Házinyúlra nem lövünk. Se vidéki értékesítőre, se a főnökre, még ha úgy is hívjuk, hogy góré, akkor meg pláne nem. Kínos szituációk eredménye a lakó- és munkahelyváltás, na meg a nagy-nagy fájdalom.

Kedves Szakítós!

Egy ideig nem akartam megírni a történetet. Igyekszem objektív lenni (ez eléggé nehezemre esik). Tömörítek, mert egyébként napestig olvashatnák a kedves olvasók. Így se lesz rövid.

A szereplők gárdája két férfiből és két nőből tevődik össze, bár az én szempontomból két férfi és egy nő. Az egyik férfi én vagyok (és budapesti, ez fontos tényező).

Munkahelyen vagyok, évek óta ott. Szeretek ott dolgozni. Sokéves párkapcsolatom romokban. Hogy, hogy nem, tavaly ősz vége felé valamiért elkezdek beszélgetni sokat telefonon az egyik vidéki kirendeltségen dolgozó hölggyel. Az ő párkapcsolata romokban. Nem akarok semmit tőle. Ő se tőlem. Beszélgetünk. Néha. De akkor sokat. Aztán hosszabb ideig mellőzzük egymás telefonos társaságát. Megvan neki is a maga baja, nekem is. Év vége közeledtével a párkapcsolatomat felszámolom, nem működik, békében elválunk, szétköltözünk. Lelkileg összetörtem, mégiscsak rengeteg évről van szó.

Karácsonyi céges vacsi, hölgy megjelenik ott is. Szokásos. Kicsit beszélgetünk, ő is visszaköltözött a saját városába a párjától. Nem beszélgettünk sokat. Nem volt hozzá hangulatom.

Februárig nem is nagyon beszélgetünk, bár február elején felhívott, hogy mi van velem stb. Február közepén késő este is dolgozom. Felhív. Ahogy felvettem a telefont, mondom, hogy majd visszahívom, erre hüppögve válaszol. Sír. Inkább azonnal visszahívtam, hogy mi van. Elmondta, hogy lett volt egy férfi, akihez sok reményt fűzött, de a férfi lepattintotta. Az okot nem ismerem. Később visszatérek rá.

Innentől sokat telefonálunk. Március első hétvégéjén azt mondja, hogy látogassam meg. Nem akarom, még a szakítást heverem ki. De mondja, hogy nem akar semmit, beszélgessünk. Na jó. Kocsiba vágom magam, és megyek vidékre. Beszélgetünk face-to-face, sokat. Egyszer csak az este vége felé egymásnak esünk, de nem történik meg minden. Mondtam neki, hogy nem akarok egyéjszakásat, mert ahhoz túlságosan kötődök hozzá (ok, lehet fikázni). Kérdezem, mit akar? Engem, velem lenni, nemcsak úgy. Hadd gondolkozzam. Adjon pár napot. A pár napból egy lett, hívtam, és mondtam, hogy akarom őt, ha ő is úgy gondolja még. Örült.

Onnantól kezdve szinte naponta megtettem Bp. és meg nem nevezett város távolságát. Oda-vissza. A szex olyan jó vele, mint soha senkivel, és úgy tűnik, ez kölcsönös. És még az is kiderült, hogy nemcsak az ágyban vagyunk jók, hanem minden nagyon jól megy azon kívül is. Nem kellett sok idő, hogy iszonyatosan szerelmes legyek. Nagy a távolság, nem akarunk egymás nélkül aludni egy éjszakát sem. Költözzünk össze. Tudom, hogy ő nem akar Bp-re, úgyhogy felajánlottam, hogy a munkahelyemen megbeszélem a távmunka lehetőségét. Bejött.

Közjáték:

Még az „összejövetelünk” előtt tudom a nőtől, hogy valakivel szokott még beszélgetni, és az a valaki azt mondta, hogy jobb lenne neki, ha távol tartaná magát a hölgy tőlem, mert én csak megszívatom őt. Kérdezem, ki az illető. Nem árulja el. Nem is baj. Mindenesetre gondolkodni kezdek az illető kilétéről. Volt, akire gondoltam, hogy talán, és van 1-2 olyan is, akire vagy nem is gondoltam, vagy egyenesen elvetettem a gondolatot, hogy ő fúrna engem. Őőőő? Neeem…. Sohaaaa.

Pár hete voltunk már együtt, amikor a nő el akarta mondani, hogy ki az illető, de én akkor már úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem tudom. De ő el akarja mondani. Hát tegye… És az az ember volt, akit zsigerből kiszanáltam a potenciális „fúrók” közül. A közvetlen górém. Az ügyvezető. Aki szintén sok éve volt párkapcsolatban akkor.

Közjáték vége.

Szép 7végét terveztünk 1 hónaposan (ekkor már tudtam góréról). Pénteken bent voltam az irodában. Reggel fura megérzésem van. Baj van. De csak megérzés. Hívom a nőt. Nem veszi fel. Tíz perc múlva visszacsörög. Kérdésem: „ugye góréval találkoztál?”. Válasz: igen. Csak megbeszéltek valamit. Nem tetszett a dolog. Ekkor durrant el az agyam, és amikor góré visszaért Bp-re, beszélni akartam vele, vagyis MEG akartam beszélni vele. Mert itt úgy látszik, hogy én beleköptem a levesébe, pedig nem, mert nem tudtam róla. Semmit. Góré begőzölt, nem lehetett vele beszélni. (fontos tudni, hogy én nagyon-nagyon jó viszonyban voltam ezzel az emberrel – és ez innentől kezdve végleg szertefoszlott)

Számomra világossá vált, hogy a februári zokogós telefonhívás oka góré volt. Erre rá is kérdeztem a nőnél. Igazam volt. Egy héttel az ominózus pénteki eset után volt egy veszekedésünk, pont góré SMS-bombázásai és telefonhívásai miatt (igen, féltékeny voltam). Ja, mert azt nem mondtam, hogy onnantól kezdve hirtelen számára érdekes lett a nő, hogy megtudta: én vagyok a hölgynek. Ez árnyékot vetett a jó kapcsolatunkra (legalábbis én akkor azt hittem, hogy jó). Tehát veszekedés: kiderült, hogy azon a pénteken góré megkérte a kezét! Gyűrűvel, meg minden… Persze a hölgy nemet mondott. Kérdőre vontam a nőt, hogy most akkor mi van, és mi volt, és mi az, hogy leánykérés, és hogy mi volt köztük. Semmi, szerinte. Mondom, szerintem egy férfi nem kéri meg egy nő kezét, ha nem volt semmi. Ő nem tudja, nem érti. Ennyiben hagyjuk. Majd lenyugszik.

Közben én érthető okokból felmondtam, új helyet kerestem magamnak. Az elválás nem volt zökkenőmentes, erre nem térek ki, mert ez más jellegű inkorrektség volt, habár a nő volt az oka.

Meg tudom third party forrásból, hogy áprilisban góré kidobja a nőjét. Sok veszekedésük volt ez által. Innentől érezhető az én kapcsolatom hanyatlása. Gusztustalan dolgok következnek: nézem a hölgy telefonját. Olyan SMS-ek vannak benne, hogy a szemem is kettéáll. Bili borul, este megbeszélés, ezt én már nem bírom idegekkel. Mit akar? Nem tudja. Velem akar lenni? Senkivel sem akar lenni (aha, női nyelven: VELED nem akarok lenni). Aznap este hazaköltözöm Bp-re. Azaz elkezdtem. Felmondtam a vidéki garázs-bérletet, pénteken viszem el az utolsó kanyart. Megbeszéljük, hogy most kap egy meghatározott időt, amíg végiggondolja. Tisztázom nővel: ez azt jelenti, hogy még PÁRKAPCSOLATBAN VAN, és VELEM, ennek megfelelően viselkedünk mindketten (habár a költözésem a felégetést mutatja, de nem tudok elszakadni a nőtől). Hétfőn SMS neki: hiányzik, szeretem. Nincs válasz. Kedden felhívom, beszélünk. Félrekúrt. Góréval.

OK, nem ordítok, nem akadok ki, góré elérte, amit akart. Számomra a félrekúrás egyenlő azzal, hogy nem akarom többé látni. Ezt meg is mondom neki. Erre kiakad, hogy MIÉÉÉÉÉRT? He? Nézek. Most mi van? Mondom, lefeküdtél mással, ráadásul azzal, akivel ezt az egész szart kikevertétek. Van két számomra fontos fotóalbumom, meg a lakáskulcsom. Ezeket nem hoztam el. Megállapodtunk a történtek ellenére: ha ő hozza vissza, megbeszéljük, hogy tudjuk-e folytatni. Ha postán küldi vissza, akkor értelemszerűen ő sem úgy gondolja. Én mindenesetre nem, én megmondtam neki, hogy lezártnak tekintem a kapcsolatunkat, de ha ő akarja folytatni, beszéljünk róla. De mondtam neki: nincs sok ideje arra, ha úgy dönt, hogy folytatni akarja esetleg.

Góré MÁSNAPTÓL, hogy én kiköltöztem, a nővel él.

Barom vagyok. Történések folynak. Szépen rendbe szedtem a lakást. Lakható lett ismét. Szép lett, jól érzem magam ott. Időközben megtaláltuk egymást góré exnőjével (nem, nem lesz semmi; csak egymás segítségével részleteiből összeraktuk a történetet, amelynek részletei több ponton erősen homályosak voltak). De már nem beszélünk, nem akarom tovább kínozni magam.

A történet konklúziója az góré exnőjével összerakott történet alapján:

Ennek kapcsán a következő derült ki: a nőt tavaly már gerincre vágta góré egy céges kirándulás alkalmával.

A nő végig úgy viselkedett, úgy tett, mint aki odavan értem. Végig góré után ácsingózott.

Arra kellettem, hogy górét befűtse, és ehhez nem átallott olyan eszközökhöz folyamodni, hogy én borítsam fel az életem, adjak fel mindent. Pedig örömmel tettem kettőnkért.

A nő fejében valami nem stimmel. Nekem nem áll össze, hogy hogyan tudta ennyire valósan beállítani a közös életünket, és hogyan hitette el velem, hogy nekünk tényleg van jövőnk.

Tönkretettek két embert azért, hogy vélt boldogságban élhessenek ők ketten.

Tanulság nincs, mert mind ismert klisé lenne.

Én túl fogom tenni magam ezen a történeten. Csak idő kell hozzá.

Sok boldogságot kívánok nekik! Én biztosan az leszek később. Csak ezt ma még nem látom. A történet meglehetősen friss.

Üdv Nektek!