Munkahelyi szerelem a jobbik fajtából: természetesen félrelépős, de a kapcsolatából a hölgy már nem kívánt kilépni, helyette meg akarta veretni a szeretőjét.

 

Üdv!

Barátot megcsalós, de végén inkább baráttal szánalomból együtt maradós, szeretőt megszívatós sztori következik, némiképp tömörített formában:

Történt úgy, hogy 2007 őszén munkába álltam egy állami hivatalban. Messze volt, a munkaórák hosszúak voltak, de tényleges munkát nem kellett sokat végezni, s sok frissen diplomázott jogász hölgy mozgott körülöttünk. Ha az embernek a fél napja elmegy a melóval és az utazással, akkor persze, hogy a munkahelyén próbál csajozni. Eleinte nem jártam túl sok sikerrel, majd egy hivatali „bulin” azon kaptam magam, hogy miután egyik ittasodó hölgyhöz sem sikerült közelednem, újra és újra az egyik lánynál kötöttem ki, akivel meg sem próbáltam flörtölni, ugyanis egy rideg, ellenséges nőnek tűnt. A bulin azonban remekül elbeszélgettünk, s egy harmadik személlyel együtt is indultunk el hazafelé. Útközben, lehet az alkohol hatására, panaszkodni kezdett, hogy Ő mennyire nem érdekli a jó fickókat soha. Ezt halván a harmadik személy, aki velünk volt, rákérdezett, hogy nincs-e barátja, hiszen Ő úgy tudja van. Nagyon nem akart a kérdésre válaszolni, majd csak kinyögött egy halk igent.

Pár nappal a buli után levelezést kezdeményezett velem a hivatalban, ami elég hamar átcsapott baráti társalgásból egyértelmű flörtölésbe. Kisvártatva elkezdtünk a hivatalon kívül is találkozgatni. Nem váratott magára sokat az első csók sem, amit nem sokkal később követett a közös együttlét. Kétségtelenné vált, hogy erősödtek az egymás iránt táplált érzelmeink.

Tisztában vagyok vele, hogy hibáztam, foglalt nővel nem kezd az ember, ha mégis, akkor addig nem enged, amíg az nem választ. Döntés elé állítottam, amire meglepően ellenségesen reagált. Meglepő volt, hiszen folyamatosan panaszkodott barátjára, hogy az mennyire nem ad a külsejére, bélpoklos, unalmas, nem csinálnak együtt semmit, nem lehet rá számítani, sőt, még az iskoláit is Neki kell fizetnie, stb. Ő mégis támadólag válaszolt, mondta, hogy nem képes szakítani a barátjával, hiszen annak nincs senkije, könnyen meglehet, hogy öngyilkos lenne, de biztosan nem tudna életben maradni a világban egyedül. Mikor megkérdeztem, hogy Ő most tulajdonképpen az anyja, vagy a barátnője, elkezdett győzögetni engem, akivel viszonya volt, akinek a barátjáról folyamatosan panaszkodott, hogy Neki bizony jó a kapcsolata. Miután felhívtam a figyelmét rá, hogy valamelyest tréfás az, hogy pont engem akar meggyőzni erről, hirtelen eldurvult a helyzet. Elképesztő és valótlan dolgokkal kezdett vádolni és látványosan megutált. Értetlenül álltam a dolog előtt, s bár már sokszor törték ezelőtt össze a szívem, ez különösen megviselt, azt hiszem életem legszomorúbb pár napja volt.

Miért csak pár nap? Bár az eddig történteknek is elégnek kellett volna lennie a kiábránduláshoz, jött a hideg zuhany, ugyanis a hölgy rám uszította barátját. A hivatal előtt várhatott, ugyanis amikor kimentem ebédelni, a semmiből előkerült az ápolatlan külsejű, nagyon korosnak tűnő fickó és heves fenyegetőzésbe kezdett. Nem tartom magam nagy harcosnak, de inkább tréfás jelenség volt, vagy szomorú, de semmiféleképpen nem fenyegető. Ugyan magasabb volt nálam, a lógó has és a kislányos karok, meg vállak kacajra késztettek. Mivel a lány már nem érdekelt, így próbáltam kihúzni a remegve és dadogva fenyegetőző, mondatkreálással látványosan küszködő barátból, hogy mit is szeretne, de Ő nem örült meg jó indulatomnak, tovább fenyegetőzött csonttöréssel és követelte, hogy lépjek ki a munkahelyemről és hagyjam el a várost. Ugyan a történtek után már egyre kevésbé éreztem jól magam a hivatalban, mégsem engedhettem a fenyegetésnek. Már szégyellem, de úgy mentem el mellette, hogy vállammal picit falhoz löktem, hogy tisztában legyen az erőviszonyokkal. Semmit nem reagált rá. Ekkora már cimborám, kivel együtt mentünk ebédelni végzett a gyorsétteremben, ami előtt az incidens történt és együtt elindultunk visszafelé. Zebránál álltunk, várva, hogy zöldre váltson a lámpa, mikor észrevettem, hogy a hős szerelmes, minden bátorságát összeszedve utánunk jön. Vállamra tette a kezét, amit én támadásnak vettem, lerántottam magamról, ökölbe szorítottam a kezem, gondoltam újra felhívom a figyelmét az erőviszonyokra, de Ő gyorsabbnak bizonyult: Hirtelen hátrébb lépett, majd elcsukló hangon kérdezte „Most meg fogsz ütni?” Ekkor már hiába apellált volna az iránta érzett szánalmamra, csupán pajtásomon múlott, hogy nem ütöttem meg, ugyanis Ő közénk lépett, s valamelyest lenyugtatott. Visszaindultunk, s amikor hátranéztem láttam, hogy a fenyegetőző a könnyeivel küszködik és remegve próbál rágyújtani egy cigarettára. Miután dühöm szertefoszlott, már csak az járt a fejemben, hogy a nő, aki iránt erős érzelmeket tápláltam, ártani akart nekem.

Hat hónap a próbaidő az állami hivatalokban, s ebből még volt tíz napom, amikor szóltak, hogy hív az igazgató. Bizony, kirúgtak, hozzáállásbéli problémákra hivatkozva, melyeket az igazgató a közvetlen főnökömtől hallott. Ezek után Ő is behívott az irodájába, ahol tisztázta, hogy Ő nagyon jóban van a lánnyal, akivel viszonyt folytattam. Valójában legjobb barátok, így az Ő kérésére cselekedett. Tudtam a barátságukról, nem lepett meg a dolog. Nem akartam balhét, nem akartam reagálni az ellenem indított bosszúhadjáratra, csak magam mögött akartam tudni az egészet. Nem voltam már szomorú, csak dühös magamra, hogy érzelmeket és időt pazaroltam egy ilyen aljas emberre.

 

A történet hosszabb, teljesebb változata itt található öt részben (laopzható): http://rixraw.blog.hu/2008/04/09/szanalomopera_elso_resz