes volt a lányba. Tapintat basszus, tapintat!
Barakis (törölt) 2008.05.05. 11:44:15
Ezek szerint Te is ügyvéd vagy? Jogilag oké, más érzelmei meg nem btk/ptk alap? :D
Prez (törölt) 2008.05.05. 11:45:01
Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.05.05. 11:45:02
naaaa,attól,hogy Ők pa'asztok,nem kell nekem is annak lennem:D:D:Dbementem,láttam,hogy hoppá,nem alkalmas,szem lesüt,szitkot-átkot kiprésel,sört bont,cigit elszív,felröhög,kádban megágyaz volt a sorrend:D
szépmező 2008.05.05. 11:46:02
zaftos egy sztori.
de egy egész nyarat végigepekedni? hülyeség.
Hopi Bond 2008.05.05. 11:48:05
Hopi Bond 2008.05.05. 11:49:30
Rebelde 2008.05.05. 11:49:56
nem mindenki lép túl egy kapcsolaton pár héten belül
Prez (törölt) 2008.05.05. 11:50:40
Hopi Bond 2008.05.05. 11:51:03
MizBig 2008.05.05. 11:51:47
MizBig
Ezek szerint Te is ügyvéd vagy? Jogilag oké, más érzelmei meg nem btk/ptk alap? :D
Nem, nem oké, paraszt volt a csaj is meg a pasi is - mármint a posztoló barátja -, de így nem NAGYON MPG/MNK volt, csak SIMÁN MPG/MNK. :-D
Hopi Bond 2008.05.05. 11:51:53
MizBig 2008.05.05. 11:53:07
MizBig 2008.05.05. 11:39:11
naaaa,attól,hogy Ők pa'asztok,nem kell nekem is annak lennem:D:D:D
Derekasan cselekedtél, ezt még a három testőr is megirigyelte volna! :-D
Prez (törölt) 2008.05.05. 11:53:37
Barakis (törölt) 2008.05.05. 11:55:03
Egy picit vitatkoznék,! Idézem:" Teltek múltak a napok, hetek, hónapok, vége lett a nyárnak, énmeg még mindig epedeztem utána, amit nem is titkoltam, a társaságban is mindeni tudta, hogy én még mindig szerelmes vagyok."
A csaj és a "barát" leszarta a srác érzelmeit és adtak neki egy szép búcsúajándékot. Ez az igazi MNK/MPG szvsz!
Rebelde 2008.05.05. 11:56:21
neked tudom, hogy elég:))
szépmező 2008.05.05. 11:56:45
meg aztán, meg se próbált túllépni.
Krizsabali 2008.05.05. 11:59:06
Nem állítottam, hogy gyakori. Pusztán azt állítom, hogy van ilyen. Ráadásul egy másik baráti társaságomból egy másik haverom volt csaja szintén összejött szakítás után néhány hónappal a baráti társaságból egy másik arccal. Bár abból nem lett házasság (egy tízes a korkülönbség átlagban a két társaság között), de négy évig jártak, szerelem volt. Ott is feldolgozta az első srác a dolgot (pedig akkor még csak 20 éves volt!). Mivel ismerek ilyen történeteket, óvatosan kezelném az olyan kijelentéseket, hogy akkor az nem is igazi barát, a csaj meg egy hülye kurva. Ettől persze még nem lesz a dolog általános, és az én haverjaim nem az előző pali ágyában szedték fel a volt nőt. Szóval a körülményekben TÉNYLEG van kivetnivaló. De magában a tényben, hogy a szakítás után néhány hónappal összejött az exe haverjával, nem feltétlenül. Mindössze ennyit szerettem volna mondani, arról nem szólt a mondandóm, hogy ez 10-ből 8-szor, vagy csak 2-szer fordul-e elő. Én mindenesetre két ilyen sztorit is tudok a közvetlen környezetemből, és ott senki nem hajtott el senkit a kurva anyjába.
Prez (törölt) 2008.05.05. 11:59:47
miss berger 2008.05.05. 12:00:56
Barakis (törölt) 2008.05.05. 12:02:52
Hopi Bond 2008.05.05. 12:05:06
tuli _ 2008.05.05. 12:05:25
Ahogy MizBig mondja, derekasan viselkedtél. Csakhogy minek? Merthogy szerintem ebben a barátod volt az önző, merthogy 4 évvel azelőtti csajáról volt szó. Ti összeillettetek volna, és nem lenyúltad a csját. Kíváncsi vagyok, fordítva ez a barátod hogyan cselekedett volna? Hm?
té 2008.05.05. 12:05:42
drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2008.05.05. 12:05:45
Ők pedig ott pettingeltek az ágyon. Na azzal a lendülettel lettek kitéve, egyikkel sem beszéltem azóta sem.
Krizsabali 2008.05.05. 12:05:47
Azért kíváncsi lennék a hölgyek véleményére akkor, ha az ex-ük szép lassan végigmenne az összes barátnőjükön... :)"
Az valóban genyó dolog lenne, ha módszeresen dugogatná valaki egy társaságon belül mások csaját. Pont arra akartam rávilágítani, hogy egy ilyen dolog (mint minden más) is sokféleképp történhet. Az általam tapasztalt két esetben nem egyszerű kúrogatásról volt szó.
tuli _ 2008.05.05. 12:06:17
Az azért felháborító lenne:) Ha rólam van szó, az más:D
gargoyle 2008.05.05. 12:06:41
Prez (törölt) 2008.05.05. 12:07:23
(bocs)
Rebelde 2008.05.05. 12:09:13
Barakis (törölt) 2008.05.05. 12:09:21
Amolyan nyugodt tempóban, hogy ne legyen feltűnő túlságosan... :D
Hopi Bond 2008.05.05. 12:09:48
Hopi Bond 2008.05.05. 12:10:20
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 12:10:38
Azért kíváncsi lennék a hölgyek véleményére akkor, ha az ex-ük szép lassan végigmenne az összes barátnőjükön... :)"
Ha olyan barátnőim vannak, hogy hagyják, akkor meg is érdemlem...
Elfelejtette 2008.05.05. 12:10:48
Persze tudom, a szerelem vakká tesz, értem én, és hát ilyenekből lehet igazán tanulni.
nyanyanya 2008.05.05. 12:11:54
Rebelde 2008.05.05. 12:13:27
megválogatom a barátaimat:))
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 12:14:43
Rebelde 2008.05.05. 12:17:37
Rocks 2008.05.05. 12:18:15
Sziasztok,
"Barakis 2008.05.05. 12:02:52
Azért kíváncsi lennék a hölgyek véleményére akkor, ha az ex-ük szép lassan végigmenne az összes barátnőjükön... :)"
Nekem az egyik"barátnőm" próbált rámászni az én pasimra, amikor éppen mosolyszünetet tartottunk... legszívesebben belerúgtam volna...azóta nem beszélek vele. 13 év barátság után...
Expasim sosem mászott rá barátnőre.
Prez (törölt) 2008.05.05. 12:19:31
Rebelde 2008.05.05. 12:19:43
büntess, ha tudsz:)
Krizsabali 2008.05.05. 12:21:00
krizsabali: van ilyen, de nem hinném, hogy itt a nagy ő megtalálásáról szólt volna a történet, ahol egy házibulin kellemeset "nyújtóztak" a házigazda ágyán. vagy ha ilyen a nagy ő, akkor megérdemlik egymást :DDDD"
Olvasd vissza, amit írtam. Kétszer is szerepel benne, hogy a körülményeket elítélendőnek tartom. Sőt, még az is lehet, hogy ebben a konkrét esetben az egész ügy elítélendő. Csak rettentő leegyszerűsítőnek tűnik itt néhány olyan hozzászólás, hogy minden hasonló eset gáz lenne, és a haverom volt nőjére akkor sem néznék rá, ha ő életem legnagyobb szerelme. Mint arra előttem már v.ki utalt, abban az esetben pl. amikor Csirke haverja "nem adta áldását" egy egyébként valószínűleg hosszútávú párkapcsolatra, csak azért, mert négy évvel azelőtt neki is volt köze a csajhoz, én inkább azon gondolkodnék el, hogy mennyire barátja az illető Csirkének. Mert nekem úgy tűnik, hogy az önérzete némileg jobban érdekelte, mint Csirke esetleges boldogsága. Szerintem ez nem kevésbé gáz, mint a haverod ágyán rámozdulni a volt nőjére.
Barakis (törölt) 2008.05.05. 12:21:24
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 12:23:15
Jó lett volna, Jürgen. Kicsit nagy volt a mellényem, belátom. Több ilyen alkalom is volt, de azóta nem barát. (én többnyire figyelő negyedik voltam) Még fiatalabbak voltunk. Most a szűk maradék körben ez nem eshetne meg. Remélem, hiszem.
Prez (törölt) 2008.05.05. 12:24:06
Prez (törölt) 2008.05.05. 12:24:37
Prez (törölt) 2008.05.05. 12:26:31
Prez (törölt) 2008.05.05. 12:27:03
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.05.05. 12:28:31
ez a helyzet a szerdai pokerezessel:
szaffy.blog.hu/2008/05/04/szerdai_poker_javaslat
varom a javaslatokat.
ja es off voltam.
nehogy lelojon a főtorzs:P
Hopi Bond 2008.05.05. 12:28:51
Hopi Bond 2008.05.05. 12:30:32
Prez (törölt) 2008.05.05. 12:31:33
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 12:31:48
Amúgy meg nyilván nem egyszerű dolgok ezek. Ha csak egy részeg összeborulásról van szó, ahol még vki érzelmileg érintett, akkor fúj. Ha korrekten szakítottak, és egy időre rá úgy érzi vki, hogy ő most szerelmes lesz, akkor nyilván az a szemét, aki nem áll félre, hanem veri a seggét a földhöz, hogy "én néztem ki először". Remélem érthető az álláspontom. :)
szépmező 2008.05.05. 12:32:18
Prez (törölt) 2008.05.05. 12:36:05
Hopi Bond 2008.05.05. 12:36:35
Prez (törölt) 2008.05.05. 12:37:30
Barakis (törölt) 2008.05.05. 12:37:44
Itt nem félreállásról van szó, hanem hogy ha egy barátom rámászik egy volt barátnőmre, akkor ne csodálkozzon, ha többé nem tartok igényt a barátságára. Sőt, ha neki áll feljebb, hogy én mekkora paraszt vagyok, akkor meg ne csodálkozzon, ha nem leszek teljesen úriember.
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 12:38:56
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 12:41:56
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 12:42:34
Hopi Bond 2008.05.05. 12:43:52
erre lassan pártot is lehetne alapítani :D
Barakis (törölt) 2008.05.05. 12:44:49
Én is, ezért ez mostanság a kedvenc számom: www.youtube.com/watch?v=DimI_kPjHh0 :D
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 12:48:12
off. Barakis, idebent sajnos nem megy a youtube, de este majd megnézem, mi ez.
Barakis (törölt) 2008.05.05. 12:52:05
Lágy, romantikus muzsika, kifejezetten az egyik csajozós zeném! (Aki ezt elviseli az engem is! :DDD)
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 12:53:11
Rebelde 2008.05.05. 12:53:16
barát/barátnő téren eddig tényleg szerencsém volt, párkapcsolati téren már nem annyira
Rebelde 2008.05.05. 12:53:57
udvarolsz?:)))
Barakis (törölt) 2008.05.05. 12:54:40
Ááá, azon már túlvagyunk... ;)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.05.05. 12:54:54
pepitaban ugyanez.:)
lehet hogy jobban valasztok baratot mint pasit:D
Rebelde 2008.05.05. 12:55:11
nem fizetek, zárkába meg amúgy sem lehet zárni, szóval ennyit a büntiről:))
Barakis (törölt) 2008.05.05. 12:55:33
Én mikor nem? :)
Prez (törölt) 2008.05.05. 12:56:41
S.Z.I. 2008.05.05. 12:56:57
az exedet valaki felszedte.. nagy ügy, ezen nem kell picsogni
érdekes, hogy a saját ágyadban cuccolástól ( jay és néma bob ) nem vagyol annyira kiakadva...
pfff..
Rebelde 2008.05.05. 12:57:02
asszem ez már csak ilyen, mondhatni banális:)
Rebelde 2008.05.05. 12:58:35
Krisz78 2008.05.05. 13:00:11
Egyrészt irigylek mindenkit, akinek eddig működött _bármiben_ ez a "velem ilyen nem fordulhat elő sosem", "én ilyet soha nem tennék" dolog, pusztán elhatározás alapján, másrészt kicsit rosszmájúan remélem, hogy majd egyszer ők is belefutnak vmibe (nem kizárólag szerelmi téren), amikor fuccs az ilyen bölcs elméleteknek:-P Én is jártam többször így, igaz én viszonylag fiatal fejjel kezdtem rájönni, hogy óvatosan kell bánni az ilyen határozott “így lesz és punkt” kijelentésekkel:-)
Elkezdtem egy kis önvallomást írni a “legjobb barátom barátnője” témában, de ezt nem lehet kifejteni néhány mondatban. Én voltam a nő, aki szakított az egyikkel, és a szakítás oka nagyrészt a másik volt, aki mindkettőnknek nagyon jó és régi barátja volt (plusz egy összeszokott baráti társaság). _Nagyon_ nehéz volt, _mindhármunknak_ (és a társaságnak sem volt könnyű). De a barátság végül mindegyik irányban megmaradt, talán átalakult, de nem gyengült, sokkal inkább erősödött ezáltal szerintem. Ehhez persze soksok idő és türelem kellett, és felnőtt emberek.
Ebben a sztoriban sztem leginkább az a gáz, hogy egy buli házigazdájának az ágyában dugok a párommal – függetlenül attól, hogy a párom és a házigazda milyen kapcsolatban van/volt – de én régimódi vagyok mint tudjuk ;-)
A srácot sajnálom persze, sokkoló lehetett (bár nem derül ki egyértelműen, hogy dugtak-e vagy csak mondjuk ruhában összebújva aludtak!!!) dehát:
- A lány egyértelműen megmondta, hogy vége (most azt ne firtassuk, hogy mennyire szerethette a fickót, ha egy távkapcsolatba bele sem akart kezdeni).
- Ezt a búcsúnyár dolgot nem értem, most akkor együtt voltak vagy sem?
- De a bulira ha jól értem már egyedülállóként jött a lány.
- “akik a buli kezdete után kb. félórával együtt érkeztek, ám ezt én csak később tudtam meg, mivel elég elfoglalt voltam a többiekkel” “Szóval telt múlt az idő őket szinte egész este nem láttam.” Nem nagyon hiányozhatott, talán már csak a sértett hiúság szól belőled:-)
End dö lászt kvescsön:
MIÉRT NEM DOBTAD KI ŐKET, AMIKOR MÁR CSAK 3-AN VOLTATOK??? Mintha szándékosan kínoztad volna magad.
Egyébként elgondolkodtató, hogy itt lépten-nyomon használják egyesek a “barátság” “barát” szót, láthatóan olyan relációkban is, aminek az én olvasatomban semmi köze a barátsághoz. Nekem nagyon kevés barátom van, de értük tényleg szinte bármit és tudom, hogy fordítva is – ettől függetlenül nem tiltanám el őket az exeimtől (nem is értem ezt, hogy bárkinek meg akard mondani, kit szerethet…), max. megkérném őket - de a barátság itt kezdődik, hogy kérni sem kell -, hogy disztingváljanak. Meg mondjuk ha épp nekem is van már új barátom, akkor meg pláne nem csinálok cirkuszt…
Prez (törölt) 2008.05.05. 13:00:34
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.05.05. 13:01:10
Krisz78 2008.05.05. 13:02:59
“Egyszer lett is volna hasonló, teljesen összemelegedtünk a legjobb barátom 4 évvel ezelőtti exével.Össze is illünk.mindkettőnk rég van egyedül.De a barátom közölte,hogy ezt nem bírná.”
Hűűűű. Ha ez valóban így van, akkor szerintem a barátoddal vmi gond van. Akárhogy is ért véget az a kapcsolat, akárki is hagyott ott akárkit, ha valaki ennyi ideig nem tudja túltenni magát egy volt partnerén, ott vmi baj van. Neki egyébként van most barátnője? Az mit szól hozzá, hogy még mindig nem lenne képes elviselni, hogy a volt barátnőjét együtt látja valakivel?
És amit tilituli kérdez később – vajon ő hasonló szituban lett volna ilyen nagylelkű, mint te vele?
Furcsán értelmezik némelyek a “barátság” és az “áldozatot hoz” kifejezéseket … vagy csak én?:-)
Barakis (törölt) 2008.05.05. 13:04:10
Ehhez persze soksok idő és türelem kellett, és felnőtt emberek.
Egy picit kezd abból elegem lenni, hogy ha valakinek más az erkölcsi értékrendszere, akkor máris nem "felnőtt"! Az, hogy a ti hármatok erkölcsi normájába ez belefért az a Ti dolgotok, de ha a miénk nem akkor már nem is lehetünk normális emberek? Tudom, menjek a p*csába disztingválni! :D
Krisz78 2008.05.05. 13:05:12
Prez (törölt) 2008.05.05. 13:05:47
Krisz78 2008.05.05. 13:06:03
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 13:07:02
Rebelde 2008.05.05. 13:07:56
az én olvasatomban sincs köze a fenti viszonyoknak a igazi barátsághoz
Prez (törölt) 2008.05.05. 13:13:33
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 13:15:07
Prez (törölt) 2008.05.05. 13:16:14
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.05.05. 13:16:33
ment mail.
Prez (törölt) 2008.05.05. 13:22:14
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 13:24:14
Krisz78 2008.05.05. 13:24:20
Boldog leszel te attól, hogy nem kezdesz viszonyt a barátod exével ha úgy érzed szerelmes vagy belé? Nem. Boldog lesz a barátod? Nem. Boldog lesz az ex? Nem. Erkölcsös ő, ha 2 embernek okoz hosszantartó fájdalmat és keserűséget? Kinek lesz az jó ha egy vitában egyszercsak a fejéhez vágod, hogy "bezzeg én lemondtam az exnődről" ... szerintem nagyon kevés olyan ember van, aki ezt őszintén, minden keserűség nélkül meg tudja tenni (hangsúlyozom nem arról van szó, hogy egy futó kalandra vágysz, és mondjuk miért ne az exével, hanem érzelmekkel közelednétek egymás felé).
Te voltál már ilyen helyzetben?
(Bocsánat ha írtad, nagyjából végigolvastam a kommenteket, de közben dolgozom is :-)
És nem hiszem, hogy ez erkölcsi kérdés:-) Alapállásból ugyanis NEM fért bele az erkölcsi normánkba:-) Mindhárman kézzel-lábbal kapálóztunk a helyzet ellen, mert igen, mi is úgy gondoltuk, hogy ez erkölcstelen, a barátság megcsúfolása, árulás, szemétség, választanom kell a barátság és a szerelem között stbstb (nem volt megcsalás a dologban) - _ennek_ ellenére döntöttünk, ahogy döntöttünk, feldolgoztuk, megoldottuk, túléltük, megerősödtünk tőle:-) Nem volt ilyen vicces persze.
De nem bánom, hogy így történt:-)
drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2008.05.05. 13:25:05
Szóval az akkori legjobb barátom a barátnőmmel.
Sorry.
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.05.05. 13:26:08
tuli _ 2008.05.05. 13:27:21
Ne felejtsük már el, hogy ők is, én is, komoly érzelmekről beszélünk. Úgy, ahogy szerelmek, házasságok, úgy barátságok is mennek tönkre. Vagy megmaradnak, mert igazán éles helyzetekben derül ki időtállóságuk.
Krisz78 2008.05.05. 13:28:26
De rég találkozunk:-( Mostanában pénteken mindig van valami, ami miatt nincs parázs, most is csak leugrottunk enni koncert előtt G-vel:-(
Mondanám hogy majd ezen a héten de szombat reggel vizsgázom szóval... nem ígérek semmit;-)
Barakis (törölt) 2008.05.05. 13:29:31
Konkrétan velem nem, hanem a baráti társaságban láttam ilyet. Nem volt jó nézni mennyi fájdalmat szült. Arról nem is beszélve, hogy én nem szívesen hoznám a következő barátnőmet olyan helyzetbe, hogy egy belsőséges baráti társaságban az egyik exemmel keljen jópofiznia. Az is sok problémát szülhet. És innentől kezdve már nem 3 emberről szól az egész, hanem négyről. Persze az újnak nem kell erről tudnia, de ha később derül ki, akkor még nagyobb gondokat szülhet.
Krisz78 2008.05.05. 13:39:57
Én nem akartam megbántani Barakist, remélem nem fogalmaztam úgy, hogy nem normális, aki nem így gondolja, mint én. Én viszont igyekszem továbbgondolni a nagy közhelyeket és általánosságokat.
Mert általában nincs általános helyzet:-) Hanem mindig egy adott, speciális szitu, amire én nem szeretek ilyen "erkölcsi" sablont ráhúzni, hogy pl. "erkölcstelen viszonyt kezdeni egy barátom exével", mert mindig el lehet kezdeni csiszolgatni a körülményeket.
Hogy de megengedhető-e mégis ha még szerelmes-már nem szerelmes, x idő telt el a szakítás óta, a barátnak már van-e barátnője, hogy szakítottak, melyikőjük szakított stb, stb... ez a "semmilyen körülmények között nem tennék ilyet és ilyet" pedig ritkán állja meg a helyét a valóságban (és most nemcsak erre a "lehetek-e szerelmes a barátom exébe" kérdésre gondolok).
És az utolsó kérdést továbbgondolva: az érzést úgysem tilthatja meg. Miért jó egy embernek, akinek lehet hogy fáj mással látni azt a lányt/fiút, hogy fájdalmat okozzon a másiknak/másik kettőnek? Attól neki kevésbé fog fájni? Ha igen, ezt nem nevezném barátságnak... Aztán még beszélhetünk az önfeláldozás, nagylelkűség szavak jelentéséről is...
Rebelde 2008.05.05. 13:40:50
most én sem leszek pénteken
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.05.05. 13:42:39
mit latnak szemeim?:(
ez botrany.
Krizsabali 2008.05.05. 13:43:31
Arról nem is beszélve, hogy én nem szívesen hoznám a következő barátnőmet olyan helyzetbe, hogy egy belsőséges baráti társaságban az egyik exemmel keljen jópofiznia."
De egy lányt, akibe történetesen mondjuk beleszerelmesedsz, és ő is beléd, viszont gond nélkül hoznád abba a helyzetbe, hogy "bocsi bébi, de a haveromnak fájnak...!?" Mert ha a válasz igen, minden olyan lány és fiú, akivel ilyen indokkal nem kezdenek komoly, hangsúlyozottan mély érzelmeken alapuló kapcsolatot, jobban jár, hogy már az elején kiderül, hogy a "szerelme" mennyire áll ki kettőjükért...
Krizsabali 2008.05.05. 13:44:14
Prez (törölt) 2008.05.05. 13:44:23
Rebelde: pénteken miért nem leszel? :S
tuli _ 2008.05.05. 13:44:56
Azért Barakist szeretjük ám:D Vagy én igen:D
Az élet nem fekete-fehér, attól érdekes.
Barakis (törölt) 2008.05.05. 13:45:04
Nem bántottál meg, csak vallom azt, hogy egy barátságot (baráti társaságot) nem szabad kitenni túl nagy vészhelyzetnek, mert a kompromisszum se ígér túl sok jót hosszú távon. És az esetek nagy többségében ez nem szül jó véget, az elején nem is lehet tudni, hogy hogy végződik az egész. Ennyi kockázatot viszont nem ér meg egy igazán jó barátság, ha egy barátság miatt kell lemondanom egy kezdődő érzelemről, akkor inkább lemondok. Persze ezt mástól nem várhatom el. Nekem picit sokat jelent az a szó, hogy barát!
puffancs 2008.05.05. 13:46:13
Azért kíváncsi lennék a hölgyek véleményére akkor, ha az ex-ük szép lassan végigmenne az összes barátnőjükön... :)
nekem volt 2 ilyen pasim. az egyik a csajbandabol mindenkivel eltoltott 3 honapot (szo szerint 3-at), a masik meg csak szorakozott. legalabbis azt hitte.... ;)
sztoriiro ficko: hat ez rossz elmeny lehetett, de ha vallalod, h egy tarsasagban mozogsz a szakitas utan az ex-baratnoddel, akkor vallalod a kockazatot, h ilyennek leszel az aldozata.
a csajnak meg: hazinyulra nem lovunk, mert megjelenunk a neten, es az ciki :)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.05.05. 13:46:20
hat nem eleg neked a mar meglevo haremed?:D
Prez (törölt) 2008.05.05. 13:47:39
Barakis (törölt) 2008.05.05. 13:47:51
bocsi bébi, de a haveromnak fájnak...!?"
Barát, nem haver!!! Barátaimért bármit megtennék, ők eléggé fontosak nekem, nincs is túl sok belőlük!
Barakis (törölt) 2008.05.05. 13:49:02
Azért Barakist szeretjük ám:D Vagy én igen:D
Köszönöm... :)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.05.05. 13:49:03
a szekrenyben. neha etesd meg azert oket.:D
Prez (törölt) 2008.05.05. 13:51:26
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.05.05. 13:52:24
hat eleg valoszinu:D
Prez (törölt) 2008.05.05. 13:53:26
Barakis (törölt) 2008.05.05. 13:54:42
Mert ha a válasz igen, minden olyan lány és fiú, akivel ilyen indokkal nem kezdenek komoly, hangsúlyozottan mély érzelmeken alapuló kapcsolatot, jobban jár, hogy már az elején kiderül, hogy a "szerelme" mennyire áll ki kettőjükért...
Mi ez a mennyire áll ki kettőjükért? Ez nem ehhez a témához kapcsolódik. A barátnőm a barátnőm, a legfontosabb személy nekem, de a barátaim ex-ei sose lesznek a barátnőim!
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.05.05. 13:55:09
mar regen ehen ill. szomjan haltam volna:DDDDD
Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.05.05. 13:57:25
a kérdésfeltevés helyes:)
nos,az illető azóta már jópár barátnőt elfogyasztott,sőt,a szóban forgó hölggyel járás idején is volt,hogy több vasat tartott a tűzben...Ettől függetlenül abban biztos vagyok, hogy visszafelé ő is így állna a dologhoz,tuti,nem nyúlna volt barátnőmhöz.Vannak ilyenek.Én meg,mivel az egyik legjobb barátom,legyintettem,ennyi rigolyát még el lehet viselni...majd jön másik:)
Rebelde 2008.05.05. 14:03:09
most én látogatom meg a végeket:)illetve szeretném
Krisz78 2008.05.05. 14:03:27
"Nem volt jó nézni mennyi fájdalmat szült."
Igen, nálunk is szült. De az még többet szült volna, ha nem így döntünk. Mert akkor is ott ültünk volna a baráti társaságban és akkor ott feszült volna a kérdés, hogy mi lett volna ha. És akkor gyűlöltem volna az exemet mert "miatta" nem próbálhattam meg boldog lenni az új barátom oldalán - ami egyébként megint csak önámítás, mert a döntést nekem és az új barátnak kellett meghozni, ő nyilván abban tudott "ártani", hogy hogyan viszonyul a dologhoz. Ő sem kapott volna vissza ettől függetlenül, tehát semmit nem nyert volna. A leendő új barát pedig ... nagylelkűen lemond rólam, remek, és?
Nem kaptunk volna választ, hogy mi lett volna ha és ott maradt volna a keserűség.
Így viszont, lassan és fájdalmasan, de továbbléptünk. Az exem is összeszedte magát lassan, természetesen lett új barátnője (akit egyébként most szombaton vett feleségül:-), és mi ketten az "új" barátommal is megnyugodtunk, hogy nem - hogy is írta valaki? - ördögtől való dolgot tettünk (egyébként 2 évet jártunk együtt utána, ebből egyet együttéltünk és erősen benne volt a lehetőség, hogy ásókapanagyharang, aztán mégsem így történt).
Igen, sokáig tartott, amíg újra nyíltan tudtunk egymás szemébe nézni, de nem hiszem, hogy kevesebb fájdalmat kellett volna átélnünk, ha másképp döntünk.
"Arról nem is beszélve, hogy én nem szívesen hoznám a következő barátnőmet olyan helyzetbe, hogy egy belsőséges baráti társaságban az egyik exemmel keljen jópofiznia."
Nem örült neki a lány, voltak is feszültségek:-) Aztán elmúltak:-) Nem hiszem, hogy a néhány kellemetlen pillanat nagy áldozat volt a pasiért, akit szeretett (és aki végül a férje lett bár ezt persze akkor még nem tudtuk:-). Egyébként nőként maximálisan megértettem, és nem bántott, hogy nem vagyok a szíve csücske:-)
"És innentől kezdve már nem 3 emberről szól az egész, hanem négyről."
Nálunk kb. 10 emberről szólt, de senki nem úgy élte meg, hogy "vazze mit kell nektek drámázni, tök ciki" mert ők _barátok_. Iskolapéldáját mutatták be a diszkréciónak és együttérzésnek és pártatlanságnak. De tényleg:-)
"Persze az újnak nem kell erről tudnia, de ha később derül ki, akkor még nagyobb gondokat szülhet."
Hm, ezügyben vhol már kifejtettem szokásos módon, nőknél ritka véleményemet:-) Nekem ugyan csak 3 fontos exem van, de mindegyikkel igen jó viszonyt ápolok, és ebből nem csinálok titkot:-) Mostani párom szerencsére hasonlóan gondolkodik mint én, úh. ebből nincs anyázás:-)
Barakis (törölt) 2008.05.05. 14:07:43
Gratulálok a sikerekhez, szerencsére Nálad jól alakult minden, de én nem mernék ekkora rizikót bevállalni. De itt most nem helyesség/nem helyességről beszélünk, hanem saját felfogásról.
Barakis (törölt) 2008.05.05. 14:08:53
És (sicc) köszönöm a teljes magyarázatot!
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 14:17:49
Jürgen. Én vártalak szerdán is, pénteken is... ;) Most is megyek, ha a törzsháremed addig nem kaparja ki a szemem. Nem szeretnék konkurencia lenni, pláne nem Szaffynak.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.05.05. 14:19:59
draga. nekem mar nem vagy konkurencia.:)
gyere nyugudtan.
Krisz78 2008.05.05. 14:20:31
Nekem picit _nagyon_ sokat jelent a barátság, de lehet, hogy sajátosam látom ezt a dolgot, mert néha még a barátaim számára is fura, mi fér bele és mi nem fér bele a barátságba szerintem:-) Úgyhogy ebben nem értek veled egyet:
"csak vallom azt, hogy egy barátságot (baráti társaságot) nem szabad kitenni túl nagy vészhelyzetnek, mert a kompromisszum se ígér túl sok jót hosszú távon."
Sokféle "vészhelyzet" van. Tény, a fent vázoltak a súlyosabb fajtához tartoznak, de sztem egy barátságnak ki kell bírnia egy ilyen kaliberű erőpróbát (nem könnyű, nem mondom, nagy erőpróba!), egy baráti társaságnak pedig kezelni kell tudni a helyzetet.
..............
De legalábbis némi feltételes módot vigyél a mondatba:-D Sosem tudhatod és soha ne mondd hogy soha, hogy én is közhelyeket lődözzek;-)
"a barátaim ex-ei sose lesznek a barátnőim!"
Prez (törölt) 2008.05.05. 14:21:23
gargoyle 2008.05.05. 14:23:34
de azert sem birom ki:
barakis: ez a sosem meg kizart meg orokke es hasonlo szavak hasznalata egyszeruen _ko_moly_ta_lan_. kello elettapasztalat utan rajon az ember hogy ilyen nincs, csak a pottyoskonyvekben. azt a relaciot meg rad bizom hogy feloldd, hogy szamodra a baratnod a legfontosabb, de a baratok azert fontosabbak mint a nok .) nehez lesz de biztos sikerul valami ugyes kozhellyel :D
es ugy gondolom hogy pont a _baratok_ es az (ex)_szerelmek_ azok akiktol elvarhato hogy egy bonyolult es esetleg fajdalmas szituacioban ne zsigerbol uvoltve reagaljanak, hanem atgondolva, empatiaval, joindulattal, tompitva es gyogyitva a konfliktust. nem arrol beszel itt senki se hogy megdughatja-e a haver a nomet. nyilvan az a kapcsolat eleve birtokosjelzos, direkte riasztot szereltel a leanyra (akinek megvan a maga tarifaja ekszerben meg draga vacsiban). de egy _szerelmi_ kapcsolat kis maskepp mukodik, mint hogy te a pisti exe vagy ezert nem erzunk semmit egymas irant o_O ilyen szerelem altalanos 6.ban van szerintem utoljara, kesobb mar mas az alapelv (:
Krisz78 2008.05.05. 14:24:10
Jah, én azt hittem részedről erőteljesebb az óhaj a hölgy irányába, ez alapján:
"teljesen összemelegedtünk ... Össze is illünk.mindkettőnk rég van egyedül."
De ezekszerint nem:-)
"Én meg,mivel az egyik legjobb barátom,legyintettem,ennyi rigolyát még el lehet viselni...majd jön másik:)"
Nyilván ilyen esetben kérdés az is, hogy mennyire "akarod" a nőt;-)
Barakis (törölt) 2008.05.05. 14:24:59
Én se szeretek általánosítani, kivétel mindig van. DE! Nekem ez kb olyan tabu, mint a testvérem. Ha én kimondom azt, hogy soha akkor, ha a fene fenét eszik, akkor is úgy lesz. Ha beledöglök akkor is. Makacs egy természet vagyok és szeretnék megfelelni a morális értékrendemnek, hisz azért van, nem?
tuli _ 2008.05.05. 14:26:41
Vigyázni kell ám a nagy kijelentésekkel, engem már pofáncsapott egy párszor az életben az erős kritikám mással szemben. Azóta óvatosabb vagyok. Konkrétan: az én gyerekem majd biztosan nem..., mert úgy neveltem. A másiké lehet, mert ő úgy nevelte. Aztán a másiké nem, az enyém meg igen. Azóta sokkal-sokkal óvatosabb vagyok, nincs annyi kinyilatkoztatásom. Mindenesetre kisebb a pofám, mint addig volt:D Lehet, hogy felnőttem?:D
gargoyle 2008.05.05. 14:28:01
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 14:28:05
Ezt hogy értsem? :) Amúgy megyek nyugodtan. Egyre nyugodtabban.
Barakis (törölt) 2008.05.05. 14:29:08
Több lányba voltam szerelmes eddig, mint ahány barátom van. És nem kicsit szerelmes. A barátok azok, akikre mindig számíthat az ember! És nagyon örülnék annak, ha soha nem kéne választanom a barátaim és a szerelmem között. De egy biztos, én lennék az első, akinek fájdalmat okoznék leginkább, mintsem egy barátomnak vagy egy barátnőmnek.
tuli _ 2008.05.05. 14:29:32
"vonaton szexelni. az meg megis mindenkinek megvolt mar"
akinek nem volt meg, az nem is sikeres ember? :DD
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.05.05. 14:29:34
az legyen az en titkom. ;)
Barakis (törölt) 2008.05.05. 14:30:39
Konkrétan: az én gyerekem majd biztosan nem..., mert úgy neveltem. A másiké lehet, mert ő úgy nevelte. Aztán a másiké nem, az enyém meg igen
Itt nem a gyerekemről van szó hanem rólam. Ha magamban nem lennék biztos akkor miben lehetnék?
Krisz78 2008.05.05. 14:31:46
Többször hangsúlyoztam hogy ez az _én_ véleményem.
Ha pénteken megyek és jössz, megbeszélhetjük személyesen is:-) Sőt, talán vmelyik érintett fél is fog nyilatkozni;-)
"de én nem mernék ekkora rizikót bevállalni."
Hm. Ezt még fogalmazgatom, miért furcsa nekem ez a mondat... de most mennem kell vissza dolgozni:-)
Barakis (törölt) 2008.05.05. 14:32:50
Ha pénteken megyek és jössz, megbeszélhetjük személyesen is:-) Sőt, talán vmelyik érintett fél is fog nyilatkozni;-)
Megbeszélve! :)
tuli _ 2008.05.05. 14:33:41
a pédával csak arra akartam utalni, hogy az élet felülírhatja azt a forgatókönyvet, amit mi teoretikusan felállítunk magunknak.
"Ha magamban nem lennék biztos akkor miben lehetnék?"
a világegyetem létezésében. vagy mégsem? :DD
Prez (törölt) 2008.05.05. 14:35:20
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.05.05. 14:36:25
latod ekkora titkaim vannak, mint te:D
Krisz78 2008.05.05. 14:37:37
Barakis 14:24
Szerintem a morális értékrend nem egy kőbe vésett szentírás, hanem - jó esetben pozitív irányba - fejlődik az emberrel, ahogy egyre nő az élettapasztalata, és egyre több mindent él át.
Ezért nem értek egyet ezzel a kijelentéseddel.
A fenti sztori előtt kb. egy évvel a barátnőm olyan válságban volt, hogy volt a barátja, akivel több éve együttjárt, de már voltak gondok, és bejött a képbe valaki új, akiért eszeveszetten lángolt.
És akkor én mondtam neki, hogy ne értsen félre, nem vetem meg vagy nézem le, de velem ilyen soha nem történhet meg, hogy két pasi közt őrlődöm. Mert ha már x-et nem szeretem annyira, hogy felfigyeljek y-ra, akkor a x-et egyszerűen elhagyom, mert már nem szeretem ... de úgy is kiforgathatjuk, hogy ha már felfigyelek y-ra, az azt jelenti, hogy x-et már nem szeretem, szóval egyszerű ez. Na ja, ahogy azt móricka elképzelte...
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 14:37:57
Barakis (törölt) 2008.05.05. 14:41:49
Vannak alapelveim amihez tartom magamat. Szeretném hinni azt, hogy ezeket be tudom tartani, hogy van elég akaratom. Ezektől érzem azt, hogy jó ember vagyok. De én már csak ilyen idealista f*sz vagyok!
Hopi Bond 2008.05.05. 14:42:18
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 14:42:34
Ezt akár én is mondhattam volna korábban, sőt mondtam is. Mindig féletm, mikor fog az élet a pofámbaröhögve bebizonyítani, hogy nagy a mellényem. Még nem tette. Remélem elég lesz, ha mások hibájából tanulva kisebbre veszem a szám...
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 14:43:53
Krisz78 2008.05.05. 14:44:31
"Ha magamban nem lennék biztos akkor miben lehetnék?"
Az ember folyamatosan változik, ezért nem lehetsz biztos magadban sem:-) Mert nem ugyanaz leszel akárcsak 1 hét múlva mint aki voltál 1 héttel ezelőtt:-)
Tudod mit csinálnék én a 15 éves Krisszel? Körberöhögném vinnyogva pedig nem volt egy habcsókos gyerek- és tinikora, úgyhogy az átlag 15 évesnél jóval érettebb gondolkodású kiscsaj volt, és mégis:-)
Valszeg 15 év múlva ugyanilyen vinnyogva fogok röhögni a mostani 30 éves Kriszen:-)
És tudom, hogy még mindig rengeteg olyan dolog van, amiben változni fogok (csak hogy pl a gyereknevelést említsem mert még nincs gyerekem, ezért csak prekoncepcióim vannak, de azok bőven:-) Ez kicsit ijesztő, mert a mostani elveimmel xart sem fogok érni valszeg ha ott állok majd az üvöltő batyuval a kezemben:-)
gargoyle 2008.05.05. 14:44:48
magadban punkt miert vagy olyan biztos? legkonnyebben magadat csapod be, ez egyertelmu. sokkal inkabb gondolom hogy ismerem a kozeli csaladtagjaim/barataim tulajdonsagait, mint a magamet. mer amugy magamrol tudom, hogy hibatlan faszacsavo vagyok, csak neha akad egy erzesem hogy lehet ez nem teljesen igy van .)
ha es igazan kivaloan tancolok.. belulrol nezve :D
tuli _ 2008.05.05. 14:45:22
Prez (törölt) 2008.05.05. 14:45:45
Barakis (törölt) 2008.05.05. 14:49:52
Eddig tudtam tartani magamat az elveimhez, ha elbukom az egyiket akkor egyből szólok Nektek és elviselem a körberöhögésemet. De addig szeretném megtartani a véleményemet!
gargoyle 2008.05.05. 14:52:34
Hopi Bond 2008.05.05. 14:53:14
gargoyle 2008.05.05. 14:53:40
Barakis (törölt) 2008.05.05. 14:54:31
Az elveimért csak magányosan harcolhatok, nem? :)
Hopi Bond 2008.05.05. 14:57:08
Barakis (törölt) 2008.05.05. 14:57:39
Hopi Bond 2008.05.05. 15:00:45
Barakis (törölt) 2008.05.05. 15:02:56
Krisz78 2008.05.05. 15:05:03
Ez ennél sokkal bonyolultabb szerintem.
Nem attól erős akaratú valaki, mert be tud tartani x ideig egy saját maga által megfogalmazott alapelvet - szerintem.
Nem attól jó valaki (különben is, mi az hogy jó?), mert be tud tartani x ideig egy saját maga által megfogalmazott alapelvet - szerintem.
Nevezhetjük idealizmusnak is, de nem kell lefaszozni magad:-) 24 évesen én is idealistább voltam mint ma, és pl. betarthatónak gondoltam a "barátom exével soha" elvet;-)
Komolyra fordítva, valszeg azért a te gondolkodásmódod is sokat változott mondjuk 16 éves korod óta... így fogsz másképp gondolkodni mondjuk 30 évesen, talán még néhány alapelveden is módosítasz. De ez nem baj, ne így állj hozzá.
Nagyon szerencsés vagy, ha eddig még nem kerültél olyan konfliktusba, hogy az alapelveidet nem kellett megsértened vagy módosítani rajtuk (vagy csak nagyon kevés alapelved van - nehogy megsértődj, ez csak egy kihagyhatatlan hülye poén:-)
Barakis (törölt) 2008.05.05. 15:06:44
Vagy csak eddig kiálltam mellettük...
Krisz78 2008.05.05. 15:10:44
Ma már ha - akaratlanul - ki is csúszik a számon vmivel kapcsolatban, hogy "soha", "mindig", "kizárt",
"lehetetlen", szinte automatikusan javítom, hogy "jelen állás szerint", vagy hozzáteszem hogy "bár ki tudja mit hoz a jövő" ...
_Igyekszem_ ma már mások hibájából tanulni, de kívülről az mindig egy nagyon más perspektíva és erre csak akkor jössz rá, ha vki rácsodálkozik hogy "nahát, velem is pont úgy volt", te meg nem érted, hiszen vele _egészen_ másképp volt:-D
Barakis (törölt) 2008.05.05. 15:13:48
Azt pl. bátran kimerem jelenteni, hogy sosem leszek buzi, és ha valaki most megakarna győzni, hogy lehetek még buzi azt nagyon megverem! :DDDDD
gargoyle 2008.05.05. 15:15:56
Rebelde 2008.05.05. 15:16:49
de rendes vagy:))
Rebelde 2008.05.05. 15:17:45
ez durva volt:)))
Barakis (törölt) 2008.05.05. 15:19:07
Bocs! :)
Hopi Bond 2008.05.05. 15:19:53
rebelde: oviban az volt a jelem :D
krisz: na akkor minden pénzed nekem fogod adni és az összes ingóságod, illetve ingatlanod a nevemre íratod :DDDD na erre mondd, hogy soha! :D
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.05. 15:20:24
Krisz78 2008.05.05. 15:20:50
Ejnyeno.
Ezek a szókiforgatások! Azt írtam, saját 15 évvel ezelőtti énemet röhögném ma körbe, nem írtam, hogy téged körberöhögnélek, ha elbuknád vmelyikelved, sőt, sehol nem is írtam ilyet, hogy remélem előbb-utóbb elbukod és hehehe, nekem lesz igazam.
Miért kell rosszindulatúnak lenni? Én G-vel ellentétben csak addig élvezem a vitát, amíg mindkét fél érveket és ellenérveket vonultat fel, annak nincs értelme hogy sértődötten elvonulj duzzogni:-P
Láthatod magamat igyekszem kellő cinizmussal szemlélni, de másokkal vigyázok a cinizmussal, mert sokan rosszul viselik (ezért van ilyen kevés barátom:-D
Csak azt próbáltam elmondani, hogy nem kell nagy tragédiaként kezelni, ha változik az ember gondolkodásmódja, esetleg az elvei:-)
"valszeg azért a te gondolkodásmódod is sokat változott mondjuk 16 éves korod óta... így fogsz másképp gondolkodni mondjuk 30 évesen, talán még néhány alapelveden is módosítasz. De ez nem baj, ne így állj hozzá."
Ha meg nem változik, annak majd még jobban örülhetsz deccól:-)
gargoyle 2008.05.05. 15:22:00
Krisz78 2008.05.05. 15:23:10
Barakis (törölt) 2008.05.05. 15:24:18
Honnan veszed, hogy duzzogva elvonultam? Egyáltalán nem. A körberöhögés teljesen véletlen volt, azonnali kivégzésemet is írhattam volna. Merő véletlen. Igaz, hogy nem olyan a gondolkozásom, mint 16 évesen, de kb 19-20 éves koromra kialakult egy értékrend, amit szeretnék életem végéig megőrizni!
Hopi Bond 2008.05.05. 15:24:48
gargoyle 2008.05.05. 15:25:37
Barakis (törölt) 2008.05.05. 15:25:47
Jól van na ember, csak vicceltem! Különben is minek foglakozzak kisfiúkkal, a halott kiskutyákra bukok! :D
gargoyle 2008.05.05. 15:27:04
most komolyan, olvasd at feluletesen a blogon levo postokat amiket 19-20 evesen irnak. szerinted nem valtozik meg 99.999%uk 5 ev mulva teljesen? (:
gargoyle 2008.05.05. 15:27:36
Barakis (törölt) 2008.05.05. 15:28:29
Én nem voltam ekkora MPG/MNK akkor, bár igaz, hogy ugyanakkora hülye mint most. Viszont a hülyeségnek semmi köze a tisztességességhez!
Krisz78 2008.05.05. 15:29:35
Hopi, jelen állás szerint nem járnál túl jól ha minden ingatlanom rád iratnám:-D
Shopgirl, aha, elkapott a gépszíj:-D
Uh, ennem kéne vmit mert mingyár éhenpusztulok:-)
Hopi Bond 2008.05.05. 15:31:31
gargoyle 2008.05.05. 15:32:28
Krisz78 2008.05.05. 15:35:41
15:24 Én egyáltalán nem drukkolok azért, ha borulnának az elveid, de azt látom magam körül, hogy sajnos ez nem így működik! Mondom, szerencsés vagy, ha eddig működött és drukkolok, hogy így legyen, csak próbáljuk itt az egyéb lehetőségeket és az elvek megingathatóságát is vázolni ... és hogy nem kell ezt tragédiaként megélni (de az ember így éli meg, ha meg idealista, akkor meg duplán).
Én kb. 20 évesen állítottam fel legrövidebbéletű alapelvem, hogy ti. mostantól az érzelmeken túl megnézzük a pasi anyagi helyzetét is:-D
G, miféle oldalvágás? (ártatlanul pislog)
Krisz78 2008.05.05. 15:37:26
Barakis (törölt) 2008.05.05. 15:41:17
Nem szokásom megsértődni, vagy bedurcizni. Vagy de! :D
Ilyen alapelveket én is rúgtam fel, de azok csak nekem fájtak.
Hopi Bond 2008.05.05. 15:54:26
Barakis (törölt) 2008.05.05. 15:55:38
storyline :) 2008.05.05. 17:49:50
MNK!
ps: ágyneműt kimostad, vagy belefeküdtél utánuk?
boszme2 2008.05.05. 17:52:39
:S
kötelet mindkettőnek!!!
(bocs, ha elfogult vagyok, de velem is történt hasonló...)
boszme2 2008.05.05. 17:54:05
"ágyneműt kimostad, vagy belefeküdtél utánuk?"
:D
ez itt a kulcskérdés.. én anno kidobtam a lepedőt a kukába.. ;)
storyline :) 2008.05.05. 18:05:21
VOGAben 2008.05.05. 20:07:13
Létezik sajna...
Vad.Korte (törölt) 2008.05.06. 12:52:31
Tigerblogger (törölt) · http://callcenter.blog.hu 2008.05.07. 11:28:54