A háromszög az mindig egy titokzatos geometriai alakzat, például ki hallott már szerelmi körről? Mert a körhöz mégis csak a tökéletesség képzete járul. Mai örjítő kérdésünk: minden féltékeny nőből előbújik a magánnyomozó, vagy azért vannak kivételek?

Innen loptuk

Sziasztok!

A sztori, amit felkínálok nektek talán mindenkivel megesett már, de pont ezért olyan kézenfekvő a dolog, már csak azért is, mert baráti körömben is elég gyakran megfutják ezeket a köröket, miszerint : a Bizalom vagy a Hűség a fontosabb?!?

Gyorsan bele is kezdek! Következő volt a helyzet: én (lány) már egy jó ideje tartósnak ígérkező kapcsolatomban jól éreztem magamat, nem gondolva Zs.(a barátom) esetleges kilengéseire. Teljesen egyértelműnek tekintettem azt a dolgot, hogy hűségesek vagyunk egymáshoz, már csak azért is, mert megvolt a "jajde szeretlek" meg a bemutatósdi otthon(mindkét részről) és, ha még ez nem lenne elég bebiztosítottuk magunkat egy közös baráti körrel, ami mint kiderült a végén nagy baromság volt.

A dolog számomra ismert nők leveleivel kezdődött, majd kevésbé ismert nők irományaival végződött, mellette furcsa telefonok, amiket barátom nem előttem bonyolított, hanem gyors kirohanások következtek a szobából. Nem vagyok az az izgulós alkat, nem tulajdonítottam sokat a dolognak. Mikor saját társaságunkból egy illető felhívta figyelmemet, hogy ZS. gyakran irogat közös barátnőnknek, és ugye tudom, hogy több volt köztük, mint barátság egy kicsit már izgatott lettem mondhatom, annyira, hogy egy jó kiadós iszogatáson felbátorodva a szemébe mondtam a csalfa fickómnak a dolgot. Persze jött a szokásos "mennyire szeretlek, én nem vagyok olyan" szöveg és a totális sértődés, az Ő részéről! Hát nem látok én mindent rózsaszínben, szóval elkezdtem a magam kis nyomozását, levelek és smsek olvasgatását. (Most ne vessen meg senki, mert mindenki csinálja, csak illegálban!!!) Siker, vagy mégsem, a szemem előtt a bizonyíték, tehát veszettem, ismert és nem ismert hölgyeményekkel levélcsere, tartalma: ha annyit mondok, hogy szerepelt benne : Mit csinálsz a hétvégén?, meg a Hiányzol! szerintem ezzel minden elárultam… Gondoltam most már nincs kifogás, és mégis! Mikor megtudta, hogy bejutottam titkos kis életébe rögtön félbeszakította előre megtervezet lebaszásomat( gondoltam magamban még ez sem sikerül nekem!), persze látta elszántságomat, ezért magyarázkodásba kezdet, pl: Én ilyet soha nem írtam! Kimondta? Ha igen, akkor az régen volt, még előtted! Kiakadás a köbön, amitől én éreztem magamat a legszarabb barátnőnek a világon, arra gondoltam, most szeret, lehet, hogy az elején csapongott egy kicsit, de most már csak én lihegem túl! Ezután fegyverszünet! Telefoncsata esténkét, ki kit szeret jobban, szóval boldogság! Egy kis idő elteltével, újabb kérdések kezdtek el bennem megszületni, amit megkoronázott Zs. furcsa viselkedése: már nem hívogatott, elhanyagolt, amikor összetalálkoztunk nőnemű ismerőseivel gyakran csak úgy elengedte a kezemet, elhúzta magát és nem azért, hogy kezet nyújtson a másik félnek J, akiknek persze ígéretet tett, hogy még összefutnak -miért is???? Egy pár nap múlva újból megcsapott a bátorság szele és elővettem a jól ismert jelszót . Hát megint game over, én vagyok a vesztes fél, egy jó harmincas nőszemélytől levelek, persze Zs. részéről se maradtak el a válaszok, amiben kifejti szimpátiáját a rusnya(de tényleg!) nőcinek. A helyzet már csak azért is faramuci, mert a barátom csak 22 volt én meg alig 20, tehát nem mondhatjuk, hogy valami frissességre vágyott volna! Következő fellépésemet az ügy miatt próbáltam hatásosra és magabiztosra gyakorolni a barátnőm bevonásával, természetesen a gyakorlaton megint elbuktam! Ki lett mondva, hogy mekkora egy utolsó vagyok, hol van itt a bizalom, ami kell ugye bár egy kapcsolathoz, erre én: És a hűség?!, nem egészen értette a dolgot, mintha ő lenne a károsult, megpróbálta lezavarni a dolgot azzal, hogy nincs azokban a mailokben az ég adta egy világon semmi, én vagyok a zakkant. Hozzá tettem, akkor lehet, hogy én rosszul értelmezem a "csók, édes vagy, jó veled" szavak jelentését! Amikor megpróbálta kifejteni, hogy ő ilyet soha nem írna senkinek , én erre megmutattam a leveleket, tehát tárgyi bizonyítékokkal rendelkeztem, még akkor is tagadta! Abszurd, mármint maga a pali és ez a hatalmas hülyítés. A lényeg: otthagytam a kis gépe előtt, a barátainktól tudom, hogy azóta is ott ül, mert már csak ennyi jut neki!

Szép dolog a bizalom, de jobb a hűség! Szóval feltenném mindenkinek ezt a kérdés, melyik a fontosabb, mert gyakorlatban a kettő nem működik!

Zanekk