Ma van az első születésnapunk, és ezekben az emelkedett pillanatokban két dolgot tehetünk:

1, Mindenkit elhívunk a ma esti Szakítósbulira a Corvintetőre, ahol lehet ismerkedni és szakítani, ezt a szándékot lufival fogjuk megjelölni. Lesz szakítódarts, mert imádtátok, plusz szakítóstrikót osztunk ingyen és pénzért is. A szakítóskönyvből még csak a vásárlási utalvány lesz (mer a könyv még nincs kész), de az is nagyon jó!

lesz meccs a teraszon, zene a teremben (ilyen lefogyasztható ezresért), meg különterem nagy erkéllyel, hogy összebújjanak, akik azért jöttek.

ennyi.

ha ezek után is van kifogás, akkor tényleg ne gyertek.

2, Mivel sokszor, sokmindent kérdeztetek már tőlünk, mi meg nem mindig válaszoltunk, ezért a ma kivételt teszünk: mindenre választ adunk. Ha érdekel, hogy miért csináljuk, hányszor törték össze a szívünket, mi hányszor tapostuk el másét, miért csinálunk könyvet és pólót, vagy egyszerűen valamit kérdeznétek a szakításokról, akkot most megtehetitek. Kommentben vagy emailben írjatok nekünk.

3, Végül álljon itt egy egy tipikus szakítósztori, amiben a lány vívódik két csávó között, ahogy csak ő tud: Kellett, megszereztem - talán ez mindennél többet elárul levélírónkról.

Kedves Szakítshabírsz!
Már nagyon régóta olvasom a blogot, gondoltam végre írok is
valamit.Előre szólok, hosszú lesz.
6 évvel ezelőtt összejöttem a nálam 5évvel idősebb Dáviddal.Én akkor
16voltam.Megláttam, belezúgtam, kellett, megszereztem.Két és fél éven
keresztül úsztam a boldogságban, úgy éreztem nem lehet ekkora
mázlim.Mikor is jöttek a beszólások a barátaimtól, hogy nem avgyok
normális, amiért ilyen fiatalon lekötöm magam.Eleinte nem érdekeltek,
de aztán elkeztem rajta gondolkozni. Úgy éreztem én mindent megteszek
érte, ő meg csak élvezi, de tenni nem tesz semmit.A szeretlek szó még
csak egyszer sem hangzott el addig a szájából. Sokat gondolkodtam,
elbizonytalanodtam.Mikor ezt elmondtam neki, teljesen kiborult,
elkezdett teperni.Utána kb egy hónapig minden szép és jó volt, majd
megint elromlott. Nem bírtam tovább, szakítottam. Nagyon ki voltam
borulva, de hamar vigasztalódtam egy tőle teljesen különböző fiúval,
Krisszel.Krisz mellett igazán nőnek éreztem magam, figyelmes volt,
kedves, bókolt, egyszóval köze nem volt Dávidhoz. De hamar rájöttem,
hogy mégsem rá van szükségem, lassan megőrültem attól, hogy mennyire
csöpögős tud lenni. Elgondolkodtam, és megint Dávidot akartam.De
nagyon.És sikerült, újra összejöttünk. Nagyon boldog voltam, mindent
megtettem Dávidért, hogy kiengeszteljem.És ő is kedves volt velem,
figyelmesebb. A gond csak az volt, hogy belekeveredett egy furcsa
társaságba. Teljesen megváltoztatták őt. Elkezdett nagyon bunkó lenni,
semmibe vett, mikor velük volt.Átlag heti egyszer találkoztunk, és
akkor is velük voltunk. Hozzáérni nem lehetett, mert az a barátai
előtt ugye ciki.De mikor érjek hozzá, ha csak ilyenkor találkozunk?
Nem volt hajlandó meghallgatni.Ha valami problémám volt, és ezt
megakartam vele beszélni, ha éppen nem tetszett neki, egyszerűen csak
nem válaszolt. Én egyre jobban csak hergeltem magam, a végére persze
én lettem a hisztis picsa, és semmi nem oldódott meg. Egyre rosszabbul
éreztem magam, de reménykedtem, hogy majd minden helyrejön. Próbáltam
vele beszélni, elmondtam, hogy mi a problémám, hogy én ezt már nem
bírom így, de nem hallgatott meg. Vártam, hátha jobb lesz, de semmi
nem történt.Már nem szerettem, hát szakítottam vele. Majd összejöttem
Zsoltival. Először éreztem úgy, hogy ugyanazt várja el valaki tőlem,
mint amit én tőle. Nagyon jól működött minden, tényleg nagyon jó volt
vele, egy baj volt csak, akárhogy is próbáltam, nem tudtam úgy
megszeretni őt, mint ahogy Dávidot szerettem. Pedig nagyon is
próbálkoztam vele.Közben Dávid próbálkozott, nyomult, újra velem akart
lenni. Én meg nem tudtam dönteni. Válasszam Dávidot, akit mindenkinél
jobban szeretek, akármilyen bunkó is tud lenni?Vagy inkább Zsoltit,
akit bár úgy képtelen vagyok szeretni, mint Dávidot, mégis sokkal
kedvesebb, és figyelmesebb? Nem mertem Dávid mellett dönteni. Elég
sokáig húzódott ez a hármas dolog, közben többször is sor került
Zsoltival a szakításra, de mindig újra összejöttünk. Aztán vele is
rossz lett, ezután jöttek más próbálkozások. Próbáltam másba szerelmes
lenni, boldog lenni, de nem ment. Közben mindketten nyúztak, ők is
szenvedtek, és én is. Mással nem tudtam vigasztalódni, az egyéjszakás
kalandok se jöttek be. És még csak jobban sem éreztem magam tőlük.
Majd újra összejöttünk Zsoltival, úgy éreztem nagyon akarom.És jó
volt, egy ideig. Majd bekattant.Teljesen ki akart sajátítani.Sehová
nem mehettem el, kiakadt ha mégis nélküle mentem el, de ő nem akart
jönni sehová. Jöttek a folytonos veszekedések, teljesen kikészített.És
a szerelem ismét elmúlt.Szakítottunk, persze én voltam utána a szemét,
amiért nem akartam újrakezdeni. Próbáltunk jóban maradni, de ő nem
igazán akart "csak" a barátom lenni. Volt egy pár hónap nyugi, semmi
komoly, mikor ismét úgy éreztem, Dávidot akarom (itt már gondolom
sokan gondoljátok, hogy egy komplett idióta vagyok..).Elkezdtünk
találkozgatni, majd rövidesen újra összejöttünk.Sokat változott, de
tényleg, és én nagyon jóléreztem vele magamat.El se hittem, hogy képes
ekkora változásra.De sajnos ismét eljutottam oda, hogy kezd elromlani,
én meg már nem vagyok olya szerelmes mint 6évvel ezelőtt, na meg
tapasztaltabb is vagyok egy kissé. De még azt, hogy mi lesz ennek a
vége, nem tudom, mert most épp együtt vagyunk, de én már belül nagyon
szenvedek, ráadásul megint úgy érzem, hogy Zsolti az, akire igazán
szükségem van.Egy igazi kretén vagyok, amiért képtelen vagyok dönteni,
mindig a másik kell, aki éppen nincsen velem.Ez egy ördögi kör azt
hiszem. De mégis Zsolti volt az, akivel mindig is a legjobban éreztem
magam. Talán ez a büntetésem, amiért ennyi ember szenvedett miattam.
Még nem tudom, hogy mi lesz a vége, de ha érdekel, majd megírom
nektek.
Várom a véleményeket!