Újabban az olvasók egyre jobban számítanak a szakítós-komjúniti rögtönítélő bizottságára, hogy hirdessenek ítéletet. Íme a következő áldozat: Béla vagy Andor? Andor vagy Béla?

A héten a képeket a NAK blogból lopom

Kedves Szakítósok!
 
Ma van a születésnapom és nem érzem magam annyira jól. Egyrészt 27 éves lettem, másrészt az elmúlt hetem nagyon rosszul sikerült. Két fiú közül „kellett” választanom és kíváncsi vagyok szerintetek jól döntöttem-e.
 
 
Volt egy évig egy Andorom aki miatt hazaköltöztem szülővárosomba a nagyfaluból. A kapcsolatunkról annyit kell tudni, hogy egy évig voltunk együtt veszekedés és balhék nélkül, programokkal, barátokkal, jókedvvel és rengetek szexuális élménnyel. Mégis sosem került szóba a kapcsolatunk érzelmi oldala én mégis jól éreztem magam. Amikor is éppen egy esküvő közepén bírtam tőle megkérdezni, hogy mi lenne, ha összeköltöznénk. Nemet mondott. Én pedig kiborultam, és elkezdődött a lavina. Már nem volt annyira jó vele és bosszús voltam mindenen megsértődtem. 2 hétig bírtam, mire eljutottunk odáig hogy megbeszéljük, mi legyen a kapcsolatunkkal. Mindketten egyet értettünk abban, hogy nagyon jól érezzük magunkat, viszont én többet érzek, mint ő (és itt jön az, ami tényleg rávilágított arra, hogy ez nem fog menni) kimondta, hogy ő nem szerelmes belém, sőt nem szeret annyira, hogy összeköltözzön velem. Én persze kiborultam, de felfogtam. Pár napig. Mikor is felhívtam, hogy találkozzunk. Beszélgetni akartam. Aztán abból nem lett semmi. A szexualitása elragadt és engedtem. Egy pár hétig így ment minden pénteken. Én (sms): Meeting? Ő: 7re várlak. Majd elragadott a hév és megkérdeztem, nem békülünk ki? Nem. Nincs értelme, minek, tényleg nem akar komolyabbat neki ez így jó. Nekem nem. Állóvíz. Több kell. Megint meeting. Megint megkérdeztem. Ezt már csak telefonon mertem. Nevetett egyet és azt mondta, hogy majd beszélünk. Nem hívott, én sem. Ezzel ezt a kapcsolatot le is zártam.
 
Nemrég megismertem az én Bélámat, akivel még csak 2 hónapja ismerjük egymást, de olyat adott nekem, amit Andorom sohasem. Nő vagyok, szeretnek, hagyja, hogy szeressem. Mikor is Andorom látott minket bejelentkezett. Először csak szimpla sms-ek hogy vagy, mi újság, aztán jöttek a telefonon beszélgetések, és hogy mi volt a baj. Én csak annyit mondtam állóvíz volt, több kell. Beszélgetés kell, érzelmek kellenek, és egy társ kell.
És ezután kaptam egy e-mailt amiben egy msn beszélgetést elküldött. Egy lánnyal beszélgetett, akinek egyetlen egy dolgot elmondott a múltjáról és elküldte nekem. Azt tudni kell, hogy nem nagyon beszélt róla, eléggé zárkózott típus volt én pedig nem faggattam. Mikor felhívtam, hogy ezt miért kaptam panaszkodott, maga alatt van. Úgy érzi mindenki elfordult tőle. Felajánlottam, hogy találkozhatunk, ha akarja és beszélgethetünk. Szóba sem került a kapcsolatunk, mikor hazavitt megbeszéltük, hogy holnap is folytatjuk, mert nem sikerült neki annyira megnyílnia, mint szeretett volna. Viszont másnap már a kapcsolatunkról is beszéltünk és kibuktam.Indokai: Nem mert előttem megnyílni, mert én sem tettem. Az enyémek: Én nem mertem, mert azt hittem, hogy több idő kell neki, hogy a bizalmába fogadjon. Hiányoztak neki a beszélgetések, és én is hiányzom neki. Itt ütött be a kraft. Megzavarodtam. Úristen tényleg kellek neki? De hát nekem ott van már a Bélám. Akivel jó. Sőt nagyon jó. Andorommal ugyan konkrétan nem közöltem, sőt inkább tereltem a témát, de maradtam Bélánál, akinek elmondtam mindent, mert látta, hogy valami nem stimmel. Mikor kimondtam, hogy nekem ő kell és meg sem fordult a fejemben, hogy visszamenjek kaptam egy sms-t. Andorom kérlelt menjek vissza,akar engem, én kellek. Sírtam. Bélám mellett. Nem mondtam neki semmit, ő viszont megértő volt, nem zaklatott. Majd másnap találkoztam Andorommal. Elgyengültem. Megzavarodtam. Ő boldog volt, hogy visszakapott. Én pedig Bélámra gondoltam. Összeszakadtam. Mit csinálok? Nem bírok választani, mindkettő kell. Mi legyen? Szakítottam mindkettővel. Sms-ben. Ugyanazzal a szöveggel. Undorító vagyok. Andorom sms-ben kért választ, Bélám felhívott. Nem adtam választ. Hagyjanak békén. Másnap Andorom megjelent a munkahelyemen. Eljött elém. Nem volt jó. Erőltetett volt, nem éreztem jól magam. Bélámra gondoltam. Másnap megkerestem Bélát, vehetek-e neki majd fogkefét az új lakásomba. Igent mondott. Persze a bizalma megrendült és tennem kell érte, hogy újra boldogok legyünk. Igaza van bólogattam. Boldog voltam. Másnap, (azaz tegnap) megmondtam Andoromnak nem megy. Nem véletlenül szakítottunk. Nem bízok már abban, hogy ez jó lesz és hogy a régi tüskék eltűnnek. Mire ő csak annyit mondott miért nem kaphat egy második esélyt, miért így választottam. Nem tudtam rá választ adni. Utána nagyon rossz volt. Sírtam.
 
Jól döntöttem? Én úgy érzem igen. Nagyon hiányzik és tényleg miatta jöttem haza. Bélámban bízok, hogy jó lesz. Hallgathatok a megérzéseimre?
 
(Andorom volt katona, a gumit az elején ő vette, aztán gyógyszereztünk. Mi nem a tescoba jártunk, hanem az Auschan-be, mindketten pakoltunk. Bélám már nem volt katona, az óvszert ő veszi, vásárolni még nem voltunk, de annak is eljön az ideje, remélem.)