Van egy lány Anna akit ismerek már jó tíz éve, de csak így haverok voltunk. Aztán valamikor kb. 5 éve ez egyszer csak hirtelen megváltozott bennem. Persze ekkor ő egy komoly kapcsolatban volt, így igyekeztem magamtól elhessegetni a gondolatot és nem foglalkozni vele; sem a lánnyal. Három évvel később én külföldre költöztem dolgozni; fél évre rá kapok egy telefon hívást, hogy itt vannak Londonban és mi lenne ha összefutnánk. Mint kiderült nem a pasijával jött, mert szakítottak, hanem barátokkal. Eltöltöttünk két kellemes napot együtt, utána én gondoltam „adok neki egy esélyt", hogy megismerjem, aztán majd kiderül hogyan tovább. Elkezdtünk levelezni, majd rendszeressé váltak a napi órás MSN beszélgetések, befigyelt egy hetes Olasz nyaralás négyesben. Szóval mint barátok elég közel kerültünk egymáshoz. Bár nem igazán közeledtem (igencsak rettegek az elutasítástól), de ha véletlenül mégis hát elég hidegen fogadta. Szóval tudom nem lett volna szabad reményeket táplálnom, viszont volt köztünk egy állandó elég vaskos poénkodás a szexualitásról, ami ugyan tőle nem csak nekem szólt hanem a környezetében minden pasinak. (Ha pszichológus lennék azt mondanám, hogy így igyekszik felkelteni a pasik figyelmét amire szüksége van mint feed-back-re az alacsony önértékelése miatt, hogy ő igen is jó csaj.) Plusz elindult egy játék kettőnk közt ami kb. kettőnk párkapcsolatáról szólt. Olyan szinten, hogy tízen fős társaságban kocsmában hallom egyszer csak az asztal túlsó feléről ahogy épp mondja egyik barátnőjének „…de boldog vagyok, mert itt van Áron (én), aki a vőlegényem…"

Ami bár tisztában voltam vele csak poén, a fentivel együtt kb elég volt ahhoz, hogy a viszonylag tapasztalatlan szívem összezavarja.

Vissza a fővonalhoz a Londoni látogatáshoz képest közel egy év telt el. Épp tervezi javában, hogy átköltözik ő is ide, mivel anyagi okok miatt muszáj lépnie. Ekkor van egy viszonylag jó alkalom, hogy én is lépjek. Egy közös ismerősünk esküvőjére megyünk együtt, de én még midig meglehetősen bizonytalan vagyok az érzéseimben, meg aztán úgy voltam vele, hogy a nem egész egy hónap múlva költözik át hozzám lakótársnak hetekig együtt leszünk minden nap és különben is ha jól nemet mond legalább ne a legjobb haverjaim előtt legyek kikosarazva. De arra jó volt, hogy miután elváltunk és én visszajöttem GB-be rájöjjek mennyire, hiányzik és hogy szeretem. De hát akkor sem MSN-en fogok szerelmet vallani, szóval vissza a régi kerékvágásba. Mivel korábban kb ilyen „legjobb barátnő" kategória lettem szinte mindent tudtam, hogy kivel mikor hogyan bonyolódott különféle szerelmi és/vagy szexuális kalandokba most is beszámolt, hogy épp kivel, mikor randizott, de mivel a következő kb két hétben stílusa kicsit megváltozott és elég izgatott lett én ugye elkezdtem aggódni, hogy megint belemegy valamibe. Szóval végül is MSN-en meglehetősen bénán tudatattam vele, hogy számomra ő több mint barát. Ő közölte, hogy hát nem tud el képzelni így barátok közt egy viszonyt stb. Majd mint később kiderült erre egy napra sikerült összejönnie egy mindkettőnk közös régi barátjával, akivel nagyjából az esküvő óta flörtölget sms-ben, meg telefonon, csak nekem mélyen hallgatott erről az egészről. Slusszpoén a srác ekkor azon kívül hogy egyik legjobb haverom tisztában volt vele mit érzek a lány iránt.

Egy hét múlva azonban itt velem lakótárs, én mint aki savanyúszőlőbe harapott érzem magam, bámulom bánatos kutya szemekkel. De hogy legalább ő ne érezze szarul magát az otthon hagyott friss szerelem, barátok, család, munka, stb… miatt igyekszem a kedvében járni. Elmegyünk rendszeresen bulizni, koncertre, kirándulni, stb…

Bár én legelején tudattam vele, hogy ez hogy én reménytelenül vágyakozom utána számomra nem egy idilli állapot és szeretnék olyan távolságot tartani amekkorát csak lehet, de ez perpillanat lehetetlen, mivel hetekig lakótársak leszünk (Sőt egy idő után üres szoba hiányában egy szobába költözve éltünk újabb hetekig.), szóval legyen a kezdet addig elhalasztva míg sikerült munkát+szállást találnia és elköltözött.

Másfél hónap együttlét után végül sikerül elköltöznie. Utána bárhová megyek összes ismerősömtől (Mivel kb az összes itteni ismerősöm közös ismerős lett, mivel igyekeztem mindenkinek bemutatni, hogy mihamarabb legyenek barátai és ne érezze magát egyedül.)

hallom vissza, hogy mennyire hiányzok Annának és hogy mennyire szeretné ha barátok tudnánk lenni. Mindezt úgy hogy mialatt együtt laktunk az jött hozzám vissza, hogy kifelé panaszkodik: miért nem szállok már le róla, meg hogy én őt nem szeretem csak bebeszélem magamnak (jah ezt nekem is az orrom alá dörgölte). Majd eltelik újabb két hónap, mivel érzelmileg meglehetősen labilis alkat vagyok sikerül begyűjtenem egy jó kis depressziós rohamot , mivel Annán kívül egy igazi barátom van itt (Tibi) aki ekkor épp Magyarországon van szabin. Felhívom Annát csakhogy beszéljek valakivel. Egy óra múlva itt van nálam beszélgetünk, majd mikor hazaviszem pityereg a kocsiban, hogy ő nem akarja, hogy így elváljunk. Míg pár napra rá visszajut hozzám, hogy miket mondott a pasijának rólam aki kb. két héttel azelőtt volt itt látogatóban. Majd elkezdünk MSN-en beszélgetni persze amikor szóba hozom akkor ilyen „drágám te most nekem hiszel, vagy a szemednek" szitu szerűen kezeli az egészet és témát vált. Majd közli velem: „hogy csak most jöttem rá valójában mennyire is szeretlek", bármit megtennék, hogy helyrehozzam, stb….

Két hétig MSN-en beszélgetünk, meg néha telefonon, majd születésnapján elmegyünk kettesben vacsorázni. Utána egy hétre rá van egy házibuli ahová én nem megyek el. Mikor megkérdezi miért nem voltam mondom mert nincs kedvem nézni ahogy az orrom előtt flörtöl másokkal pár feles után. Eltelik egy újabb hét ő haza megy Mo-ra a családjához karácsonyozni. Decemberben párszor beszélünk MSN-en, mivel egyszer beszóltam neki erre megsértődött és egy hétre letiltott. Majd mikor megint beszélünk közli, hogy hát összegzi az évet és levonta hogy mekkora szemét dög volt és hogy mennyire hiányzom az életéből. Mikor visszajön GB-be, megérkezik hajnali háromkor felhív hogy nincs szállása és diákszállóba nem engedik be. Én ekkor éjszakás műszakban dolgozom, munkából elkéredzkedem. Érte megyek, hazaviszem, megágyazok neki, vissza dolgozni. Másnap közli, hogy januárban szakított a pasijával, de még decemberben mielőtt hazament volna összejött az egyik közös haverunkkal Palival aki ráadásul Tibinek elválaszthatatlan cimborája plusz lakótársa. Ergo Pali valamennyire haverja Anna előző pasijának is plusz avval is tisztában volt én hogy érzek.

Hát mondanom se kell meglehetősen összeomlottam. Utána még egy jó másfél hétig őrlődünk. Ő próbál megértőnek látszani, ígérgeti hogy igyekszik úgy kezelni a helyzetet, hogy számomra legkevésbé fájjon, hogy mennyire fontos vagyok számára, bla-bla. Mialatt megint hallom vissza, hogy másoknak meg panaszkodik kifelé miért zaklatom még mindig, miért nem hagyom már békén. Slusszpoén, hogy mikor egyszer Tibivel mennék bulizni és előtte náluk iszunk, betoppan és bár három háznyira lakik és tudja hogy épp ott vagyok nem bírja ki hazáig, ott falják egymást a pasijával az orrom előtt. Mikor legközelebb beszélünk persze mentegetőzik hogy bár tudta hogy nagyon szarul fog nekem esni az egyik barátnője annyira erősködött hogy menjenek be igyanak meg egy felest. (Ennyit arról mennyire vagyok én fontos neki.) Ezek után mikor közöltem, hogy akkor jobb ha soha többet nem találkozunk, még nyavalygott, hogy nem lehetne csak egy ideig míg lenyugszom. Köszi.

A ciki az egészben hogy helyben nincs olyan sok magyar szóval ha kerülöm őt akkor vele együtt az ismerőseim nagyját, ergo szociális életem nulla körülire redukálom vagy nézhetem hogyan bagzik az orrom előtt a pasijával és emlékeztet mindannyiszor milyen az mikor az ember szívét kitépik, a sárba hajítják és utána még külön rá is taposnak.

Csak egy gondolat jut erről eszembe. A mondás madarat tolláról, embert barátjáról alapján ilyen barátokkal én milyen ember lehetek?
:(

UI: Bár azóta eltelt fél év és már van valaki más nekem, az ahogy bánt velem még mindennap eszembe jut és órákon át nem tudok szabadulni a gondolattól