Csodás, éveken áthúzódó szakítás: én úgy értem, hogy sztár is van a dologban (ezért összejön az egyik „előadóval”, jól elvannak egész este), majd a szemét testvér lenyúlja, és a végére és a végére még bejön ez az iwiw, ezekért a posztokért érdemes csinálni a szakítósblogot.
Sziasztok! Viszonylag régebb óta vagyok olvasója a blognak és hát mondjuk úgy, hogy sokat „tanultam” az itt olvasottakból és rájöttem, hogy nem Én vagyok az egyedüli balfék, akit állandó jelleggel néznek marharépának a kedves nőnemű embertársaink - néha én is őket. Állítólag. De ez nem igaz:P
Szereposztás: én - (fiú), (most) 27, a nem épp szakítás-specialista. ’szőkítettnő’ (lány ), (most) 22, aki kifogta az ebihalat (persze csak kispálék után, és szabadon…). Van még szereplő bőven, de azt majd menetközbe
Lényegében az utóbbi hetek/napok történései késztettek arra, hogy megírjam saját sztorimat nektek, ami egy 5 éves, kiábrándító kapcsolat összefoglalója…
Az eleje zippelve: 2003. június 28-a, este. Haverok. Buli. Soktömény. Kezdőőőődik. Zenéstáncos szórakozóhely. Töményen-ittas állapot. Szőkítettnő jelen. Én, az éppen egy szintén csalódást hozó kapcsolatból kilábaló fősulis srác amolyan „szarjá’bele-szólazene” alapon összegabalyodik szőkítettnővel. Másnap (kedves barátai nemkis unszolására) felhívja. Hát így kezdődött. Nyár után. Én fősulin Messzetávol (200km). ő otthon (még középsuli). 7végente talik. Soksoksok(…) szex . Programkodások. Bulik. Egyszóval jól elvoltunk, bár számomra nem volt az a hatalmas „lilaköddelelszállazagyam” kapcsolat, de a csalódásom után nem is erre volt szükségem, hanem hogy szeressenek. Ő szeretett. Viszonylag hamar. Viszonylag nagyon. Nekem pedig imponált, hogy szeretnek. Nagyon. El is voltunk így 2-2,5 évig. Aztán jött neki a középsuli vége. Érettségi + fősulira jelentkezés. Én ekkortájt Pestiába kerültem a munkám miatt. Ő is ide jelentkezett. Felvették. Összeköltözés? Összeköltözés!! (utólag átgondolva az első hatalmas hiba…). Az eleje persze az újdonság erejével hat. Vagy inkább hét. Hónap. Ennyi telt úgymond felhőtlenül. Aztán egyre több veszekedés. „A barátaid fontosabbak”. „Nem foglalkozol velem eleget”… Azt hiszem minden férfitársam átélt már a hasonló vitákat, nem ragozom. Gondok mélyülnek. Egyrecsak. Aztán jött az első nagy kiábrándulás: bulit szerveztünk, ami kicsit nagyobb volumenű lett attól, mint amit Mi, hülyegyerekek is képesek megcsinálni úgy, hogy közben nem adósodik el 3 generációra. Én hatalmas gondban a szervezéssel (pénzügyi gondok, szervezési gondok…). A lényeg, hogy ami másnak 3 nap felhőtlen szórakozás és zene volt, az nekem 3 nap küzdelem az adósság, a totális csőd és a reménytelenség ellen. Mondjuk úgy sikerrel, kihoztuk amit lehetett. Szőkítettnő is. Hogyan? Hát mivel én egy f@sz vagyok és nem foglalkozom vele, hanem azzal, hogy ne legyen százezres adósságom, ezért összejön az egyik „előadóval”, jól elvannak egész este (ennyit érzékeltem belőle + ezt, hogy keresem és nem találom sehol). Balhézunk. Azt mondja tényleg semmi nem történt, beszélgettek. (Persze csók és még ki tudja mi is történt, mert ugye ezek az infok hozzám egy ~év elteltével jutnak el. Érdekes.) Nembaj. Folytassuk. Jó lesz. Nem lett. Így közel 1 évnyi együttlét után elköltözöm. Még egy évig összejárunk kisebb nagyobb intenzitással. Hol csak szex. Hol megint jó. Hol nem. Hol neki pasija van. Persze akkor is kellettem. Mire? Szexre. Azt hiszem. Vagy nem. Igazából már csak amolyan levezetés kellett volna legyen. De nem az volt. Elkezdtem azon gondolkozni, hogy mi lenne ha… Ha mégis megpróbálnánk. (Újabb hatalmas hiba). Ő is szakít a másikkal. 2-3 hét teljesen rendben. Aztán egy reggel arra ébredek, hogy rosszérzés. Felhívom. Buliból hazafelé tart. Nem egyedül. Oké, akkor részemről ennyi. Vége. Nem törődik bele. Engem akar, belém szerelmes. Órákat telefonálunk. Én arról beszélek, hogy vége, szőkítettnő arról, hogy nem lehet vége. Elfogadja. Énis.
És akkor amiről igazából beszélni akartam, csak valamennyi háttér-ismeret szükséges a megértéshez (bár nekem a teljes 5 év ismeretanyagából sem sikerült kibogoznom, hogy ezt most miért…): ~ 2-3 hete akkor már nem is beszéltünk. Elkezdtem keresgélni és találtam is. Szerencsém volt. Nevezzük ezért Szerencsének:D. Épp bulizni készülünk Szerencsével. Elindulás. Hoppácsak nézd már, ott van szőkítettnő. Mit kereshet itt. Tesómmal bizniszel valamit (tudni illik együtt lakunk mi 3an: Tesóm-Én-Másikhaver). Nem tudom. Nem érdekel. Őt viszont annál inkább. Meglátott minket. Láttam a szemében a tört, ami ezután átfúrta a szívét. Nem éreztem semmit. Sem elégedettséget, sem zavart, sem aggodalmat. Szerencsém azonnali kérdése: akkor most ezek dugnak??? Mondom neeeem. Ezt ő nem. Soha. Én meg amúgyis túl vagyok ezen az egészen. Végleg. Aztán reggel hazaérve ott találom a lakásban. Akkor már tudtam, hogy igaza volt Szerencsémnek. Csak nem érdekelt. Aztán nem is foglalkozva ezzel az egésszel közel egy hónapig múlt 7vége felé poénból megemlítettem Másikhavernak, hogy „Te figgy, énszerintem tesóm+szőkítettnő izé, kamaty…” Erre ő teljesen természetesen: „tudom, Tesó kikotyogta részegen egy buliba”. Namost esett le az egész. Nekem is. Amiről eddig nem akartam tudomást venni, hirtelen gondolatokat öltött. Nem szóltam. Sem tesómnak, sem szőkítettnőnek. Vártam. Mit? Nem tudom. Őszinteséget. Legalább tesómtól. De nem kaptam. És jön a slusszpoén. Szőkítettnő nem tudván, hogy tudom ír iwiw-en. Persze neki megint van barátja. Engedjétek meg, hogy némi szemelvényt küldjek tegnapi tartalmas levelezésünkből így végezetül és bizonyításképp, hogy kezdem kinőni gyermekes nemtudokszakítani állapotomat:
SZ: „Fogalmam sincs, hogy eszedbe jutok e néha, de azt tudom, hogy én pár napja nem tudok semmi másra gondolni, csak rád!... Tudom, hogy semmi jogom ilyeneket írni, meg, hogy tovább akarsz lépni, meg, hogy ennek semmi értelme, de akkor is iszonyúan hiányzol…Fogalmam sincs mikor lesz egy olyan nap, hogy ne gondolnék rád…talán sosem leszek igazán boldog…Úgy gondolom egymással nem lehetünk boldogok, de különkülön sem…”
ÉN: „nem tudom mit kellene írnom, mondanom erre, kb nem tudok mit. nem igazán értem, hogy miért kellett ezt és így csinálnod…bár a te dolgod…és remélem ebben nem lesz igazad”
SZ: „Sajnálom, hogy töröltelek iwiw-en… Ami azt illeti, igen dühös voltam és nagyon fájt! Ki akartalak törölni az életemből, de rá kell jönnöm ez sosem fog sikerülni!...”
ÉN: „én spec nem arra gondoltam a "miért kellett.."-el, hogy töröltél és mikor fel akartalak köszönteni leoltottál hanem sztem tudod... de hagyjuk is sztem ezt, mondom, h nincs közöm hozzá…”
Ekkor tudatosul benne, hogy tudom mi történt tesómmal…
SZ: „Sajnálom, hogy azt gondolod rólam amit, végülis jogos! Csak az a gáz, hogy tudod, hogy nem ez vagyok… Nem fogok magyarázkodni, ahogy te sem tetted mikor megláttalak titeket együtt…Az egész meg ami történt ezután, úgy gondoltam miért ne?! Te úgyis szarsz rá! Nem érdekellek!... Annyi őrültséget amit azóta csináltam, hogy megláttalak vele, soha életemben nem követtem el!...Sajnálom”
ÉN: „én nem várok semmiféle magyarázatot, nekem nem tartozol elszámolással, maximum magadnak...az pedig, hogy mondjuk úgy mennyire "alacsonyodsz le", vagy "alázod meg magad" szintúgy a te dolgod! én csak azt gondoltam, ezt te neeem, dehát nem épp egyedi, ha jól emlékszem történt hasonló...párszor...”
SZ: „Nem is tudom mi a szarnak írtam?! Talán azt gondoltam neked is hiányzom egy picit…Jah, és persze, hogy megkapjam mekkora egy ribanc vagyok! Végülis...”
ÉN: „Mit vártál??”
Nem jött ezután levél tőle és az újbóli jelölését is visszavonta…Nahát! Megyez nekem is J
Egyajelszó: MNK
Várom a kommenteket
Az utolsó 100 komment: