Mára egy vérbő lamúrral készültünk a kedves, négynapos szünetet tartó olvasóink számára. Céges megismerkedés, próbálkozás, és a lassú víz partot mos.

Üdv mindenkinek!

Van egy történetem amit szeretnék megosztani a lelkes olvasókkal! Elég szokványos de azért a végére tartogat némi plussz poént.
Szóval Ő a lány 20 éves, nevezzük E.-nek én a fiú 25. A történet a nyár elején kezdődött amikor is a lány a cégünknél kezdett dolgozni. Én már 2-3 éve itt vagyok és mérnöki pozícióban dolgozom tehát elég rugalmasan tudok mozogni, úgyhogy az senkinek nem szúrja a szemét. Ő a recepción dolgozott és először csak véletlenül láttam meg. A szokásos tisztelet körök után kezdtünk összebarátkozni. Kiderült eléggé egy hullámhosszon vagyunk az élet szinte minden területén, és részemről kezdett több lenni barátságnál. Kiderült van párja már vagy 5 éve, de valami nem stimmel közöttük. Az első 2-3 próbálkozásom hogy randizzunk rendre kudarcot vallott, de aztán megtört a jég és egyszer csak igent mondott. Tópart, séta, hosszú beszélgetések, de sem csók sem kézfogás semmi nem történt. Ő bűntudatból persze egyből elmondott mindent a barátjának aki érthetően kiakadt, és szakítottak. Kiakadt azt mondta látni sem bír egyetlen férfit sem. Megértem visszavonulok. Rá egy két hetére viszont keresett, hogy találkozzunk. Még kicsit zaklatott volt de már úgy látszott a nehezén túl volt. Kezdtek alakulni a dolgok kettőnk között, és én meg kezdtem a fellegekben járni. Megvolt az első szeretkezés is, ami nekem olyan jó átlagos volt. Láttam rajta Ő sem alélt el teljesen, de azért orálisan még segítettem rajta hátha... És ténylnoveg csak így lehetett a csúcsra juttatni. A kis kitérő után vissza a történethez. Szóval úgytűnt teljesen rendben mennek a dolgok, elfelejti a régi dolgokat, és csak rám koncentrál. Ezt megerősítette azzal, hogy azt mondta: szeret! Ennek azért van jelentőssége mert, én ugyanezt éreztem iránta de nem akartam vele megriasztani, vagy összezavarni. Szóval minden happy, de azért volt néhány aggasztó jel amire felfigyeltem: elég keveset találkoztunk (heti 2-3 alkalom) ami azért furcsa mert a lehetőség meg volt csak Ő mindíg valami más programot talált ki magának a barátnőivel. Elfogadtam sőt még tetszett is, hogy nem lógunk egymás nyakán. Jött az iskolakezdés. Ő elköltözött albérletbe, de részemről semmi változás mármint ami a távolságot illeti. Tehát a lehetőség a találkozásra ugyanúgy megvolt de valahogy heti 1-re redukálódott a találkozások száma. Telefonon órákat beszéltünk továbbra is, de ez már kezdett nagyon furcsa lenni. Ő biztosított affelől, hogy továbbra is minden ok, csak még idő kell neki, hogy teljesen el tudja felejteni az elöző kapcsolatát. Hittem neki mert szerettem... De nem kellett volna. Nemsokára közölte hogy időre van szüksége, de azt most külön töltsük. Rendben. Egyszer viszont egy buli után ahol én nagyon lerészegedtem már nem bírtam tovább, és rendesen összevesztünk. Mondta hogy Ő szerelmes csak nem belém... Még kibékültünk de utána már csak "barátkozásról" beszélt. Elfogadtam, de én még mindíg szerettem Őt. Ezt nagyon jól tudta Ő is. De még véletlenül sem hagyott békén hogy felejteni tudjak. Minden nap, vagy minden másnap hívott. A kezdeti javulás után (mármint a lelki állapotomra utalva) egy roszabb napomon újra hívott. Ekkor már kb. 1 hónapja külön voltunk. A beszélgetés elég sablonos de a végén kiböktem, hogy azért még egy kicsit hiányzik. Nem akartam már tőle igazán semmit, mert elfogadtam hogy soha nem lessz az enyém. Most jön a poén amiről az elején már említést tettem: SMS-ben megírta, hogy már barátkozni sem szeretne velem, és hogy felejtsem el Őt örökre. Legyek boldog ahogy Ő is az! Igen azt gondoltam visszament az exéhez, de nem, már valaki mással volt "boldog". Maga az SMS szövege és hangulata is megalázó volt számomra, amitől én kibuktam, és elküldtem a fenébe. Megkértem ne keressen többé... Azóta nem keres:-)

(ui.: Voltunk tescóba, gumit én vittem de általában nem használtuk, nem voltam katona, meg biztos kihagyatam valamit)