A gumicukor roppant csalóka nyalánkság, joóbsanyi tanítása szerint péládul vegák nem ehetik annak állati zsíradék-tartalma miatt. De a lány szegény naiv volt, mint egy gumicukor, és ahogy egy elhasznált metafora is megköveteli, a fiú megrágra és kiköpte. Pontosabban a másik lány szájából ette ki, de ez így egészen értelmetlen metafora lett. 

Történetem még a gimiben kezdődött. Történt ugyanis, hogy az egyik osztálytársam(a Vadász) elkezdett irántam egyre hevesebben érdeklődni... viszont nekem barátom volt.

Ő nem adta fel - én pedig nem utasítottam el őt egyértelműen, nem küldtem el a francba. Minden nap találkoztunk, a nap nagy részét együtt is töltöttük. órák után kávézni jártunk, elmentem vele vadászbálba (csak tombolát árulni), lényeg a lényeg, az állandó zizegés megvolt. Olyan fél év után megcsaltam vele a barátomat. A lelkiismeretemet bántotta, és próbáltam magamban elnyomni az egyre erősödő vonzalmamat a Vadász iránt.

Vége lett a giminek. Vadásszal egész nyáron nem találkoztam, és egyre biztosabb voltam benne, hogy jól döntöttem, hogy a Jófiúval maradtam. Boldog voltam vele. Csak aztán vége lett a nyárnak. Jófiú más városba ment továbbtanulni, a sors véletlen fintora folytán pedig Vadász ugyanoda, ahova én. És kezdődött minden előről - a találkák, kávézások, bulik, satöbbi. Ez így ment szeptembertől körülbelül áprilisig. Bár a lakótársaim elől is igyekeztem erősen titkolni az érzéseim (melyek vonzalomból nagyon gyorsan kezdtek átmenni szerelembe), nem voltak hülyék és mindenki látta, mi van köztünk. Ekkor döntöttem úgy, hogy szakítok Jófiúval, Vadász kedvéért. Nem volt könnyű. Tele voltam kérdésekkel. Mi van, ha pár hónap után rámun? Mi van, ha a két év után, ameddig utánam járkált, a kapcsolat csalódás lesz? persze meg is kérdeztem tőle. máig emlékszem arra a pillanatra és helyre. Ugyanott szakított velem fél év után.

De addig még történt egy és más. Eleinte minden annyira jó volt. Sokak szerint az álompár voltunk, és talán nem merészség, ha kijelentem, soha nem voltam még ennyire szerelmes, és soha nem adtam még fel magam egy kapcsolatban sem ennyire. Legszívesebben állandóan vele lettem volna, de persze ez nem volt lehetséges. Anyám sem kedvelte annyira, mint Jófiút, de ez idővel változott. Voltam vele családi ünnepségeken, esküvőn, szülinapi bulin. Abban a hitben éltem, hogy igen, komolyan gondolja, van jövőnk, hiszen már náluk is aludtam, a hugával is nagyon jó barátnők voltuk (sőt, vagyunk a mai napig is). Egy idő után viszont kezdődtek a gondok. Először csak nem hívott. nem jelzett. Volt, hogy megbeszéltük, találkozunk, utána mikor már gyanús volt, hogy nem jelez a pontosítást illetően, rácsörögtem. "Ja, bocs, közbejött valami". mint másoktól utólag megtudtam, akkor már morgott rám.
Elmentünk kirándulni. Minden szép volt és minden jó (bár volt ott is szóváltásunk, de azt elkönyveltem annak, hogy legalább van egy kis szenvedély a kapcsolatunkban). Hazamentünk, egy napra rá mentek szüleivel kirándulni.

Mikor hazajött, mint akit kicseréltek. Teljesen ignorált, és kezdtem azt érezni, hogy inkább vagyok számára nyűg, mint boldogság. De annyira szerelmes voltam, hogy ezt magamnak sem mertem elhinni. Abban bíztam, majd minden megváltozik, ha elkezdődik a suli, és minden nap találkozunk. Ja, elkezdődött. De addig még átéltünk pár nagy veszekedést, amelyeknél teljesen összetörtem. De még mindig szerettem. még mindig bíztam.

Hétfőn találkoztunk. Bunkó volt, szűkszavú. Gondoltam, majd átmegy, vagy majd megbeszéljük, mi a baj, hiszen ha valakik szeretik egymást, nincs olyan dolog, amit ne tudnának megbeszélni. Aha, persze. Szerdára megbeszéltünk egy találkát. Abban a bizonyos kávézóban. Szakított. Széttörtem, de igyekeztem tartani magam. csak azután kezdtem sírni, miután odadobtam elé a pénzt a kávémért és otthagytam. ennyire talán még semmi nem viselt meg. A lakótársaim nem tudták, mit kezdjenek velem. Kivittek bulizni, aminek az lett a vége, hogy sírógörcsök közt hoztak haza. Csak őt akartam, csak ő kellett nekem, annak ellenére, hogy megmondta, már nem szerelmes belém. "maradjunk barátok". ócska duma.

Egy hét múlva megint buli, találkoztunk is... megpróbálta felszedni a barátnőm, amit ő hárított. A haverja részegen elmondta nekem, Vadász szerint nem voltam elég odaadó a kapcsolatban. Holott úgy éreztem, mindent megteszek, csak hogy tökéletesen működjön (talán ez volt a baj). és még egy csomó hazugságot tudtam meg, amiket a haverjainak mondott, csak hogy menegesse magát. Hogy én legyek a rossz, ne ő. Gyerekes. Ezt a véleményemet közöltem is vele, egy nagyon-nagyon hosszú sms-ben. Másnap hívott, hogy beszéljünk. bocsánatot kért, legyünk barátok. Hajlottam rá. Ekkor kezdett megint smseket írni nekem.

Egy hét elteltével elhívtuk őt és a haverját hozzánk, inni, majd kimentünk diszkóba. miután táncoltunk, jöttek a "jó csaj vagy Te" és a "hiányzott az ölelésed" kezdetű mondatok... majd mikor kísértek bennünket haza, megkérdezte, meg tudok-e neki bocsátani. mondtam, hogy már nem is haragszom rá, erre megcsókolt. Könnyek közt kért elnézést százszor és mondta, hogy mennyire szeret, mekkora hülye volt, és hogy mostmár mindent meg fogunk beszélni. Én hülye állat pedig bólogattam, mint egy naiv liba.

Úgy egy hétig megint minden rendben volt. Szerelmes üzeneteket kaptam, mennyire hiényzom, satöbbi. Hívott, írt, jelentkezett. érdeklődött irántam. Aztán jött megint a régi szöveg. hogy fáradt, majd másnapő találkozunk. tanulnia kell. nem ér rá. satöbbi.

Jött egy buli, ahova a szokásos négyes felállásban mentünk ki. Mielőtt bementünk a diszkóba, barátnőm és a Vadász beugrottak cigit venni az éjjelnappaliba. Mikor jöttek ki, barátnőm mutogatott egy gumicukorbékát, hogy Vadász vette neki. mire másodszor odanéztem, azt láttam, Vadász a barátnőm szájából eszi ki a gumicukrot. Kipotyogtak a könnyeim, de nem szóltam egy szót sem, csak elindultam. Egész este alig láttam őket, másokkal buliztam. Néha odamentem, pár szót beszéltünk. még akkor is hülye voltam, mert ráfogtam arra, hogy csak rosszul láttam. Meg biztosan részegek.

Utána már csak szakításkor találkoztunk Vadásszal. Volt még egy kósza próbálkozásom, hogy jöjjön el hozzám, de ráfogta a tanulásra, hogy nem tud eljönni. Majd jött a kedd este. Írt egy sms-t, hogy menjek ki a ház elé, mert beszélni akar velem. ekkor már tudtam, és lekiekben egy kicsit fel is készültem, de remegtek a lábaim, ahogy lefelé mentem a lépcsőn. A szöveg: hiba volt másodszor összejönni. jobb lesz, ha barátok sem maradunk. nincs jövője a kapcsolatunknak. ha akart volna, el tudott volna jönni hozzám hamarabb is, de nem akart. Csupa olyan dolog, ami még inkább a sárba tiport.

másodszorra nem viselt meg annyira. próbáltam továbblépni. nem gondolni rá. mert ha rá gondoltam, összeszorult a gyomrom.

pár nap telt el a szakításunk óta, mikor a legjobb barátnőm és egyben lakótársnőm beszélni akart velem. Hogy ők együtt vannak a Vadásszal. És hogy nem akarja, hogy nekem rossz legyen, de hátha ők egymásnak az igaziak? Nem tudtam szólni egy szót sem, csak annyit mondtam, legyenek boldogok. Tényleg ezt kívánom nekik. Bár ha ők egymásnak az igaziak, legalább egy-két hetet várhattak volna, akkor az igaziak lesznek. De nem. most végighallgatom nap mint nap, ahogy telefonálnak, nézem, ahogy barátnőm készülődik a randikra, és utána még el is meséli. és én üvölteni tudnék, amiért egy évvel ezelőtt még én mentem vele azokra a helyekre és nekem írta le azokat a dolgokat, amiket most a barátnőmnek. és a sírás kapkod, mikor látom, hogy vele úgy viselkedik, ahogy velem már rég nem viselkedett. és azért is, mert a barátnőm képes volt ezt megcsinálni.

Talán idővel jobb lesz. remélem.

Vicky