Pénteken a Parázsban fogjuk megünnepelni, hogy megjelent végre valahára a szakítóskönyv. Ennek örömére Karafiáth Orsolya elmondja, hogy milyen posztokat írt a szakítósblog számára, valamint a Vajdai Vili nevével fémjelzett TÁP színház ad elő jeleneteket a könyvből. Ők sajnos aznap este még máshol is fellépnek, ezért ötkor, igen 5-kor, azaz 17h-kor kezdünk. Időben szólunk, van lehetőség elkéredzkedni a munkahelyről, találkozókat lemondai, szabadnapot kivenni, beteget jelenteni, stb. Megéri!

Ami lesz:

- TÁP Színház (ezt már mondtam)

- finom falatkák és itókák (azt meg tudjuk, hogy a Parázsban jól főznek)

- a könyv féláron (háromezer osztva kettővel az ezeröt)

- könyv ingyen a szerzőknek (email cím bemondással)

- zene, amiről én fogok gondoskodni (muhahaha)

Fontos!

A szerzők, akik pénteken jönnek a Parázsba átvenni a könyvet, kérem jelezzenek, hogy úgy készüljünk a példányokkal. Nagy segítség lenne nekem, ha arról a címről érkezne az átvételi szándékról szóló email, amelyről a szakítóstörténet, netán megjelölve a címet is, amellyel a blogon megjelent, mert úgy könnyebben eligazodom a magunk teremtette káoszban.

Kevésbé fontos, de azért számít, hogy csütörtök éjfélig lehet zenét emailben. Ha magát a számot is elkülditek emailben (20 megáig fogad a gmail), akkor tutin beteszem az ipodom szakítós playlistjébe, egyébként meg próbálok mindent beszerezni. A címemet tudjátok, a tárgy legyen az hogy szakítószene.