Szép kerek történet, megválaszolt kérdésekkel, és levont tanulságokkal. A szabadság, a buli és a tetoválás fontosabb, mint a ház és a szerelem. Ez van.

Munka helyemen ismerkedtünk meg. Csinos lány, szemében csillogás, szerelem?! Összejöttünk. 8 hónap csodálatos együttlét veszekedés zéró, boldogok vagyunk. Ő fülig szerelmes, én is imádom. Okos, kedves, odaadó, egyszóval gyönyörű. Koleszes mivel a szülei Szlovákiában élnek és koreait tanul az egyetemen. Örülök nagyon, hogy nem kell a szülőkkel jópofiznom hétvégenként, s mivel azok 400 kilométerre laknak, így ő sem utazik haza túl gyakran, legfeljebb negyedévenként.
Eldöntjük, hogy közös jövőt építünk, és mivel külföldről kapok egy visszautasíthatatlan ajánlatot, egyszervagyunkfiatalokmostutazzunk címszó alatt, megbeszéljük én erre ő arra (Koreába ösztöndíjjal) és fél év múlva találkozunk, gazdagabban, de ugyanilyen szerelmesen, s onnantól el sem hagyjuk egymást mindhalálig. Egy évből 4 hónap lesz, majd 3 hétre rá még plusz 10! Rengeteget beszélünk telefonon, interneten, és bár sokan intenek, hogy a távolság megöli a szerelmet, én bízok benne, hogy nem. 14 hónap külön lét alatt még csak meg se csókolok mást (mert egy barom vagyok a haverok szerint), és neki sincs volt senkije, gondoltam akkor. Megismerem közben a szüleit, akik rendes emberek és kölcsönessen megkedveljük egymást. Hazajön és... Nem a régi. Szeret, állítja, de megváltoztam. Többiek szerint nem.

Küzdök, hogy jobbá tegyem a kapcsolatunkat (magamat), és sikerül is, hiszem ezt akkor ott. Érzem, hogy ennek annyi, de nem akarom megmondani neki, inkább tovább "gyalulom" magam, hogy megfeleljek neki, no meg mindenki másnak. Telket vásárolok, a külföldi munkámból keresett pénzből, és belefogok egy ház építésbe is. Eltelik 3 év, neki egyre jobban megy. Az idegen nyelv, pláne ha ilyen ritka, baromi jól fizet, és a kis koleszes lányból jól menő felkapott tolmács, és egyetemi tanár segéd lesz. Hirtelen elhatározásból összeházasodunk, és úgy tűnik minden jól megy. Gyakran hangoztatja, hogy neki a szabadság mindennél többet jelent, s mivel hiszek neki, hagyom, hogy úgy élje életét férjes asszony létére, ahogyan csak szeretné. Gyakran eljárogat este szórakozni a barátaival és esküvő után 4 hónappal bejelenti, hogy 5 hónapra külföldre utazna újabb ösztöndíjjal. Vív 'la Liberté, mondom, menj ha te ezt szeretnéd. Megy. Én maradok, majd ír kövessem, és jöjjünk együtt haza, pótolván az anyagi okokból elmaradt nászutunkat. Megyek, szuperül érezzük magunkat. Talán soha olyan boldog még nem voltam. Ekkor jönnek az első intő jelek. Ivászat, film szakadás, csókolódzás ezzel azzal, résziről. Benézem, mondván megesik. Hazajövünk, s egy hónapra rá leül velem szemben, hogy mondania kell valamit. Szerelmes. De velem akar lenni, a férjével, illetve velem is. Hogy hol találkoztak? Hát amikor először külföldön volt. Hogy nem történt köztük semmi olyan.... ja csókolództak párszor... hányszor? nem tudja...párszor. Mit akarsz csinálni kérdésre válasza: nem tudja. Agónia, letörtség, mostmilesz állapot. Közben építkezés folyik, munka helyen főnök geci. Este várom, nem jön, hívom nem veszi fel, hívom újra felveszi, jön hazafelé...igen ő is itt van...Várom, eltelik 2 óra nincs sehol, hívom újra, felveszi...jön hazafelé...még mindig. És ez rendszeresen hetente 1-szer 2-szer, de nincs köztük olyan, állítja. Megelégelem, sokadszorra, elutazunk szülőkhöz, beszélünk barátokkal, dönt. Velem marad, csak velem. Eltelik 1 hónap, 2, 6 semmi, úgy tűnik rendben van minden, megnyugszom. Építkezés halad, főnök még gecibb, de nem rúgatom ki magam, kell a pénz a házra. Egyik este lefekszünk kérdezem, hát "a másikkal" mi van. Köszöni jól. Találkoztatok? Igen. De ugye az nem volt? De. Basszus mikor, hányszor? Párszor...Nem rúgom ki azonnal, elvonulok gondolkodni.. Sír engem szeret, jobban, velem akar maradni. Mégiscsak a feleségem.. Hibázhat, én is hibázhatok még. Legyen, maradjunk, meglátjuk mi lesz. Semmi sem változik. Elutazunk szülőkhöz, azok győzködnek, én vagyok az igazi(balek), többet ilyen nem lesz. Telnek a napok, úgy tűnik minden rendben, egyik reggel felébredünk, szeretkezünk, csodálatos. Eltelik a nap, nem jön haza. Hívom, kikapcsolva, meg se lepődök. Másnap este 5-kor hív, jön haza. Megjön, leülünk egymással szemben. Merre jártál? Hisz tudod. Nem, nem tudom.Vele voltam. Ok, mikor mész? Most, már megbeszéltem vele, értem jön. Jó én addig járok egyet.
Két hétre rá elutazok külföldre, mire hazajövök lakás szinte üres, az összes cucca eltűnt(virágok meglocsolva) hívom, mondja a sráccal kipakolták amíg távol voltam. Hmmm... Egyszer még találkozunk, odaadja a kulcsokat. Kérdem miért, mit toltam el. Válasz. Folyton fáradt voltál, nem jutott rám időd az építkezés miatt. Tudod nekem szabadság kell, és ő igazi férfi és már legalább 100 nője volt. No comment. Just for the record: az igazi férfi paraméterei: 40 év, 172cm, csont kopasz, mell középig érő szakállka, 100 kiló, bal oldal tetovált, szabad felület nincs, munka hely sem. A szabadság paraméterei: 2000 fős kisváros(kék busz még eléri), családi ház(kisebb mint a lakásom)2 kutya, 4 macska, anyuci+nagymama(nyugdíjasok).
Fél évre rá összefutunk, megvannak, csak 2-szer veszekedtek komolyan(nem ezt kérdeztem), szemében csillogás, hmmmm...
 
Utóiratként annyit, nem őt okolom. Bár néha túlontúl szarkasztikus vagyok vele/a helyzettel szemben, én is felelős vagyok, sőt. Ami nem megy nem kell erőltetni! Változunk, ha tetszik ha nem, és ha érezzük hogy valami nem százas nem szabad gyáván, külső indokokra hivatkozva várni(főleg nem 4 évet), lépni kell, és soha nem szabd visszafordulni. Én ezt tanultam. Ezt is...