Van egy olvasónk, aki már másodjára küldi el terápiás jelleggel a vadászház történeteit. Története egy macskára és egy nőre van kihegyezve. A macskákat én is utálom, mert büdösek, önzőek és dorombolnak (Hajrá kutyák!), és azt hiszem, nem tudnék macskás lánnyal élni, kivéve ha a Macskanőről lenne szó.

Gitta (név megváltoztatva) egyetemi évfolyamtársnőm volt. Már első évben kiszúrtam magamnak, tetszettek távol ülő szemei, kissé darabos alakja, valahogy úgy nézet ki, mint egy totemállat. Másodévben már volt közös szemináriumunk is. Közben kiderült, hogy az akkori barátnőm gimis barátnője. Mivel barátnővel szétmentünk (ez egy másik sztori lesz), elhívtam Gittát párszor kávézni, elmentünk táncházba is, lassan alakulgatott köztünk a dolog. Gitta macskabolond volt, mindig volt rajta valami macskás, fülbevaló, póló, medál, kis macska-tetkója is a bokája fölött. Ő maga viszont maximum vadmacska volt, a karmát sosem húzta be, ha játszott, mindig talált módot, hogy megmarjon, akár szavakkal, akár tettlegesen is. Eleinte azt hittem, csak játék nála az állandó hátbavágás, a kezemre csapás, de nem. Ez komoly volt, erre akkor jöttem rá, mikor… De ez már a szakításhoz tartozik, és később jön. Szóval remekül alakultak a dolgok, egy hónap múlva felhívott magához. Addig csak heves csókok a büfében, a kocsmában, a lépcsőházban. Nem lettem szerelmes belé, de nagyon vonzott, és arra gondoltam, bármi lehet köztünk, még akár szerelem is. Beléptem a lakásába. Hát az eszméletlen volt. Teliszart macskaalom, a fotelnél felvisított, hogy bele ne üljek, épp oda hugyozott Cecilke, macskaszőr mindenütt. Mondanom sem kell, allergiás vagyok ilyen tömegben a macskaszőrre, be is durrant a torkom rendesen. De nagyon ágyba akartam bújni a kis karmincámmal, hát gondoltam, tűrök. A vacsora nem volt valami fergeteges, Cecilke ráadásul állandóan felugrott az asztalra, ellopta pl. a csirkémet. Az asztal mellett kirágott alu-ételek „látod, milyen ügyes Cecilke, ki bírja bontani” – visított Gitta. Kaja után a kanapéhoz kerültünk. Cecilke rámugrott a szekrény tetejéről – „de cuki, féltékeny” – kuncogott a gazdi. Kezdett elegem lenni a sztoriból, de mivel Gittán már nem volt póló, próbáltam az idomaira koncentrálni. Lekerült a melltartó is. Cecilke pedig közénk fészkelődött. Odabújt Gitta melleihez, és nyalogatni kezdte. Gitta rámnevetett: „Nézd de cuki, szopikál…” Azt hittem elhányom magam. Felvettem a pólóm, és elindultam kifelé. És az ő szájából jött a szakítómondat: „Nem hittem volna, hogy ennyire prűd, kispolgári f…sz vagy. Mondta a barátnőnk is, hogy ne kezdjek veled.” Csak arra tudtam gondolni, milyen édesek a nők: barátnőnk engem elfelejtett figyelmeztetni. Azóta is undorodom a macskás lányoktól.