Soha nem értettem azt az érzelmi állapotot, amikor fogod a párod cuccát, és egyszerűen kidobod a köszübre. Mi kell ehhez?

Innen loptuk

Kedves Szakítós!

Ősz dereka, történetem két főszereplője én (lány, 20, frissen szakított, férfiakat éppen utáló), valamint G. (fiú, 21, épp intenzíven éli ki magát). Státuszunkból következően nem volt semmiféle láv, csak szex, az sem túl gyakran, de akkor sok. A neten ismerkedtünk meg, megbeszéltünk valami randi félét pár nappal későbbre, ami még nem volt fix, mert ő épp költözött, nekem meg más programom betervezve. Végül este felhívott és csatlakoztam hozzá meg a haverjaihoz. Némi ivászat, összetapadva táncikálás félrészegen, farok áll, irány hozzájuk. Kiadós szex után összebújva alvás egy igencsak kicsi ágyon, volt benne némi romantika is :D Reggel búcsúölelés és csók, következő tali szintén szex, egy kis plázás kajálással kiegészítve (alkohol ez esetben nem volt). Séta közben egész jót beszélgettünk, meg voltam lepődve. Külsejét tekintve ugyanis igencsak helyes pasi volt, talán ez kompenzálta az érzelmi sötétséget. Fura volt, mert látszott rajta, hogy jólesne neki a szeretet, mégis olyan volt összességében lelkileg, mint a döglött hal. Estére hívott bulizni, meg előtte máskor is, de gondoltam minek a körítés, majd átugrom, ha egyedül van. Kb 2 hét "viszony" után barátnőmmel borozunk este, mikor is megemlítem neki, hogy kidobnám már G-t, de nem akarom keresni. Rá fél órával később csörög a telefonom, G van a vonalban, érdeklődik, hogy átmennénk-e ketten, úgyis egy haverjával van. Mi még benyomtunk egy üveg bort meg kajáltunk, megjelentünk 2 óra késéssel, G. enyhén morcos. Náluk további ivászat vette kezdetét, majd elvonulunk tesó szobájába. Eksön után kimegyek cigizni a lépcsőházba, matt részeg haver jön, lelkizek vele vagy egy órát, hogy ő miért nem talál magának olyan nőt, amilyet akar blabla, majd elkezdi fűzni az agyam, hogy feküdjek már le vele is, mert olyan kanos. Mondtam neki, hogy ez felejtős, na meg G "nője" vagyok (még). Barátnőm elunta őket és lelépett valami más pasihoz (haver nagyon nem jött be neki), én kis naivan azt gondoltam, hogy ma még itt alszom G-nél, aztán majd reggel szakítunk. Maradtunk 3an, leültünk kajálni, közben G. behisztizett (asszem valami más csaj lepattintotta valószínűleg neten, vagy valami ilyesmi volt) és közölte velem, hogy ő ma egyedül alszik, menjek haza. Nézek rá elkerekedett szemekkel, majd kivágtatok cigizni a lépcsőházba. 3 perc múlva megjelenik a kezében a cuccaimmal és ledobja őket a küszöbre. Állunk egymással szemben, kérdésemre, hogy mi a baja, közli, hogy majd legközelebb megbeszéljük. (...) Mondtam neki, hogy szerintem tuti nem lesz legközelebb, amúgy is azért jöttem, hogy reggel szakítsak vele, csak gondoltam előtte még itt alszom és lesz még pár búcsúszex, nem csak ennyi, majd lendületből rávágtam az ajtót. Három emelettel lejjebb még mindig hallottam haver teli pofával való röhögését.
Egy, vagy két héttel később ráadásként kaptam pár üzenetet G-től, hogy megyek-e vele sítáborba. Építő jellegű válaszom nem volt rá.

Igen, MNK és MPG,
Gumit ő vett, de én is vittem, mindkettőt használtuk,
Tescoban nem voltunk, csak plázában.

Csóközön
L.