Nem gondolom, hogy ez a legvadabb sztori, amit életemben hallottam, de egy kicsit megerősít abban, hogy a fene nagy genyázásra egyszer mindig ráfázik az ember.

Úgy hat-nyolc éve volt egy négy évig tartó kapcsolatom, egy egész helyes lánnyal, akit nagyon komolyan szerettem... de minden ősszel rám jött a pöröghetnék, és összehoztam magamnak egy kis kalandot, mintegy szórakozásból. Nem volt semmi komoly, "csak" hosszú randik meg csókolózások valaki mással, nekem meg jól esett a változatosság. Ezek az őszi hölgyek valahogy mindig komolyabban vettek a kelleténél, volt, hogy még csak kétszer voltunk billiárdozni, de ő máris a közös jövőnket tervezgette, pedig még csak flörtölgetés volt, testi kontaktus egy szál se. Ilyenkor jöttem elő azzal a dumával, hogy a barátnőmmel már a szakítás szélén állunk stb. stb.; egyszer még odáig is elmerészkedtem, hogy bekamuztam, hogy szakítottunk is. "Sajnos" az éppen aktuális kaland egy kő ateista leányzóból bő fél éve bigott katolikussá vált leányzó volt, aki a szexet nem igazán tartotta volna elképzelhetőnek házasság nélkül, úgyhogy csak egy kis lassúzás meg csókolózás volt a kolesszobájában, aztán mentem haza a barátnőmhöz. Februárra aztán mindig helyrejöttem, lepattintottam a mellékest és ment tovább a l' amour az "igazival".

Az egyik ősszel egy elég dögös szőkére pörögtem rá, de a kelleténél lényegesen jobban -- komolyan úgy éreztem, hogy nagyon belezúgtam, csaptam neki a szelet rendesen. A haverom próbált visszahúzni, hogy nem kéne, februárra úgy is átlendülök ezen a ponton, de addigra már úgy voltam vele, hogy egy kicsit már elég volt a helyes, de nagyon konszolidált barátnőből. Olyasvalakire vágytam, aki nem pénzügyes, akivel lehet rendesen dumálni, és aki nem csak hosszas könyörgésre vesz csak fel valami igazán dögös cuccot. Szóval hat hét őrlődés után összejöttem Szőkével; az utolsó három hétben már feltűnően szemét voltam Helyessel, rendszeresen pedzegettem, hogy nekem elég lesz ebből a kapcsolatból. Így visszatekintve vérgeci voltam - elmentünk vacsizni, és akkor is direkt összevesztem vele, meg is ríkattam a problémáim hosszas, de kíméletlen sorolásával. Persze a végső szót nem mondtam ki, mert Szőke, noha dögös volt és okos, elég felületesnek tűnt, nem olyasvalakinek, akivel hosszú távon is jól érzi magát az ember. Gondoltam - mondom, elég nagy szemét voltam -, hogy ha mégis kiverem a fejemből Szőkét, akkor Helyes annál jobban meg lesz könnyebbülve, ha pedig mégis Szőke mellett kötök ki, akkor annál könnyebb lesz szakítani helyessel.

No, egyik nap munka után (Szőke a kollégám volt) a munka utáni csevely közben nem bírtam magammal, és szerelmet vallottam Szőkének - akinek persze soha egy árva szóval sem említettem Helyest. Így viszont a Helyessel való szakítás vált elég sürgőssé, lévén, hogy nem szerettem volna, ha összefutnak a lakásomban, és Helyes akkor már másfél éve heti öt napon át nálam lakott. Megint belekezdtem egy veszekedésbe, aztán egy teljes éjszakán át tartó huzavonában szakítottunk, amiben Helyes az utolsó könnycseppjét és elsírta, és hosszasan könyörgött a folytatásért - megjegyzem, ha nincs Szőke, már vissza is táncoltam volna. Másnap reggel is sírva ment el, én meg egy nagy patkánynak éreztem magam, de mivel Szőkét vártam vacsorára, inkább főzni kezdtem.

Megkezdődött hát egy másfél éves viszony Szőkével, aki, noha elég jól edukált volt, valóban egy totál üresfejű és érzéketlen teremtésnek bizonyult. Zéró empátiával bírt a csaj, nem igazán volt vevő intellektuális programokra (vagyis csak nagyon korlátozottan: egy művészfilmet még meg lehetett vele nézni, de beszélni már nem lehetett vele róla, leginkább azt várta, hogy majd én beszélek, ő meg szétvált ajakkal hallgat). A konfliktusokban szívesebben vállalta a mártírszerepet, mint hogy konstruktívan álljon a dolgokhoz. Leginkább elnézést kérni szeretett: simán átgázolt rajtam, hazavágta a számítógépemet (kikapcsolta, hogy e-mailezhessen, amikor direkt úgy mentem el hazulról, hogy ne kapcsolja ki, mert éppen fut valami nagyon kritikus dolog rajta), aztán rám nézett, és azt nyöszörögte: elnézést. A szexuális életünk is ennek megfelelő volt: amikor és ahogy neki megfelelt, az volt, más meg nem volt, és hát az igényeink nem nagyon voltak szinkronban. A kapcsolatunk így leginkább abból állt, hogy én udvaroltam neki folyamatosan, hogy felélesszek valamit a megismerkedésünk időszakára jellemző tűzből, vagy frusztrált szemrehányásokkal árasztottam el, vagy én voltam hivatalos pasija az iszonyatosan sznob és beképzelt családjának iszonyatos hangulatú, dögunalmas rendezvényein. Szilveszter egy rakás ismeretlen szívsebész között egy budai házban, hálaadás napi vacsora a szenilis nagymamával Szőke családjánál, ahol enyhén levegőnek voltam nézve estébé. Kiszállni meg nem tudtam a kapcsolatból, legalább részben azért, mert azt gondoltam: így vagy úgy, de legalább egy dögös szőkével járok, mint egy képregényhős.

Aztán elment hat hétre külföldi rokonokat látogatni, még rám bízta a Teveklubos tevéit, nehogy elfeledkezzem róla. Hat hetem volt, hogy átgondoljam a kapcsolatunkat, úgy döntöttem, sokkal türelmesebbnek és kedvesebbnek kell lennem, kábé láttam is, min és hogyan kellene változtatnom. Kicsit gyanús volt persze, hogy a levelei még a szokottnál is vizenyősebbek, de azzal biztattam magam, hogy majd ha hazajövünk, helyrekalapáljuk a dolgokat. Haza is jött, két nappal később tudtunk csak találkozni. Nyíltan nekiszegeztem, hogy szeret-e még; azt mondta, igen. Elmondtam, mire jutottam, lefixáltunk egy közös nyaralást.

A héten kaptam egy határidős melót, elmebeteg, ráadásul elérhetetlen megbízókkal, csütörtökig csak tepertem egyfolytában, de végül kész lett az anyag, postáztam is, már alig vártam, hogy találkozhassak végre a csajommal. Találkozunk is, új frizkó, ami egy kicsit gyanús volt, lévén az a fajta csaj, aki kizárólag lelki válság idején vágatja a haját csutkára. Mondom: van valami baj? Azt mondja - úgy, hogy hat hétig váratott magára, lényegében azzal telt a nyaram, hogy a kapcsolatunkon meditáltam, majd két napja beszéltük meg, hogy akkor minden más lesz - igen, már nem vagyok szerelmes beléd. Ennél többet nem volt hajlandó kibökni, hacsak azt nem, hogy a szerelem azért szállt el, mert nem ápolok elég jó viszonyt a saját családommal. (Ami egyébként nem volt igaz, mármint nem kergettük egymást késsel vagy ilyesmi.) Na, ezután a giga-mega bullshit (és a tipikus tinédzserkifogás, ami szerintem messze alkalmatlan arra, hogy huszonéves emberek hosszú távú viszonyait zárják le vele) után fogtam magam és leléptem, minden további szó nélkül, két héttel később a Deák téren a kezébe nyomtam a nálam maradt cuccait egy szatyorban, aztán game over - vagyis dehogy.

Fél évig tettem pokollá a barátaim életét a szerelmi szenvelgéssel, illetve azzal, hogy görcsösen próbáltam meg laza lenni és becsajozni. A becsajozás végül össze is jött. Először egy három hónapos kapcsolatom lett egy csajjal, akivel a szokásos egy hónap ismerkedés helyett egy hét alatt jöttem össze, mert teljesen összetört attól, hogy a villamosmegállóban megláttam a részeg barátait, mintha nem lettem volna nagyon is hozzászokva a részeg egyetemisták látványához. Más választásom nem volt: vagy összejövünk vagy soha többet nem mer velem szóba állni. Aztán megismerkedtem egy fotós lánnyal, aki ugyan tízszer huzatosabb életet élt, mint én, de állati okos volt, könnyfakasztóan vicces, arról már nem is beszélve, hogy mindehhez még Szőkét is túlszárnyalóan jó teste volt. Okulva a Helyessel történtekből, mindenféle hazudozás és felvezetés nélkül szakítottam Ms. Három Hónappal (a dolgomat azért eléggé megkönnyítette, hogy a csontrészeg barátnője merő humorból leöntött sörrel és nekem esett ököllel egy kollégiumi beforepartyn, a barátnőm meg nem érezte, hogy neki ebben az ügyben teendője lenne). Összejöttem Fotóssal.

Erre megint feltűnt az életemben Szőke: ezúttal nem a kollégája, hanem a főnöke lettem, ő meg elég gátlástalanul elkezdett velem flörtölgetni. Az iWiW révén persze akkor már rég tudtam, hogy az utánam levő kapcsolatai is gallyra mentek, gondolom, megint arra játszott, hogy majd eleget játssza nekem a csini csajt az irodában, és én megint nem fogok tudni neki ellenállni, megint sutba vágok a kedvéért egy hosszabb kapcsolatot, hogy aztán megint lepattinthasson, ha már megint nem szerelmes belém. Udvariasan nem voltam vevő a dologra, megmaradtunk kollegiális szinten, de semmi egyéb. Amikor aztán egyre húzósabbban kezdett el nyomulni, feltettem a blogomba egy bejegyzést, ahol megírtam, elég kendőzetlenül rá célozva, hogy soha nem fogok megbocsátani azoknak, akik csúnyán szakítottak velem - mint ahogy én sem tudok megbocsátani magamnak a Helyessel történtek miatt.

Azóta felszívódott, én meg azóta - két éve - együtt vagyok Fotóssal. Néha eszembe jut, hogy lehet, hogy a sors azért büntetett meg Szőke infantilizmusával, mert én is szemét voltam Helyessel; most pedig azért élhetek mégis normális kapcsolatban, mert Ms. Három Hónappal a kényelmi szempontokat félretéve, normálisan szakítottam. Fotóssal már nem szándékozom szakítani.