A távkapcsolatokról mindent elmondtunk már, de az ilyen Géza-szerű férgekről még hetekig tudnánk beszélni. Lányok, miért hisztek a féfiakban? Az olyan férfit, aki meg nem bízik meg benned, miközben olimpiai sporttá fejlesztette a félrekúrást, és rekordokat döntöget cáparuhában, azokat el kell felejteni. Az egyetemen, a kollégiumban meg tényleg ne ismerkedjetek, mert az olyan, mint egy szanatórium, halni jár belé a lélek.

Sziasztok!

Az én sztorim hosszú évekre nyúlik vissza. Akkor eléggé megviselt, azóta viszont inkább csak nevetek, hogy mégis hogy lehettem ekkora barom!? :)

2003 januárjában ismertem meg Gézát, akivel március vége felé döntöttünk úgy, hogy egy pár leszünk. Ő akkor volt túl (ill. még nem volt túl rajta), egy több éves kapcsolaton, én akkor voltam első éves egyetemista kb. 200 km-re a közös lakhelyünktől. Persze, a szerelem mindent legyőz alapon, egyikünket sem zavarta, hogy hétköznap távol vagyok. Hétfőn reggel kivitt a vasútra mielőtt dolgozni ment, csütörtök este pedig értem jött. A kettő között minden este msn/skype. Teltek a hónapok, minden szép és jó volt. Majd történt valami, és elromlott minden. Nem tudom mi, valószínűleg akkor heverte ki az előző kapcsolatot és rájött, hogy én már nem vagyok fontos, nem kell aki feledteti Edinát (előző társ).
A kapcsolatunk 1 évig és még 3 hónapig tartott. Az első 3 hónap volt a rózsaszín köddel borított, minden jó és szép időszak, majd a következő 1 év szenvedés. Bár hétfőn reggel mentem vissza az egyetemre és csüt. du. már indultam is haza Hozzá kihagyva a pénteki óráimat, ez nem volt elég. Egész héten, amikor végeztem az óráimmal, rohantam a koliba, és a gépem előtt ülve vártam, hogy beszélhessünk. Késő éjjelig beszéltünk minden este, amiért a szobatársam eléggé utált is. Ez csak azért fontos, mert ha kicsit logikusan gondolkodik az ember, akkor egyszerre két helyen ugye nem lehettem. :) Egy idő után csütörtökönként már a vasútállomáson így fogadott: "Na, a héten hányszor voltál bulizni? Hányszor dugattad meg magad? Egy hülye bulizós picsa vagy, akihez egy olyan egyetemista barom való, amilyen Te is vagy és elviseli, hogy megcsalod." (Bagoly mondja...) Az első ilyen kiborulásánál csak pislogtam, hogy ugye ez most csak vicc? Meg hogy, mi van? Minden este beszéltünk, mégis mikor mentem volna bulizni? És az igazsághoz hozzátartozik, hogy amíg vele voltam, addig tényleg nem mentem sehová. Nem ismertem a várost sem, ahol tanultam... Hétfőn már sajnáltam magam a 10 nm-es koliszobában, hogy nem lehetek a szerelmemmel és mikor lesz már csütörtök. Csütörtökön meg a fentiekkel fogadott, és így utólag nem csodálkozok, hogy a csoporttársaim hülyének néztek. :) Az első néhány kiborulás még meglepett, aztán hozzászoktam. Az itthoni barátaimat is szépen lassan leépítettem, hogy a hétvégéket csak Vele tölthessem, és amikor ő a barátaival volt, akkor várjam, hogy ha hazaér én ugorhassak a buszra és rohanjak hozzá. Ezt tűrtem egy évig. Próbáltam változtatni, de semmi sem hatott, igazából nem is tudtam, hogy miben kéne még változnom. Teljesen alárendeltem magam Gézának. Szüleim vettek nekem egy lakást a szülővárosomban, amit kiadtak albérletbe, hogy ez fedezze a hiteltörlesztést, amíg tanulok. Géza kitalálta, hogy ha már ott a lakás, költözzünk be. Szüleim erre csak annyit mondtak, hogy ha tőlük elköltözök, akkor nekem kell eltartanom magam, tőlük egy fillért sem kapok tovább. Sem a sulira, sem a lakáshitel törlesztésre, sem semmire. (Igazuk volt!) Ezt Géza is tudta, és azt mondta, majd ő eltart. Én nem hagytam. (14 éves korom óta mindig dolgoztam valamit, hogy semmire ne kelljen pénzt kérnem a szüleimtől, 21 évesen nem akartam visszacsöppeni abba a helyzetbe, hogy ismét totális anyagi függésben vagyok, csak éppen a pasimtól, nem a szüleimtől.) Nemet mondtam az ajánlatára, mondtam, várjon amíg befejezem a sulit, én is kapok munkát és akkor majd beköltözünk. Persze ezt ő nem értette meg. Személyes támadásnak vélte és bizonyítéknak, hogy én nem szeretem. Utólag már tudom, hogy amíg én az egyetemen számoltam a perceket, hogy végre vele lehessek, ő számolta a csajokat, hogy hányat tudott felvinni a szülei lakásába és hányat nem. Na, ezért kellett volna az én lakásom, mert akkor nem kellett volna egyet sem kihagynia hétfőtől csütörtökig csak azért, mert éppen otthon volt anyukája. :) MPG
Mikor támadhatatlan bizonyítékom volt a félrelépéseire, akkor persze jött a "jobban hiszel a saját szemednek, mint nekem???" szituáció és természetesen beláttam, hogy ez így nem jó, bíznom kell benne és biztos megdönthető az a bizonyíték... (Igen, mondd ki: mekkora egy állat! Már én is tudom, de akkor szerettem és hinni akartam... :D) Szóval inkább neki hittem, mint a szememnek. Egy darabig....
Aztán ismét eljött az év vége. Ő lejött értem, hogy hazaköltöztessen. Még a koli biztonsági őrével is összeveszett és üvöltve kérdezte tőlem, hogy ő hányszor dugott meg. Ismét kitett magáért és bennem valami végérvényesen elszakadt és a szemem előtt lévő roló hirtelen felemelkedett és soha többé nem húzhatja le senki...Érezte, hogy túllőtt a célon, pedig nem szóltam semmit. (Nem akartam, hogy az összes cuccommal kirakjon az út szélén félúton hazafelé. :D) Aztán nem bírtam tovább, addig faggatott, hogy még a kocsiban kiböktem, nem tudom tovább ezt így csinálni, részemről vége. Utána két hétig ostromolt, hogy ő szeret engem és megváltozik, de én kitartottam. Aztán ismét változott valami és úgy gondoltam, megérdemel ez a kapcsolat mégegy esélyt. Akkor már neki nem kellettem, megvolt az utódom. 3 hét együttjárás után (!!!!!!!!) eljegyezte, az 1. "hónapfordulójukon" hozzájuk költözött. Nem tudom, hogy azóta együtt vannak-e, ugyanis nekem nem köszön, sőt átmegy az út másik oldalára, ha véletlenül összefutnánk. :)
A szakítás után volt egy szörnyű nyaram, mivel mellette leépítettem a barátaimat, így kb. a panelban töltöttem egyedül azt a nyarat és közben keményen dolgoztam rajta, hogy a barátaim megbocsássanak és újra felépítsünk valami hasonlót... Van akivel sikerült, van akivel nem... Azóta befejeztem az egyetemet, felköltöztem Budapestre, mert ott kaptam munkát, eladtam a lakást a szülővárosomban és vettem egyet Budapesten. Boldogan élek, igaz most éppen egyedül, és örülök neki, hogy így alakult, mert nagyon sokat tanultam abból a kapcsolatból... Remélem, hogy ezzel ő is így van, különben annak a szegény lánynak, aki az "utódom", ugyanilyen sorsa van, ha hagyja magát.

Ez lett volna az én egyik szakítós történetem. Bocs, hogy hosszú lett, pedig a lényegtelennek tűnő részleteket még ki is hagytam...

Mindenkinek szép napot kívánok!