Kedves Szakítós!

"Inkább maszatolás, mint szex" címmel hoztad le a kis sztorimat kedden délelőtt.
Nagyon meglepett a kommentek számossága - a tartalmuk nagyjából a várható szinten mozgott egy-két kivétellel.
A következőket nem mentségemül, csak úgy, az árnyaltabb kép kedvéért írom meg.
Tehát:
Már egy éve voltam az idősebb, 40 körüli úr szeretője, amikor a munkahelyemen - ami nem volt azonos az idősebb úr munkahelyével - szakmai vagy nyári gyakorlaton feltűnt fel egy srác. Tőlem 3 évvel volt idősebb â013 ezt azért írom, nehogy végleg gerontofilként könyveljenek el - és részemről a meglátni és teljesen beleesni helyzete állt elő. Kellemes külsejű, szuper intelligens és hasonló mód entellektüel, mint a szeretőm, csak az én korosztályomból való. Jókat dumáltunk, nevetgéltünk és húztuk egymást mindenféle baromsággal, szóval jó hangulatban teltek a napok, csak hát kiderült, hogy barátnője van, aki hamarosan meg is érkezett látogatóba, mivel a srác az ország másik részéről jött. A barátnő a külsejét tekintve több klasszissal volt elmaradásban a sráctól, és amikor ezt nem túl finoman szóvá is tettem, akkor meg megkaptam a sráctól, hogy velem ellentétben viszont sokkal kedvesebb. A srácban nagyon hamar tudatossá vált, hogy tetszik nekem és talán még az is, hogy bele is estem elég rendesen. De működött a párkapcsolata, szerette a barátnőjét, így természetesen a laza haverságnál nem alakult ki közöttünk több. A hétvégére készültünk, mivel a munkahelyem hajót indított az augusztus 20-i tűzijátékra, ahová ő már barátnő nélkül érkezett, mert a lány hazautazott. De egész este alatt hozzám sem szólt, egy mondatot nem váltottunk, sőt mintha direkt került is volna. Én meg bánatomban egy kissé szalonspiccessé váltam, és mint az oviban, úgy viselkedtem. Másnap este már a hazautazása előtti az utolsó estéjét töltötte, engem továbbra is messze elkerülve. Én meg a dupla vagy semmi elvet követve a discoban felkértem táncolni. Nem volt bunkó, nem utasított el, de egy tánc után mondta, hogy üljünk le inkább beszélgetni. Ekkor elmondta, hogy én sem vagyok közömbös neki, de ő hosszú távra tervez a barátnőjével, akit szeret, édes vagyok meg aranyos, de maradunk haverok. A barátnője mellett neki kiegyensúlyozott, boldog élete lesz, mert a lány tyúkanyó típus, gondoskodó és házias és főleg kedves. Ez teljesen egyértelmű volt, nem voltam túl boldog a hallottaktól, de témát váltva még jókat nevetgéltünk. Nem köszöntünk és nem is búcsúztunk el egymástól és ő másnap elutazott haza, az ország másik végébe.
Az egészről tudott a szeretőm is, nem tűnt féltékenynek, de mindenre kíváncsi volt és mindent el kellett mesélnem neki â013 akár többször is.

Aztán eltelt két év, és egyszer a srác rám köszönt az utcán â013 pont a szeretőmmel töltött randiról mentem hazafelé. Nem akartam hinni a szememnek, de ő volt. Pár szót beszéltünk, szabadságra jött, az egyik volt évfolyamtársát jött meglátogatni, aki ide került dolgozni. Felvetette, hogy este találkozzunk és dumáljunk egy kicsit. Belőlem meg szinte gondolkodás nélkül szaladt ki, hogy azt már nem, én egyszer már nagyon megégettem vele magam. Ekkor felcsillant a szeme, hogy hát az a jóâ026 Végül csak rádumált a találkozóra, ahol is rögtön az elején rákérdeztem, hogy hol hagyta a gondoskodó barátnőjét? Szakítottak, jött a válasz, mert a lány már azt számolgatta, hogy az esküvő után mikor essen leghamarabb teherbe és azután hány év kor különbség legyen optimálisan az első meg a második meg a harmadik gyerek között. És ő meg még jó pár évig nem szeretne gyereket és így látták jobbnak. Hát nem voltam túl szomorú, sőt! Enyém a pálya â013 gondoltam és megbeszéltünk másnapra is egy találkozót. Hazakísért, kaptam két puszit is és teljesen elolvadtam, vigyorogtam, mint a tejbetök, rózsaszínben láttam mindent és mindenkit.
Másnap felhívtam a szeretőmet, hogy feltétlen találkoznunk kell, de nem a szokásos helyen. Találkoztunk és elmondtam minden új fejleményt a sráccal kapcsolatosan és kértem, hogy fejezzük be a viszonyunkat, mert úgy gondolom, kialakulóban van valami komolyabb ezzel a sráccal, és én úgy érzem vele, a szeretőmmel szemben is ez a korrekt. Nagyot nézett, egymás után szívta a cigiket, és ha nem is könnyen, de végül belement a szakításba. /Itt utalnék az ő jóval későbbi telefonos szakítási módszerére, lásd előző: maszatolás./

Normálisan váltunk el, szép volt jó volt a 3 év, ő is belátta, hogy egy normális párkapcsolat kialakulására nekem is jogom van, mert ami addig köztünk volt, az csak amolyan félmegoldás-féle se volt.

Jöttek a randik a sráccal és lebegtem a föld felett! Kedves volt, aranyos, éreztük, hogy jól kijövünk egymással. Az utolsó este elém jött a munkahelyemre, és amikor belépett az ajtón bevillantak a 2 évvel azelőtti események, amikor ugyan így lépett be az ajtón és totál beleestem. És akkor ott úgy érzetem, mintha nem is telt volna el az a két év. Boldog voltam.
De letelt a szabadsága és másnap el kellett, hogy utazzon. Teljesen egyértelmű volt, hogy csak így nem engedjük el egymást, együtt szándékoztunk tölteni az éjszakát. Varázslatosan indult, és az addigi kis életemből kiindulva, elmondhatom, hogy vele először volt tökéletes az érzelmi és testi összhang. Csakhogy magára a konkrét aktusra nem került végül sor, mert kiderült, hogy én nem szedek semmiféle fogamzásgátlót. Ott, abban a másodpercben megállj volt, és sehová tovább semerre sem. Hát, aki átélt már ilyet, az tudja nem valami kellemes, még nőként sem. De mivel valósággal rettegett attól, hogy gyógyszeres védekezés hiányában esetleg valami módon mégis terhes leszek, hát inkább visszavonulót fújt. /Óvszerünk nem volt./ Nagyon csalódott voltam és nem is értettem igazából a dolgot, mert addig a szeretőmmel ez az apróság nem jelentett problémát. De hát kész tények elé voltam állítva, így hát az este további részében beszélgettünk. Egészen addig, amíg rá nem kérdezett, hogy mi volt velem az elmúlt 2 évben. Én meg elmondtam. Mindent.
Némán felöltözött, homlokon csókolt és egy szó nélkül távozott.

Az ezt követő hetekben szenvedtem. De valami borzalmasan. Aztán kitaláltam, hogy írok neki levelet. Az első verzió másfél oldal fogalmazás féle lett. Szépen leírtam, hogy az elmúlt időszakban mi minden történt a munkahelyemen, és akiket ismert, azokkal mi van. És a végére odaírtam, hogy nagyon-nagyon hiányzik és szeretem. Aztán mégsem küldtem el, mert nem találtam elég jónak. Viszont kitaláltam, hogy kimásolom Puskin Anyegin című művéből Tatjana levelét és azt küldöm el neki. Az aztán a szerelmeslevél, biztosan hatni fog. Aztán végül ezt sem küldtem el, hanem írtam pár sort, hogy nagyon szeretem, szerelemes vagyok belé és rettenetesen hiányzik és a világ végére is elmennék érte, utána, és miatta. És elküldtem. És vártam. Valamiért bizakodóvá váltam és vártam a pozitív válaszát.

1 hónapja vártam a levelét, amikor felhívott az ex-szeretőm, hogy mi van velem. Mondtam, elvagyok, semmi lényeges. Rávett, hogy találkozzunk csak úgy, fussunk össze. Egy parkban találkoztunk és pár udvariassági bevezető mondat után jött a lényegi kérdés: mi van a nagy szerelmemmel? Mondtam, hogy most kicsit fasírtban vagyunk, de ez csak átmeneti állapot. Mivel elég jól ismert már meg a női nemet is, feltételezem rájött, hogy valami nem kerek és tovább faggatott, pl. milyen az ágyban? Kicsit bizonytalanul válaszolhattam, mert konkrétabban is feltette a kérdést, hogy lefeküdtünk-e már egyáltalán egymással. Most erre mit lehetett válaszolni, én kínomban csak azt tudtam kinyögni, hogy hát majdnem. Erre ő harsányan nevetve: szóval nem! Aztán elkezdtünk vitázni a nem és majdnem különbségein végül csak kiderült az egész sztori. De addig ő elszívott egy egész doboz cigit. Aztán nagyon halkan megjegyezte, hogy: ugye tudod, hogy soha sem fog válaszolni és azt is, hogy miért? Nyílván nem lehetett igaza és elég rendesen felcsattantam, hogy de igen is fog! Erre ő megrázott, de úgy rendesen és rám kiabált, hogy: értsd már meg, hogy nem kellesz neki, értsd már meg, hogy soha nem fog válaszolni! Megijedtem a rázástól meg attól is, hogy rám kiabált és elkezdtek potyogni a könnyeim és könnyek között kiabáltam neki vissza: de igen is fog, de fog! És elfutottam.

De levél nem jött. Amikor már második hónapja naponta 2x néztem meg a levelesládát és nem az jött, amit vártam, akkor omlottam össze. De úgy igazán. 1 hét permanens bőgés, totális apátia. Plafonbámulás, totális csőd. Így telt el az egész december, nem vettem senkinek ajándékot, nem készültem karácsonyra, nem díszítetem fát, nem mentem szilveszteri buliba sem.

Aztán már az új év első hetében az egyik szomszéd néni átjött, valami süti félével, hogy régen látott engem biztos beteg vagyok. Anyám meg jó hangosan, hogy a csukott ajtómon keresztül is halljam, hogy: igen de nyakon felül, teljesen be van csavarodva egy fiú miatt. A szomszéd néni meg: hát kutyaharapást szőrivel aranyoskám! Na ez a mondat kellet, hogy kicsit visszatérjek a valóságba, mert rögtön ideges lettem, hogy mit tudja azt egy kriptaszökevény, hogy nekem mi kell? Mit tudhat egy ilyen öreglány az érzelmekről? Mit tudhat ez egyáltalán bármiről is? Aztán beláttam, hogy ez így nem mehet tovább, nem fog válaszolni nekem a srác és azt is tudtam természetesen, hogy miért. De csak ott motoszkált a fejemben a szomszéd néni bölcsessége. Eltelt még egy hónap ilyen semmilyen állapotban aztán felhívtam az ex-szertőmet, hogy boldog új évet kívánjak és ő nem kérdezett semmi mást, csak annyit, hogy mikor láthat megint.

A többi az előző, â01EInkább maszatolásâ01D című részben megtalálható. Senkim nem tudott erről a kapcsolatról, sem család, sem barát, senki. Mint ahogy most sem.

Amikor 2 éve felkerültem az egyik közösségi oldalra, rákerestem a levelemre nem válaszoló srácra és meg is találtam. 3 napig gondolkodtam, hogy be merjem-e jelölni ismerősnek, de végül nem tudtam eldönteni, így pénzfeldobással dőlt el, bejelöltem és a legnagyobb meglepetésemre vissza is igazolta az ismeretséget, sőt írt is pár sort. A régi barátnőjét vette el feleségül, 3 gyerekük született. Felvetettem, hogy esetleg csak úgy összefuthatnánk, de semmi nem lett belőle.
Talán jobb is.