Különös fordulatok, búskomor, antiszoc tag, akiről a történet egy későbbi pontján kiderül, hogy mixer. Vagy ez csak nekem fura?Mindegy, lejárt szavatosságú gumicukrot semmiképpen se együnk meg, mert csak baj lesz belőle.
Néhány éve még vidékről jártam fel néhány napokra dolgozni Pestre, általában rokonoknál aludtam. Egyik ilyen alkalommal a nagybátyámék éppen nem voltak otthon, csak a kulcsot adták nekem. Én pedig a hirtelen jött belvárosi szabadságot kihasználva riasztottam a haverokat, és indultunk is bele az éjszakába. Út közben itt- ott felszedtünk még emberkéket, akik közül senkit nem ismertem, de szerencsére az ekkor épp Pesten tanuló barátnőmet sikerült kirángatni az ágyból, így nem egyedül voltam lány. Már épp megérkeztünk a szórakozóhelyhez, mikor szóltak, hogy még megvárunk valakiket. 10 percet álldogáltunk a hidegben, mikor megérkezett egy négyfős társaság. Az első srác épp az ideálom volt- neki meg a barátnőm J Sebaj, nem pasizni jöttem. Ekkor tűnt fel egy búskomor, antiszoc tagja a csoportnak. Ő volt Szösz (fedőnév). Tetszett, nagyon, sőt, minél többet láttam belőle, annál jobban vonzott. Sosem éreztem még előtte ilyet, pusztán azzal felizgatott, ahogy kinézett. (Kövezzetek meg, a nőknek is vannak szexuális fantáziáik :P) Természetesen beindultam, próbáltam felhívni magamra a figyelmet, táncoltam vele, neki.tipikus női fegyvertár. Semmi reakció. És persze ki kell? Aki közömbös, akit nem kaphatsz meg. Hát jó. Eltűntem. Másik terembe, másik ismerősökhöz. Bevált, másfél óra múlva mikor meglátott úgy rántott magához és csókolt meg, olyan szenvedéllyel, hogy azt hittem, ott helyben esek össze. Az este végeztével négyen (barátnőmékkel) felmentünk a lakásba. Csak aludtunk, bár én is, és ő is akartuk a folytatást, de inkább egy szép emléknek akartam, mint másnap reggel kidobott rongyként felébredni.
Reggel felébresztett mikor elment, és azt mondta, szeretné, ha megpróbálnák együtt. Repkedtem örömömben. Utána egy hónapig naponta mentek az sms-ek, telefonok. Majd újra Pestre keveredtem, és megbeszéltük, hogy nála alszom. Tudtuk, hogy miért. Úgy volt, hogy két napot leszek ott. Már egyedül élt, egy kb. 20 nm-es lakásban, ahol sokáig az előző barátnőjével lakott együtt.
Első nap minden jó volt. Nem került sor szexre, egyelőre ismerkedtünk egymás testével. Tanítgatott, hogy mi jó neki, érdekeltem én is, ideális volt. Másnap egész napra elmentem, és mikor visszaértem hozzá, azzal fogadott, hogy szerintem melyik inget vegye fel.
-Miért?- Dolgozni megyek.- Azt mondtad szabadnapon vagy.- Bekértem magam.
Kopp. Mixerként dolgozott, de azt mondta, hogy velem akar enni, ezért nem megy be. Én persze megmondtam, melyik inget vegye fel. Ezután még volt egy kis ideje, engem a sírás fojtogatott, távolságtartó volt, csak magáról beszélt, lekezelő és flegma volt, az exe képeit mutogatta a telefonján. Mikor mondtam neki, hogy bújjon mellém, végigmért, és annyit mondott, hogy nincs kedve. Megalázva éreztem magam. De még mindig rettenetesen vonzott, ezért megpróbáltam arra gondolni, hogy csak rossz kedve van.
Miután elment, kitakarítottam, kisikáltam a sütőt, rendet raktam- egyedül voltam egy tökidegen helyen, nem tudtam mit kezdjek magammal. Felhívtam egy közös ismerőst, ő eljött, dvd-ztünk, és megkajáltuk a gumicukrot is, amit egy eldugott sarokból szedtem elő, és aznap járt le a szavatossága.
Ébren vártam meg, már hajnalodott. Lezuhant mellém az ágyra, és elaludt. Reggel semmi "bocs, hogy itt hagytalak, mi volt veled". De ahogy meglátta az üres gumicukros zacskót, nekem esett. Hogy azt az apukájától kapta, és milyen ritkán kap bármit, én meg megettem. Elborult az agyam. Megkérdeztem, miért tette mindezt. Mert még mindig az exet szereti. Sosem fogja elfelejteni. Hát jó. ott hagytam, inkább a buszra várok, mint vele legyek. Utánam jött, és azt mondta, el kellett volna mondania, annyira hasonlítok a lányra, hogy velem akart lefeküdni, mintha az az ő búcsúszexük lenne. Képen töröltem, és elsírtam magam.
Nem sokkal később írt sms-t, hogy egy régi "havernője", akivel ők nagyon összeillenek, szakított a barátjával, és tudja, hogy ő az igazi. Itt végeztem vele végleg, nincs szükségem olyanra, aki csak azért lenne velem, mert épp én vagyok kéznél.
Azóta megszakadt a kapcsolata a bandával. Tanulság: mindig végignézni az exek képeit, hogy senkire nem hasonlítunk.
Az utolsó 100 komment: